Ellenzék, 1943. november (64. évfolyam, 247-271. szám)

1943-11-03 / 248. szám

19 iS novemb­eT 3. 7. ELfelül Zst. Ilyen sem fordult elő a labdarúgás történetében. A vállán vitte ki a szolnoki közönség a hazaiak által elvesztett mérkőzés után a pompásan játszó KAC együttesének tagjait! Utóh­angok a KAC egyedülálló győzelméről, amely után teljes erővel készül a piros-fehér együttes a vasárnapi válogatott mérkőzésre KOLOZSVÁR. (Az Ellenzék munkatár­sától.) Szolnokra közel 100 főnyi szurkoló csapat kisérte el a KAC-ot, amelynek tag­jai elragadtatással beszélnek a mérkőzés­ről. Elmondják, hogy a KAC az Mény egyik legszebb mérkőzését nyerte olyan játékkal, amilyenre még az eddigi ered­mények alapján sem számít­ott senki. A Szolnok 80 percig állandó támadásban volt, a kiváló szolnoki csatárok egyik ha­talmas lövést a másik után küldötték a kolozsvári kapura, amely azonban beve­hetetlen volt. Hol a hatalmasan küzdő Páll, hol a védelem lelke, Szaniszló, hol pedig maga Márki kapus lépett, gyönyörű védésekkel közbe és hárította el a biztos gólnak látszó lövéseket. A három játékos közül főképpen Márki végzett hatalmas teljesítményt és olyan formában volt, ami­lyenre eddig nem igen volt példa. A szolnoki közönség egy ideig lelkesen buzdította csapatát, de amikor látta, hogy győz­elemire nem igen lehet remény, igen sportszerűen elismerte a KAC tudását és a KAC-nak szurkolt. A keserű verejték­kel megnyert, de két pontot jelentő mér­kőzés után egyedülálló jelenet követke­zett: a közönség hangosan, szinte tűrhe­tetlen zajjal ünnepelte a KAC csapatát és azokat a játékosokat, akik megnyerték tetszését, vol­aira emelve vitte ki a pályá­ról. A KAC értékes győzelmének jogosult­ságát a fővárosi sportsajtó is elismeri. • Márkinak egyszerűen nem lehetett gólt­­ rúgni! — állapítja meg és a mérkőzésről i­s szóló bírálatokban a KAC kapusát mond­­j­­ák a mérkőzés hősének. Márki még a­­ védhetetlen labdákat is védte — írják —­­ és Kolozsvár neki köszönheti győzelmét.­­ A hátvédek közül Szántai végzett nagy­­ munkát, Vass alig maradt el mögötte,­­ Szántai, remekül játszott, amíg ki nem ál­lították, de ugyanígy Bokor és Páll. A lapok szeiránt a csatársor legveszélyesebb­­­ jei Beke és Tolnai voltak. A csapat pihent kedden, ma pedig kön­­­­­nyebb edzéssel készül a vasárnapi KAC­­ —Kőrösvidék válogatott mérkőzésre, mely a vasárnapi magyar-svéd mérkőzés után a legnagyobb labdarúgóeseménynek mond­ható. Ennek a mérkőzésnek során a vezető két csapat, a NAC és a KAC legjobbjai­­ csapnak össze. A két csapat összeállítása­­ és kijelölése folyamatban van és a talál­­­­kozó bizonyára nagy tömegeket fog von- ’ zani. ■ A mérkőzés­ rendezősége a szünetben a­­ válogatott mérkőzés egy részének közvetí-­­­téséről is gondoskodik, majd a mérkőzés­­ végén a válogatott eredményét is be-­­ mondják. ( Márki a „Hét tizenegy“-ében?­­ A vasárnapi teljesítmények után a­­ „Hét legjobb tizenegy“-ét a következő-­­­képpen Eolátották össze: Márki — Mészá­­­­ros (NAC, Felföldi (Dimávag) — Szabó (SalBTC), Nagy II. (DVSC), Krucsay (Di­­MÁVAG) — Sipos, Kiss (Ferencváros), Welker (UAC), Sár­osi dr., Lázár (Ferenc­város). A tartalélkcsapatban szerepel Szaniszló II. és Bokor, míg­­az NB II. heti tartalék­­csapatában Csíki, a KMAV kapusa. Csak keretet jelölt ki a svédek elleni Vághy Kálmán szövetségi kapitány Budapestről jelentik. A vasárnapi for­duló részben kellemes és részben kelle­metlen meglepetései után az egész ország labdarúgótársadalmának érdeklődése a vasárnapi magyar-svéd l­a­bdarúgómérk­ő­­zés előkészületei felé fordul. Stockholm­ból érkező távirati jelentés szerint a své­­dek­ a következőképpen állították össze a vasárnap kiálló csapatot: Persson — Nils­son I., Harry — Odélin-Anders­son, Eman­­nuelsson, Grohn — Nyberg, Gren, Nor­­dahl, Carlsson, Nilsson 11. A tartalékok Sjöberg, Holmkvist, Rosengren és Johans­son lesznek. A válogatottak ragyogó formában vol­tak vasárnap és főképpen a csatársor volt igen eredményes. A svédek már kedden Malmőben vannak, ahonnan Berlinen ke­­re­sztül csütörtökön, illetőleg pénteken ér­keznek a Keleti pályaudvarra. Szakvéle­mények szerint a csapat sokkal jobb, mint a legutóbb a magyarok elleni játék alkal­mával volt és attól jobb teljesítmény is várható. A svédek ellen kiálló csapatot Vághy Kálmán még nem állította össze. Egyelőre csak keretet jelölt ki a ma délutáni Csepel alierni edzőmérkőzésre, amiután rejtek­helyre vonulnak a válogatottak. Illetékes helyről származó hírek szerint a követke-­­­zőképpen áll fel a csapat: Tóth — Mészá­ I­ros, Kispéter — Sárosi Béla, Szabó György, Nagy András — Egresi, Sárosi­­ dr., Sárvári, Zsengellér, Tóth 111. Harminc új versenyző a KKE jégkorongszakosztályában KOLOZSVÁR. A Kolozsvári Korcsolya- S­zó Egylet jégkorongszakosztálya Túró­ János szakosztályi elnök vezetése mellett megbeszélést tartott, melyen az egyesület jégkoron­gőz­ein kívül igen sok fiatal ver­senyző is megjelent. A KKE jégkorong­­szakosztálya örömmel vette hírül a Nem­zeti Bajnokság esetleges felállítását és amennyiben erre sor kerül, az egyesület több játékosát felküldi már november ha­vában a városligeti műjégpályára, hogy ugyanúgy, mint Marosvásárhely és Kaya jégkorongozói, sikeresen állhassák meg helyüket ez évben is a jégkorongsport te­rén. A szakosztályba egyébként 30 fiatal te­hetséges versenyző kérte felvételét és­­ ezért a KKE úgy döntött, hogy felállítja az ifjúsági jégkorong csapatát is az után­pótlás nevelése érdekében. A KKE egyéb­ként a­z idény megindulásáig minden má­sodik héten megbeszélést tart. A KAC ifjúságii dicsérete KOLOZSVÁR. A Kolozsvári AC ifjú­sági csapatának ragyogó teljesítményével foglalkoznak a­ fővárosi napilapok sport­­­rovatai. Megállapítják, hogy a KAC ifjú­sági csapata az UTE, FTC után a harma­dik helyen áll az országban és a KAC első csapata annak "köszönheti szép sikerét, hogy kitűnő utánpótlás áll a háta mögött. A lap megemlíti, hogy Qpata edzőn kívül az ifjúsági csapat sikeres szereplésében része van Soós József ifjúsági szakosztály­­vezetőnek és Matlák Béla ifjúsági intéző­nek is. A KMTE birkózói nyerték Erdély birkózó-csapatbajnokságát KOLOZSVÁR. Vasárnap délelőtt tar­tották meg a kolozsvári kereskedelmi fiú­iskola tornatermében Erdély birkózóbaj­nokságait. A verseny hatalmas nagy ér­deklődés mellett zajlott le és azon felvo­nult a Kolozsvári Munkás Testedző Egye­sület, a Nagyváradi Törekvés, a Nagybá­nyai Sport Egyesület és a Marosvásárhe­lyi Sport Egyesület birkózócsapata. A verseny a kolozsvári csapat nagy si­kerét hozta, mivel az a nagyváradiakat 4:3, a nagybányaiakat 4:3 és a marosvá­sárhelyieket 5:2 arányban legyőzte és ez­zel megnyerte Erdély birkózó csap­atbaj­­nokságát. A bajnokság további sorrendje a következő: 2. Nagyváradi Törekvés SE. 3. Marosvásárhelyi SE. 4. Nagybányai SE. A kolozsvári birkózók győzelme nagy örömet keltett kolozsvári birkózókörök­ben, mivel Erdély bajnokságának meg­nyerésével bebizonyították, hogy véglege­sen Kolozsvárra került a birkózás hege­­móniája. A győztes csapatban a következő birkó­zók szerepeltek: Légsuly Kalocsai. Ped­ely­­suly Kolozsy. Könnyüsuly Kiss. Váltó Kovács. Közép Bihari. Félnehéz: Szilágyi. Nehéz Biró. A kolozsvári birkózás fellendüléséért minden dicséret megilleti Kovács József kerületi kapitányt, aki a birkózók edzésé­vel foglalkozik és így neki köszönhető ez a hatalmas, nagyarányú fejlődés. Mind­nyájan tudjuk ugyanis, hogy mielőtt ő idejött, egyáltalán semminemű birkózóér­em­ Kolozsváron nem volt. Amióta ő vette ke­­­­zébe a birkózósport kolozsvári irányítá­sát, egym­másra érik egymást a kolozs­vári birkózóesemények és főleg hatalmas nagy fejlődést tapasztalhatunk úgy a fia­talok, mint az öregek csoportjában. A versenyt hatalmas tömeg nézte végig és a rendezés, amelyért szintén Kovács Józsefet illet meg minden dicséret, kifo­gástalan volt. A kolozsvári ifjúsági birkózók sikere Csíkszeredán KOLOZSVÁR. Ugyancsak nagy diadalt aratott a kolozsvári birkózás a Csíkszere­dán megtartott országos ifjúsági versenyen­­ is. Itt a kolozsváriak öt szám közül négyet nyertek meg és több helyezést értek el. A verseny végeredménye a következő: Légsúlyban 1. Kassai, Csíkszereda. 2. Gecse, Kolozsvár. 3. Péter, Csíkszereda. Pehelysúlyban 1. Harmat, Ko­lzsvár. 2. Jengyel, Cegléd. 3. Demeter, Csík. Köny­­nyűsulyban 1. Boros, Kolozsvár. 2. Bokor, Szeged. 3. Balog, Kolozsvár. Váltósulyban 1 Pozsonyi, Kolozsvár. 2. Kiss, Cegléd. 3. Rákosi, Kolozsvár. Középsulyban 1. Var­ga, Kolozsvár. 2. Miskolci, Nagyvárad. A fiatalok ilyen szép szereplése nagy megelégedést keltett a kolozsvári birkó­­zókörökben, hiszen hat város birkózói kö­zött mutatták meg, hogy legjobban érte­nek ehhez a sporthoz. Vasárnap lesz az első idei vívó­­verseny Kolozsváron KOLOZSVÁR. Vasárnap, november hó 7-én indul a kolozsvári vívóélet. Ekkor rendezi ugyanis a KAC vív­ószak­osztály a helyi harmadosztályú kard egyéni verse­nyét.­A verseny iránt nagy az érdeklődés és ezért a reggel 9 órakor kezdődő versenyt három cso­portban fogják lebonyolítani. A három csoportból kikerülő első helyezet­tek kerülnek majd be a döntőbe, amelyet délután fél 6 órakor bonyolítanak le. A versenyen a KMFSE, a KAC, a KISOK és a KEAC vivői indulnak. A verseny esélyesei: Vidoni, Lám, vala­mint Moll Ernő, akik mind a KEAC ver­senyzői. Nagy sikere volt a Bástya kosárlabda bemutatójának KOLOZSVÁR. Szombaton délután foly­tatódtak a Bástya által kezdeményezett kosárlabda bemutatók. Ezúttal a KEAC férfi és női csapata látogatott, el a Bástya pályájára. Az első mérkőzésen a KEAC a Bástya fér­ficsapata­ ellen játszott és bemutatta a kosárlabdázás iskoláját, úgyhogy azon a most induló kolozsvári kos­árlabdaélet fiataljai rengeteget tanulhattak. A férfiak mérkőzése után került sor a két csapat női kosaraz­óinak mérkőzésére, amelyet igen szép játékban 13:12 arány­ban a Bástya kosarazói nyertek meg az igen nagy fejlődést tanúsító egyetemi hölgyek ellen. A kosárak közül K­eszt­er 8, Vigh 4 és Horváth 1 pontnak vost a szer­zője, míg a REAC-ból Vargáné 6, Bene­dek 4 és Hauser 2 kosárral volt eredmé­nyes. A mérkőzésen jók voltak Keszler, Vigh, Horváth, illetve Veress, Bánffy, Vargáné és Benedek. A Bástya a kosárlabda népszerűsítésére irányuló bemutatóin mindig nagy közön­ség jelenik meg és azoknak igen nagy ha­tása van Kolozsvár fejlődő kosárlabda­­sportjára. Romániai sporteredmények Romániában vasárnap négy bajnoki labdarúgómérkőzés végződött döntetlenül. Eredmények: Juventus—Venus 3:3, Ra­pid—UDR 1:1, Craiova—Carmen 7:1, Sportul Studenţesc—Turnu Severin 1:1 és CFR—Ploeşti 2:2. A bajnokságban a Ra­pid vezet 13 ponttal. Universitatea 11 p. UDR 10 pont és­­Craiova 10 pont előtt. Újságírók—Operaháziak 8:2 Vasárnap bonyolították le az Újságírók —Operaháziak labdarúgó mérkőzését. A játékvezető Zsengellér Gyula, a többszö­rös magyar válogatott volt. Az újságírók nagy fölényben játszottak és 8:2 (3:1) arányban győztek. Vladone országos döntőben Budapesten a piaristák országos asztali­teniszversenyének fényegyesébe­n, a dön­tőbe került többek között a kolozsvári Vladone (KAC) is. A TÁRSADALMI EGYESÜLETEK lab­darúgó kupaikü­zdelmei során a Városi tisztviselők labdarúgócsapata kitűnő já­ték után 1:1 (1:0) arányban eldöntetlenül játszott az Ékszerészek együttesével. Gól­­lövő Mihályi, illetve Makóvi volt. A KAC szurkolók és a Szövetség ellen 4:1 (2:0) arányban győztek. RIPORT Megtartják a finn—magyar tornászviadalt Mint ismeretes, a Magyar Tornász Szö­vetség ajánlatot tett a finn tornász szö­vetségnek egy finn-magyar viadalnak de­cember 19-én való lebonyolítására. A versenyen mindkét részről 8—8 verseny­ző indul. A finn szövetség az ajánlatot és az időpontot elfogadta, úgyhogy a ver­senyt meg fogják tartani. A finn verseny­­zők jelenleg valamennyien az arcvonalon teljesítenek szolgálatot és csak a verseny tartamára kapnak szabadságot. 55.48 MÉTERT DOBOTT NÉMETH. Va­sárnap a Margitsig­eten az idényzáró ügyességi atlétikai verseny kiemelkedő eseménye volt Németh kalapács­vető re­­kordjavító kísérlete. A kísérlet igen jól sikerült, mert Németh 55.48 méteres ered­ménnyel új országos rekordot állított fel. KISZELY bokatörést szenvedett a Va­sárnapi DIMÁVAG—Vasas, mérkőzésen. A törések igen súlyosak és orvosi megál­lapítás szerint Kiszely ebben az idényben nem játszhat. \ KÖZGAZDASÁG Az ipari növ­éytermálok olajipari arctakarmány helyett korpát kaphatnak? Az ipari növényeket termelési szerződéssel termelő gazdák számára a kormány jelentős mennyiségű olajmagh­arat, illetőleg olajpogá­csát juttat vis­sza. A növényi olajgyárak azonban, amelyek az olajmagvak egész évi feldolgozására, vannak berendezkedve, az olajipari erőtakarmányokat nem tudják teljes mennyiségükben már a tél folyamán vissza­juttatni a gazdálkodókhoz, holott az erőta­­karmányokra a gazdáknak leginkább ekkor van szükségük. A szerződéses olajmagtermelők­­ erőtakar­­mányjárandóságának gyorsabb kielégítése ér­dekében most a közellátásügyi miniszter kor­látolt mennyiségben korpát bocsátott a föld­művelésügyi miniszter rendelkezésére, amelyet a gazdák a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete útján olajipari erőtakarmányjárandóságuk he­lyett megkaphatnának. A korpacsere tekin­tetében a Futura körlevélben tájékoztatja az érdekelt szerződéses termelő gazdákat. A gaz­dákra nézve természetesen nem kötelező, hogy erőtakarmányjárandóságuk helyett korpát fo­gadjanak el. A csere tehát csak­ azoknál az önként jelentkező gazdáknál lehetséges, akik állataik etetésére jobban szeretik használni vagy ezt jobban tudják értékesíteni, mint az olajipari erő­takarmányok­at és ezért inkább elfogadják a korpát a legközelebbi hetekben, mint az olajipari erőtakarmányokat a tél vé­gén vagy a tavasz folyamán. Illetékes helyről felhívják a gazdaközönség figyelmét erre a csereakcióra azzal, hogy az erre önként jelentkező gazdák hatósági áron ugyanolyan mennyiségű korpát fognak kapni, mint amilyen mennyiségű olajipari erőtakar­mányra­ volna igényük a beszállított olajos­­magvaik után. A korpakészlet rendelkezésre áll; a jelentkezés után, amíg a rendelkezésre álló készlet lehetővé teszi, nyomban ki lehet szolgáltatni a gazdáknak a korpát, szemben az­­ olajipari előtakarmányokkal, amelyeket csak fokozatosan, az olajosmagvak feldolgo­zásának üteme szerint Lehet a gazdaközönség rendelkezésére bocsátani. Skolák Ernő új pozíciója Lapunk október 16-i számában már beszámoltunk arról a városunk pénzügyi életét, közelről érintő ese­ményről,, hogy" Skolák Ernő, az Er­délyi Leszámító­ló és Pénzváltó Bank r­­t. vezérigazgatója megválik állá­sától, miután ez intézetet patronizá­­ló Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Budapest öt affiliációs osztá­lya élére hívta meg. A Magyar Leszámítoló és Pénzvál­tó Bank e választása arra érdemes szakemberre esett, amennyiben a nagy tudást, rutint és körül tekitést igénylő pozíció betöltésére ez évtize­des, széleskörű bank praxisnál ren­delkező iS­kolák Ernő kiválóan alkal­mas. Skodák Ernő távozásával kapcso­latai Er­dély pénzügyi élet­ével nem szakadnak meg, amennyiben mint a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Budapest affiliációs osztályá­nak vezetője, továbbra­ is irányítója marad ez intézet hálózatának, így az Erdélyi Leszámítoló és Pénzváltó Banknak is. Kollégáinak, barátainak őszinte szerencsekivonatai kísérik éllet­ének ez új állomásán és mindazok, akik­ közel kétévi kolozsvári tartózkodása alatt megismerték és megszerették, távozását mélyen sajnálják.

Next