Ellenzék, 1924. augusztus (45. évfolyam, 171-196. szám)
1924-08-01 / 171. szám
Cluj-Kolozsvár, 45. év, 171. szám 2 Weiszmüller Impressziók az úszás fejedelméről Páris. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az atléta olimpiásznak Nurmi volt a főhőse, az úszás csillaga Weiszmüller. Ha a két fenomén között párhuzamot vonunk, akkor kétségtelenül Weiszmüller javára billen a mérleg. Nurmi csak addig érdekel, míg a pályán van, magával ragad, ha versenyez, de megszűnik szimpatikus lenni, amikor a győzelem után fölényesen és ridegen távozik. Weiszmüller igazi zseni, bohémkedélyű úszóművész, aki talán maga sincs tisztában, hogy mennyit tud, egyéniség, aki úgyszólván l’art pour Tart versenyez, látszik rajta, hogy imádja a vizet s úgy úszik, ahogy eszébe jut. Játszik vele, hol neki iramodik, hol meg lelassít, élvezi az úszást és szerelmese a víznek. Jókedvű művész, versenyzése csupa kedély és derű, néha fél teste is kinn van a vízből, máskor pedig még a feje is eltűnik a magaverte hullámokban. De mint ember is különb Nurminál. Csupa fiatalság, jókedv, pajkosság és humor, olyan bájos jelenség, hogy a legkérgesebb szívekbe is belopódzik. Még a hivatalos eredményhirdető is úgy mondja be a nevét: Johnny Weiszmüller, ami magyarosan körülbelül pLredák Zsuzsának felel meg. Johnny ő az egész világnak, így biztatja őt a közönség, ezt kiáltozzák kedvesen nyávogó hangon a kis amerikai úszóladyk. Fel és alá járkál, nevetgél, a nőuszó számoknál mindig ott áll a célnál, egyenként segíti ki őket a vízből s szolgálatkészen hozza el a hölgyek lepedőjét. Egy nagy mosoly ez az egész fiú, valami boldog, belülről jövő egészséges kacagás teszi végtelenül vonzóvá Johnny Weiszmüllert, az olimpiász legnagyobb hősét, a rejtelmes úszócsodát, a víz korlátlan fejedelmét. Vasárnap az utolsó napon négy számban is versenyzett. Délelőtt részt vett Amerika győztes 4x200-as stafétájában, délután megnyerte a 100 méteres világbajnokságot, utána játszott az Amerika—Svédország vizipóló mérkőzésen és végül bemutatta a Johnnykabaré új műsorát. Weiszmüller a száz méteren! Startja tökéletes és korrekt egy pillanattal sem előbb, sem később nem indul, de fejese kiadós. Tempója a legerőteljesebb, mégis könnyed. Ellenfeleit még a legnagyobb gyorsaság közepette is figyeli. Kartempózása gyönyörű, szépen, simán, egyenletesen szeli a vizet. Kraveja fantasztikusan erős, valósággal szökőkút jelzi útját, forduló technikája páratlan. A verseny végén a közönség Wiszmüllert hatalmas ünneplésben részesítette. Az ováció és újrázás nem akar megszűnni, a közönség újrázást követelt Weiszmüllertől s végül csak akkor csillapodtak le, mikor kihirdet- tték, hogy Weiszmüller még szerepelni fog a nap műsorán. Erre csakhamar sor is került a a vizipóló mérkőzésen, mely jó alkalom volt rá, hogy Johnny kitombolja féktelen játékkedvét. Hallatlanul kedves dolgokat csinált a vizipólóban. Ha megkapta a labdát, körbeúszta vele az egész pályát, föl-alá sprintert vele, persze mindenkit legaloppozott. Össze-vissza játszott mindent, ahogy eszébe jutott. És alig hogy vége volt a vizipólónak, már megint megjelent a színen Johnny, hogy egy elragadóan, bájos szkeccsben bemutassa nem közönséges komikai erejét. Ellenállhatatlanul hatott természetes humora, a közönség majdnem megette ezt a kedves vizifaunt, aki gyors egymásutánban mutatkozott be: a komoly világbajnok, a jókedvű vizipóló játékos és az úszó tánckomikus széles skálájú szerepeiben. Bachrach bácsi, az amerikaiak úszótrénere és Weiszmüller felfedezője konferálja be Weiszmüllert és Krüger nevű úszóbarátját a közönségnek s olyan kabarét rendeznek, hogy a közönség csak úgy dől a kacagástól. Különösen Krüger remekel. Chaplin kismiska hozzá képest, olyan nyaktörő ugrásokkal zuhan alá a 10 méteres trambulinról, hogy eláll a lélegzetünk. A darab arról szól, hogy Weiszmüller megtanítja barátját ugrani és úszni és olyan sok kedves dolgot csinálnak, annyi bájjal és humorral, hogy le sem lehet irni. A leglehetetlenebb ugró és úszóimitációk következnek, melyek során annyi bravúrosan burleszk mutatványban van részünk, hogy nem győzünk eleget tapsolni. A műsor kluja az életmentő jelenet volt. Krüger fuldoklik és Weiszmüllert hívják, hogy mentse meg. Weiszmüller tíz percig készülődik, míg beleugrik a vízbe, azután mindannyiszor elúszik barátja fölött és sehogysem tudja megtalálni a fuldoklót Végül őt hagyja el ereje és a fuldokló menti meg a világhírű életmentőt. Ezt azonban annyi közvetlen bájjal csinálják, hogy nincs az a színész, aki őket utánozhatná. Midőn Lackie kisasszony úszását gúnyolja ki Weiszmüller, az amerikai bajnoknőnek pityergésre áll a szája a tökéletes imitáció láttára. Egymásután követték egymást a hajmeresztően nehéz, de a legtermészetesebb humorral megkarikírozott mutatványok s a közönség tombolva üdvözölte őket. Károly román trónörökös és az angol trónörökös nagyszerűen mulattak és többizben gratuláltak a két úszónak. A díjkiosztásnál is minden díjnál kezet fogtak vele a trónörökösök, akiknek nem mindennapi élvezetet nyújtott a népszerű Johnny. Tehetség, zseni, akit az isten jókedvében teremtett, hogy megajándékozza vele az emberiséget Egyénisége, aranyos derűje olyan, mint a napsugár, beragyogja környezetét és őt látva elfeledjük a hétköznap sok minden baját. (K. D.) A bánfyhunyadi csodalátók között Tömeghipnózis kerítette hatalmába a hunyadiakat. Orvosi vélemény szerint szerelmi csalódás tette beteggé Mátéfi Jánost Bánffyhunyad. (Az Ellenzék kiküldött tudósítójától.) Könyvtárak mélyen porladó pergamenlapok fantasztikus mesevilága elevenedett meg, azokban a hátborzongató történetekben, amelyek néhány nap óta Kalotaszeg vidékén szájról-szájra járnak a szellemektől megszállott Mátéfi (Hosszú) János közkatona „ördöngösségéről." Száz és száz ember — szemtanuk — állítása szerint a bánffyhunyadi parasztlegény a levegőbe emelkedett, hogy láthatatlanná válva, bűnös szellemek éjszakai hajszájában részt vegyen. A Swedenborg és Andrew Davis tanításait megelőző babonás korban Mátéfi János bizonyára főhőse lett volna egy boszorkánypernek, akire az inkvizíció feszítőkereke és tüzesvaspróbák és a borzalmak utolsó stációja — a máglya várt volna. Ma az egész csak egy rendkívül érdekes tömeglélektani és ideggyógytani probléma, amelynek végső kibontása csak az ideggyógyászt illeti. Bánffyhunyadon az állítólagos szemtanuktól felizgatott tömegek szentül hiszik, hogy az ördöngös Mátéfit minden este 11 és 12 óra között megszállják a rossz szellemek, akiket a katona elhagyottbabonás szemű menyasszonya bosszúból uszított reá. A szellemek azután éjfélkor kutyává változtatják a katonát és a boszorkányok egész fantáziájával űzik a temetőkerten át. Csodálatos és megdöbbentő a történetben csak az, hogy szemtanuk egész serege állítja, hogy látták Mátéfit amint megmerevedett testtel egyszerre csak felemelkedik a levegőbe, majd úszó helyzetben széttárt karokkal nekilendül az ajtónak és egyszerre — eltűnik a nézők szeme elől. Az Ellenzék tudósítója kedden látogatást tett Bánffyhunyadon, hogy személyesen győződjék meg a községben végbemenő „természetfölötti" eseményekről. — Az esti személyvonattal 9 óra tájban érkeztünk Hunyadra. Az állomás előtt ácsorgó csoportok tágranyilt szemekkel bámulnak az idegen jövevényekre s titkolódzó suttogással adják tovább a hirt: „Megjöttek a kolozsváriak, hogy kivizsgálják a boszorkányos Mátéfi Jánost." És egyszerre peckesebben lépegetnek, kedvüket valami ismeretlen boldogság zsongitja, úgy érzik, Hunyad most egyszerre a világérdeklődés központjába került. A késői esti órákban nekiindulunk, hogy felkeressük a Vasút utcában az elátkozott házat, a Mátéfit üldöző szellemek titkos randevúhelyét. A megvilágítatlan sötét házfalak mentén egyre sűrűbbek lesznek az embercsoportok, míg végre a kísértetes háznál áthághatatlan embertömeg állja utunkat. Az alacsony viskót hat-nyolcszáz emberből álló embergyűrű veszi körül. A tömeg — nők férfiak vegyesen — a suttogó csöndben üveges szemekkel bámul a piros lámpa fényében égő ablaktáblákat elhomályositó csipkefüggönyökre. Valaki felismer a sötétben, a következő pillanatban felharsan egy erélyes hang: „Helyet a kolozsvári újságíróknak s az orvosoknak." Egy gyufa fényénél megvillan a csendőrszurony s néhány jól alkalmazott puskatus-ütés utat teremt az ajtóig, amelyet a rendet fentartó két csendőr udvariasan kizár az új jövevények előtt. A petróleumlámpától gyengén megvilágított emberi testek kigőzölgésétől fülledt szagú szoba közepén fekszik Mátéfi János katonaruhában öltöztetett, élettelennek tetsző teste kínosan merev arccal egy piros babos párnán. A szobában mintegy ötven ember szorong a kísértetváró lélegzetvisszafojtott remegésével. A földön elnyúlt katona körül nyolc markos ember — mint valami rettentő tragikus szertartás papjai — lesi a pillanatot, amikor Mátéfit megszállják a gonosz szellemek, hogy idejében megragadhassák, mielőtt elragadnák fantasztikus éjjeli tornájukra. Mátéfi fejénél sötétszemű, feltárt ingujjú férfi ül egy széken, bal kezében magasra tartott hegyes tőrrel kutatóan kémleli a még merev, mozdulatlan arcot. Most alig észrevehető remegés fut át az élettelen testen. Mátéfi ujjai egyszerre görcsösen öszszezárulnak, ajkai kinyílnak és vonil, mint egy kutya. Ebben a pillanatban a kést tartó ember kabalisztikus köröket kezd rajzolni a levegőben, késével majd hirtelen közvetlen a fej mellett egy erős döféssel a padlóra koppantja a kést. Ebben a pillanatban a katona teste újra élettelenül hever már a földön s a tőrös ördögűző hivatalos komolysággal adja tudtul a libabőrös nézőseregnek: „újra megöltem egy rossz szellemetMost egyszerre hisztériás rángások járják át Mátéfi testét. Pupillái rémesen kitágulnak, petyhüdten csüngő teste előremered, majd valami rejtett belső erőtől átjárva, kitárt karokkal előrelendül az ajtó felé. Hörögve, nyüszkölve fel akar emelkedni, a nyolc izmoskarú ember reáveti magát s mozdulatlanul földön fekve igyekeznek tartani a rugkapálódzó ördöngést. Kijelentik, hogy most akar felszállni a levegőbe, alig bírják már tartani. Biztatni kezdjük az embereket, hogy engedjék el nyugodtan, hadd lássuk, milyen magasra száll fel a levegőbe. Erre azonban semmi pénzért sem hajlandók Arcukon valami furcsa kétely tükröződik vissza, amely elárulja, hogy nem merik megcsinálni a próbát, hátha az ördöngös Mátéfi tényleg nem talál felszállni a levesébe s mi lesz akkor a bánffyunyadi csodával s a község becsületével. Ennyire kompromittálni még sem engedhetik magukat, mert hát most már presztízskérdéssé vált az ügy. A suttogó csöndben ezután lassan magyarázni kezdi az esetet. Mátéfi öccse megjósolja testvére szomorú halálát, mert hát az elhagyott leány tegnapelőtt megüzente neki, hogy még két elszáradt szekfüje maradt vőlegénye csokrából s akkor, amikor ezeket el fogja küldeni volt babájának, vihetik Mátéfit a kápolnába. Mit mondanak az orvosok? A járásvosa, dr. Pasca egy alkalommal szintén jelen volt, amikor Mátéfit megszállották a rossz szellemek. Az orvosok véleménye szerint a fiatal legény idegzetét a menyasszonyával való szakítás rendkívül megviselte s ezért hisztériás tünetek jelentkeztek rajta, amelyek epileptikus, görcsszerű idegjelenségekké alakultak át. Maga az eset nem tartozik a ritkaságok közé az orvostudományban s igy nem is leiz túlságos jelentőséggel a személyt illetőleg, hanem csakis abból a szempontból, hogy alkalmat nyújtott a tömegek fantáziájának felizgatására. Mindez igen könnyen kiinduló ponttal szolgálhat egy járványszerűleg fellépő tömeghisztéria tovaterjedésére. Pasca doktoron kívül több orvos is nyilatkozott az esetről, amelyről azonban többnyire különböző ellentétes vélemények hangzottak el. A legcsodálatosabb az ügyben az, hogy közel száz ember — mint szemtanú —■jelentkezett arra, hogy látták a fiatal katona testét minden külső beavatkozás nélkül a levegőbe emelkedni. Bizonyos, hogy ennek a lelki jelenségnek is a tömegpszichózisban kell keresni az alapját. Ideggyógyászok véleményei szerint a felizgatott tömegeken a tömeghipnózis jelenségei mutatkoznak, amikor olyan eseményeknek válnak szemtanúivá, amelyek a valóságban sohasem történtek meg. Néhány évvel ezelőtt egy hasonló esetet irt meg a newyorki Chicago Tribüne. Bombayban egy fakkr megjelenik egy térségen, ahol a nézők csakhamar seregestől állják körül. Kis szőnyeget térít a földre, amelyen ideoda ugrál. A szőnyeg csakhamar mozogni kezd s rövid idő múlva kis fiú búvik ki alóla. Most a bűvész kötéltekercset vesz elő s a levegőbe hajítja. A gyermek felkúszik a kötélen a nézők szeme láttára s eltűnik a levegőben. Most már szóváltás kezdődik a fiú és a fakir között, ami azzal végződik, hogy a fakir kést ragad s szintén felmászik a kötélen. Egy darab ideig fenmarad s rövid idő múlva a gyermek véres tagjai feje és törzse lehullanak a magasból. A fiú szétdarabolt testét a bűvész ezután zsákba teszi, jól megrázza s a gyermek elevenen ugrik ki a zsákból és elinal. Egy más alkalommal a fakir kétezer főnyi ember előtt újra megismételte a trükköt, amikor egy Elmore nevezetű film-operatőr fényképfelvételt készített a produkcióról. A fényképeken természetesen csak az őrülten hadonászó fakkr volt látható. A többit a hipnózisra nem reagáló gép természetesen nem vehette fel. A tömeghipnózis egyéb hasonló jelenségeit is seregestől felsorolhatnék, amelyek mind csak annak bizonyítására szolgálhatnak, hogy a bánffyhunyadi szemtanuk sajátságos látomásai autohipnózis következményei. A különös idegbetegségben szenvedő katonát a napokban a nagyváradi idegszanatóriumban szállítják, hol tudós idegorvosok foglalkozni fognak a nem mindennapi érdekességű pszichopatológiai tünemény megfejtésével. EZ XP.V7?*