Előörs, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-05 / 1. szám
II. évf. 1. szám Szerkesztőség A. 534—86 Bpest, I, Attila-kt. 19, A/10 Kiadóhivatal: Aut. 536—95 Budapest, II, Margit-körút 7 Felelös'SzerkeSzta: uítéx Begcs^fímszfe^éridrg Tartalom: 1929 január 5 Előfizetési ára: Egy hónapra 2.— pengő Negyedévre 6.—pengő Egyes szám ára 70 fillér. vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Bethlen — Rothermere. (Bors.) Gramofon és más kultúrpolitikai kérdések. Julier Ferenc: Bethlen Gábor, a hadvezér. (III) Pénz és bank szerepe a modern nagyiparban. Ford „Ma és Holnap” c. könyvéből. Szabó Bertalan: A vas- és gépipar a magyar életben. (III) Hekuba: Nagyalföldi históriás énekek. A Központi Sajtóvállalat jubileuma és egyebek. Mikor a csehek őszinték... Simon Zoltán: A tanyaföld lelkülete és a tanyanép belső világa. sz. b. Traktatus oeconomico-politico-culturalis. —6. —n. Lakáskérdés és közegészségügy. (vl) A szalonikii perig göngyölítik vissza a délszláv válságot. (h—a) A körülményes apa, Bethlen — Rothermere írta, vitéz BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE. A Lord karácsonyi üzenete A téma önkénytelenül három részre tagolódik, és pedig: „ Tekinthető-e Rothermere lord karácsonyi üzenet a jogosulatlan beavatkozásnak a magyar belügyekbe? 2. Igaz-e mindaz, amit benne mondok üdvös-e, amit tanácsolt? 3. Minő következéseket kell levonnunk belőle? 1. Mi a kormánynak és szélesen gyűrűző közvetlen érdekköreinek felfogása a Lord üzenete felől, azt legfeljebb sejtjük a mélységes hallgatásból, melybe fázósan beleburkolódznak. A kevéssé hízelgő összehasonlítás a bukott Bratianu-rendszerrel semmiesetre sem lehetett a legkedvesebb ajándék s a legcsillogóbb dísz Bethlen István gróf karácsonyfáján. A félhivatalos kormánysajtó sokat jelentő hallgatásával szemben a nem hivatalos, alkalmi kormánysajtó már itt-ott belement némi óvatos polémiába a Lord üzenetével, de alig merészkedett bármelyik is mélyebbre a beavatkozásnak minősített kormán. Mint ahogy ilyenkor történni szokott, egyszerre a „nemzeti önérzet” sérelmét konstruálták belőle, mondván: „elvégre nem vagyunk négertörzs”, előkotorván a parlamentarizmus lomtárából az „előkelő idegen” por lepett sablonját és keményen tiltakozván állami szuverenitásunk ilyetén halálra sebzése ellen. Mindössze három dolgot hagynak figyelmen kívül ezek a gyérérvű és gyérszámú óvatos berzenkedők. Először azt, hogy ennél az esetnél száz kedvezőbb alkalmuk lett volna a nemzeti önérzet és állami szuverenitás védelmére az elmúlt 9—10 esztendő alatt, legutoljára a szégyenletes nemzetközi gyufaüzlet állami megkötésekor, vagy azelőtt a szanálási törvénnyel járó sok megalázó idegen beavatkozással, vagy az ország gazdaságpolitikai függetlenségét feláldozó szerencsétlen kereskedelmi szerződések szégyenletes bilincseivel, vagy a numerusz klauzusz ellen Genfben formulázott idegen orcátlankodással szemben,, szóval ott, ahol mindig hivatalos külső, MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON idegen és nem is mindig előkelő politikai tényezők vájkáltak a veséinkben. A másik, hogy Rothermere lord nem brit külügyminiszter, nem is a külügyi bizottság elnöke , nem mint m.0 i.i^irodiLijo^rv'**.rl^IriclT 11**—u.ufözője mondta el — közvetett — bírálatát, hogy jó tanácsait ezzel megindokolja, hanem mint szabad publicista, mint az angol sajtó egyik vezére, akinek elvitathatatlan hivatása minden politikai világjelenség szabad bírálata: belügyeinkbe való jogtalan beavatkozást vetni hát a szemére legalább is megokolatlan, a mi elszolgaiasodott közéletünkben pedig egyenesen groteszkül ható túlzott érzékenykedés. A harmadik dolog, melyet elfelejtenek a berzenkedők, hogy amit irántunk való kifejezett rossz indulattal napról-napra megtehet Wickham Steed, vagy Scotus Viator, anélkül, hogy a nevetségesség ódiuma nélkül tiltakozhatnánk ellene, talán mégsem egészen igazságos és méltányos megtiltani akarni annak a férfiúnak, aki szinte egészen egyedül tette újból európai ügygyé a mi sutba állított magyar igazságainkat. Végre is a legjobb baráttól sem lehet azt kívánni, hogy mindig csak jót és szépet mondjon rólunkt, de nem is bölcs dolog olyan valakitől, akinek vállára egy magára tartó nemzethez nem is egészen természetes, nem is egészen méltó túlzott odabízással aggattuk minden reménységünket s ügyünk képviseletét a nagyvilág előtt, most egyszerre megvonni a kapus azt az elemi emberi és még inkább baráti jogot, hogy a mi érdekünkben, a mi javunkra őszinte bírálatotgyakorolhasson belső állapotaink felett. Az igazi magyar önérzet inkább akkor lázadozott egynémelyikünkben, mikor a minden önálló gondolkodástól, elhatározástól és cselekvéstől elszokott magyar társadalom olcsó lángolásában nem előkelő, nagylelkű, hatalmas barátul üdvözölte a Lordot mellettünk való síkraszállása során, s nem a baráti angol politikust köszöntötte benne, hanem minden egészséges népi és történelmi gondolkodás megcsúfolásával, a magyarság belső erőinek valóban példátlan és igaztalan lekicsinylésével, valósággal a magyarság vezérét, s véres paródiájául a felséges múltnak, az új Kossuth Lajost. Csak a nyomorúság Egyes számára 70 fillér