Ellenzék, 1921. augusztus (42. évfolyam, 164-188. szám)
1921-08-03 / 164. szám
' BURN&JBK' 8305-B BlékifM az osztrák tanítományok Feloldják a határzárlatot. Hasenauer képviselő nyilatkozata Az Ellenzék bécsi szerkesztőségétől BÉGS, augusztus 2. Június 30-án Ausztria jelentős lépést tett a gazdasági konszolidáció irányában. Addig ugyanis igen különös helyzet volt ebben a kis köztársaságban. Az egyes tartományok egymás elöl önkényesen elzárták a határt és minden forgalmat megakadályoztak. Salzburg például a világért írem adott volna élelmiszert Alsóausztriának és a többi tartományok között is ilyen volt a viszony. Egyik féltékenykedett a másikra, legfőképen azonban Bécsre voltak irigyek és kö-zös erővel arra törekedtek, hogy ezt a harmadfél milliós világvárost a * megnyomorított országnak ezt az élősdi vízfejét* kiéheztessék. Persze ez furcsa helyzetetteremtett, minden tartomány egy’egy kis államnak képzelte magát. Csak Ausztria tartományainak e heti salzburgi kongresszusán egyeztek bele végre az egyes államok abba, hogy a határokatmegnyissák egymás elött. Ez igenfontos lépés Ausztria közgazdasági reorganizációjának munkájában, mert megvan a remény, hogy a készletek állandó kiegyenlítése révén a kis köztársaság mégis kevésbbé lesz ráutalva a szomszédállamok export-termékeire. Az Ellenzék bécsi szerkesztőségének ma alkalma volt Hasanauer képviselővel, a tartományok most lefolyt salzburgi konferenciájának egyik vezetőjével beszélgetnie. Hasenauer képviselő, aki már régen sürgette a tartományok határzárlatának megszüntetését, a következőket mondotta a határozat jelentőségéről: — A régi helyzet már tarthatatlan volt és nem is volt értelme. Hiszen az alpesiadományoknak nagy állatfeleslegük van és ezért a nélkülöző Alsóausztria jogosan követelte a kiviteli tilalom feloldását. A határozatnak az a nagy jelentősége van, hogy végre szakított a csempészeknek adott kedvezménnyel, amit annak az eddigi rendszer nyújtott és visszaültette régi jogaiba a legális kereskedelmi forgalmat. főt)ör ar ebédet írta: Csermely Gyula Utánnyomás tilos Sparber I. N. ur (az I betű Izidort, az N meg Náthánt jelent), a Sparber L. utóda cég vagyonos főnöke, az üzleten kívül még két dolgot kultivélt: az asszonyt (a másét, mert maga agglegény volt) és a terített asztalt. Vagyis több istent imádott; Jehován kívül még Mercurt és Vénust, meg az asztali örömök neve nincs istenét. Az üzletben modern volt, amit úgy kell értenünk, hogy keveset fizetett a segédszemélyzetnek, de munkát azt követelt sokat, mennél többet; a szerelem dolgában is mai gyerek volt már (csak mérsékelt izgalom, csak kevéske kockázat és annál olcsóbb siker), azonban, ami az asztalát illeti, Sparber úr mondhatni még a ghettóban lakott. A húslevest retekkel, a pontyot, a csukát dióval szerette, a pecsenyék királyát meg a lúdmellében látta, megtűzdelve borssal, vagdalt foghagymával és nyakonöntve zsírral, amit zsemlyével kimártva a keze három ujját használta villának. Ez utóbbit annál is könnyebben tehette, mert agglegény lévén, egyedül ebédelt, mégpedig rendesen lent az irodában. Elegáns, divatos, puha férfiszoba volt ez az iroda, párnázott ajtókkal, ahol senki sem zavarta. Ha valaki kereste, mikor asztalnál ült éppen, a könyvelő azt mondta: Nem lehet, kérem, a főnök úr ebédel. De mikor egy szép asszony kereste főnökét, Duckmann, a könyvelő nem mondta, hogy várjon, mert Sparber úr ebédel, hanem maga nyitott ajtót és halkan, meg diszkréten azt mondta: — Parancsoljon! — Tudta, hogy főnöke leves és sajt között is szívesen fogadja a nőnemű vendéget. Az emésztés óráját Sparber úr rendesen arra fordította, hogy fejmosás céljából maga elé rendelt egy-egy praktikáns csemetét — ez kellemes izgalom, ami jót tesz a gyomornak, tessék megpróbálni — és puha karosszéke kényelmét élvezve, mosta a fejét az előtte állónak. — Mi az, maga Kádár ? Hallom, hogy maga a geitry-fiát adja! Keine andere Schmerzen? Fülemhez jutott, hogy összeveszett Gelbbel és nem Dunának vagy Tiszának, hanem Jordánnak nevezte Lacnerlich, igazán, hisz magát is, gondolom, előbb Kalbnak hitták Tudja-e barátom, mit mondott Vajld Oszkár? Aztmondta Vajld Oszkár, hogy akit Kalbnak hittak, az ne szidja senkinek a Jordánját, Zionját. Most pedig elmehet, de jegyezze meg magának ezt az aforizmát. Maga zsurító, úgy tudom, hát még brillírozhat vele. Máskor meg másnak szólt az ő atyai intelme: — Na, maga az, Eibeschütz ? Örülök, hogy látom. De mondok magának valamit, kedvesem. Magának száz forint, azaz csak korona a havi fizetése, de ennyit sem érdemel. Maga kilenckor jön be és már fél hatkor távozik. So eilig ist es Ihnen? Hogy messze lakik, mondja ? So wahr ich leb, nicht schlecht. Hát költözzék közelebb, vagy béreljen fiákért, vagy tegyen, amit akar, de fél kilenckor jöjjön és hat után távozzék. Rabattot nem adok. Egy téli nap délután, elköltvén ebédjét, Sparber úr üzleti leveleket szignált. Unalmas munka volt, mely figyelmet igényelt, de azért, mert szerinte az elküldött levél tükre az üzletnek, melyben megiródott, a legkisebb dolgot is gondosan átnézte. Éppen egy több éves levelet olvasott és Duckmann, a könyvelő, aki mellette állt, látta, hogy Sparber úr helyeslőleg bólint. — Korrekt munka, nemde? — kérdezte örömmel. — Gondos is, tiszta is. Talán Eibeschütz másolta? — Nem Eibeschütz, kérem, hanem Goldgulden kisasszony. — Goldgulden, Goldgulden ... az a förtelmes rutbéka? Akire azt mondtam egyszer, hogy stílszerűbb volna, ha Kupfergeldnek hívnak? — Az, kérem alássan. De kérem csak, főnök úr, mióta nem látta Goldgulden kisasszonyt? — Mit tudom, mióta ? Soha rá, se néztem, mert csúnyának ismertem. De miért is kérdezi ? — Duckmann úr csámcsogott, azf tán kacsintott néhányat. Megtehette bátran, mert nemcsak üzleti, de szerelmi vállalkozásai dolgában is, bizalmi embere volt főnökének. — Azért kérdem — mondta — mert Goldgulden kisasszony (bizalmas hang és konfidens mosolygás) most igazi Goldgulden. Megnőtt, kifejlődött, megtelt és megszépült. A Grunder-cég paxija már verset is irt hozzá. — Úgy? Megtelt és megszépült? Akkor küldje be kérem azt az aranypénz-kisasszonyt. Megfogom dicsérni. Duckmann úr beküldte és Sparber úr maga is remeknek találta Goldgulden Juliskát, mert azután hetekig a következő történt: Juliska délelőtt leveleket gépelt és Sparber úr, elköltvén bőséges ebédjét, békét hagyott Kalbnak, Gelbnek, Eibenschutz-nek. Nem korholta-szidta a praktikáns fiukat, hanem behivta magához Juliska kisasszonyt és dicsérte szorgalmát, gondos gépelését. És Duckmann úr persze, ha válási jött és épen ezenközben a főnököt kereste, sajnálkozva mondta: — Nem lehet, kérem, a főnök úr ebédel. Tessék később jönni. ♦ Volt, aki szó nélkül tudomásul vette, hogy Sparber úr ebédel és megfordult és elment. De Wge 2 Cluj-Kolozsvár, 1931. augusztus 3 A nagynnémetek Ausztria feltámasztása ellen Az osztrák legitimisták Grossösterreich mozgalma. Mittermann képviselő nyilatkozata — Az „Ellenzék” bécsi szerkesztőségétől — BÉCS, aug. 2. A Habsburg-ház bácsi hívei, akik nem tudnak dinasztiájuk és a Gesamtösterreich utópiájának bukásába törődni, egy idő óta fokozott akcióba kezdtek. Az eddig szétforgácsoltan küzdő frakciók megalapították a Reichsbund der Österreicher című szövetséget, amelynek az összes tagok által hordott jelvénye a régi császári korona, mint a régi osztrák császárság szimbóluma. A szövetség élén Lichtenstein János herceg és Erwin Schwartzenau báró, az ismert centralista politikus, Ferencz József utolsó belügyminisztere állanak. A Reichspostot kívül, amely csak burkoltan propagálja a szövetség céljait, nyíltan szolgálatában állanak a Wiener Stimmen, a Neues Montagsblatt, a Montagszeitung, Wolf ezredes Staatswehr című katonai hetilapja, az osztrák néppárt (az Orel-csoport) orgánuma, a szélsőséges Volksturm, azonkívül a Volkswahr és a Politik című folyóiratok. Ezek a lapok féktelen propagandát űznek a Habsburg-monarchia visszaállítására és nem riadnak vissza olyan nevetséges ötletek felvetésétől (1. Volkswohl, április), hogy Németország csatlakozzon Ausztriához, illetőleg a feltámasztandó nagycsászársághoz. A nagynémetek persze ellenszenvvel és egyre növekvő idegességgel szemlélik a nagyosztrák propagandát és mivel a császári koronás szövetség tagjai javarészt keresztényszocialista táborból kerülnek ki, a kormányban résztvevő két párt viszonya igen feszült. Mittermann nagynémet képviselő a következőket mondotta ma a nagyosztrák propagandáról. — A nagyosztrák mozgalom vezetői német nemzetiségükből kivetkőzött emberek, akik meg akarják hiúsítani a nagynémet uniót, hogy visszaállítsák azt a régi konglomerátumot, amit Ausztriának neveztek. Ők tiltakoznak a Németországhoz való csatlakozás ellen, mert ezt az antant megtiltja, de olyan naivak és hamisak, hogy azt hirhetik, hogy ugyanannak az antantnak nem lesz kifogása a régi Ausztria ellen. Pedig a hatalmaknak szükségük van az utódállamokra és csak a Vatikán, amelynek ha nemzetközi támasza a Kabolikus Unió, romokban hever, szeretné feltámasztani a régi császárságot a megnövekedett orthodox S. H. S. állam és a huszitizmus felé orientálódó Csehországgal szemben. (Sz. P.) Mi lesz az Eker Muzeummal? Még mindig elintézetlen a bérlet meghosszabbítása. A megadott, de meg nem kapott államsegély! KOLOZSVÁR, aug. 3. Idestova háromnegyed éve, hogy az Erdélyi* 1 Kárpát-Egyesület igazgató választmányának megbízásából küldöttség járt a polgármesternél a*Qn írásbeli- ig is átnyújtott kéréssel, hogy A 20 évi fennállás után lejáró Mátyás- házi szerződés megnyittassék. Az Egyesület akkor kedvező választ kapott arra az esetre, ha valamelyik reszort nem tartja fenn magának a külön intézkedési jogot. Úgy látszik, hogy ez az utóbbi körülmény állott elő, mert a szerződés ügye mai napig elintézetlen maradt. Éppen ezért megnyugvással fogadta a közvélemény az EKB-aau-úseum vezetőség 3 év felettes hatósága részéről megindult tárgyalások rendén tet l kölcsönös raegállapodást, hogy ez egyesület múzeuma számára államsegélyt kérjen, melynek fejében aztán egy román néprajzi osztályt állítson fel. Ezen cél elérésére az EKE azonnal reámutas tott az akkor még Apahidon ládákban hevert Orosz-féle kész anyagra, amelynek egy tekintélyes mezőségi csoportja már évek óta a Mátyásházban volt letétben. Sőt az Egyesület aaseori elnökségének legutóbbi múzeumi jelentése hivatkozott is erre a román vonatkozású tárgy- kollekcióra, mint a leendő romára néprajzi osztály esszleges magjára. Azóta megnyílt ez Orosz Endre. „Ősfoglalkozások kiállítássa a helyi, beli Iparmúzeumban, kibővülve a mátyásházi fent említett románjellegű letétekkel. Ennek a kulturális emedménynek a sikere aztán az EKE mostani elnökségét arra bírta, hogy, az egyesületre nézve minden kötelezettség nélkül tervet dolgoztatott ki a Mátyásház kibővítésére. Ugyannak egy udvari szárnyépületnek az emejlésével négy szép nagy terem volna!