Ellenzék, 1927. július (48. évfolyam, 144. szám)

1927-07-02 / 144. szám

2. oldal. ELLENZÉK 40. év, 144. szám. Marescu „kollega" nyilatkozik mi mindent lehet megtudni negyed óra alatt a prefektusi elastobában . A kisebbségi miniszter karrierjének nyitja. Tizenkét évig fog még Sándor Józseffel vitázni - A plakát­­elkobzás és egyéb választási ..lecsúszások", amelyekre Tatorescu orvoslást ígér Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósító­jától.) Megnépesedett a megyeháza. A­z erjárat előtt 15—20 szebbnél­­szebb autó sorakozik, a lépcsőház­ban titokzatosan sugdosódó ember­párok húzódnak meg az ablakmé­lyedések mögé, a prefektusi előszo­bában vágni lehet a füstöt és a szomszédból áthallatszik a minisz­teri kabinetfőnök erélyes szava. Va­lamit diktál a Nemzeti-parasztpárt­­ról. Jó iskolában jár, a szavakat tisztán ejti ki és megnyomja a hangot ott, ahol gazdája valami szépet, vagy erőset mondott. Az előszobában minden hely el­kelt. Előkelő urak, volt szenátorok a fásládára szorulnak és mindenki­nek valam­i nagyon fontos mondani­valója van. A magas, jó megjele­nésű hivatalnok azzal kérkedik, hogy ő mindig meggyőződéses liberális volt. A cuzisták küldöttsége szenve­délyesen tiltakozik az ellen, hogy választási plakátjaikat elkobozta a sziguranca. A zsidó küldöttség a márasltarosi prefektus ellen tüzel és gyilkos tekintetekkel méri végig az UER jelöltjét, aki a liberális listán szerepel, renegátja lett a cionisták­nak, de maga is kényelmetlenül érzi magát a hatalom fényében. Minisz­teri intervencióért jött, mert a listán nagyon hátulra került. A miniszter mint újságíró A rendőrtiszt nyomdacím után ér­deklődik. Bizonyára újabb plakát-ügy. A szomszédból áthallatszik: a sza­badságot és a törvényességet akarom biztosítani. Végre széttárják az ajtót és a sajtó képviselőit beengedik Ta­tarescu miniszter elé. Nem változott semmit. Ugyanaz a fölényes ma­oru, leküzdhetetlen causeur, aki volt, a vá­lasztási idegességet nagyszerűen lep­lezi magában. — No ugye, hogy jó kolléga va­gyok — mondja, amikor az ajtón belépünk — és jó újságíró, mert ime, nem akarom önöket fárasztani, előre elkészítettem minden lap részére nyi­latkozatomat. Tessék, itt van. Gon­dolom, jól van megírva. Akinek van még kérdeznivalója, szívesen állok rendelkezésére. Mit kérdezzünk ? A nyilatkozatnak csak foszlányai hatoltak át az elő­szoba ajtajain. — Ja, persze, nem kérdezhetnek addig, amíg nem tudják, mi van az írásos nyilatkozatban. — Erre maga felolvassa az egészet. Csak a címeket hagyja ki, de viszont nagyszerű szónoki képességével festi alá a mondatokat. — A középkori rendszert, az Aus­­weis-ok, a forgalmi engedélyek szo­morú emlékét eltöröljük. Minden­korra. A kormány a választások sza­badságát biztosítja, mert hiszen úgy­is győz. — A Nemzeti-parasztpárt vissza­utasította baráti jobbunkat, a felelős­séget reá hárítjuk. Folytassák csak tovább a „pertraktálásokat", mi ha­ladunk a magunk útján. A kisebbségi kérdés Olvasás közben meg-megáll, nézi a hatást az újságírók arcán. A Nemzeti Párt lapja nincsen képviselve. A ha­tás elenyésző. Észreveszi. Felemeli hangját, a kisebbségi kérdésre tér át. — Okosságot várunk a kisebbségi pártoktól — szavalja emelkedett han­gon. Vannak jelek, hogy ezekben a pártokban is ébred az új lelkiismeret, amelyet e pártok vezetői által elköve­tett hibák élesztgetnek. A legnagyobb hiba a kisebbségi blokk megalakítása. A kölcsönös bizalom és barátság ki­­mélyítése odahelyezték most mester­ségesen a kisebbségi blokkot. Meg­erősödött az elszigetelés politikája és ez veszedelmes dolog. — A blokk szaporítja kisebbségi vezetők hibáinak elég hosszú sorát és árt a kisebbségi ügynek anélkül, hogy az államnak érdekét bármiképen is szolgálná. Személy szerint az a véle­ményem mégis, hogy ezek a hibák jókor jönnek és felébresztik a termé­szetes reakciót. Ez már meg is kez­dődött. A reakciónak első jele a re­formista Magyar Párt megalakulása, a magyar és német kisebbségek tö­megéből más változások is várhatók. Érdekes politikai folyamat kezdődik, amelybe jobb, ha nem avatkozunk bele. Reméljük mégis, hogy a kisebb­ségek képviselői a választás után a ki­­engesztelődés és a közeledés őszinte politikájára térnek át­­— amely az ál­lam érdekei szerint igazodik és amely a kisebbségeknek is érdeke. Egyetlen jelszót kell elfogadniok: elsősorban állampolgárok és a csak másodsorban kisebbségek. •Tessék hozzászólni! A lendületes befejezés után újból felteszi a kérdést. Tessék hozzászólni. Tudja, hogy mi kell az újságírónak. Maga is éveken keresztül aktív zsur­naliszta volt, ezzel alapozta meg po­litikai karrierjét. A rokoni kapcsolatok csak elősegítették pályáján, de nem bírtak döntő jelentőséggel. Bratianu ért ahhoz, hogyan kell munkatársait megválasztania. Tatarescut a múltkori törvényhozásba csak csalafintasággal lehetett bejuttatni, szenátornak vá­lasztották meg, noha nem volt még negyven éves. Pár hete hiányzott. Beteget jelentett és addig nem vali­­dáltatta mandátumát, amig negyven évet el nem érte. Olyan nagy súlyú ember volt, hogy Averescu sem mert vele ujjat húzni. Mindezt pedig újság­írói múltjának és főleg annak a poli­tikai tevékenységnek köszönheti, ame­lyet Hunyad megyében, nevezetesen pedig Petrozsényban fejtett ki az első liberális kormány alatt. Úgy beszél a sajtó képviselőivel, mint igazi kollégákkal. Talán büsz­kébb újságírói múltjára, mint minisz­terségére. Látszólag ősszintén beszél: — Ne feledjék soha, hogy minde­nütt vannak soviniszták. Önöknél is, nálunk is. Amikor a Néppárttal pak­tumot kötöttek, már megjósoltam, hogy a paktum csak ígéret marad. Tudtam, hogy Averescu pártjának sovinisztái­­val nem fog bírni. Ha az ígéretek teljesítéséről volt szó, azonnal fel­­fortyantak a párt belső emberei, akik között nem csekély számban vannak soviniszták. „Stimmungot" kell terem­teni — mondja német szóval — egyéb­ként minden titkos paktum csak ma­la­szt. Tizenkét évig ... — No és akkor miért kifogásolható most a kisebbségi pártok paktummentes orientációja ? — veti közbe egy újságíró. — A paktum nem jó, de az sem jó, hogy a kisebbségek izolálják magukat. Közeledniük kell hozzánk, mert mi tizenkét évig leszünk most kormányon. Mondja meg Sándor Józsefnek, hogy tizenkét évig lesz még alkalma velem vitázni. Észreveszi, hogy a magyar újság­írók kételyeket táplálnak. Nem a tény, hanem a kijelentéssel szem­ben. Tavaly a liberális párt kormány­mandátumának lejárta ma előtt „Tata­rescu ugyancsak Kolozsvárt nyilat­kozott és azt mondta, hogy a libe­rálisok kormányon maradnak, kor­mányon még legalább nyolc évig. Pár hétre rá Averescu ült a minisz­terelnöki székben. A kétkedésre mo­solyogva válaszol : erőszakoskodások . Komoly dolog ez. Tizenkét évig leszünk még kormányon. Valaki felemlíti a Magyar Párt plakátjainak elkobzását, Hodor pre­fektus lesüti szemeit. Titkárja szól közbe: — Elkoboztuk, mert a kiáltvány gyülölethintésre volt alkalmas. Átok­kal fenyegetőzött. Tatarescu szemmel láthatólag meg-, lepődik ezen a sovány érvelésen, kutyanyelvszerü jegyzőkönyvéhez nyúl és beírja: Manifestere P. M. Vagyis a Magyar Párt választási kiáltványai. — Nem, nem — mondja — erő­szakoskodásokat nem tűrök. Sem tör­vénytelenséget, megvizsgálom az ügyet. Valósággal felháborodik, amikor egyik kollégánk Mihali prefektus máramarosszigeti terrorjáról inter­pellált. Az interpelláció is súlyos. Középkori borzalmakról, véres veré­sekről és kegyetlen brutalizálásról szólt. Tatarescu kezébe veszi az Uj Kelet tegnapi számát, amely Mihali birodalmának rémségeiről számol be és olvassa a cikket. Megakad a sze­me a címeken és a vastag betűs részeken. Úgy tesz, mintha tudna magyarul. Jegyzőkönyvébe újabb slágvortokat ír be: Mihali és a zsidók. Hivatalos nyilatkozatának utolsó mondata azt mondja, először állam­polgárok és csak azután kisebbsé­gek. Vájjon mit jelent ez? Éppen most írnak arról az aradi lapok, hogy ott kétezer régi lakosnak még nincsen rendezve állampolgársága. Ugyanez a helyzet Kolozsvárt és a többi erdélyi nagyvárosokban. Hát éy erre célzott a miniszter. Hátha az állampolgárságokat akarja rendezni. Nincs már idő a kérdezősködésre, az előszobában tömegével várnak hivatalos és nem hivatalos sze­mélyek. A „kolléga­” szívélyesen búcsút vesz, mindenkihez hozzá megy és kezet szorít, az ajtónál még utánunk szól: — Tizenkét évig! Igen ám ... Byrd útban van az óceánon át Páris felé Maytland és Heggenberg, Newyork. (Az Ellenzék tudósítójá­tól.) Byrd kapitány, aki már hosszú idő óta készül rá, hogy Newyorkból Franciaországba repüljön, sok halo­gatás után végre tegnap reggel 9 órakor elstar­tolt Newyorkból. Ennek az új rekordkísérletnek a szenzációja az, hogy Byrd kapitány rádióapparátust szereltetett rá az aeroplánjára és ezzel a készülékkel sűrűn akar leadni jelentéseket az időjárásáról és útjának minden fázisáról. Az újskóciai Louisburgból jelentik, hogy Byrd gépét ma délután fél kettő körül látták elhaladni a város fölött. A motor hallhatóan pontosan mű­ködik. Byrd körülbelül ötszáz méter magasságban repül. Az aviatika eseményei közül ebben a pillanatban feltétlenül Byrd rekord­kísérlete a legérdekesebb, bár nagy jelentősége van annak a vállalkozás­nak is, amelynek célja a Csendes­óceánon lévő Hawai­i szigetcsoport fő­városa, Honolulu, starthelye pedig a kaliforniai Okland. Erre a 7800 kilo­méteres útra két amerikai pilóta Mayt­land és Heggenberger hadnagyok vál­lalkoztak, akik három motoros Focker­­gépükön már el is indultak Kalifor­niából. Ennek a túrának egyik fő­célja az, hogy a rádió-sugár rend­szernek a légi repülésben való alkal­mazhatóságát bebizonyítsa. San Fran­­ciskóban és Hawai­i szigetén levő Nangyban egy-egy katonai rádióállo­mást állítottak fel, amelyek az egész repülés ideje alatt az A. és N. betűket fogják jelezni. Ezek a rádiójelek olyan erősek, mint egy hatalmas világító toronynak a fénysugarai. A jeleknek el kell érniök a repülőkhöz a végből, hogy mihelyt letérnének az egyenes vonalból, azonnal visszatérhessenek a figyelmeztetés után a helyes útra. A 7800 kilométeres túrának a veszélyes­sége ugyanis főképen abban van, hogy a repülők igen könnyen letéved­hetnek a legrövidebb útvonalról és a teljes irányvesztettség fenyegeti őket a Csendes-óceán végtelen térségei fölött. Newyorkból jelentik: Bertaud, ame­rikai katonai pilóta, akinek Chamber­ megérkeztek Honoluluba mint el kellett volna kisérni az óceáni útjára, július legelején kísérli meg a Newyork és Róma közötti repülőtúrát. Az amerikai Hearts-lapok igazgató­sága szerződést kötött Bertauddal, hogy ha ezt a túrát leszállás nélkül teszi meg 100.000 dollár külön jutal­mat kap. Berlinből jelentik: Az a kétszáz utas részére berendezett repülőgép­­óriás, amelyet a törni motorgyárban építettek, a napokban fogja megtenni első próbaútját, hogy az után július végén, vagy augusztusban elinduljon Berlinből Newyorkba. A repülőgépre szóló jegyeket már a közeljövőben árusítani fogják. És az eddigi érdeklődés jeleiből következ­tetve, a kétszáz jegyet sokszorosan túl fogják jegyezni. Rómából jelentik: Balbo olasz re­pülésügyi államtitkár, aki most tért haza Franciaországban telt repülőtu­­tájáról, ma reggel 6 óra előtt a Róma melletti vigna di vallei repülőtérről Londonba repült. Az államtitkár maga kormá­nyozza aeroplánját. Balbo csak Párisban akar leszállni, onnan tovább repül Londonba, majd július 5-én újra startol Rómából, hogy leszállás nélkül tegye meg a roja-londoni utat. Eddig a komoly rekordkísérletek és a közeljövő aviatika tervei. Most pedig térjünk vissza Chamberlinhez és Le­­vine-hez, akik még mindig nem fe­jezték be a Miss Columbián Európa más nagyvárosain keresztül tett diadal­­útjukat. Camberlin és Levina tegnap még Varsóban a lengyel kormány diszlakomáján vettek részt és ma este 9 órakor már leszállottak Zürichben a dübendorfi repülőtéren. A két ame­rikai pilóta azonban csak kevés ideig marad Svájcban, ahonnan tovább re­pülnek Németországba. Newyork. (Az Ellenzék távirata.) Maytland és Heggenberger tegnap föl­esét értek Honoluluban, ahova San­ Franciscoból leszállás nélkül repültek. Ezzel megdöntötték a távrepülés re­kordját. Byrd aeroplánját tegnap délután Új Skócia fölött látták.

Next