Ellenzék, 1922. május (43. évfolyam, 99-120. szám)
1922-05-03 / 99. szám
1922. május 3. szerda Árm I ref« Cluj-Kolo' 99. év *3. *7Az ELLENZÉK FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP SZERKESZTŐSEK: STÁTUS-PALOTA Telefon ». Sürgönyeim: Ebonaek, C*ioJ. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Romániában: Havonta: 25, negyedévre: 70, félévre 180, egész évre 2401ej. Külföldre negyedévre: Csehszlovákia: 70 Ck., Magyarország: 250 K., S H. S.: 70 D., Ausztria: 2000 oK, Németország: 100 M., Amerika: 1 dollár. EGYES SZÁM ÁRA: 1 lej, Bucurestiben: 1*50 lej, vasárnap egész Romániában: 2 lej. Külföldön: Csehszlovákia: 1 Ck., Magyarország: 5 K., S. H. S.: 1 D„ Ausztria: 50 ok., Németország: 1 M., Olaszország és Fiume: 5 Lira, Amerika: 2 cent. KUDOHIYATAL: STÁTUS-PALOTA Telefon 108. Hirdetések díjszabás szerint. Tisztuló láthatár A nagy világmérkőzés közepette mindenki azt hitte, hogy a győzelmesen kikerülő országok vgy politikailag, mint gazdaságilag megerősödve jutnak hatalmuk tetőpontjára. A valóságban azonban másként fest a dolog. Úgy fest ez a valóság, hogy mindegyik háborús ország nagyon is meggyengülve került ki a világmérkőzésből, ide számítva a nagy antanthatalmakat is. Egyedül Amerika biztosított a maga számára valamelyes előnyös helyzetet, amennyiben gazdag állam lévén, nem érezte meg túlságosan háborús kiadásait, sőt bizonyos tekintetben nyeresége is volt a háborúból, mert szárazföldi hadseregre tett szert, amivel azelőtt nem rendelkezett. Amerika többé-kevésbbé militarista tényezővé vált s ez a körülmény azt eredményezte, hogy a hatalmi súlypont Angliáról őreá szállott Németországot legyőzte ugyan a tengeren Anglia, de a tengerek fölötti hatalmat nem biztosította a győzelmével, sőt ellenkezőleg, gyengítette azt, mert hiszen hegemóniáját megtépázta Amerika. Ha tekintetbe vesszük, hogy Anglia a maga termékeit nem tudja elhelyezni a világpiacon, hogy emiatt a termelőerejét kisebbítenie kellett, ami munkásai millióinak foglalkozásnélküliségét eredményezte ; hogy Írországnak szabadságát, Egyiptomnak függetlenségét kellett visszaadnia; hogy India elszakadási törekvéseinek már nemcsak hogy nem tudja, de még nem ismeri a tőle ismert drasztikus ellensúlyozási manőverrel nyakát szegni: méltán állíthatjuk, hogy Angliának is csak kárára volt a háború. De Franciaország sem tobzódhatik tovább a győzelmi mámorban. Nem számolt azzal, hogy a még mindig jelenlegi szövetségese egyben régi ellensége is, aki már kezdi nem tűrni, hogy egymaga diktáljon a világnak. Franciaországnak megnövekedett militarizmusa és Németországot elnyomó politikája többé már nem rokonszenves Anglia előtt, melynek Németországra világpiaci szempontokból feltétlen szüksége van. És mit nyert Olaszország a háborúból. Egy örökké nyugtalan és nyugtalanító jugoszláv államot, mely úgy tengeren, mint szárazon állandóan izgatja határait és hatalmát. Megnagyobbodott ugyan területileg, de elvesztette nyugalmát, megnőtt a gondja és Jugoszláviával állandósulni kezdett viszálya miatt sem veheti fel a versenyt Angliával és Franciaországgal. Nem kedvezőbb a sorsa a kisantantnak sem. A nagyantanthoz kötötte a szekerét s bár külügyi magatartását illetőleg harmóniába olvadt minden állama, mégis minden attól függ, hogy a nagyantant harmónikusan oldja-a meg a nyomasztó világproblémákat, vagy győzni és felülkerekedni fog a jobb belátáson az önérdek, ami új világkatasztrófa magvát veti el. Most már tisztán láthatjuk, hogy Genua nem fog sokat tenni a nagy világprobléma megoldására. De egyet elért. Nyilvánvaló lett a szakadék Franciaország és az antant többi államai között. Franciaország vagy változtat régész eddigi politikáján, vagy izolálva marad, ez nagy lépés a világhelyzet tisztulására. - ----- A lupényi halálvölgyben A zsilvirlgyi bányaszerencsétlenség hiteles adatai. Hivatalos magyarázatod: A balesetről. A gyász*városa. Ostrom a halottakért. A temetési ün nep. SO koporsó egy ravatalon. Látogatás a halél anyában. Az 1311- nzik felküldött munkatársának jelentése a katasztrófa szintselyéről Lupény, május 1. A hosszú személyvonat nehéz futtatással kapaszkodik föl a Piskiről Lupényba vezető meredek pályán. Váralja- Hátszegnél a Szotyezát havas csúcsa int felénk egy múló üdvözletet. A vonat tovább zihál az alagutak között. Köröskörül a friss tavaszi napfényben tündöklenek a mezők. Amerre a szem ellát, véges-végig virágba borult gyümölcsfák szaladnak hosszú sorban, mintha a közelgő nyár menyasszonyi füzérét fonnák. Bujánzöld, meg virágos itt minden. Tavasz lakozik széltében-hosszában a völgyeken. És mire elérünk Petrozsényhoz, a Zsilvölgy bányamedencéjének fővárosához, akkor a tavaszi füzérláncok fölé egy óriási téli tisztaságú hómezőkkel borított ' hegyóriás mered , a Párnás, amelyedély legmagasabb csúcsa, még a Negojnál is magasabb'. Elhagyjuk Petrozsényt, ezt az amerikai gyorsasággal a földről elővarázsolt várost és megyünk tovább szomorúbb helyre, a pusztulás völgyébe. Petrozsénytól kezdve az egész vidék népe föl van kavarva. Ez a bányásznép olyan, mintha egyetlen nagy család lenne s a családot most döbbenetes, lesújtó gyász érte. Valóságos népvándorlás indult meg Lupényba. A különvonatok nem győzik szállítani az embereket, akik mind részt akarnak kérni a lupényi testvérek csapásából, meg akarják velük osztani a gyász keserűségét. A gyászoló bányaváros A katasztrófa csütörtökön történt. Csütörtök délután és pénteken a mentési munkálatok folytak. A szombati nap már bizonyossá tette a szerencsétlenség megrendítő méreteit és kiölt a szívekből minden reményt. A széntermelő anyaföld a méhében robotoló fiait már csak halotton adta vissza magából. Bizonyossá vált, hogy nincsen menteni való, sebesült alig maradt néhány, csak élettelen hullák hevertek az elpusztult tárnákban. A szombati nap készülődés volt a temetésre. A bányaigazgatóság, a hivatalok, templomok, középületek homlokán fekete zászlók csüngnek, a hallgatag emberek homlokán fekete redők szántanak mélységes barázdákat. Mi, akik most jöttünk ide, nem tudjuk, hogy milyen lehet a bányaváros rendes élete. Mostan néma minden. A hatalmas gőzkürtőkből nem ömlik a füst, a sodronypályák huzaláról szárnyasszegetten függenek a szénszállító csillék és Lupény három bányája: a Karolina-, az Aranka- és a Klárabánya teljesen néptelen. Csak az utcákon özönlik a tömeg, de ezeknek sincs kedvük beszélni. Ahol egy-agy hangosabb szó esik, az bizonyára jajveszékelésbe, sikoltozásba megy át: „Drága, jó Jánosom, édes fiam, ugye nem hagysz el?“ Egy öreg asszonyán a Zsil-partján, nekitámaszkodik a híd karfájának. Hárman is támogatják és ositítják. Az asszony könnyei belefolynak a Zsilbe, a folyó pedig harsogó rianással megy velük tovább. A Zsilnek mindegy, hogy kőszénport visz-e, avagy könnyeket, sogyi?.- történt a katasztrófa? Elkerülünk a Zsil jobbpartjára, ahol a bányaigazgatóság emeletes épülete áll. Itt Frey bányatanácsos, az Urikány zsilvölgyi bányatársaság itteni igazgatója fogad. S tőle halljuk először a katasztrófa megbízható leírását. Hogy mi történt, azt már mindenki tudja, hiszen a tényeket olyan egyszerű elmondani. Bányalégrobbanás. De hogy mi volt a szerencsétlenség oka és ki volt az okozója, arról csak egyetlen egy ember tudna bzonyságot adni. A lövőmester, aki a csütörtöki halálrobbantást végezte. Csakhogy a lövőmester szétzúzott fejjel és kettétört derékkal fekszik az óriási ravatalon, a nyolcvan sorbarakott koporsó egyikében. — A szerencsétlenség úgy jött, mint egy villámcsapás — mondotta az igazgató — és a katasztrófa maga i3 alig vett több időt igénybe, mint egy villámcsapás. Abban a pillanatban, amikor a lövőmester a patronokat felrobbantotta, felrobbant a bánya folyosóinak levegőjében elvegyült bányalég is. Egy szempillantás alatt elpusztult minden, ami a bányában volt. S a tragédián már nem lehetett többé változtatni. A mentési munkálatok már egy félórával a katasztrófa után megkezdődtek. Elsőnek Lehóczky főmérnök, a felrobbant Aranka-bánya igazgatója ereszkedett le a mélységbe, egy 10—12 főnyi csapat élén. Ők kutattak a sebesültek után s ők kezdették meg a halottak tömegének kiszállítást. A hivatalos vizsgálóbizottság csak a mentési munkálatok befejezése után, szombaton éjjel szállhatott le a szerencsétlenség színhelyére. cn. — A mostani katasztrófa egyike volt a legborzalmasabb erejűeknek. A kőszénbányák örökös réme, a bánya még gyilkolt mostan is. A kőszén között mindig nagymennyiségű metángáz (CHd) van fölhalmozva, amely kis mértékben állandóan szivárog; fejtés közben, a kibontásra kerülő nyílásokból pedig nagyobb mennyiségben tör egyszerre elő. Maga a metángáz csak ég, de nem robban. Mihelyt azonban levegővel vegyül, tehát mihelyt összeelegyedik a tárnák levegőjével, a legborzalmasabb robbanógázt képezi. Éppen ezért minden kőszánbánya legfontosabb berendezése a szellőztető készülék. Óriási ventillátorok sajtolják az aknákba a friss levegőt és állandó pumpák szivattyúzzák a bányafolyosók különböző gázokkal vegyült levegőjét. Minthogy a bányalég veszélye mindig fennforoghat, ennélfogva a bányában szabadon álló láng, sőt még csak szabadon álló szikra sincsen. Nevetséges föltevés az, hogy a katasztrófát egy eldobott cigarettavég okozta. Kőszénbányában nincsen cigaretta. S annak a cigarettának már az eleje is robbantott volna. Minden bányamunkásnak dróthálóval borított Dawy féle biztonsági lámpája van, amely megakadályozza azt, hogy bányalég esetén is robbanás történhessék. Villanyvilágítást nem alkalmazhatunk, mert rövidzárlat, vagy egy kipattanó szikra is kész veszedelmet jelenthet. A Dawy-