Ellenzék, 1929. november (50. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-01 / 250. szám

2. oldal. Botrány lesz a liberálisok koloc­scongresszusán Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) A liberális párt kolozsvári lapja, a Natiunea ma vastagbetű­s cikkben írja, hogy a nemzeti parasztpárti kortesek botrányt készítenek elő a párt november 3-án, vasárnap tartandó kolozsvári kongresszusára. „Biztos értesüléseink vannak— írja a lap,­­ hogy a nemzeti parasztpárti ügynökök pénzt ígérnek azoknak, akik a botrányrendezésben részt akarnak venni. Figyelmeztetjük tehát Popa Ádám prefektust és Haliegan rendőrkresztort, hogy botrány készül s a következményekért őket tesszük fele­lőssé. Minket nem félemlítenek meg a felbérelt botrányrendezőkkel, de beje­lentjük, hogy tényleg botrány lesz, ha ők is mindenáron ezt akarják.“ Egyúttal a lap az óvóintézkedések megbeszélése céljából ma estére összehívta a liberális párt ifjúsági szervezetét, holnapra pedig a kolozs megyei tagozat vezetőségét. A riadóval kapcsolatban hivatalos helyről kijelentik, hogy a jelenlegi kor­mány minden körülmények között biz­tosítja a rend fentartását s a liberális párt kiáltványát azzal magyarázzák, hogy a botrányt abból a célból jelentik be, hogy közönséget toborozzanak a kongresszusra. Itt minden egészen meleg. Különöské­pen meleg, nem művésziesen, nem is asz­­szonyosan, hanem gyermekesen talán. Itt nincs máza semminek, sem takarója, sem titka. Élő közvetlenségben van egymással minden. A képek valósággal élnek ebben a környezetben, viszont maga az asszony aki festette őket, nem egyéb talán, mint egy kép a többi között. Az ember, aki el­jön ide, nem veszi észre, hogy kiállításra jött; azt érzi, hogy egy társaságba érke­zett: havasi tájak, nagy buja virágok, pa­takok, mezők, virító ruhás nők és lassú mozgású falusiak társaságába. Egész kicsi,­ élő világ ez, kedvesen, halkan, moso­lyogva, néha elgondolkozva élő. Itt nin­csenek problémák, inkább pihen az em­ber, mint vitatkozik, inkább mosolyog, mint szomorkodik. Oázis ez a képekkel felvirágozott szoba ! A művésznő otthon állított ki: ezen négy fal között együtt két és együtt fekszik, együtt él és együtt alszik megfestett képei­vel, mint saját csendes, szófogadó gyerme­keivel. Nem is gondolkozott azon talán, hogy elhordja őket valahová a város közepébe, itthon egymás mellé és egymás alá rakta és azt mondotta nekik, hogy: most ki vagytok állítva. Az első impressziója az az embernek, hogy ezek a képek nem a nagy viaskodás lázában születtek. Nincs itt sem láz, sem viaskodás. Az életnek egy-egy egyszerű, halk, nevetős, vagy duzzogó cseppje van itt csupán. A nagy problémák nem a Zágoni Szabó Lilié. Ta­lán nem azért, mert visszahúzódó, rikítani soha nem akaró asszony, hanem inkább azért, mert gyermek, aki csak lát, de nem szintetizál és nem analizál. Az életnek, a természetnek a monumentalitását nem veszi észre, azok nem rémítik az ő szemeit. A nagy perspektívákba sem kábul bele. Nem az értelme, hanem az ösztöne szabja meg tehet­ségének határait. Ezért nincsenek is tévedé­sei. Vitázni vele nem kell, akár a gyermek­kel. Utóbbi időben sokat járt külföldön. Úgy­­látszik, ott sincs több újság, mint itthon. Nem siratják, se nem dicsérik az ő képei sem Parist, sem Itáliát, ő maga sem kiabálja tele a világot azzal, hogy sokat járt idegen­ben és sokat tanult ott. Egyáltalában semmi szokásos eszközt vagy módot nem használ fel arra, hogy propagandát csináljon magának. Szerényen és hangos szavak nélkül a képei csinálják ezt csupán. Néha Gruzdával, néha Barabás Mártonnal mutat némi rokonságot. Van egy kis „Hegyi­­patakija és egy „Jégtörők“ című­ képe, ezek különösen nagyon szépek, mindenesetre a teteje mindennek, amit eddig csinált. A Kereszt­ utca 10. szám alatti műteremből bizonyára sok képet elvisznek. Igen sok munkája többet is ér, mint amennyit értük a művésznő kér. (1.) Szanatórium M. Se-1 íSiPít Str. Mihai Viteazul. Ujo- Ъ • пап épitett legmodernebb % magánklinika. Elsőrangú sebészet és Kon­-­­ génkezelés. Üdülők részére nagy park. # 1—111. osztály. Kérjen díjtalan f prospektust. I Égi ELLENZÉK Nem szabad elejteni a népkonyha tervét A kolozsvári jótékony­ egyletek nem tudtak megegyezni a városnál rendelkezésre álló alamizsnaösszeg felosztási kulcsában. — mit mond a bizottság egyik tagja? Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) Kolozsvár külvárosi szegénynegyedei­ben talán sohasem néztek olyan meg­döbbent félelemmel a közelgő tél elé, mint most, amikor a városi tanács egy­szerűen kijelentette a segélyért inter­veniáló jótékony egyesületnek, hogy se­gíteni szívesen segít, de erre a célra csak kétszázezer feje van. A város egész tár­sadalmában kínos megdöbbentést kel­tett ez a tény, amely azt bizonyítja, hogy a város mindennel inkább törődik, mint a most legaktuálisabb problémával: a nyomor enyhítésének ügyével. Alkal­munk volt a szegénykérdésben beszélge­tést folytatni egyik kitűnő kolozsvári orvossal, aki a város jótékony bizottsá­gának is tagja és tevékeny része volt annak idején az első népkonyha felállí­tásában. Nyilatkozata mindenben a mi álláspontunkat fedi. — Be kell ismernem, hogy nem meg­oldás ez, hogy a városi tanács a szegény­­üggyel foglalkozik, — mondotta infor­mátorunk. Kétszázezer lejjel semmit sem lehet csinálni. Népkonyhát éppen nem. Pedig mindenki, aki komolyan foglalkozott Kolozsváron a szegény­ kérdéssel, belát­hatja azt, hogy népkonyha nélkül a pro­letártanyák borzalmas nyomorát nem lehet enyhíteni. Dacára annak, hogy a két év előtti népkonyha a kezdetnek is csak kez­dete volt, meg lehetett állapítani, hogy az éhező szegény családok számára való­ságos áldást jelent az ott kimért szegényes és bizony sokszor nem a legjobban elké­szített koszt. A magam részéről a leghely­telenebbnek tartom, hogy a rendelkezésre álló kétszázezer lejt a nőegyletek között osszák ki. Szerintem egy-egy jótékony­egyesületre olyan elenyészően csekély összeg esik, hogy azzal a szegényügyön nincs segítve, a város pedig két hónapra lerázta magáról a külvárosi nyomor problémáját Még­pedig éppen a két legnehezebb hó­napra, novemberre és decemberre, amikor a legnagyobb a munkanélküliség és a hideg. — Kern szabad elejteni a népkonyha tervét. Hozzájárulna ahhoz a társadalom áldozatkészsége és biztos tudomásom van arról, hogy az összes kereskedők, pékek és mé­szárosok szívesen adakoznának a nép­konyha számára élelmiszereket. Éppen ezért figyelmébe kell ajánlanunk a város állandó választmányának, hogy tart­son ki az eredeti elhatározás mellett és állítsa fel a népkonyhát. Szégyenfoltja lenne Kolozsvárnak, ha a terv most is fiaskót vallana. Magunk részéről csak annyit fűzünk ehhez a nyilatkozathoz, hogy mi már ré­gen hangsúlyoztuk: a több mint százezer lakosú Kolozsváron a nyomor problémája olyan égető szociális seb, amelyet nem le­het egy-két délutánon hangzatos szavak­kal elintézni. Legyen már vége a „majd leszi valahogy“ rendszernek és komoly el­határozásokkal teremtsenek komoly ered­ményeket a város urak Mindenekelőtt alakítsák meg a városi szegényügy­­osztályt. Nem hisszük, hogy ne akadna a városi ta­nácsosok között olyan ember, aki el ne vállalná a szegénykérdés megoldását és arról is biztos tudomásunk van, hogy mgm a román, mint a magyar nőegyletek veze­tősége készséggel vállal részt a munkában. Arra a tényre, hogy a jótékony egye­sületek semmire sem tudnának menni ak­kor, ha csak ezt a bizonyos kétszázezer lejt osztanák fel közöttük, legjellemzőbb, hogy kedden tartott egyletközi értekezle­ten nem tudtak megegyezésre jutni a se­­gélyosztás módozataiban. Magától értető­dően minden jótékony egyesület igyeke­zett minél többet kérni ез így egyelőre zátonyra futott a segélyezések ügye mind­addig, amíg a város állandó választmánya nem hoz döntést, hogy mennyiben kí­vánja emelni a szegényalapot és végleg elejti-e a népkonyha tervét. * * Somogyi, a bandavezér, teljesen megtört és látomásai vannak Jaj, miért gyilkoltam! — sóhajt az egykori fölényes kalandor. A „társak“ is erősen megtörten viselkednek Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) Somogyi, a nagyhírű tordai betörőbanda vezére, az utóbbi napokban teljesen meg­tört. Testben, lélekben egyaránt. Az egy­kori délceg, atléta termetű ember fáradtan vonszolja magát, vállai előrecsuklanak, szemei beesettek, az arca halálosan fakó és szürke. Draghiciu kolozsvári rendőrigazgató, aki a vizsgálat folyamán annak idején legelő­ször találkozott vele, mint betörővel, mi­kor még délceg, fölényes és előkelő meg­jelenésű volt, a tegnapelőtti tordai szembe­sítés alkalmával, midőn Somogyit két cseh­szlovákiai bűntársával szembesítették, elő­ször nem is ismert rá, annyira megválto­zódnak tetszett előtte. Roggyanó léptekkel jött be a tárgyalóte­rembe, a vizsgálóbíró elé. Fáradt hangon egy széket kért, amelyre valósággal leros­kadt. Többször rázósan összerázkódik. A vizsgálóbíró érdeklődő kérdéseire kínos, nyöszörgő hangon mondja: Tönkre vagyok menve, testben és lélek­ben. Életem eddig egy folytonos láz volt, mámor, őrült égés. Sohasem gondolkoztam mélyebben el. Most a bürtöni csöndben és magányban egész bűnös múltam elvonul előttem. Egy rémes film képei ijesztenek. A múltam képei... Jaj, csak ne gyilkoltam volna. A tordai mezőn, a haláltusában re­megő sápadt arc... Visszajár és "ijeszt. Lá­tomások kínoznak. A két csehszlovákiai bűntárs Petries detektív és Rosenfeld pénztáros, mint egy kisértetre, úgy merednek rá. Hebegve, kapkodva próbálnak tagadni. Somogyi halálos nyugalommal mutat rájuk kezével: — Ne tagadjatok. Mindent meggyóntam, megvallottam. Ezt az ügyet is tisztázni aka­rom. Nyugodtan akarok meghalni. És beszél, töredelmesen vall. Majd odafordul Draghiciu rendőrigazga­tóhoz: — Mit gondol direktor úr a kötél által? A rendőrigazgató felvilágosítja: — Nem, Romániában nincsen halálbün­tetés. A fejének nem lesz semmi baja. Somogyi keserűen mosolyog. — Sohasem leszek már rendes ember. Mindennek vége. Magába roskadtan ül a széken, borzong. A szemeit behunyja.* A „társak“ szintén meg vannak törve. Gáspár, a fiatal és elegáns adótiszt foly­ton sóhajt: — Jaj, miért házasodtam meg?! Jaj miért? ! T­u­r­z­a­i elfedett szemekkel ül a cellá­ban. Az egyébként nyugodt, robusztus Turzai­­ra is hatott a vizsgálóbíró ünnepélyes be­széde, az asztalon álló feszület, a komoly termek, a börtön s a cellás magány. Sápadtan, meg-megremegve tűri, hogy a rendőrtisztek lefényképezzék, levegyék ujj­lenyomatait, melyeket megküldenek az or­szág összes rendőrségeinek, mint az már ilyenkor szokás. — Hát most már mint gonosztevőt fog­nak kezelni? — kérdi. Egy rendőrtiszt válaszol: — Valahogy úgy. Lénárd lehorgasztja a fejét. A „csendestárs“ Csepreghi szintén megtört. Joviális mosolyai elmaradtak. Szo­morúan bámul maga elé. Zsiros és kövér arcán a félelem riadt izgalma ül. Csak most eszmélnek a mámoros mula­tozások után a börtöni csöndben és ma­gányban arra, hogy mit is tettek. (sz. 1.) Angol felsőházi tag lett a cserkészet megalapítója.Londonból jelentik: A felső­házban ma Lord Boden Powell főcserkészt a szokásos formaságok között a lordok házának tagjává avatták. 50, 4v. 250. szám A prefektura fizeti a bankettet A kolozsvári törvényszék megváltoz­tatta az ítéletet Galatin­sz prefektus és a kolozsmegyei prefektúra perében Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) Ér­dekes ítéletet hirdetett ki ma délelőtt a ko­lozsvári törvényszék. A peres felek dr. Calu­­tiu Martian ügyvéd, volt vármegyei prefek­tus és a vármegyei prefektúra voltak. A per tárgyát pedig az képezte, hogy ki köteles megfizetni annak a bankettnek költségeit, amelyet az Automobil Club versenye alkal­mából három évvel ezelőtt rendeztek. A ban­kettet Calutiu Martian prefektus rendelte meg, mielőtt azonban a vármegye pénztárá­ból folyósíthatta volna a szükséges összeget, megbukott az Averescu-kormány, az új pre­fektus pedig nem akarta vállalni a felelőssé­get elődjének intézkedéséért. Az ügy perre került. A járásbíróság elsőfokon Calutiu Mar­tian dr.-t kötelezte a bankett-költségek meg­fizetésére. Az ítélet ellen a volt prefektus fe­­lebbezett a törvényszékhez, amely több tár­gyalást tartott a bankett-költségek ügyében. Legutóbb elrendelték a vármegye költség­­vetésének bemutatását, hogy ez szolgáljon irányadóul a törvényszéknek, a hasonló ügyekben ki fedezi a kiadásokat. Az ítéletki­hirdetést mára tűzte ki a törvényszék. A tör­vényszék ítéletében megváltoztatta a járásbí­róság döntését és a bankett költségeinek meg­fizetésére a vármegyei prefektúrát kötelezte. Az ítéletnek az az indokolása, hogy Calutiu dr. prefektusi minőségében rendelte meg a bankettet és hasonló alkalmakkor is a vár­megye pénztára fedezte a költségeket. Mindenáron merénylőt akart csinálni a temes­vári rendőrség a kötél­­táncos-iparossegédből Temesvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) Annak ellenére, hogy Győri Sándort, Mária királyné állítólagos merénylőjét már napokkal ezelőtt szabadlábra he­­lyezte a törvényszék büntetőbírósága, a fiatalember tegnap délig fogságban ma­radt. Emlékezetes, hogy Győrit a múlt héten tartóztatták le és gyorsított eljárás szerint másnap már a bíróság elé állí­tották. A Vadászerdő közelében ugyanis különféle vasdarabokat találtak, ame­lyek a közelben elhaladó sínekre voltak szerelhetők. Erélyes nyomozás indult, mert úgy nézték, hogy valaki bizonyára merényletet akar­­elkövetni a vonat ellen, amelyen Mária királyné fog néhány hét múlva Temesvárra érkezni. Megtudták, hogy a vasdarabokat melyik lakatos állította elő. Ez aztán megmondta, hogy azokat Győri Sándor kocsigyártó segéd rendelte. Győrit elfogták és mindjárt átadták az ügyészségnek.. A bíróság előtt a fiatal kocsigyártó segéd tanukkal igazolta, hogy ő ki akarja tanulni a kötéltáncos­­ságot, azért csináltatta a vasdarabokat, hogy azokat a sínek közé illessze rézsűt és kint a szabadban, ahol senki sem látja, veszi ilyen módon a leckeórákat. A gyorsított eljárást meg kellett szün­tetni, mert semmiféle bizonyíték nem merült fel Győri ellen. Ügyét áttették a rendes bírósághoz és elrendelték Győri szabadlábra helyezését. Alig, hogy meg­nyílt a fiatal iparossegéd előtt a szaba­dulás kapuja, kint detektívek vártak reá elfogták és a rendőrségre kisérték. Min­den áron a királyné elleni merényletet akarták rábizonyítani a rendőrség em­berei és ezért négy napig tartották fogva és erősen nyomoztak. Aztán tegnap dél­ben ismét átkísérték, újabb bizonyíté­kokkal az ügyészségre, ahonnan a kocsi­gyártó segéd a vizsgálóbíróhoz került. Hogy a négy napig tartó erélyes nyomo­zás miféle újabb bizonyítékokat terem­tett, nem tudjuk. De sejteni lehet azok után, hogy Safirescu vizsgálóbíró tegnap kihallgatta a súlyosan gyanúsított fiatal legényt, majd nyomban és visszavonha­tatlanul szabadlábra helyezte. Swinnerton, múr reggelig két fiatalember és két leány egyetlen éjszakára sűrített története.­­ Bámulatos belső erő teszi abszolút drámaivá ezt a könyvet, melyről bát­ran elmondhatjuk, hogy a ma legszenzációsabb regénye. 102 lej, lepege-nál utánvéttel.

Next