Előörs, 1930 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1930-09-20 / 38. szám
2 szerv rendelkezésére ugyan nem bocsáthatja, de hitelügyletek alakjában ezt a vásárlást le lehetne úgy bonyolítani, hogy a mezőgazdaság ennek az öszszegnek túlnyomó részéhez rövid idő alatt hozzá tudna jutni. Elgondolásunk szerint a termelő az altruisztikus szervtől nem pénzt kapna, hanem olyan 6,7 százalékkal kamatozó búzakötvényt, amely a kézhezvételt követő hónap 1-től kezdődőleg egy év alatt 12 egyenlő, kamatot és résztörlesztést magában foglaló összeg fizetése után nyerne kielégítést. Ez az államilag garantált, s rövid idő alatt beváltásra kerülő búzakötvény olyan jó befektetési papírt képviselne, amelyre a pénzintézetek előnyös feltételek mellett szívesen adnának magas összegű lombardkölcsönt. Az altruisztikus szerv a kötvényadósság kamatozását és törlesztését a fokozatosan történő búzaeladásokból nehézség nélkül fedezhetné anélkül, hogy a vásárolt búza erőszakolt eladására volna kényszerítve. Az államot terhelné az akció kezdetén 1,2 milliónyi előleg rendelkezésre bocsátása, továbbá a külföldi eladásoknál a vásárlási és eladási ár között esetleg mutatkozó különbözet, az apadás folytán beálló veszteség, a kezelési és biztosítási költségek és a búzakötvények után fizetendő kamat. Tekintve a búza jelenlegi nagyon alacsony árát, a legrosszabb esetben sem lehetne az exportnál nagyobb árveszteséggel számolni, mint métermázsánként 2—3 pengővel, a kamatteher legfeljebb 1,5 millióra rúghat, úgyhogy mindent összevéve, 7—8 millió pengő volna az az összeg, amelyet egy év leforgása alatt az államnak kockáztatnia kellene, a búzaválságon való hathatós segítés érdekében. De alakulhatnak úgy is az árviszonyok, hogy az államnak ez a segítőakció semmibe sem fog kerülni, sőt bekövetkezhetik az is, hogy egy ilyen rendszeresített nagyobb szabású vásárlási akciónak elhatározása, megszervezése és készenlétben állítása olyan árjavítóhatással lesz a belföldi gabonapiacra, hogy az altruisztikus szerv intervenciós vásárlásaira csak nagy ritkán lesz szükség, avagy sokkal kisebb mértékben, mint azt számításba vettük. A tervezett segítőakció nem jelentene monopóliumot, nem érintené a legális kereskedelem szabad mozgását, ellenben az exportnál olyan minőséges, tarifális, ár- és hitelkedvezményeket nyújthatna, amelyek a kivitel útját sokkal inkább megnyitnák, mint a mai szétfolyó, egymással versenyző, szervezetlen és kellő anyagi erővel nem rendelkező exporttevékenység. (fg.) A magyar irodalmi könyvkiadás eddig rétegek szerint tagozódott. Drága gyűjteményes és díszkiadások készültek igazán csak könyvbarátok részére, külön polgári és proletárirodalom keletkezett, a falu népét pedig ponyvával, rémregényekkel tömték. Még a jószándékú és jóirányú »népiratkák« is többnyire hihetetlenül alacsony színvonalon állottak. Úgy gondolták (s eléggé helytelenül és szégyenteljesen!), hogy a falu Göre Gáborokból és Durbints sógorokból áll, kiknek csak egészen közönséges viccek, rémtörténetek, vagy vaskori tanulságok kellenek. Nem adtuk át a falunak a nemzeti kultúra egészét. Nem mutattunk fejlődési, művelődési utat a falu legjobb tehetségeinek! Ezt is bűnt kellene most jóvá tenniük a magyar könyvkiadóknak. Olyan olcsó könyvsorozatra gondolok, mely a gyökerekig nyúlva közölné az egész magyar kultúrát. Előbb persze egy újjáértékelő, becsületes kritikai rostálásnak kell jönnie. Ki kellene választanunk irodalmunk múltjából mindazt, ami örök, melyet érdemes és szükséges rávésni, beitatni a nemzeti lélekbe. Másod- és harmadrangú dolgokkal nem jöhetünk, hiszen ez a munka vetné meg az új nemzeti kultúrközösség igazi alapjait. Az egész nemzethez szólna ez a könyvsorozat. A középkori legendákon kellene kezdenünk, s mindjárt utána ott a reformáció és ellenreformáció korának a gazdagsága. Balassa gondosan kiválogatott versei, Ilokai Gáspár meséi, a Balassa Menyhért árultatásáról szóló komédia. A régi széphistóriák között is számos felújításra méltó dolgot találnánk. Gondosan ki kellene válogatnunk a kuruc költészet szépségeit, persze nem filológiai alapon, hiszen célunk: a nemzeti lélek hullámzásának folytonosságát és sajátságait tovább adni. Különösen hatalmas anyagot adna a múlt század magyar irodalma: a Falu jegyzője, Arany János, Mikszáth Kálmán olcsó kiadása még mindig ábránd. Jókai Mór jóformán hozzáférhetetlen. Justh Zsigmondról, Peteleiről, Tolnai Lajosról egészen elfeledkeztünk. A Nyugat-generáció termésének kiadási jogát nagy kiadók őrzik s egyelőre aligha mennének bele egy ilyen áldozatkész munkába. Viszont azt hiszem szívvel-lélekkel csatlakoznának fiatal írótársaim. Erdélyi József már adott is ki néhány éve egy olcsó, széles rétegeknek szánt kis füzetet a verseiből. Bizonyára szívesen követnék őt mások is és az erdélyiek is az oldalunkra állanának ebben a munkában. Szükséges volna egy olcsó irodalmi folyóirat is, mely nem százakra alapozná sorsát, mint előkelő folyóirataink, hanem tízezrekre. S csakis elsőrangú, a nemzet egészére méltó írásokat közölne. Megdöbbenve írom le, hogy népköltészetünket is teljesen elhanyagoltuk. Nagy népmese- és népdalgyűjteményeink gyér példányai az antikváriusok polcain hevernek. Holott át kellene adni az egész népnek, az egész nemzetnek, ami itt s ott felbukkant Kincs. Kodály s Bartók népdalfeldolgozásait is minden lehető uton terjesztenünk kellene. Mikor jönnek már emberek ehhez a kulturmunkához? Pedig ez lenne az igazi új magyar kulturmunka! Hiányzik nagy történelmi korszakaink színvonalas, de népszerű monográfiája. Még nincsen megfelelő Széchenyi-életrajzunk! A kurucvilág nagyszerű napjainak összefoglalása, a magyar függetlenségi mozgalmak egységes, modern feldolgozása, csupa ábránd. Mikor fogja megírni, meg fogja-e írni Takáts Sándor a magyar életformák történetét, legalább egy félezer évig visszanyúlva! S így folytathatnánk kultúránk csaknem minden területén. A fiatalságnak kellene a munkatervet megcsinálnia. Általános eszméket, éppen eleget hangoztattunk. Az Új kultúrmunkáról, éppen eleget beszéltünk. Mutassuk meg, hogy elértünk a megvalósítás útjaihoz. Hadat kell üzennünk annak a szűklátókörű nagyvárosi polgári kultúrának, mely legfeljebb ocsot hullatott a falu számára. De a fölülről adagolt nagyképűség is képtelen erre a munkára. Csakis azok végezhetik el, akiket ezer gyökér fűz a faluhoz. S akik képesek végső nagy eredményeket közölni, akik ösztönösen megérzik, hogy mi az egészhez szóló örök hang, hogy mi a múlhatatlan ritmus.