Ellenzék, 1889. július-december (10. évfolyam, 150-302. szám)
1889-10-10 / 235. szám
eisedik évfolyam. (gitt éne félévre . SZERKESZTŐK IRODA: kigyúr azon 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények kifrtsendők. AZELLENZÉKI ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva: 16 frt. Negyedévre . . 4 frt. , 8 frt. Egy hóra helyben lfrtROkr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Köziratok nem adatnak vissza. 235. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, csütörtök, október 10. 1889. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárit, Belközép Tuksa 88. szám. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy Q1 czentiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hiraotén után 80 kr. Nyílttéri czikkek gr.mond sora után 20 kr. fizetendő. Kálvinista ügyek. — Eredmények. — Az október 5-én reggel megnyisd ref. egyházkerületi közgyűlés tegnap este fél hat órakor záratott be. A sok izgalommal, állandó érdeklődésül és dicséretre méltó tárgyilagosságul lefolyt küzdelemteljes ülésszaknak következményei most már levonhatók. Négy év óta ismeri el az egyházterület minden tagja a püspök nagy tezékenységét és buzgóságát, de ugyannnyi idő óta érezték és látták sokan, hogy az élénk haladási vágy és a túlbuzgóság olykor indokolatlan változtatókat s régi kipróbált jogviszonyokat káros felforgatását eredményezi. Épen ezért a közhangulat csak alkalomra várt, hogy erős párttá alakulva gátat állítson oda, ahol a józanul megfontolt haladás végződik és a rombolás kezdődnék. Ezt az alkalmat megadta a 21-es bizottságnak, illetve az áll. igazg. tanácsnak a theol. akadémia áthelyezésére vonatkozó ismeretes javaslata. A Ezek olvasták a javaslatot, mérlegelték annak ellenmondásait; meggyőződtek az abban foglalt bizonyítások tarthatatlansága felől; átlátták e reform teljes hiábanvalóságát és megfontolták, hogy a központ nemcsak él hatalmával, hanem vissza is él vele számtalanszor. Az egyház alkotmányos életét méltán látták veszélyben forogni. Ez okból sorakoztak. Gróf Bánffy Miklós főpohárnokmester és státus-gondnok, gróf Kán Kotold tiszt, státus-gondnok, gróf Kuun Géza az európai tudós, gróf Bethlen Gábor az Emke elnöke, id. Zeyk József a Bethlen collegium főgondnoka fogták erős kezükbe a zászlót, hogy megállítsák a veszélyes rohanást. E nagynevű Vásarhoz sorakoztak b. Györffy Lajos, Pogány György főispán, gr. Bethlen Pál, gr. Bethlen Bálint, Pogány Károly képviselő, Barcsay Béla, b. Györffy Pál, Zeyk Dániel, Zeyk Károly, Zeyk Kálmán, Sebesi Ákos gondnok, Kabós Ferrencz gondnok, Csató alispán, Kovács Gyula gondnok, Koós Ferencz, GáspárJános, Réthy Lajos, Deák Lajos tanfelügyelők, dr. Kovács Albert, dr. Kovács Ödön, Szabó Sámuel, Hegedűs János, Makkai Domokos, Csernátony Gyula, Török István és több más független érzelmű tanártársaik. Segítségére sietett az ügynek Kovács Sándor egyedüli tiszt, tag és Nagyenyed város a maga 30,000 frtos alapítványával; emelt fővel sorakoztak a zászló mellé Csiszár Gábor, Hegedűs Lajos, Tavaszi József, Fölöp Géza, Sándor János, Vas Tamás, Szilvester Domokos, Jancsó Lajos és még számos öntudatos lelkész. Ilyen vezérek és ilyen katonák kezébe vala letéve az a büszke szerep, hogy az egyházban helyreállítsák az alkotmányos élet bomladozó egyensúlyát s hogy fölemeljék a tanácskozás szellemét a véleményszabadság színvonalára s megnemesitsék a légkört azon figyelmeztetéssel, hogy dr. Szász Béla urnak, aki fizetését a kegyes alapítványokból hozza, nem illik épen a kegyes alapítványokkal gúnyolódni. Az eredmény nem lehetett kétes. A b. Kemény Gábor helyére megválasztatott gróf Bethlen Gábor statusfögondnoknak. A központi hatalom br. Wesselényi Miklóst tette ki e helyen a bukásnak. A Tisza László helyére megválasztatott gróf Kúun Géza statusfögondnoknak. A központi hatalom e helyen is b. Wesselényi Miklóst tette ki a bukásnak. — E kudarcz nem br. Wesselényit érinti, hanem a központot; mert dr. Wesselényi bizonyára nem konkurált ezen állásokra; s mert a központnak, régóta élvezett hatalmi mámorábban sem lett volna szabad megfeledkezni arról 11 tapintatról, mellyel egy státusfőgondnoki jelölt személye iránt tartozik. E két választás új korszak hajnalaként üdvözölhető mindazok által, akik béretik a munkát és haladást, de nem szeretik az önkényt és a rászkodásokat. A státusgondnoki kar ime út képet nyert. Az öt főgondnok közül most már három azt a törekvést képviseli, mely a természetes fejlődést akarja, de a mesterséges fejlesztést kellő bírálat nélkül el nem fogadja. . Ama híres javaslat pedig, melyért hetek óta foly a küzdelem az erdélyi hírlapokban, s mely három teljes napot vett igénybe a tanácskozási teremben, alaposan megbukott. A Bethlen főtanoda szervezete, vagyona, és százados jogai érintetlenül maradnak. A 21-es bizottság tönkre tett javaslata mellett csak öt ember szavazott. Kimúlt az, a halálnak halálával. Igaz, az id. Zsuk József határozati javaslata sem nyerte meg az abszolút többséget, de nem öt, hanem hetvenöt ember állott meg mellette, mint sziklafalanx. Győzelmet nyert az a nézet — a gr. Bethlen Géza indítványa — hogy a Bethlen collegium szervezetének tehát theol. akadémiájának is érintetlen hagyásával, theol. akadémia állítandó Kolozsvárt a hívek adakozásából és egyéb lehetséges forrásokból. Látni való, hogy ezt az indítványt, csak a központi hatalom viszszavonulásának fedezésére fogadta el a közgyűlés. A jogélet szentsége és a vagyontulajdon érinthetlensége épségben tartatott. Márpedig ez volt a legfőbb érdek. Elég szomorú, hogy ilyesminek a védelmi szüksége még csak fen is foroghatott. Az állandó igazg. Tanács, egyházi életünknek e legfőbb közigazgatási hatósága ezen eredményekből kétségen kívül le fogja vonni a következményeket. Lesz kegyes megjegyezni, hogy sok szabad, de nem minden, hogy a disciplina hatalma nagy, de a közlelkiismeret hatalma még nagyobb; hogy az igazgatás nem olyan tökélyes, aminőnek ők hiszik; hogy az eszme és gondolat jóságának mértékét nemcsak a királyutczai fogantatás adja meg; hogy egyházunknak nincsen kedve a presbyteri szerkezetet az episcopálissal kicserélni; hogy az eklézsiák és intézetek autonomikus jogköre bárhonnan jövő támadással szemben, mindig erős védelemre számíthat: végre, hogy kevesebbet kérünk a cynizmusból, s valamivel többet a puritanismusból. Harag pedig ne legyen a pártok között. Sőt pártok se legyenek. Ám, az ellenőrzésre szükség van. Az ideiglenes támadással szemben, keletkezett egy ideiglenes védelem. Így kell ennek mindig történni. Rendszeres párttusok nem az egyházi életbe valók. Őrizkedjünk az izgalmaktól és rázkódásuktól. Béke az elesetekkel! De mindig sorakozzunk, valahányszor a szükség kívánja, és mindig az egyéni meggyőződések tömörítsék a csoportot, és soha se érdek vagy a pajtáskodás. Bartha Miklós, képviselőház elé, amelyben Tuza Lajost a volt szegedi királyi biztost teszi, felelőssé a rendszertelen építkezésekért s követelni fogja a legszigorúbb vizsgálatot Malida főmérnök ellen. Egyúttal indítványozni fogja Tisza Lajos gróf vagyonnak zár alá tételét a vizsgálat befejezéséig. A jövő évi magyar költségvetés. Jelentettük már, hogy Wekerle pénzügyminiszter a magyar képviselőház f. hó 15-diki ülésében elő fogja terjeszteni az 1890-dik évi magyar költségvetést -mely eredetileg mintegy három millió forint deficzitdel volt előirányozva. A budget azban az utóbbi napokban még egyszer átdolgoztott s pedig egy a minisztertanács által kiküldött miniszteri bizottság által. Mardieau valamennyi miniszter beleegyezett egyes összegek törlésébe, alárendelve magát a kormányban vezérelvének, hogy a legmesszebbmenő takarékosság alkalmaztassák ott, hol az általános fontos érdekek károsítása nélkül lehetséges. Ezáltal a fönt említett hiány jelentékenyen alább szállíttatott. Parlamenti körökben elterjedt hírek szerint, a jövő évi költségvetés csak mintegy 1 millió forintnyi deficittel fog zárulni. A pénzügyminiszternek — mondják ama körökben — könnyű lett volna a múlt évi előirányzat alapján deficzitdöntés budgettel lépni a törvényhozás elé, ha nem tartotta volna szükségesnek a rész avatás által teremtett helyzetre való tekintettel a közvetlen adók előirányzásánál az 1888-iki év zárszámadásainak tényleges eredményein alul maradni. Az egy millió forintnyi deficzit ügy a rendes, mint a rendkívüli szükségletét felöleli. Politikai hírek. A képviselőház legközelebbi tanácskozásaira nézve a következőket jelentik Budapestről. A mérsékelt ellenzék részéről már az első ülésben interpellálni fognak a monori királyi beszéd tárgyában, ellenben az még nem bizonyos, hogy várjon a szegedi rakodópart beomlását meg a Kókán- ügyet szóba hozza e az ellenzék már most, avagy későbbre hagyja ezt. Weckerle pénzügyminiszter az 1890-ik évről szóló költségvetést és az 1888-ről szóló zárszámadásokat alkalmasint október 15-én terjeszti a ház elé. A zárszámadásokból állítólag ki fog tűnni, hogy ez az évi valódi deficit a prelimininált öszszegnek csak hetedrészét teszi. Közvetlenül ezután a pénzügyi bizottság megkezdi tanácskozásait, hogy a költségvetési törvényt még ebben az évben megalkothassák. Interpelláczió. A szegedi rakpart ügyében — mint teljesen megbízható forrásból értesülünk — a képviselőházban erélyes akciót szándékozik megindítani a függetlenségi párt. Nem elégszik meg a puszta interpelláczióval — hanem indítványt nyújt be a A telhetetlenek. Budapest, okt. 9. Még azok az czukorgyárak, melyek Magyarországon alapitandók, részben föl sem épültek, még termelésükből egyetlen csésze fekete kávé sem édesittetett meg s már is felköltötték élelmes osztrák szövetséges társaink féltékenységét. Az osztrák répaczukor-termelők központi ügylete kérvényt istezsitt kereskedelmi miniszteréhez, hogy biztosítsa őket tarifa kedvezményekkel a magyar ipar versenye ellen, mert különben végük van. Szerintük a magyar kormány máris nagy áldozatokkal támogatja a keletkezendő magyar czukoripart és utat nyitott számára Galicziába és a Balkánra. Fölhasználják ez alkalmat arra is, hogy figyelmeztessék az osztrák minisztert, mily nagy kár éri az osztrák kincstárt, mert a magyar ipar elárasztja Ausztriát czukorral s igy elvesz számára a czukorfogyasztási adó. Az osztrákok valóban nem mulasztanak el soha egyetlen alkalmat sem, hogy velünk megismertessék fölfogásukat arról a kereskedelmi és vámszövetségről, mely a két állam közt fönnáll. Mikor az 1987-iki vámszövetségi szerződés tárgyalás alatt volt, az osztrák-német szabadelvű párt egyik vezértagja, Plener báró, emlékezetes nyilatkozatot tett, melyet czélszerű néha a feledékenység homályából napfényre emelni. Plener b. kijelentette, hogy az osztrákok nem tűrhetnek versenytárst a magyar ipari fogyasztás területén. A közös vámterülethez azért ragaszkodnak, mert Magyarországon monopolt élveznek, amelyről sohasem fognak lemondani, sőt még azt mással megosztani sem hajlandók. Ez nyilt beszéd volt s egyúttal csattanós válasz azoknak a politikusoknak, akik a magyarnak a vámterületi közösség áldásait égig magasztalták s még most is megasztalják. l Tener e beszéde Magyarország állami önállásának nyilt tagadását foglalja magában s azt jelenti, hogy hazánk Ausztria örök gyarmatául szolgálni van a sors által rendeltetve, kárhoztatva. Azt jelenti továbbá, hogy Magyarország törvénybe szentesített joga önálló vámterületre csak üres szó, mert Ausztria soha ki nem engedi a magyar fogyasztót iparának kapzsi körmei közül. Ámde Plener nyilatkozata szerény óhajtás volt ama fölfogáshoz hasonlítva, mely az osztrák czukorgyárosok kérvényében nyilvánul. Plener csak azt mondta, hogy külföldi versenytárst nem tűr Magyarországon. Az osztrák ezukoripar azonban saját belföldi iparunk versenyét is megszeretné csírájában fojtani. Az osztrák ezukoripar panaszt emel az ellen, hogy Magyarország kiszabadítani igyekszik magát a cseh czukorbárók kiaknázó jármáből s hogy nem akar többé úgy a magyar fogyasztó, mint a magyar állam alázatos adófizetője maradni. Annyira ragadja a kapzsiság az osztrák czukoriparosokat, hogy olyasmire figyelmeztetik az osztrák kincstárt, amiről éppen nekik leginkább kellene hallgatni, arra, hogy minő kár éri az osztrák kincstárt a magyar termelésből. Hát ez már sem politika, sem hasonlesés, ez kereken kimondva, ostobaság. Évek hosszú során Magyarország, mint állam évenként óriási kárt szenvedett a czukoradó terén. A kiegyezés első tíz évében az osztrák czukoriparnak fizetett vám-visszatérítés fölemésztette az egész közös vámjövedelmet, úgy, hogy volt év, mikor e közös jövedelemre készpénzt kellett ráfizetnünk. Ebben az időben Ausztria húzta azt az egész fogyasztási adót, amit a nálunk fogyasztott ezukor után bevettek s megszabadult a restituczió terhének 30 százalékától. Időközben az osztrák czukoripar majdnem teljesen tönkre juttatta a magyar czukoripart. A magyar állam pedig saját keserves pénzével gazdagította saját iparának gyilkos versenytársát. A második kiegyezésnél persze Magyarország azt a hallatlan állapotot nem tarthatta fönn, mely az új állam vezéreinek járatlansága és tapasztalatlansága folytán vált törvénnyé. A „smart“ osztrákok fejezték a tapasztalatlan magyart s ez becsületesen fizette tiz évig megcsalatásának adóterhét. Érdemes elolvasni az 1878-iki kvóta-bizottság tárgyalásait, azok fogalmat nyújtanak az osztrákok igazság- és jogérzetéről. Amiért Magyarország nem akarta magát tovább ily jogtalan módon kizsákmányoltatni, egész az invektivák határáig menő szenvedélyességgel vádoltak bennünket s mikor kénytelenek voltak engedni, nem azt hitték, hogy egy illetéktelen nyereségről mondanak le, hanem egyenesen azt állították, hogy Magyarország már ismét engedményt csikart ki tőlük, s hogy ismét új terhet sózott a nyakukba. így keletkezett az a hírhedt jelszó: „Keine Mehrbelastung.“ S valahányszor azt mondják az osztrák kéznek: „Ki a magyar zsebből! ” válasza mindig az: „ Keine Mehrbelastung! “ Ugyanezt teszi most is azt osztrák ezukoripar. Köztudomású, hogy a milliók vándorolnak évenkint ezukorfogyasztási adó czimén az osztrák kincstárba oly czukorért, amit nálunk esznek meg. S most, midőn uj gyáraink még csak keletkezők s midőn még csak reményünk lehet, hogy végre valahára ezukorfogyasztási adónkat önmagunknak fogjuk fizetni, már a reményt is kaján irigységgel illetik. Ez a kvalifikálhatatlan eljárás csak arra buzdíthat bennünket, hogy megkettőztetett erélylyel erősítsüka magyar ipart és szabadítsuk meg fogyasztásunkat e telhetetlenektől, tagjait, kik messziről jönnek látására, a kiket tán nem is látott soha, de a kikről tudja, hogy az övéi mind, az ő vérei, a kiket a szeretet, a hálás kegyelet vezérlett hozzá minden más czél nélkül, csakhogy őt láthassák, szavát hallhassák s kis ideig vele ugyanazt a levegőt szívhassák. Ami legalább engem illet, én tőlem valóban távol volt mind egyéb szándék, mint testi szemeimmel megelevenedni látnom magam előtt a képzeletemben róla élő akkor azt lelkembe veszi eltörölhetetlenül, hogy éljen ott elevenen s láthassam őt megérzékitve azontul is rairdig, mig eszmélni birok. Ah, milyen pillanat vala az ! Otthon Ehetni egy idegen ország közelében, nem érezni a távolságot házi tűzhelyünktől, a házi a drága hazának egy darabkáját érezhetni magunk körül, annak az egészséges éltető levegőjével, a minővel, sejtjük, hogy az egész országnak telve kellene lennie, hogy ölné el a benne annyi minden formában élő dögleletis miazmákat — és népgyilkoló bacztílusokat. Üdvözletünkre Kossuth röviden válaszolt csupán néhány szóval, de milyen nahány szóval ! Egy hős önérzetét egy bölcs szerénységével soha sem láttam oly modorban összegyeztetve, mint amellyel ő az érdemeire való hivatkozást magáról elhárította. »Alkalmat ter minteni embernek nem adatott — monda. A legtöbb, amit az ember megtehet az, ha a kínálkozó alkalmat nem szaladja el. Ha ez érdem, akkor tőlem ezt az egy érdemet talán nem vitatja el a történelem, mert én az alkalmat megragadtam, mikor kínálkozott s becsületesen igyekeztem hazám, nemzetem javára fordítani. És ezzel végzett a saját érdemével s beszért egyebekről. E után arról a benyomásról ad számot, melyet Roseuz külső megjelenése gyakorolt reá Valóban az én róla képzelt szoboralakom megelevenedett, így képzeltem el a távolból leírások, másk elbeszélései s azon lilék után, mely állandóan közöttünk lakik s nagy kérdésekben koronkius meg meg nyilatkozik s melyhez az ember érzékitő hajlama külső testet keres. Egy eszményileg szép aggastyán ma hazánk egykori kormányzója, ,’a mily eszményileg szép férfiú vala, azok elbeszélése szerint, kik akkor ismerék. Büszke lehetne a legnagyobb szobrász, ha egy ily aggastyán főt tudna megszerkesteni, a minőnek mintája itten készen áll. Én istenem, ha elgondolom, hogy más nemzet hányféle alakban örökíti meg az ő legapróbb tuczatnagyságait is vászonra, márványban s mindenféle módon s nekünk, a kiknek a végzet oly kevés igazi nagyságot s azok között is esik egy Kesuth Lajost adott nem fogjuk bírni egyetlen arezs képét, melyre rá mondhatnék: »Igen ez ő! — Lásd meg, te késő nemzedék, ő ilyen vala!« Igaz, hogy igazán hivatott és a melett ihlett művésznek kell lennie, aki arra vállalkozik, hogy őt híven örökítse meg. Különösen a szemét. Abban a szimben a lélek maga lakik, lelket pedig nem mindenkinek adatott festeni vagy hideg kőbe faragni. Lélek és szív és annak minden jósága, minden nemessége. Oly jól esik abba a még ma is csodálatosan nyiltkék szemekbe belemerülni s látni rajtok keresztül azt a tiszta és nagy lelket, mely onnan belülről kifelé világit. Rád áramlik, körül foglal, megolvaszt, rabjává tegyen s boldog vagy ez önkéntes rabságban, mint szabadon soha. Álengeded magadat, mint atyjának a bizó, gyermek, hadd vezessen, a hová akar, meghalsz reá, hogy jó helyre vezet s hogy ő tudja oda a legbiztosabb utat. Én úgy voltam vele, s mától kezdve nem csodálkozom, hogy milliók és miliók igy voltak vele. Lángoszlop ő ma is, arra küldetve az égtől, hogy az igazat földébe vezesse Izráelt. Ő itt van, lángol és elől világít: — ah de Izráelt, mely követné, azt nem látom, nem találom sehol. Elpuzdult, kihalt, elfogyott... Kossuthnál. Törs Kálmán országos képviselő, ki a júliusi turini kirándulásban szintén részt vett több tekintetben figyelemre méltó és érdekes dolgokat ir aB. U.c-ban Kossuthnál történt látogatásukról. Mikor beléptek — írja Tors — Kossuth nyitott ajtóval várt reánk. Elébünk jött , mindannyiunkkal melegen szorított kezet, mélyen tekintve mindegyikünk arczába a bemutatásnál, azzal a nyilt, azzal a szeretettel meleg tekintetével, a minő csak ő nek van, — a mely beszélni tud a nélkül, hogy szükség volna ajkaira. Az a tekintet elmondta nekünk: »Isten hozottt nálam, hogyne látnálak örömmel, annak az én népemnek tagjait, melyet én oly nagyon szerettem és szetek ma is.« Ily kedvesen, minden fesz és formaiság nélkül az ősz patriarch» fogadhatja családja Hármasszövetség. A berlini »Kreuzzeitung« a csészár keleti útjáról czikkezik. A lap szerint a német diplomácziának sikerült eloszlatni a szultánnak a hármas szövetség irányában viseltetett bizalmatlanságát. Mind a három kormány biztosította a pártát oly irányban, hogy birtokai megtartásának nehéz gondja könnyebb lesz, így a hármas szövetség háborústire