Szabadság, 1934 (7. évfolyam, 1-48. szám)

1934-04-01 / 13. szám

érezteti s ábrázolja. Azután: rossz mese következik. Erőltetett regénnyé-dagasz­­tás. Csaknem ugyanezt mondhatjuk Streb­lisky József regényéről („Fiam“). Első része: egy középosztálybeli fiatalember lefelé való züllése. Erős lírai átérzettség süt belőle s jó darabig biztosan halad a történet, visz magával, érdekel, vára­koztat ... Azután egészen kisiklik. A fiú fölfelé ívelő pályáját már képtelen megírni. Nem tud „új életet“ teremteni számára, hanem közhelyek közé vezeti. „Kakuk Mard a zertdölők közt“ az faj Tersánszky-kötet címe. Senki sem bírja az Ady-nemzedékből ennyire az időt, mint Tersánszky. Kaku­k Marciját tíz-tizenhét éve úgy fogadták, mint ér­dekes figurát és Tersánszky megmu­tatta, hogy mennyivel több az ő Kakuk Marcija ennél. Addig csavarog, küzkö­­dik, fázik, les és hempereg az életben, addig verekszik és pajtáskodik embe­rekkel és eseményekkel, hogy valóban „hős“ lesz belőle: a Társadalomból ki­­hullott, „szabad“ ember, akinek sorsá­ban, életében azonban ott tükröződik az egész társadalom s aki nyomorult „szabadságában“ gyakorta az egész tár­sadalom fölé emelkedik. És semmit sem­ kopott Tersánszky elbeszélő hangja, sőt: egyre nemesedik, mint az ókor. Ez a stílus, ez a hang jó­formán egészen nyersen adja az élet ízeit, mint a gyümölcs, de valami ter­mészetes édességgé forrva, mint ugyan­csak a gyümölcs. Megérdemelné Ter­sánszky, hogy minden magyar kritikus­­és olvasó a legkomolyabb figyelemmel feléje fordítsa a szemét. A szélsőbaloldal legtehetségesebb pró­zaírója tagadhatatlanul Remenyik Zsig­­mond. Új regénye a „Mese habbal Komoly fejlődési lépés. Van ebben min­den: közéleti komplet, társadalmi sza­tíra, ínyenceknek sem megvetendő ős­humor, ködös regénymegoldás, líra és „­világnézeti“ elmélkedés ... Az egész, a kispolgár életének szatí­rája s ott nagyszerű is, ahol nem akar többet. Ott gyengül, szürkül, ahol „vi­­lágnézeteskedik“, az élő élet ködosz­loppá alakul, imbolyog és szétberzen­­kedik. Jó, jó, hát legyen „Világnézet“, de ez a világnézet húsból, vérből, való­ságból ragyogjon ki, hogy hódító ereje legyen. Itt akad meg az író s ezért ad félben maradt munkát. Terescsényi György új regénye hal­latlanul lehangoló könyv. Amekkora örömmel fogadtam a „Hősöket“, ugyan­olyan kiábrándulással tettem le­ a „Lélek“ c. regényt, Terescsényi ott erős, ahol megfigyelésre támaszkodik, ahol „tárgyias“ s jaj, ha lesiklik erről a pályáról. Egy fiatal lélek kialakulását szeretné adni, hát ehhez lélektan, ko­moly intellektuális erő, fantázia s mi egymás szükséges, csupa Olyan „kél­lék“, mely Terescsényiből hiányzik Így azután szörnyű bombasztokat, lélek­tani ponyvát s émelygős állítát ad. Ott tűrhető, ahol hajdani kiskocsmák és népünnepélyek történetét adja. Bár maradna a határai közötti (Folytatom.) született volna s fejlődni már nem is fog? Regénye: a háborús gyermek élete. Látó szemmel s biztos kézzel rajzolt képek sora­koznak. De az az érzésünk, hogy még két­­három köteten keresztül így sorakozhatná­nak. Nem tagdhatjuk ugyan, hogy komoly alakító tehetség jelentkezik a regényben, de csak zárt területen, apró jelenetek kife­jezésénél, melyek, mint már említettem, önmagukban szinte hibátlanok, de együtt, terjedelmes regénnyé duzzasztva, mégsem adnak nagy műalkotást. E kritikátlan irodalmi világban az egyet­len orvosság az, hogy a legmagasabb mér­tékkel mérünk. De igazságtalanok lennénk, ha el nem ismernénk, hogy Török Sándor könyve komoly munka s figyelmet érdemel. F. G. És azalatt itthon Török Sándor regénye két kötetben. Frank­­fin Társulat kiadása. Egy esztendő alatt három regénye jelent meg. Komoly írások, komoly igényekkel. A harmadik, mely előttünk fekszik, gyermek­korának emlékrétegéből merít, tehát nyil­ván az író egyik legmélyebb megnyilatko­zása. Bizonyos nyugtató érzés melegszik bennem, ha olvasom. Elbeszélő ereje: egyenletes, töretlen. Olykor ugyan a kis­ re­­alizmus veszedelme fenyegeti s csupán ere­deti dinamikája menti meg: epikus hangja, melybe bizonyos drámai lázat bír vegyí­teni. De valami lehangoló érzés is keletke­zik. Az új magyar próza lázas erőfeszítéseit hiába keressük nála. Mintha Török készen Szabadság Magyar Képírók kiállítása A Magyar Képírók, akiket pár évvel ez­előtt Boromissza Tibor gyűjtött szervezetbe, az idén rendezik második kiállításukat. A tavalyi bemutatkozásról annak idején rész­letesen megemlékeztünk lapunkban. Ugyan­­akkor méltattuk az egyesülés jelentőségét és programját. Az elmúlt esztendő alatt a Képírók mozgalmához több mint 100 mű­vész csatlakozott. Mostani kiállításuk erős fejlődést mutat célkitűzéseik irányában, amelynek lényegét katalógusuk bevezetőjé­ben e képeit körvonalazzák: „A korunkban kirobbanó eszmeáramlat, az expresszív mű­vészi megnyilatkozás csak akkor tölti be igazi hivatását, ha népek és fajok sajátos ösztönének rejtett értékeit teszi az általános emberi kultúra közkincsévé. Igazuk­ kor­szerű csak az lehet, ami sajátosan faji.“ Kétségtelen, hogy programatikusan nem lehet elősegíteni semmi olyan szellemi je­lenséget, amelyben a döntő szerepet az ösz­­tönösség játssza. Viszont azoknak, akikben a szellemiség ösztönösen jelentkezik, tagad­hatatlanul sikerrel lehet összefogniuk közös megmutatkozás céljából. Az ősi, keleti motívumokhoz való vissza­térés élénken ütközik ki a kiállítók egy jelentős csoportjánál. Borom­isszát a maga keleti eszmélése a japán és kínai művészet­tel hozza rokonságba (Májusi reggel); Bü­ky Béla főleg a felhőmotívumot használja fel eredeti magyar leleménnyel (Ti­­ód­y, Nyu­gat alkonya stb.); Fáy Aladár állatképeivel tud merész és eredeti ritmusokat megjelení­teni. Mind erőteljesebben bontakozó tehet­ségétől még sokat lehet Várni (Szomjúság, Itat a göncöl stb.); Muhorai Mihály képei­ben, szőnyegeiben és kerámiai műveiben érvényesül a legtorábban ez a keleti fan­tázia (Csudamadár, Vörös liliom stb.). Illési­ Péter a szín helyett a vonalat hang­súlyozza s ehhez képest alakulnak ki mon­danivalói is (Javasasszony, stb.). A kiállítók egy másik csoportjának mű­vészete és alkotó fantáziája a honi talajból veszi táplálékát. Frémethy Béla látása mese­­szerű (Zuzmarás karácsony), egyházművé­szete pedig magyaros motívumokkal van átszőve s nem kullog az olasz neoklassziciz­mus mintája után (Három királyok stb.). H. Sisibó Miklós vonalvezetése és ragyogó színkompozíciója nem" a külső, hanem a belső szimmetrián nyugszik úgy olajfestmé­nyeiben, mint akvarelljeiben (Balatoni ké­pek s Menyecske gyerekkel)­. Vitéz Litkey György, aki most jelentkezik első ízben tár­laton, szintén magyaros vonalvezetése és kompozíciója által tűnik ki (Tavasz, Buda­pest, Egyedül stb.]. Antal József képeit finom színkultúra és érett művészet jel­lemzi. Kezdi Kovács László mozgalmas, színes és derűs tömegjeleneteivel, Futásfalvi Márton Piroska erdélyi tájaival, Antal Ló­­ránd pedig leegyszerűsített formáival kelte­nek feltűnést. Meg kell még említenünk az autodidakta, tehetséges munkásfestőt, Györg Eleket, aki két festménnyel szerepel a tárlaton. Külön ki kell emelnünk soktg Mészáros Dezső művészetét. Ez az öt magyar tehetség, ez a sok földet bejárt világcsavargó Gauguin­től függetlenül a maga sajátos magyar alkotó ösztönével jutott el a neoprimitiviz­­mus művészi megoldásáig. Az egyszerű for­mák álarca alatt boszorkányos raffinált­­sággal juttatja művészi kifejezésre a maga bizarr, s Kelet gyermekszemeivel látott, egzotikus belső világát. Kortársa Gulácsy­­nak és Csontvárinak, akiket épp úgy nem FAULHABER müncheni bíboros érsek Az ó- és fljtestamentum bátor védelme a pogány germán nacionalizmus barbárságával szemben. A papi és polgári bátorság ragyogó példáját adja a szentéletű érsek, amikor a modern barbároknak, a faj fa­­natikusainak ezt kiáltja oda „Nem német vér váltott meg bennünket !“ KÁLDOR KIADÁS 1-80 | pengő Zsidóság Kereszténység Germánság Fordította dr. Nyisztor Zoltán Ma megjelent Kapható minden könyvkereskedésben méltányolt koruk, mint ahogyan Mészáros Dezsőt sem méltányolta a maga igazi értéke szerint mindmáig. Ábrán Zoltán színes rézkarcokkal, Rajki József és Cser Károly szobrokkal, Varga Nándor tipikus magyar línoleummetszetek­­kel, Antal Dezső pedig magyaros motívumú építészeti tervekkel szerepelnek a kiállí­táson. így. Középeurópai kultúrkonferencia Ez alatt a cím alatt komoly figyelmet ér­demlő cikket írt Kodolányi János a „Lát­határ“ márciusi számába. A „Láthatár“, amelyet Csuka Zoltán szerkeszt, „ a kisebb­ségi magyar irodalomnak és a környező né­pek irodalmi életének figyelője,“ így termé­szetesen illeszkedik programjába a közép­­európai szellemi együttműködés gondolatá­nak propagálása is. Kodolányi elgondolásá­nak az a lényege, hogy az IGE által éven­ként rendezni szokott íróhetek kereteit ki kell tágítani és középeurópai méretűvé tenni... Középeurópa gazdasági, társa­dalmi és kulturális erőit egyesíteni kell. Ki járjon az élén egy ilyen rendkívül fontos és az európai kultúrát oly közelről érintő tett­nek, ha nem az írói Útat kell törni egy nagy középeurópai egység felé s az úttörő mun­kát az íróknak kell vállalniok. S az írók között is elsősorban a magyaroknak, akik tudatában vannak hivatásuknak s annak a szerepnek, amelyet földrajzi és történelmi helyzetük nekik szánt. Kodolányi cikkének máris igen élénk sajtó-visszhangja van. Többek között a Prager Presse, mint „első fecskét" üdvözli a Láthatár kezdeményezé­sét. Ezt a visszhangot akkor is szívesen kell fogadnunk, ha tudjuk, hogy a Prager Presse a csehszlovák kormány német nyelvű fél­­hivatalos lapja. Jól tudjuk, hogy a politikai hatalom birtokosai mindig hajlandók arra, hogy a maguk helyi érdekű, politikai céljai számára kamatoztassák a szellemi élet moz­dulásait és jelenségeit is. De éppen ezért kell függetleníteni egy olyan kezdeményezést, mint amilyenre Kodolányi cikke utal, min­den politikai és hatalmi befolyástól s a meg­valósítást azoknak az íróknak és gondolko­zóknak kezébe tenni le, akik a szellemi élet magasabb szférájában a fennálló ellentétek dacára is megtalálják a közös érzéseket, gondolatokat, vágyakat, amelyek népük egyetemes javát szolgálják. „A Civilizációk fegyverkezhetnek — mondja Kodolányi— a gazdasági érdekcsoportok ideig-óráig helyte­len szempontok miatt szembenál­lhat­nak egymással. A paraszt, a munkás, a költő dalolt. Hogy váljon már tíz idei íróhetet is ki lehet-e majd szélesíteni egy ilyen közép­­európai találkozás keretévé, a természetesen az IGE vezetőségének döntésétől függ, amely egyelőre hivatalosan még nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Barlangvasút Faragó Sándor darabja. Bemutatta a Magyar Színház Sándor, a ligeti barlangvasút gépésze, lel­­kében hallatlan nagy álmot melenget. Sze­­retne valódi mozdonyvezető lenni, egyenes,­ nyílt pályán száguldani, megelégedett lenni,­­szabad lenni. Vad és forró szerelmi felindu­lás után Ágnes, aki egy abortusz sötét él­­ményén át csüng a fiún, befekteti a barlang­­vasút csipkerózsiká­jának az ágyába. Sándor végigálmodja a barlangvasút képeit s ezek megrázkódtatásain keresztül beleszeret Ág­nesbe, akit eddig a ligeti démonért, Loláért érzelmileg semmibe sem vett. A felébredés után kapja a hírt, hogy bekerült a földalat­­tihoz vezetőnek. Először csapásként fo­gadja a dolgot, mint amely örökre a föld­ alá internálja, de aztán megtalálja gyerme­­két, aki egész lelkét betölti hirtelen. Igénytelen mese, egyszerű emberek élete, álma, bukdácsolása. Mégis a szimbolikus ér­­telem, amely mögött az élet nagy és kegyet­­len igazságai villannak fel minduntalan, ál­talánossá, emberivé tudja tenni. Bár sok a naivitás és sok a nem helyén alkalmazott vicc, a közönség rosszul értelmezett igényei­ért beszúrt szójáték, a darabon végigérezni, hogy költő szívéből fogant. A színészek munkája kifogástalan. Kabog alakítása nagy kielégüléssel szolgálhat a legkényesebb igényeőeknek is. Kár, hogy, nem mondhatjuk el ugyanezt Rádayról, aki­ben a felkapottság ellenére sem látjuk az eget ostromló tehetséget. Vannak mozdula­­tai, gesztusai, hanghordozásai, amelyek mindig és minden helyzetben ugyanazok. Valahogy olyan mozdonyvezetői bőrsapkát viselő sárkánygépész féle. Lázár Mária pompás és szép, Dán Etelka kicsit még esik szólásra szoruló. Gázon hibátlan. Külön kiemelendő a rendezés és a kísérő zene. Úgy Hevesi mint Reinitz Béla tökéle-­­tes munkát végzett. t. f. 11 FAULHABER KARDINÁLIS A ZSIDÓSÁGRÓL, KERESZTÉNYSÉGRŐL­ ÉS GERMÁNSÁGRÓL.­­ A bátorlelkű és tudós müncheni bíboros érsek, aki szerencsésen kerülte el a minap­ az orgyilkosok golyóit, most könyvben tette közzé nézeteit nemzete legvitatottabb kérdéséről. Annak kimutatása ez a könyv, hogy a németségnek minden szellemi hala­dottsága a kereszténységnek, az Újtesta­­mentum szellemének köszönhető és hogy az Újtestamentum folytatása, beteljesítése és­, betetőzése az Ótestamentumnak, amely a németség legnagyobb erkölcsi és szellemi kincseinek forrása. A nálunk is kísértő pogány nacionalizmus ellenségei bizonyára örömmel üdvözlik ezt a bátor, józan és élvezetesen megírt könyvet, amelyet dr. Nyisztor Zoltán fordított magyarra és a Káldor-cég adott ki. NÉMETGAZDASÁG A mezőgazdaság kálváriája - beszéld számokban Memento a magyar gazdák részére Hivatalos adatok saját magunkról és — jó vevőinkre! A kiállítások —­ akár mezőgazdasági, akár ipari termékek kiállításáról tart szó — első­sorban mint látványosság vonzók. A nagy­­közönség szórakozást keres és jól rendezett kiállításokon talál is mindig olyan látni­valót, amely alkalmas gyönyörködtetésre. De a kiállítások propaganda ereje mégsem elsősorban a látványosságokon múlik. A bu­dapesti mezőgazdasági kiállítás évről-évre egyre gazdagabb anyagot tartalmaz azok ré­szére is, akik tanulni és okulni szeretnek. A nagy tömeg még nem fogékony a kiállítások A vaskartell büszkén könyvelheti el azt a sikert, amelyben a bőr-, cement-, mész-, szén- és textil-kartellel bőségesen osztozkodik, a magyar mezőgazda rovására. A kincstár, a vasút és a fő­város — a drágítás élén A városi fogyasztónak kétségtelenül a vi­­déki termelő támogatására kell sietnie, ha tárgyilagos akar maradni és elismeri, hogy nem a termelő hajtja fel az árakat. 1914 -ben egy kb. 110 kg.-os sertés értéke 150 korona volt és amíg egy bizonyos távolságból a fő-, oktató és szemléltető anyagával szemben és ezért a sajtó kötelessége, hogy megkönnyítse a feltárt gazdag adatok megértését. A „Szabadság“ olvasóinak nem kell bizo­nyítani, milyen nehézségekkel küzd mező­­gazdaságunk, de a mezőgazdasággal szem­ben elfogult társadalmi rétegek is hajoljanak meg a tények megcáfolhatatlan argumentu­mai előtt. És hogy a „parasztinak „rózsás­­ helyzetét az ,ártatlan“ kartellek ellen vívott örökös harcban méltányolják, fontolják meg a következő adatokat: városi piacra került, összesen 13,31 korona költség terhelte, vagyis értékének 8.86% a. 1933-ban ugyanaz a sertés csak 99 pengőt ért, de Budapestre szállításáig és a piacig már 23­8 pengő költség sújtotta, ami a ser­tés értékének 23.80%-át tette ki. Az állam­­kincstár 1914-ben csak 4.52 koronát (3.01 %)­ keresett egy ilyen sertésen, most több, mint a dupláját veszi be rajta: 7.31 pengőt (7.38%). A vasúti tarifa akkor 1.48 korona (0.98%) volt, ma 3.48 pengő­­(3.52%), szó­val csaknem négyszer magasabb! A főváros 1914-ben 3.08 koronát kasszált be, anyj­at egy drb­ekevasért 191 egy öltöny férfiruháért egy métermázsa cementért egy métem­ázsa mészért 100 drb patkóvasért egy mir­ázsa petróleumért egy drb kenderzsákért egy pár esianáért egy tonna hazai barasz­értért l-ban 240 kg, 1933 végén pedig 1933 kg búzát kellett adniH 194 kg, fi ff ff 750 kg rozsot »V »»M 14 kg,h 99 ff 74 kg rozsotn n 19 12 kg, 99h * 63 kg rozsot «• 9$ 99 153 kg,n 99M 640 kg búzát* 99 99 158 kg,» 9%n 360 kg búzát ff 99 99 157 kg,n n n 52.5 kg rozsot ff. ffA 77 kg, ' $9­9 9N 171 kg búzát ffn 91 45 kg,­ ff 320 kg búzát *4 99

Next