Szabadság, 1934 (7. évfolyam, 1-48. szám)
1934-04-01 / 13. szám
érezteti s ábrázolja. Azután: rossz mese következik. Erőltetett regénnyé-dagasztás. Csaknem ugyanezt mondhatjuk Streblisky József regényéről („Fiam“). Első része: egy középosztálybeli fiatalember lefelé való züllése. Erős lírai átérzettség süt belőle s jó darabig biztosan halad a történet, visz magával, érdekel, várakoztat ... Azután egészen kisiklik. A fiú fölfelé ívelő pályáját már képtelen megírni. Nem tud „új életet“ teremteni számára, hanem közhelyek közé vezeti. „Kakuk Mard a zertdölők közt“ az faj Tersánszky-kötet címe. Senki sem bírja az Ady-nemzedékből ennyire az időt, mint Tersánszky. Kakuk Marciját tíz-tizenhét éve úgy fogadták, mint érdekes figurát és Tersánszky megmutatta, hogy mennyivel több az ő Kakuk Marcija ennél. Addig csavarog, küzködik, fázik, les és hempereg az életben, addig verekszik és pajtáskodik emberekkel és eseményekkel, hogy valóban „hős“ lesz belőle: a Társadalomból kihullott, „szabad“ ember, akinek sorsában, életében azonban ott tükröződik az egész társadalom s aki nyomorult „szabadságában“ gyakorta az egész társadalom fölé emelkedik. És semmit sem kopott Tersánszky elbeszélő hangja, sőt: egyre nemesedik, mint az ókor. Ez a stílus, ez a hang jóformán egészen nyersen adja az élet ízeit, mint a gyümölcs, de valami természetes édességgé forrva, mint ugyancsak a gyümölcs. Megérdemelné Tersánszky, hogy minden magyar kritikusés olvasó a legkomolyabb figyelemmel feléje fordítsa a szemét. A szélsőbaloldal legtehetségesebb prózaírója tagadhatatlanul Remenyik Zsigmond. Új regénye a „Mese habbal Komoly fejlődési lépés. Van ebben minden: közéleti komplet, társadalmi szatíra, ínyenceknek sem megvetendő őshumor, ködös regénymegoldás, líra és „világnézeti“ elmélkedés ... Az egész, a kispolgár életének szatírája s ott nagyszerű is, ahol nem akar többet. Ott gyengül, szürkül, ahol „világnézeteskedik“, az élő élet ködoszloppá alakul, imbolyog és szétberzenkedik. Jó, jó, hát legyen „Világnézet“, de ez a világnézet húsból, vérből, valóságból ragyogjon ki, hogy hódító ereje legyen. Itt akad meg az író s ezért ad félben maradt munkát. Terescsényi György új regénye hallatlanul lehangoló könyv. Amekkora örömmel fogadtam a „Hősöket“, ugyanolyan kiábrándulással tettem le a „Lélek“ c. regényt, Terescsényi ott erős, ahol megfigyelésre támaszkodik, ahol „tárgyias“ s jaj, ha lesiklik erről a pályáról. Egy fiatal lélek kialakulását szeretné adni, hát ehhez lélektan, komoly intellektuális erő, fantázia s mi egymás szükséges, csupa Olyan „kéllék“, mely Terescsényiből hiányzik Így azután szörnyű bombasztokat, lélektani ponyvát s émelygős állítát ad. Ott tűrhető, ahol hajdani kiskocsmák és népünnepélyek történetét adja. Bár maradna a határai közötti (Folytatom.) született volna s fejlődni már nem is fog? Regénye: a háborús gyermek élete. Látó szemmel s biztos kézzel rajzolt képek sorakoznak. De az az érzésünk, hogy még kéthárom köteten keresztül így sorakozhatnának. Nem tagdhatjuk ugyan, hogy komoly alakító tehetség jelentkezik a regényben, de csak zárt területen, apró jelenetek kifejezésénél, melyek, mint már említettem, önmagukban szinte hibátlanok, de együtt, terjedelmes regénnyé duzzasztva, mégsem adnak nagy műalkotást. E kritikátlan irodalmi világban az egyetlen orvosság az, hogy a legmagasabb mértékkel mérünk. De igazságtalanok lennénk, ha el nem ismernénk, hogy Török Sándor könyve komoly munka s figyelmet érdemel. F. G. És azalatt itthon Török Sándor regénye két kötetben. Frankfin Társulat kiadása. Egy esztendő alatt három regénye jelent meg. Komoly írások, komoly igényekkel. A harmadik, mely előttünk fekszik, gyermekkorának emlékrétegéből merít, tehát nyilván az író egyik legmélyebb megnyilatkozása. Bizonyos nyugtató érzés melegszik bennem, ha olvasom. Elbeszélő ereje: egyenletes, töretlen. Olykor ugyan a kis realizmus veszedelme fenyegeti s csupán eredeti dinamikája menti meg: epikus hangja, melybe bizonyos drámai lázat bír vegyíteni. De valami lehangoló érzés is keletkezik. Az új magyar próza lázas erőfeszítéseit hiába keressük nála. Mintha Török készen Szabadság Magyar Képírók kiállítása A Magyar Képírók, akiket pár évvel ezelőtt Boromissza Tibor gyűjtött szervezetbe, az idén rendezik második kiállításukat. A tavalyi bemutatkozásról annak idején részletesen megemlékeztünk lapunkban. Ugyanakkor méltattuk az egyesülés jelentőségét és programját. Az elmúlt esztendő alatt a Képírók mozgalmához több mint 100 művész csatlakozott. Mostani kiállításuk erős fejlődést mutat célkitűzéseik irányában, amelynek lényegét katalógusuk bevezetőjében e képeit körvonalazzák: „A korunkban kirobbanó eszmeáramlat, az expresszív művészi megnyilatkozás csak akkor tölti be igazi hivatását, ha népek és fajok sajátos ösztönének rejtett értékeit teszi az általános emberi kultúra közkincsévé. Igazuk korszerű csak az lehet, ami sajátosan faji.“ Kétségtelen, hogy programatikusan nem lehet elősegíteni semmi olyan szellemi jelenséget, amelyben a döntő szerepet az ösztönösség játssza. Viszont azoknak, akikben a szellemiség ösztönösen jelentkezik, tagadhatatlanul sikerrel lehet összefogniuk közös megmutatkozás céljából. Az ősi, keleti motívumokhoz való visszatérés élénken ütközik ki a kiállítók egy jelentős csoportjánál. Boromisszát a maga keleti eszmélése a japán és kínai művészettel hozza rokonságba (Májusi reggel); Büky Béla főleg a felhőmotívumot használja fel eredeti magyar leleménnyel (Tiódy, Nyugat alkonya stb.); Fáy Aladár állatképeivel tud merész és eredeti ritmusokat megjeleníteni. Mind erőteljesebben bontakozó tehetségétől még sokat lehet Várni (Szomjúság, Itat a göncöl stb.); Muhorai Mihály képeiben, szőnyegeiben és kerámiai műveiben érvényesül a legtorábban ez a keleti fantázia (Csudamadár, Vörös liliom stb.). Illési Péter a szín helyett a vonalat hangsúlyozza s ehhez képest alakulnak ki mondanivalói is (Javasasszony, stb.). A kiállítók egy másik csoportjának művészete és alkotó fantáziája a honi talajból veszi táplálékát. Frémethy Béla látása meseszerű (Zuzmarás karácsony), egyházművészete pedig magyaros motívumokkal van átszőve s nem kullog az olasz neoklasszicizmus mintája után (Három királyok stb.). H. Sisibó Miklós vonalvezetése és ragyogó színkompozíciója nem" a külső, hanem a belső szimmetrián nyugszik úgy olajfestményeiben, mint akvarelljeiben (Balatoni képek s Menyecske gyerekkel). Vitéz Litkey György, aki most jelentkezik első ízben tárlaton, szintén magyaros vonalvezetése és kompozíciója által tűnik ki (Tavasz, Budapest, Egyedül stb.]. Antal József képeit finom színkultúra és érett művészet jellemzi. Kezdi Kovács László mozgalmas, színes és derűs tömegjeleneteivel, Futásfalvi Márton Piroska erdélyi tájaival, Antal Lóránd pedig leegyszerűsített formáival keltenek feltűnést. Meg kell még említenünk az autodidakta, tehetséges munkásfestőt, Györg Eleket, aki két festménnyel szerepel a tárlaton. Külön ki kell emelnünk soktg Mészáros Dezső művészetét. Ez az öt magyar tehetség, ez a sok földet bejárt világcsavargó Gauguintől függetlenül a maga sajátos magyar alkotó ösztönével jutott el a neoprimitivizmus művészi megoldásáig. Az egyszerű formák álarca alatt boszorkányos raffináltsággal juttatja művészi kifejezésre a maga bizarr, s Kelet gyermekszemeivel látott, egzotikus belső világát. Kortársa Gulácsynak és Csontvárinak, akiket épp úgy nem FAULHABER müncheni bíboros érsek Az ó- és fljtestamentum bátor védelme a pogány germán nacionalizmus barbárságával szemben. A papi és polgári bátorság ragyogó példáját adja a szentéletű érsek, amikor a modern barbároknak, a faj fanatikusainak ezt kiáltja oda „Nem német vér váltott meg bennünket !“ KÁLDOR KIADÁS 1-80 | pengő Zsidóság Kereszténység Germánság Fordította dr. Nyisztor Zoltán Ma megjelent Kapható minden könyvkereskedésben méltányolt koruk, mint ahogyan Mészáros Dezsőt sem méltányolta a maga igazi értéke szerint mindmáig. Ábrán Zoltán színes rézkarcokkal, Rajki József és Cser Károly szobrokkal, Varga Nándor tipikus magyar línoleummetszetekkel, Antal Dezső pedig magyaros motívumú építészeti tervekkel szerepelnek a kiállításon. így. Középeurópai kultúrkonferencia Ez alatt a cím alatt komoly figyelmet érdemlő cikket írt Kodolányi János a „Láthatár“ márciusi számába. A „Láthatár“, amelyet Csuka Zoltán szerkeszt, „ a kisebbségi magyar irodalomnak és a környező népek irodalmi életének figyelője,“ így természetesen illeszkedik programjába a középeurópai szellemi együttműködés gondolatának propagálása is. Kodolányi elgondolásának az a lényege, hogy az IGE által évenként rendezni szokott íróhetek kereteit ki kell tágítani és középeurópai méretűvé tenni... Középeurópa gazdasági, társadalmi és kulturális erőit egyesíteni kell. Ki járjon az élén egy ilyen rendkívül fontos és az európai kultúrát oly közelről érintő tettnek, ha nem az írói Útat kell törni egy nagy középeurópai egység felé s az úttörő munkát az íróknak kell vállalniok. S az írók között is elsősorban a magyaroknak, akik tudatában vannak hivatásuknak s annak a szerepnek, amelyet földrajzi és történelmi helyzetük nekik szánt. Kodolányi cikkének máris igen élénk sajtó-visszhangja van. Többek között a Prager Presse, mint „első fecskét" üdvözli a Láthatár kezdeményezését. Ezt a visszhangot akkor is szívesen kell fogadnunk, ha tudjuk, hogy a Prager Presse a csehszlovák kormány német nyelvű félhivatalos lapja. Jól tudjuk, hogy a politikai hatalom birtokosai mindig hajlandók arra, hogy a maguk helyi érdekű, politikai céljai számára kamatoztassák a szellemi élet mozdulásait és jelenségeit is. De éppen ezért kell függetleníteni egy olyan kezdeményezést, mint amilyenre Kodolányi cikke utal, minden politikai és hatalmi befolyástól s a megvalósítást azoknak az íróknak és gondolkozóknak kezébe tenni le, akik a szellemi élet magasabb szférájában a fennálló ellentétek dacára is megtalálják a közös érzéseket, gondolatokat, vágyakat, amelyek népük egyetemes javát szolgálják. „A Civilizációk fegyverkezhetnek — mondja Kodolányi— a gazdasági érdekcsoportok ideig-óráig helytelen szempontok miatt szembenállhatnak egymással. A paraszt, a munkás, a költő dalolt. Hogy váljon már tíz idei íróhetet is ki lehet-e majd szélesíteni egy ilyen középeurópai találkozás keretévé, a természetesen az IGE vezetőségének döntésétől függ, amely egyelőre hivatalosan még nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Barlangvasút Faragó Sándor darabja. Bemutatta a Magyar Színház Sándor, a ligeti barlangvasút gépésze, lelkében hallatlan nagy álmot melenget. Szeretne valódi mozdonyvezető lenni, egyenes, nyílt pályán száguldani, megelégedett lenni,szabad lenni. Vad és forró szerelmi felindulás után Ágnes, aki egy abortusz sötét élményén át csüng a fiún, befekteti a barlangvasút csipkerózsikájának az ágyába. Sándor végigálmodja a barlangvasút képeit s ezek megrázkódtatásain keresztül beleszeret Ágnesbe, akit eddig a ligeti démonért, Loláért érzelmileg semmibe sem vett. A felébredés után kapja a hírt, hogy bekerült a földalattihoz vezetőnek. Először csapásként fogadja a dolgot, mint amely örökre a föld alá internálja, de aztán megtalálja gyermekét, aki egész lelkét betölti hirtelen. Igénytelen mese, egyszerű emberek élete, álma, bukdácsolása. Mégis a szimbolikus értelem, amely mögött az élet nagy és kegyetlen igazságai villannak fel minduntalan, általánossá, emberivé tudja tenni. Bár sok a naivitás és sok a nem helyén alkalmazott vicc, a közönség rosszul értelmezett igényeiért beszúrt szójáték, a darabon végigérezni, hogy költő szívéből fogant. A színészek munkája kifogástalan. Kabog alakítása nagy kielégüléssel szolgálhat a legkényesebb igényeőeknek is. Kár, hogy, nem mondhatjuk el ugyanezt Rádayról, akiben a felkapottság ellenére sem látjuk az eget ostromló tehetséget. Vannak mozdulatai, gesztusai, hanghordozásai, amelyek mindig és minden helyzetben ugyanazok. Valahogy olyan mozdonyvezetői bőrsapkát viselő sárkánygépész féle. Lázár Mária pompás és szép, Dán Etelka kicsit még esik szólásra szoruló. Gázon hibátlan. Külön kiemelendő a rendezés és a kísérő zene. Úgy Hevesi mint Reinitz Béla tökéle-tes munkát végzett. t. f. 11 FAULHABER KARDINÁLIS A ZSIDÓSÁGRÓL, KERESZTÉNYSÉGRŐL ÉS GERMÁNSÁGRÓL. A bátorlelkű és tudós müncheni bíboros érsek, aki szerencsésen kerülte el a minap az orgyilkosok golyóit, most könyvben tette közzé nézeteit nemzete legvitatottabb kérdéséről. Annak kimutatása ez a könyv, hogy a németségnek minden szellemi haladottsága a kereszténységnek, az Újtestamentum szellemének köszönhető és hogy az Újtestamentum folytatása, beteljesítése és, betetőzése az Ótestamentumnak, amely a németség legnagyobb erkölcsi és szellemi kincseinek forrása. A nálunk is kísértő pogány nacionalizmus ellenségei bizonyára örömmel üdvözlik ezt a bátor, józan és élvezetesen megírt könyvet, amelyet dr. Nyisztor Zoltán fordított magyarra és a Káldor-cég adott ki. NÉMETGAZDASÁG A mezőgazdaság kálváriája - beszéld számokban Memento a magyar gazdák részére Hivatalos adatok saját magunkról és — jó vevőinkre! A kiállítások — akár mezőgazdasági, akár ipari termékek kiállításáról tart szó — elsősorban mint látványosság vonzók. A nagyközönség szórakozást keres és jól rendezett kiállításokon talál is mindig olyan látnivalót, amely alkalmas gyönyörködtetésre. De a kiállítások propaganda ereje mégsem elsősorban a látványosságokon múlik. A budapesti mezőgazdasági kiállítás évről-évre egyre gazdagabb anyagot tartalmaz azok részére is, akik tanulni és okulni szeretnek. A nagy tömeg még nem fogékony a kiállítások A vaskartell büszkén könyvelheti el azt a sikert, amelyben a bőr-, cement-, mész-, szén- és textil-kartellel bőségesen osztozkodik, a magyar mezőgazda rovására. A kincstár, a vasút és a főváros — a drágítás élén A városi fogyasztónak kétségtelenül a vidéki termelő támogatására kell sietnie, ha tárgyilagos akar maradni és elismeri, hogy nem a termelő hajtja fel az árakat. 1914 -ben egy kb. 110 kg.-os sertés értéke 150 korona volt és amíg egy bizonyos távolságból a fő-, oktató és szemléltető anyagával szemben és ezért a sajtó kötelessége, hogy megkönnyítse a feltárt gazdag adatok megértését. A „Szabadság“ olvasóinak nem kell bizonyítani, milyen nehézségekkel küzd mezőgazdaságunk, de a mezőgazdasággal szemben elfogult társadalmi rétegek is hajoljanak meg a tények megcáfolhatatlan argumentumai előtt. És hogy a „parasztinak „rózsás helyzetét az ,ártatlan“ kartellek ellen vívott örökös harcban méltányolják, fontolják meg a következő adatokat: városi piacra került, összesen 13,31 korona költség terhelte, vagyis értékének 8.86% a. 1933-ban ugyanaz a sertés csak 99 pengőt ért, de Budapestre szállításáig és a piacig már 238 pengő költség sújtotta, ami a sertés értékének 23.80%-át tette ki. Az államkincstár 1914-ben csak 4.52 koronát (3.01 %) keresett egy ilyen sertésen, most több, mint a dupláját veszi be rajta: 7.31 pengőt (7.38%). A vasúti tarifa akkor 1.48 korona (0.98%) volt, ma 3.48 pengő(3.52%), szóval csaknem négyszer magasabb! A főváros 1914-ben 3.08 koronát kasszált be, anyjat egy drbekevasért 191 egy öltöny férfiruháért egy métermázsa cementért egy métemázsa mészért 100 drb patkóvasért egy mirázsa petróleumért egy drb kenderzsákért egy pár esianáért egy tonna hazai baraszértért l-ban 240 kg, 1933 végén pedig 1933 kg búzát kellett adniH 194 kg, fi ff ff 750 kg rozsot »V »»M 14 kg,h 99 ff 74 kg rozsotn n 19 12 kg, 99h * 63 kg rozsot «• 9$ 99 153 kg,n 99M 640 kg búzát* 99 99 158 kg,» 9%n 360 kg búzát ff 99 99 157 kg,n n n 52.5 kg rozsot ff. ffA 77 kg, ' $99 9N 171 kg búzát ffn 91 45 kg, ff 320 kg búzát *4 99