Ellenzék, 1927. február (48. évfolyam, 23-46. szám)
1927-02-02 / 23. szám
i6. oldal. irMc* Az utóbbi, melynek kínai állásfoglalását is elsősorban európai érdekei irányítják, valószínűleg azért, hogy Anglia olasz-barát földközi-tengeri politikájára választ adjon. A brit külpolitika így teljesen magára maradott Kínában és érdekei megvédésére egyedül tárgyal tovább Délkína külügyminiszterével, Csen dr.-ral. Tárgyalásaival egyidejűleg nagy hadiflottát koncentrált a kínai vizeken és erős csapatokat indított útnak Sanghaj felé. A katonai gesztusok azonban nem változtatnak azon, hogy Anglia továbbra is a tárgyalásokra fekteti a fősúlyt és, épen egyedülmaradottsága miatt, igen nagy áldozatokra is hajlandó, amelyek között minden valószínűség szerint elsősorban a tarthatatlanná vált exterritoriális jogok föladása szerepel. S az angol exterritoriális jogok föladása után egyetlen más hatalom sem képes azokat tovább fenntartani Kínában. Az idegenek privilégiumainak eltörlése azonban csak egyik kezdő állomása annak az útnak, amelyen ez az új életre ébredt óriás birodalom még nem egy meglepetést tartogat a világ számára. ELLENZÉK 48. év, 23. azt sf A RÉGI KOLOZSVÁR írta: Gyalul Farkas, 1 / *' ’ V' ' ; 3 ’ . E. Kovács Gyuláról E. Kovács Gyuláról, művészetéről, páratlanul ideális rajongásáról a színművészet és irodalom iránt, többen írtak s méltatták őt. Legutóbb éppen az Ellenzékben magam is. Ezúttal személyéről és életéről néhány részletet írok meg. Tudjuk róla, hogy 1899 augusztusban, Petőfi halálának félszázados emlékünnepén, midőn előadta Jókai Mór ünnepi ódáját, megtántorodott, összeesett s pár nap múlva meghalt. Az ő halála is, mondjuk véletlennek, de oly különös megható véletlen, hogy szívesen és szeretettel vagyunk hajlandók a gondviselés különös kegyének tekinteni, mely a szívek minden érzését kisugárzó művészt életének e boldog, extatikus pillanatában megváltotta e földi rabságból. E. Kovács helye a színpadon azóta betöltetlen. Ki tudja, mily mélyreható változások kellenek arra, hogy a színművészetnek ily önzetlen, valóban csupán a művészetért magáért lobogó lánya — a szó legteljesebb értelmében — apostola akadjon. Ezúttal foglalkozzunk nemcsak a tragikussal, hanem a vidám, kedves és kedélyes emberrel. Szentgyörgyi István pompás emlékirataiban, melyekben pár mesteri, derűs képet varázsol elő a régi Kolozsvárról is, szól arról a társaságról, mely Szepi bácsi (Hirschfeld József) hajdani szén utcai házában — hol ma unokájának van üzlete — összegyűlt és kedélyesen el-el mulatott. Köztük arisztokraták, polgárok, írók, művészek. Nagy élvezetet szalaszt el, aki Szentgyörgyinek ezt a pompás könyvét, (melyet most még könnyűszerre és olcsón megkaphat) el nem olvassa. Íme, E. Kovácsnak ma nincs dolga a színpadon, ő is megjelent a társaságban és nem az ivás, nem az ital, hanem a beszélgetés kedvéért ott ül ő is egy pohár bor mellett. Végtelenül szerette a magányt és mikor szerepét földolgozta magában, a Házsongárdban sétálgatott, melyet meg is énekelt versében. Ám szerette a társaságot is. Most éppen énekelgeti Szepi mama gitárkisérete mellett egyik kedves nótáját. Meghívni a hazáért Mily öröm, mily dicső... Azonban hihetetlen dolog történt. Szentgyörgyinek sürgős dolga akad és távozik. Szepi bácsi pedig, szó kerülvén a színészekről, elkezdi mosni a művésznépet E. Kovács előtt. Hogy a színész könynyelmű. Nem becsüli meg a garast. Rossz gazda, préda, nem takarékos. Egy kivételt ismer. Azt, aki most ment el innen. Lám mily, kitűnő művész és mily szorgalmas. Ennek lesz mit a tejbe aprítania — mondja Szepi bárki öregsége idejére ! De melyik ilyen ? Melyik teszi meg azt, hogy maga menjen a piacra bevásárolni. Kendőjébe pakoljts, ha kell a tojást, esikét, húst, kenyeret, akit ott megvennen olcsó áron. E. Kovács Gyula szó nélkül hallgatta a dicséretet, mely egyben vád is volt ellene. Végre megszólal szép csendesen: — Igaza van, Szepi bácsi, Csakhogy Zsiga cigány (Szentgyörgyi nagyszerű szerepe) elmehet a piacra vásárolni, de se Hamlet, se Bánkban nem teheti... A felharsogó kacagásba Szepi bácsi minden dobogása beleveszett. Ha E. Kovács társaságban volt s ott elkezdett beszélgetni, adomázni, nem szívesen kelt föl. Egy ízben a nemrég elhunyt Palóczy gyógyszerész (köznéven Lóczy-papa) vendégei voltak. Reggel 3 óráig tartott a vacsora. Ekkor már a házigazda is nógatta őket, hogy jó lesz menni, de maguktól is távozni készültek a többiek s igy kénytelen, kelletlen E. Kovács is eljött velük. Az utcán megállította a társaságot: — Uraim, kedves házigazdánk, Lóczy papa iránt egy kötelességünk van. Végezzük azt el mielőbb... Miért nem most mindjárt? Menjünk hozzá vissza reconndissance vizitbe, rójjuk le köszönetünket látogatással. És visszamentek spind, látogatóba. Ivánfi Jenő drámai művész, régi kedves jó pajtásom, aki később mint annyi nagy művész, Budapestre került. Egészen fiatal korában Ivánfi a 80-as években, talán a 90-es, évek elején is volt itt. Költeményeket is írt, lefordította szépen Giliparzemek Tenger és Szerelem hullámai című színművét is. E. Kovács Gyulának őszinte bámulója és iskolájának híve volt. Aminek eredménye lehetett, hogy ő is sokat foglalkozott irodalommal, művészettel, később ő lett a budapesti nemzeti színház főrendezője is. Ivánfival nagy dolog történt, mondhatni mesés dolog. Valamelyik rokonától valami kétezer forintot örökölt s elhatározta, hogy ő ezzel a pénzzel Párisba megy tanulmányútra. Egyelőre búcsúzni a Herczegovinába ment, mely a későbbi Erzsébet-út teteje, Herczeg Albert vendéglős kerti helyisége volt. Szép nyári helyiség, nem egyszer gyönyörködtünk ott E. Kovács kedves, tanulságos és vidám társaságában. Ivánfi tulajdonképen bucsuvacsorára ment oda. Pár nap múlva holdfogyatkozás volt műsorra kitűzve és E. Kovács óvó tanácsai és sürgetései ellenére Ivánfi ezt a földiekkel játszó égi tüneményt is itt akarta megnézni. A hold elfogyott pontosan s a társaság megtelt. Ivánfi másnap este is maradt, újból ott volt és beszélgettek mesterével, kedves dialógusokban és nyájas vidám elmélkedésekben... A párisi útból akkor nem lett semmi (később Ivánfi évenként külföldre ment, sajnos Monte- Carlóba is), az örökség is vége fele járt. Egy hajnalban pedig a Herczegovinás kijelentette, hogy fájera rend. Nincs több bor. Mehetnek. E. Kovács nehezen mozdult és békétlenkedett: — Éppen most kezdem jól érezni magamat. Ivánfi vigasztalta: — Hagyja, Kovács úr. Tudok én itt a Nagyszamos mellett egy csizmadiát. Jó bora van. Menjünk oda. — Akkor hát, menjünk. A mostani Fehérbárány (Astoriaszálló) épület helyén is fáján akkor apró, kis fafedelü (nem zsindely) kunyhók voltak. Egyik ilyen előtt, korom sötétben, de a jó ösztöntől vezetve, megállották és Ivánt (mint maga is később Shylok a saját házában) elkezd zörögni, kopogtatni, dörömbölni. Nagy későre valami szeszpetélődés hallatszik a házból. Egyik ablak kinyílik s a házigazda, a koromsötét Ségten barátságtalanul kiszól: — Mit akarnak ? — Bort kérnénk, feleli Ivánfi (ő beszélte el nekem ezt a történetet). — Nincs. Menjenek hazai■. Uram, kezdte erre Ivánfi, gyönyörű hangjának legzengzetesebb regiszterével. Uram, két művész áll itt az ön hajléka előtt. Egyik én vagyok: Ivánfi Jenő. A hazai sajtó egyértelmű elismeréssel írt alakításaimról! Jövőm van, uram. Már is volt részem a babérból. A lilát is pengetem. Thalia templomának én szégyenére nem váltam, mint buzgó fiatal papja ... A csizmadia meghatva hallgatta és mondá: — Ezért költött fel az ur? Ivánfi folytatta: — Ámde, óh uram és polgártársam, mi az én csekély érdemem a mesteréhez képest, aki itt áll mellettem. Akit én mint Sakeszpeare mondaná: utoljára hagytam, de — becsületszavamra — nem utolsónak, Lászt, nőt liszt ! Nem mondok egyebet: E. Kovács Gyula áll az ön háza előtt, a nemzet koszorús művésze és költője. E Kovács Gyula, a hazai művészet büszkesége, a kolozsvári Orsz. Nemzeti Színház oszlopa. Íme, nézze uram, nézze őt. Ő itt áll ön előtt. Látja ? Ekkor Ivánfi a sötétben egy pakk kakasgyújtót vett elő. Sercegve gyűlt meg egy szál gyújtó, mellyel Ivánfi felülről lefelé megvilágította E. Kovács Gyulát, aki némán, de plasztikus, gyönyörű pózban, mintha élőképben görögtűz fényben a színpadon volna, mozdulatlanul ott állott. A csizmadia végre megszólalt. — Látom. Nem adok. És becsapta az ablakot.* E. Kovács Gyula végtelen türelemmel vett a színészek iránt, próbákon s előadásokon is. Csak arra az egy esetre hivatkozom, ami vele és Krasznai Miskával történt, Macbeth egyik előadása alkalmával. Macbethnek (negyedik felvonásban) látományok jósoljál meg sorsát Egyik látományt, egy fegyveres fejet Krasznai Miska személyesített. Így kell megszólalnia a reá figyelő vezérhez: — Macbeth! Macbeth! Macbeth ! őrizkedj Macdufftől, őrizkedj Firebánjától. Eressz. Elég (visszasülyed), Krasznai Miska ellenben imigyen rtezdé: — Hamlet ! Hamlet ! Hamlet / E. Kovács angyali türelemmel vette a fölhangzó kacagást. A jelenet persze „agyon volt csapva". Felvonás végén azonban E. Kovács odamegy az öltözőbe, hol az imént oly dicsőséges ténykedést végzett fegyveres fej zsírral törüli le a festéket és mastixot magáról. — Enyje Miska, szól hozzá csöndesen E. Kovács, hogy nem tudtál jobban vigyázni? — Ugyan kérlek, fortyan föl Krasznai. Ezt a darabot is, a másikat is Filákeszpeáré (Miska így selypített) irta! Semmi baj sincs! Ezzel véget is ért az incidens. Díj Krasznai nagyon haragudott. | Természetes alkalikus sósgyógyviz. — A legjobb nyálkaoldó gyógy- É a szer! — Gyomorégést azonnnal megszüntet. — Mindenütt kapható!| | Kutkezeidség: Brassó. Főlerakat: Bognár & Szántó Rt, ps | Cluj- Kol©:« vár. — Telefonssása: 72. Lloyd 2592. | Isssse^gMxaBssm^i':- m i'1 miirti’Mi hova mehet az ember étkezni? mint az erdélyi képviselők találkozóhelyére, az il „ASZTOJTA“ ÉTTEREMBE! |f§ H^blisa^ta Wo. Za ^ Karc^len^arh hanj^er^n^jM POMAna lE^KŐZPONTUá mjöAfíA MHS»-IO«HpV£I SAKtim(X UALLm Jagyaábab ingáján) Telefon 10 Telefon 10. Olcsóbb lett a tűzifa!-a aprított MUtívfa házhoz szállítva — — — — — — LOO l-a aprított hántottfa házhoz szál-Iítva g.-ként — — — — — X, HO eltétalok legolcsóbb napj céban! Első Román Fagyapottgyár és Faipari rt, ezelőtt Grtm-fatelep. Telefon 10. Telefon 10. SCHIEGNER-féle psiesny.csúf.stölésellen Minden gyógyszertárban kepható. | Ára @5 lej!