Előörs, 1931 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1931-01-03 / 1. szám

előőrs Vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre a jövő feladatairól Kész a terv, jöjjön a mozgalom Elmondta vitéz Bajcsy- Zsilinsz­ky Endre, a Nem­zeti Radikális Párt újévi üdvözlése alkalmából-Kedves Barátaim! — Szívből köszönöm pártunk polgári és munkáscsoportja kép­viselőinek, Jancsó és Lob bará­taimnak üdvözletét s ne vegyék szerénytelenségnek, ha azt mon­dom: hiszem, hogy e percben ide gondolnak és ide éreznek az én kedves derecskéi és tarpai ma­gyarjaim is, a harmadik dolgozó osztályból, a magyar föld népének fiai, kik testileg nem lehetnek itt velünk. S mikor így beszédem leg­elején már megütöm a mi gondo­latvilágunk alaphangjául a három nagy dolgozó osztály lelki egysé­gét, engedtessék meg nekem, hogy különös hálával én is megemlékez­zem a tavalyi január elsejéről, me­lyet olyan kedvessé, emlékezetessé és termékennyé tett számomra az én kedves munkásbarátaim látoga­tása. Nem tehetek róla, bizonyos szimbolikus jelentőséget látok én ennek a két magyar munkásnak megható ragaszkodásában, abban, hogy éppen annak az osztálynak fiai feledkeztek meg legkevésbé az én magános vívódásaimról és biz­tattak, támogattak hitükkel és bi­zakodásukkal a legnehezebb idők­ben, amely osztály és az én osztá­lyom, a középosztály közé a legma­gasabb és legszélesebb válaszfala­kat építette ez az elmúlt, gyászos félszázad. Emlékeztető ez számom­ra mindenkoron, mennyi bűnt és mulasztást kell nekünk mindnyá­junknak, de elsősorban a közép­­osztálynak jóvátennünk a­­magyar munkássággal szemben, hogy azo­kat a védősáncokat, melyeket a szociáldemokrácia szervezettsége jelente­t eddig számára, egy egye­temesed­és tökéletesebb, minden osztályt összefogó nemzeti szerve­zettség felsőrendű, modern mun­kásvédő és embervédő rendszerévé alakíthassuk.­­ E bevezető után ime leteszem a Nemzeti Radikális Párt asztalá­ra azt a programmot, mely egysé­ges terv az új Magyarország ki­építésére. Jól tudom én, hogy a Programm nem minden, de sok, szinte a fele a végzendő munká­nak, hiszen ne feledjük, hogy tíz év óta szinte egészen programmta­­lanul, átfogó munkaterv híján élünk s az első mégis csak az min­den nagyobb munkánál, hogy ter­vet készítsünk. Az is lehet, hogy részleteiben tökéletesebben ki le­hetett volna dolgozni ezt a terveze­tet, ha minden pontját és monda­tát kiváló szakértőkkel megtanács­koztam volna; de én az alapvetés­re fektettem a hangsúlyt s a pro­gramra szerves felépítésére, belső architektúrájára, amit a tervező­nek mindig magának kell legjob­ban tudnia s magának megoldania. — A következő lépés: a mozga­lom. Az 1931. esztendőnek mozga­lommal kell elevenítenie a mi pro­­grammunkat, a mi országépítő ter­vünket. Nem véletlen, hogy ez a nagy feladat éppen a most induló évre, egy új évtized első esztende­jére esik. Klebelsberg gróf azért várja az új reform-korszak eljö­vetelét 1931-től, mert a múlt szá­zadban is a 31-es évvel indult meg a reformkor, én pedig egyszerűen azért, mert már 10 évvel ezelőtt kellett volna jönnie, tehát odáig zsúfolódtak a megoldatlan nagy nemzeti feladatok, hogy tovább várni velük már alig lehet. S en­­nek­ a reformkorszaknak terem­tője egy új nemzeti mozgalom. — Hiába is tagadnék, ennek az új magyar nacionalista mozgalom­nak vannak érintkezési pontjai az olasz fasiszta, a török kemálista s talán még a német nemzeti szocia­lista mozgalommal is. Mindegyik a maga módján, a maga nyelvén annak a nacionalista világmozga­lomnak a jelentkezése, amely egy­formán túl akar lépni a régifajta tőkeszolgálatban álló, polgárinak mondott államon és társadalmon és a szociáldemokrácián, a polgári és szocialista osztályegyoldalúsá­gon és egy új, minden dolgozó osztály összefogásán épülő nem­zeti harmóniára tör. De aki minket fasizmussal vádol, vastagon téved. Az én egész rendszerem az ősi nemzeti önkormányzat modern formák között való megvalósítása, mely elutasítja magától a merev fasiszta hierarchiát éppúgy, mint az egyoldalú érdekképviseleti rend­szert és törvényhozást­ , ház volt a népképviselet háza — látszatra. Legyen az ezentúl a nagy nemzeti reform útján, való­ság szerint is. — A kor viszont arra int, hogy az érdekképviseleti gondolatot sem megkerülni, sem átugrani nem le­het. Az érdek- és osztályképviselet a nemzeti akarat másik megjele­nési formája. Legyen hát a ma­gyar törvényhozás másik kamará­ja a mai felsőház, tisztán érdek­­képviseleti kamara, a tisztán nép­­képviseleti jellegű képviselőház ki­egészítéséül. Amúgy is osztálykép­viseletet jelentett a múltban s ér­dekképviseleti vonatkozások csúsz­tak bele az új felsőházi törvény­nyel, csakhogy egyoldalú tőkés és nagybirtokos érdekképviseleti vo­natkozások. Az új érdekképviseleti kamarának a nagy dolgozó osztá­lyok szervesen fölépített­­érdekkép­viseleteit kell felső fokon magában foglalnia, hogy a tiszta népképvi­seleti és a tiszta érdekképviseleti kamara együtt minél tökéleteseb­ben fejezhesse ki a nemzet akara­tát. — Jól tudom én, kedves Bará­taim, hogy nehéz és hosszú az út odáig, míg ezek a mi gondolataink eleven valósággá érnek. Éppen ezért nem más, mint demagógia minden olyan biztatás, mely máról holnapra akarja nemcsak a Be­­thlen-kormányt, hanem a Bethlen­­rendszert is elsöpörnie. Előbb óriási agitációs és­­ szervező mun­kának kell előkészítenie az új korszakot, csak azután következ­het el a gyökeres változás, a nagy fordulat. A parlamentáris és az érdekképviseleti elv összeegyeztetése . Akinek szeme van, meg kell látnia, hogy a parlam­entarizmus mai formáiban elévült, nem tud sehol megbirkózni a jövő nagy fel­adataival. Mindenütt túlhatalma­sodott rajta a nagytőke és annak roppant hálózata. Magyarországon ehhez az egyetemes európai par­lamenti betegséghez még a mi ál­parlamentarizmusunk külön bajai is járulnak, hiszen ez a magyar parlamentarizmus sem az általá­nos európai parlamentarizmus alapelveit nem tudta magába épí­teni, sem a régi magyar történelmi alkotmányosságból azt, amit át le­hetett és át kellett volna menteni belőle. Ez a mai kortesszellemű ál­parlamentarizmus át meg át van szőve a tőke érdekhálózatával, a képviselőházban és a felsőházban egyaránt ez a hatalmas tőke dik­tál, érdekszervezeteinek annyi és olyan hatalmas exponensei ülnek a törvényhozásban, hogy még a mindenható Bethlen István sem tudta idáig még szőnyegre sem hozni, nemhogy megvalósítani tud­ta volna a már évekkel ezelőtt Debrecenben bejelentett vámreví­­ziót.­­— A parlamentarizmus általá­nos európai és külön magyar vál­ságával szemben a mi pártunknak megvan a maga világos és félre­­magyarázhatatlan álláspontja. Ezt az állásfoglalást egyfelől a magyar ezeréves történelem diktálja, más­felől a kor, melyben élünk. A ma­gyar történelem arra tanít, hogy a nemzeti önkormányzat a népkép­viselet, a parlamentarizmusnak is alapgondolata: ezen a magyar föl­dön ezeréves elévülhetetlen ma­gyar gondolat, mely korszerű for­mákban mindig eleven valóság volt itt. Tehát a népképviseleti elvet és a parlamentarizmust föladni: bűn volna a magyar föld, a magyar történelem, a magyar jövendő el­len. Csak meg kell tisztítani mai betegségeitől, ki kell irtani belőle a kortesakarat túlsúlyát és a bur­kolt vagy nyílt érdekképviseleti függőségeket egy kegyetlen össze­férhetetlenségi törvénnyel és meg­valósítani az általános és titkos vá­lasztói jogot. Eddig is a képviselő­ Olvassuk az „Előőrs­­öt! mft******************* Szabad mozgást követelünk — Mi ehhez a nagy előkészítő munkához nem sokat kérünk és várunk a magyar kormánytól, ma­gyarán: Bethlen István gróftól. Csak szabad mozgást. Ebben az esztendőben meg kell érnie a kor­mányban annak a meggondolás­nak és elhatározásnak, hogy leg­alább annyi szabadságot engedjen a nemzeti gondolat ellenzéki har­cosainak, amennyivel a nemzetközi szociáldemokrácia rendelkezik ma. Senkinek sincs joga egyetlen kártyára tenni fel a nemzet létét . Ezt a szabad mozgást Bethlen tőlünk nem tagadhatja meg. Nem teheti fel a magyar életet és jöven­dőt a maga egyetlen kártyájára. Még ha csupa virág fakadna és gyümölcs érlelődnék is az ő rend­szere nyomán a magyar nemzet számára, akkor sem. Még egy ha­talmas, negyvenmilliós, létében nem fenyegetett, győztes és homo­gén nemzet életében is megbosz­­szúlhatja magát az egyetlen kár­tya rendszere, aminő az olasz, pe­dig a duce nem korteséljénekre, hanem egy világraszóló államfér­fiúi lángész csodálatos gazdasági, szociális külpolitikai eredményeire hivatkozhat, mikor a maga aduit Európa fejéhez vágja. A szegény csonka magyar nemzet itt Közép­­európa legviharosabb pontján, fel­fegyverzett ellenségekkel környez­ve, csonkán és létében bizonytala­nul nem teheti fel egész létét és életét a Bethlen-féle kártyákra ... — Emlékezzünk csak, kedves Barátaim a közelmúltra, a 67-es korszak utolsó évtizedeire, amikor a 67 és 48 állott egymással szem­ben, milyen végzetes naggyá nőtte ki magát 1918-ban az a szörnyű hiány, hogy 48 nem jelentett sem külpolitikai, sem szociális és gaz­dasági vonatkozásban más rend­szert, mint 67. Milyen más lehetne itt ma az élet, ha a kossuthi gon­dolat szociális és külpolitikai irányban tovább fejlődött volna, megtelítkezett volna népi és faji tartalommal és idejében ráhelyez­kedett volna arra a kettős alapgon­dolatra, melyet ma mi, nemzeti ra­dikálisok vallunk: az olasz-magyar barátságra és a dunai népek meg­értésére! A pozitívumok helyett Károlyiék merő negatívumokkal dolgoztak, tagadták mereven és bu­tán a hármasszövetséget és az ér­telmetlen oroszbarátság karjaiba vetették magukat. Jöjjön az eszmék nemes mérkőzése ! Azt írta Bethlen miniszter­­elnök karácsonyi cikkében, hogy a jelszavaknak lassan bealkonyul. Téved a miniszterelnök úr: csak ezután kezdődik — sajnos — a jel­szavaknak egy egészen új kon­junktúrája. Akkor szokott ez az undok jelszó-hossz kezdődni, ami­kor túlon-túl megtelik az emberek lelke keserűséggel s a kétségbeesés vérbeborítja a szemeket. Nincs mit titkolni, különösen a falusi la­kosság végtelen elkeseredettségét a mezőgazdálkodás szörnyű bajai s a halmozódó terhek, foglalások és árverések miatt, ilyenkor tudnak a néptömegek lelkéhez legkönnyeb­ben hozzáférkőzni a legsilányabb, legüresebb, leglelkiismeretlenebb demagógok. Ezzel a demagógiával azonban mi is föl akarjuk venni a legélesebb harcot, már föl is vet­tük s nem hiszem, hogy a magyar nép végül is ne azok szavára hall­gasson, akik az üres lamentálás és kritizálás helyett komolyan kere­sik a bajokból való kibontakozás konkrét útjait és eszközeit. — Mi azt szeretnénk, ha a ma­gyarság legjobb szellemeit és erőit .

Next