Ellenzék, 1922. május (43. évfolyam, 99-120. szám)

1922-05-03 / 99. szám

1922. május 3. szerda Árm I ref« Cluj-Kolo' 99. év *3. *7Az ELLENZÉK FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP SZERKESZTŐSEK: STÁTUS-PALOTA Telefon ». Sürgönyeim: Ebonaek, C*ioJ. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Romániában: Havonta: 25, negyedévre: 70, félévre 180, egész évre 2401ej. Külföldre negyed­évre: Csehszlovákia: 70 Ck., Magyarország: 250 K., S H. S.: 70 D., Ausztria: 2000 oK, Német­ország: 100 M., Amerika: 1 dollár. EGYES SZÁM ÁRA: 1 lej, Bucurestiben: 1*50 lej, vasárnap egész Romániában: 2 lej. Külföldön: Csehszlovákia: 1 Ck., Magyarország: 5 K., S. H. S.: 1 D„ Ausztria: 50 ok., Németország: 1 M., Olaszország és Fiume: 5 Lira, Amerika: 2 cent. KUDOHIYATAL: STÁTUS-PALOTA Telefon 108. Hirdetések díjszabás szerint. Tisztuló láthatár A nagy világmérkőzés közepette mindenki azt hitte, hogy a győzelmesen kikerülő orszá­gok v­gy politikailag, mint gazdaságilag meg­erősödve jutnak hatalmuk tetőpontjára. A való­ságban azonban másként fest a dolog. Úgy fest ez a valóság, hogy mindegyik háborús ország nagyon is meggyengülve került ki a világmérkőzésből, ide számítva a nagy antant­­hatalmakat is. Egyedül Amerika biztosított a maga számára valamelyes előnyös helyzetet, amennyiben gazdag állam lévén, nem érezte meg túlságosan háborús kiadásait, sőt bizonyos tekintetben nyeresége is volt a háborúból, mert szárazföldi hadseregre tett szert, amivel azelőtt nem rendelkezett. Amerika többé-kevésbbé militarista ténye­zővé vált s ez a körülmény azt eredményezte, hogy a hatalmi súlypont Angliáról őreá szállott Németországot legyőzte ugyan a tengeren Anglia, de a tengerek fölötti hatalmat nem biztosította a győzelmével, sőt ellenkezőleg, gyengítette azt, mert hiszen hegemóniáját meg­­tépá­zta Amerika. Ha tekintetbe vesszük, hogy Anglia a maga termékeit nem tudja elhelyezni a világpiacon, hogy emiatt a termelőerejét ki­sebbítenie kellett, ami munkásai millióinak fog­lalkozásnélküliségét eredményezte ; hogy Íror­szágnak szabadságát, Egyiptomnak függetlensé­gét kellett visszaadnia; hogy India elszakadási törekvéseinek már nemcsak hogy nem tudja, de még nem is­meri a tőle ismert drasztikus ellensúlyozási manőverrel nyakát szegni: mél­tán állíthatjuk, hogy Angliának is csak kárára volt a háború. De Franciaország sem tobzódhatik to­vább a győzelmi mámorban. Nem számolt azzal, hogy a még mindig jelenlegi szövetsé­gese egyben régi ellensége is, aki már kezdi nem tűrni, hogy egymaga diktáljon a világnak. Franciaországnak megnövekedett militarizmusa és Németországot elnyomó politikája többé már nem rokonszenves Anglia előtt, melynek Németországra világpiaci szempontokból feltét­len szüksége van. És mit nyert Olaszország a háborúból. Egy örökké nyugtalan és nyugtalanító jugosz­láv államot, mely úgy tengeren, mint szára­zon állandóan izgatja határait és hatalmát. Megnagyobbodott ugyan területileg, de elvesz­tette nyugalmát, megnőtt a gondja és Jugosz­láviával állandósulni kezdett viszálya miatt sem veheti fel a versenyt Angliával és Fran­ciaországgal. Nem kedvezőbb a sorsa a kisantantnak sem. A nagyantanthoz kötötte a szekerét s bár külügyi magatartását illetőleg harmóniába olvadt minden állama, mégis minden attól függ, hogy a nagyantant harmónikusan oldja-a meg a nyomasztó világproblémákat, vagy győzni és felülkerekedni fog a jobb belátáson az önérdek, ami új világkatasztrófa magvát veti el. Most már tisztán láthatjuk, hogy Genua nem fog sokat tenni a nagy világprobléma megoldására. De egyet elért. Nyilvánvaló lett a szakadék Franciaország és az antant többi államai között. Franciaország vagy változtat régész eddigi politikáján, vagy izolálva marad, ez nagy lépés a világhelyzet tisztulására. - -----­ A lupényi halálvölgyben A zsilvirlgyi bányaszerencsétlenség hiteles adatai. Hivatalos magyarázatod: A balesetről. A gyász*városa. Ostrom a halottakért. A temetési ün nep. SO koporsó egy ravatalon. Látogatás a halél anyában. Az 1311- nzik felküldött munkatársának jelentése a katasztrófa szintselyéről Lupény, május 1. A hosszú személyvonat nehéz futtatással kapaszkodik föl a Piskiről Lupényba vezető meredek pályán. Váralja- Hátszegnél a Szotyezát havas csúcsa int felénk egy múló üdvözletet. A vonat tovább zihál az alagutak között. Köröskörül a friss tavaszi nap­fényben tündöklenek a mezők. Amerre a szem ellát, véges-végig virágba borult gyümölcsfák szaladnak hosszú sorban, mintha a közelgő nyár menyasszonyi füzérét fonnák. Bujánzöld, meg virágos itt minden. Tavasz lakozik szélté­­ben-hosszában a völgyeken. És mire elérünk Petrozsényhoz, a Zsilvölgy bányamedencéjének fővárosához, akkor a tavaszi füzérláncok fölé egy óriási téli tisztaságú hómezőkkel borított ' hegyóriás mered , a Párnás, amelyedély legma­gasabb csúcsa, még a Negojnál is magasabb'. Elhagyjuk Petrozsényt, ezt az amerikai gyorsasággal a földről elővarázsolt várost és megyünk tovább szomorúbb helyre, a pusztu­lás völgyébe. Petrozsénytól kezdve az egész vidék népe föl van kavarva. Ez a bányásznép olyan, mintha egyetlen nagy család lenne s a családot most döbbenetes, lesújtó gyász érte. Valóságos népvándorlás indult meg Lupényba. A különvonatok nem győzik szállítani az em­bereket, akik mind részt akarnak kérni a lu­­pényi testvérek csapásából, meg akarják velük osztani a gyász keserűségét. A gyászoló bányaváros A katasztrófa csütörtökön történt. Csü­törtök délután és pénteken a mentési munká­latok folytak. A szombati nap már bizonyossá tette a szerencsétlenség megrendítő méreteit és kiölt a szívekből minden reményt. A szén­termelő anyaföld a méhében robotoló fiait már csak halotton adta vissza magából. Bizonyossá vált, hogy nincsen menteni való, sebesült alig maradt néhány, csak élettelen hullák hevertek az elpusztult tárnákban. A szombati nap készülődés volt a teme­tésre. A bányaigazgatóság, a hivatalok, tem­plomok, középületek homlokán fekete zászlók csüngnek, a hallgatag emberek homlokán fekete redők szántanak mélységes barázdákat. Mi, akik most jöttünk ide, nem tudjuk, hogy milyen lehet a bányaváros rendes élete. Mostan néma minden. A hatalmas gőzkürtőkből nem ömlik a füst, a sodronypályák huzaláról szárnya­­s­szegetten függenek a szénszállító csillék és­­ Lupény három bányája: a Karolina-, az Aranka- és a Klárabánya teljesen néptelen. Csak az utcákon özönlik a tömeg, de ezeknek sincs kedvük beszélni. Ahol egy-agy hangosabb szó esik, az bizonyára jajveszé­kelésbe, sikoltozásba megy át: „Drága, jó Jánosom, édes fiam, ugy­e nem hagysz el?“ Egy öreg asszonyán a Zsil-partján, neki­­támaszkodik a híd karfájának. Hárman is támogatják és ositítják. Az asszony könnyei belefolynak a Zsilbe, a folyó pedig harsogó rianással megy velük tovább. A Zsilnek mindegy, hogy kőszénport visz-e, avagy könnyeket, s­ogyi?.- történt a katasztrófa? Elkerülünk a Zsil jobbpartjára, ahol a bányaigazgatóság emeletes épülete áll. Itt Frey bányatanácsos, az Urikány zsilvölgyi bányatár­saság itteni igazgatója fogad. S tőle halljuk először a katasztrófa megbízható leírását. Hogy mi történt, azt már mindenki tudja, hiszen a tényeket olyan egyszerű elmondani. Bányalég­robbanás. De hogy mi volt a szerencsétlenség oka és ki volt az okozója, arról csak egyetlen egy ember tudna b­zonyságot adni. A lövő­mester, aki a csütörtöki halálrobbantást végezte. Csakhogy a lövőmester szétzúzott fejjel és kettétört derékkal fekszik az óriási ravatalon, a nyolcvan sorbarakott koporsó egyikében. — A szerencsétlenség úgy jött, mint egy villámcsapás — mondotta az igazgató — és a katasztrófa maga i3 alig vett több időt igénybe, mint egy villámcsapás. Abban a pil­lanatban, amikor a lövőmester a patronokat felrobbantotta, felrobbant a bánya folyosóinak levegőjében elvegyült bányalég is. Egy szem­­pillantás alatt elpusztult minden, ami a bá­nyában volt.­­ S a tragédián már nem lehetett többé változtatni. A mentési munkálatok már egy félórával a katasztrófa után megkezdődtek. Elsőnek Lehóczky főmérnök, a felrobbant Aranka-bánya igazgatója ereszkedett le a mélységbe, egy 10—12 főnyi csapat élén. Ők kutattak a sebe­sültek után s ők kezdették meg a halottak tömegének kiszállítá­st. A hivatalos vizsgáló­­bizottság csak a mentési munkálatok befejezése után, szombaton éjjel szállhatott le a szeren­csétlenség színhelyére. cn. — A mostani katasztrófa egyike volt a legborzalmasabb erejűeknek. A kőszénbányák örökös réme, a bánya még gyilkolt mostan is. A kőszén között mindig nagymennyiségű metán­gáz (CHd) van fölhalmozva, amely kis mér­tékben állandóan szivárog; fejtés közben, a kibontásra kerülő nyílásokból pedig nagyobb mennyiségben tör egyszerre elő. Maga a metán­gáz csak ég, de nem robban. Mihelyt azonban levegővel vegyül, tehát mihelyt összeelegyedik a tárnák levegőjével, a legborzalma­sabb robbanógázt képezi. Éppen ezért minden kőszánbánya legfontosabb berendezése a szellőztető készülék. Óriási ven­tillátorok sajtolják az aknákba a friss levegőt és állandó pumpák szivattyúzzák a bányafolyo­sók különböző gázokkal vegyült levegőjét. Minthogy a bányalég veszélye mindig fenn­foroghat, ennélfogva a bányában szabadon álló láng, sőt még csak szabadon álló szikra sin­csen. Nevetséges föltevés az, hogy a ka­tasztrófát egy eldobott cigarettavég okozta. Kőszénbányában nincsen cigaretta. S annak a cigarettának már az eleje is robbantott volna. Minden bányamunkásnak dróthálóval borított Dawy féle biztonsági lámpája van, amely meg­akadályozza azt, hogy bányalég esetén is rob­banás történhessék. Villanyvilágítást nem alkal­mazhatunk, mert rövidzárlat, vagy egy kipattanó szikra is kész veszedelmet jelenthet. A Dawy-

Next