Előörs, 1930 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1930-09-20 / 38. szám

2 szerv rendelkezésére ugyan nem bocsáthatja, de hi­telügyletek alakjában ezt a vásárlást le lehetne úgy bonyolítani, hogy a mezőgazdaság ennek az ösz­­szegnek túlnyomó részéhez rövid idő alatt hozzá tudna jutni. Elgondolásunk szerint a termelő az altruisztikus szervtől nem pénzt kapna, hanem olyan 6,7 százalékkal kamatozó búzakötvényt, amely a kéz­hezvételt követő hónap 1-től kezdődőleg egy év alatt 12 egyenlő, kamatot és résztörlesztést magában fog­laló összeg fizetése után nyerne kielégítést. Ez az államilag garantált, s rövid idő alatt beváltásra ke­rülő búzakötvény olyan jó befektetési papírt képviselne, amelyre a pénzintézetek előnyös fel­tételek mellett szívesen adnának magas összegű lom­­bardkölcsönt. Az altruisztikus szerv a kötvényadós­ság kamatozását és törlesztését a fokozatosan tör­ténő búzaeladásokból nehézség nélkül fedezhetné anél­kül, hogy a vásárolt búza erőszakolt eladására volna kényszerítve. Az államot terhelné az akció kezdetén 1,2 mil­liónyi előleg rendelkezésre bocsátása, továbbá a kül­földi eladásoknál a vásárlási és eladási ár között eset­leg mutatkozó különbözet, az apadás folytán beálló veszteség, a kezelési és biztosítási költségek és a búza­­kötvények után fizetendő kamat. Tekintve a búza jelenlegi nagyon alacsony árát, a legrosszabb esetben sem lehetne az exportnál nagyobb árveszteséggel számolni, mint métermázsánként 2—3 pengővel, a kamatteher legfeljebb 1,5 millióra rúghat, úgyhogy mindent összevéve, 7—8 millió pengő volna az az összeg, amelyet egy év leforgása alatt az államnak kockáztatnia kellene, a búzaválságon való hatha­tós segítés érdekében. De alakulhatnak úgy is az árviszonyok, hogy az államnak ez a segítőakció semmibe sem fog kerülni, sőt bekövetkezhetik az is, hogy egy ilyen rendszeresí­tett nagyobb szabású vásárlási akciónak elhatározása, megszervezése és készenlétben állítása olyan árjavító­­hatással lesz a belföldi gabonapiacra, hogy az altru­isztikus szerv intervenciós vásárlásaira csak nagy ritkán lesz szükség, avagy sokkal kisebb mértékben, mint azt számításba vettük. A tervezett segítőakció nem jelentene monopóliu­mot, nem érintené a legális kereskedelem szabad mozgását, ellenben az exportnál olyan minőséges, tarifális, ár- és hitelkedvezményeket nyújthatna, ame­lyek a kivitel útját sokkal inkább megnyitnák, mint a mai szétfolyó, egymással versenyző, szervezetlen és kellő anyagi erővel nem rendelkező exporttevé­kenység. (fg.) A magyar irodalmi könyvkiadás eddig ré­tegek szerint tagozódott. Drága gyűjteményes és dísz­­kiadások készültek igazán csak könyvbarátok részére, külön polgári és proletárirodalom keletkezett, a falu népét pedig ponyvával, rémregényekkel tömték. Még a jószándékú és jóirányú »népiratkák« is többnyire hihetetlenül alacsony színvonalon állottak. Úgy gon­dolták (s eléggé helytelenül és szégyenteljesen!), hogy a falu Göre Gáborokból és Durbints sógorokból áll, kiknek csak egészen közönséges viccek, rémtörténe­tek, vagy vaskori tanulságok kellenek. Nem adtuk át a falunak a nemzeti kultúra egészét. Nem mutat­tunk fejlődési, művelődési utat a falu legjobb tehet­ségeinek! Ezt is bűnt kellene most jóvá tenniük a magyar könyvkiadóknak. Olyan olcsó könyvsorozatra gondolok, mely a gyökerekig nyúlva közölné az egész magyar kul­túrát. Előbb persze egy újjáértékelő, becsületes kritikai rostálásnak kell jönnie. Ki kellene választa­nunk irodalmunk múltjából mindazt, ami örök, melyet érdemes és szükséges rávésni, beitatni a nem­zeti lélekbe. Másod- és harmadrangú dolgokkal nem jöhetünk, hiszen ez a munka vetné meg az új nem­zeti kultúrközösség igazi alapjait. Az egész nemzet­hez szólna ez a könyvsorozat. A középkori legen­dákon kellene kezdenünk, s mindjárt utána ott a reformáció és ellenreformáció korának a gazdag­sága. Balassa gondosan kiválogatott versei, Ilok­ai Gáspár meséi, a Balassa Menyhért árultatásáról szóló komédia. A régi széphistóriák között is számos felújításra méltó dolgot találnánk. Gondosan ki kellene válogatnunk a kuruc költészet szépségeit, persze nem filológiai alapon, hiszen célunk: a nem­zeti lélek hullámzásának folytonosságát és sajátságait tovább adni. Különösen hatalmas anyagot adna a múlt század magyar irodalma: a Falu jegyzője, Arany János, Mikszáth Kálmán olcsó kiadása még mindig ábránd. Jókai Mór jóformán hozzáférhetetlen. Justh Zsigmondról, Peteleiről, Tolnai Lajosról egé­szen elfeledkeztünk. A Nyugat-generáció termésének kiadási jogát nagy kiadók őrzik s egyelőre aligha mennének bele egy ilyen áldozatkész munkába. Vi­szont azt hiszem szívvel-lélekkel csatlakoznának fiatal írótársaim. Erdélyi József már adott is ki néhány éve egy olcsó, széles rétegeknek szánt kis füzetet a verseiből. Bizonyára szívesen követnék őt mások is és az erdélyiek is az oldalunkra állanának ebben a munkában. Szükséges volna egy olcsó irodalmi folyó­irat is, mely nem százakra alapozná sorsát, mint előkelő folyóirataink, hanem tízezrekre. S csakis elsőrangú, a nemzet egészére méltó írásokat közölne. Megdöbbenve írom le, hogy népköltészetünket is teljesen elhanyagoltuk. Nagy népmese- és népdal­­gyűjteményeink gyér példányai az antikváriusok pol­cain hevernek. Holott át kellene adni az egész nép­nek, az egész nemzetnek, ami itt s ott felbukkant Kincs. Kodály s Bartók népdalfeldolgozásait is min­den lehető uton terjesztenünk kellene. Mikor jönnek már emberek ehhez a kulturmunk­ához? Pedig ez lenne az igazi új magyar kulturmunka! Hiányzik nagy történelmi korszakaink szín­­vonalas, de népszerű monográfiája. Még nincsen megfelelő Széchenyi-életrajzunk! A kurucvilág nagy­szerű napjainak összefoglalása, a magyar független­ségi mozgalmak egységes, modern feldolgozása, csupa ábránd. Mikor fogja megírni, meg fogja-e írni Takáts Sándor a magyar életformák történetét, legalább egy félezer évig visszanyúlva! S így folytat­hatnánk kultúránk csaknem minden területén. A fiatalságnak kellene a munkatervet meg­csinálnia. Általános eszméket, éppen eleget hangoz­tattunk. Az Új kultúrmunkáról­, éppen eleget beszél­tünk. Mutassuk meg, hogy elértünk a megvalósítás útjaihoz. Hadat kell üzennünk annak a szűklátókörű nagyvárosi polgári kultúrának, mely legfeljebb ocsot hullatott a falu számára. De a fölülről adagolt nagy­képűség is képtelen erre a munkára. Csakis azok végezhetik el, akiket ezer gyökér fűz a faluhoz. S akik képesek végső nagy eredményeket közölni, akik ösztönösen megérzik, hogy mi az egészhez szóló örök hang, hogy mi a múlhatatlan ritmus.

Next