Előre, 1909. március (5. évfolyam, 10-13. szám)

1909-03-06 / 10. szám

2 Mentik a hazát. Mint Magyarországból értesülünk, múlt évben az újoncok bevonulása előtti napok­ban Bényi Ferenc és Feldmann Pál elv­társak egy antimilitarista röpiratot osztot­tak szét a következő felhívással: Újoncok! Testvérek! A hatalom jónak talált benneteket arra, hogy hosszú ideig szolgaságban tengődje­tek, hogy minden erőtökkel mindenkor és mindenhol testtel-létekkel védjetek a "ha­zát” — az ő hazájukat. A hazát!? De ez csak egy üres minden tartalom nélküli szó; a hazát nem is lehet megtámadni ; a­mit meg lehet támadni, az a tulajdon! Ez az, a­mi a "haza” szó mögött rejtőzik. Szebben, jobban, erköl­csösebben hangzik: haza! Le az álarccal! Nem a hazát, hanem a tulajdont kell majd nektek megvédeni. Durva ököllel fogják kiverni belőletek a civilélet maradék szabadság­vágyát és pus­katussal meg kurtavassal fognak kénysze­ríteni titeket, hogy épen olyan jól tudja­tok majdan gyilkolni, mint ők! Meg kell tanulnotok gyűlölni szüleite­ket, testvéreiteket, azokat, a­kik, miként ti is, idáig és annak után, hogy kiszaba­dultok, élet halál küzdelmet vívnak egy darab kenyérért és egy talpalattnyi sza­badságért. Meg kell ezeket is ölni és az urak hatalmát és összerabolt vagyonát, a­mit ők hazának neveznek, még a ti boldog­ságotok árán is védeni és minden szabad­ságot a sárba gázolni. Ezért kell nektek katonákká lenni! Testvéreink, ne feledjétek, hogy embe­rek és munkások vagytok. Fegyvereiteket ne testvéreitek eben hasz­náljátok, hanem azok ellen, a­kik becste­lenné és álattá akarják tenni bennetek az embert, hogy testetek érzéketlen gyilkoló géppé váljék! Legyetek igazán hősök, a nagy, a szent emberi szabadság bátor lelkű hősei és ma­gasra emelt fővel, büszke akarattal tagad­játok meg a gyáva, szégyenteli engedel­mességet. Le a hadsereggel! Le az uralommal ! Le a tekintéllyel! Éljen az uralomnélküli­ség! A Magyarországi Forradalmi Szocialisták antimilitarista csoportja. E bűnükért a napokban álltak a buda­pesti esküdtbíróság előtt, melyen a közis­mert zsörtölődő, civódó, bölcselkedő Zsit­­vay Leo elnökölt nem sok eredménnyel, mivel a két vádlott igen talpraesetten ta­lált felelni, mit Hodászy az ügyész minden áron reparálni iparkodott. A hazát és er­kölcsöt rombolni igyekező elvtársakról a legsötétebb képet festette. Gonosz merény­letnek s­ondja a röpiratot s állam elleni bűncselekménynek deklarálja, melynek megtorlása fontosabb, mint bárminemű brutális törvénysértéseké. Dr. Mérő Gyula elvtárs a vádlottak vé­dője arra utalt, hogyha véletlenül háború­ba keveredtünk volna egy keleti állammal, akkor bizonyára nem akadt volna ügyész, ki a vádlottak padjára merte volna jut­tatni az inkriminált cikk íróit. Majd a mai társadalom antimilitarista propagan­dáját ismerteti. A nemzetközi béke liga is izgat a hadsereg ellen. De ez a burzsoá érdekkörét nem lépi túl. Utána a röpira­tot taglalta, finom, átgondolt, meggyőző érvekkel, de minden hiába. Az esküdtek gondolkozási módszeréhez közelebb állt az ügyész beszédje. Bűnösnek találták a röp­irat szerzőit a büntető törvénykönyv 173. paragrafusába ütköző, a hadsereg elleni lázitás vétségében s a törvényszék egy-egy évi államfogházra ítélte őket. Ez a mai társadalom igaz, erkölcsös tör­vénye! És ez otthon sajtó­szabadság! A szocializmus programmja Amerikában. Irta: BÁRD IMRE. (9. folytatás.)^ Az A. F. of L. a munkásság érdekei megvédésében való tehetetlenségének, ve­zetői konzervatív, sokszor korrupt ma­gatartásának következménye volt az­ a kí­sérlet, mely az Industrial Workers of the World név alatt az amerikai munkásmoz­galom történetében nagy névre tett szert, s mely ipari munkás szervezetnek életet adott. Noha mindazok a vérmes remények, me­lyeket az Industrial Workers of the World ház alapítói, tagjai és lelkes hívei fűztek, alig három évi működés után úgyszólván teljesen füstbe mentek, mégis a figyelmet érdemel e mozgalom. Különösen reánk nézve, most, a­mikor az amerikai szocializ­mus gazdasági programmjának szempont­jait vitatjuk meg. Az I. W. W. eddigi működésének siker­telenségét csak úgy érthetjük meg, ha is­merjük programmját és látjuk azt, hogy az amerikai gazdasági viszonyok félreis­meréséből kiindulva valóban nem terem­tett radikális megoldási módot. Az A. F. of L. programmjának a megfordítottja az I. W. W. preamble-je, de a programm lé­nyege ugyanaz. A­mint ezt az I. W. W. kiáltványának ismertetésével látni fogjuk. Az 1900. januárjában kibocsájtott kiált­vány,­­ mely egyszersmind az I. W. W. programmjának tekinthető, minket érdek­lő részében ezt mondja: "Társadalmi viszonyok és csoportosulá­sok csak mechanikai és ipari viszonyoknak visszatükrözései. A jelenlegi iparnak ha­talmas tényei: az emberi ügyességnek gé­pek által való helyettesítése és a kapita­lista hatalomnak növekedése a szerszámok­nak, melyekkel a javakat termelik és szét­osztják, központosuló birtoklása által. E tények miatt a munkások között az iparágakra való oszlás és a kapitalisták kö­zött a verseny mindinkább tűnő félben van. Az osztálykülönbség egyre határo­zottabb és az osztályellentét egyre élesebb lesz. A szakmák határvonalai elvesznek az összes munkásoknak a gépeket kezelő közös működésében.... A munkás teljesen elválasztva a földtől és a szerszámtól, kézművessége és ügyessé­ge fölöslegessé válva, a bérrabszolgák szür­ke tömegébe sülyed. Látja, hogy ellentál­­lási erejét megtöri a lejárt ipari fejlettségi fokból fentmaradt kézművességre való osz­tódás. Bérei állandóan esnek, munkaideje növekszik és a monopolizált cikkek árai egyre magasabbak. A kizsákmányoló aka­rata által ide-oda vettetve, nincs többé munkás otthon. Ebben a reménytelen hely­zetben kénytelen elfogadni bármily meg­alázó föltételeket is, melyeket ura elébe szab. Sokkal inkább alá van vetve fizikai és értelmi vizsgálatnak, mint a rabszolga, melyet elárvereznek. Nem osztályozzák többé a munkásokat azon különbség szerint, melyet szakképzett­ségükben találnak, hanem ama gépek sze­rint, melyekhez le vannak kötve. Ezek az az osztályozások, messze attól, hogy a mun­kások között ügyességben vagy érdekben levő különbséget képviselnének, a munka­adók által állapíttatnak meg oly célból, hogy a munkásokat egymás ellen bujto­­gassák, a műhelyben nagyobb fáradozásra sarkantyúzzák s hogy a kapitalista osztály zsarnokságával szemben ellenálló erejét csökkentsék a mesterséges fölosztás által. Míg ezeket a fölosztásokat elősegítik a munkások között, a kapitalisták gondosan az uj viszonyokhoz illeszkednek. Minden különbséget kiküszöbölnek maguk közül s a munka ellen folytatott küzdelmükben egységes harcvonalat formálnak.... A munkaadók harcvonala és harcmodora megfelel a mechanikai és ipari központo­sulásnak, míg a munkások küzdő szerveze­teiket még mindig régen lejárt szakma fel­osztás alapján szervezik meg.... Ezek az unionok a munkások osztálytu­datának kifejlődését megakadályozzák s megteremtik a kizsákmányolt rabszolga és a kizsákmányoló munkaadó érdekei közt levő harmóniának eszméjét. Megengedik, hogy a munkások félrevezetői a kapitalis­tákkal egyesüljenek a Civic Federation­ban, a­hol terveket kovácsolnak a kapita­lizmus fentartására és a munkásoknak rab­ságban tartására a bérrendszer által.... A munkásosztályt aggasztó általános gazdasági bajok csak a munkásosztálynak általános mozgalma által irthatók ki. A munkásosztálynak ily mozgalma lehetetlen mikor külön szakmákra és bérre vonatko­zó egyezségek köttetnek, melyek a munka­adót segítik ugyanazon iparban egy másik szakma ellen és mikor az erő gyümölcsöt nem termő törvényhatósági küzdelmekre vesztegettetik, melyek csak az union hiva­talnokainak személyes emelkedését szolgál­ják. Ezeket a feltételeket végrehajtó mozga­lomnak egyetlen nagy ipari unionból kell állani, mely felölel minden ipart, megálla­pít szakma önállóságot helyileg, ipari ön­állóságot nemzetközileg és a munkásosztály egységét általánosan. Az osztályharc alapján kell állnia és ál­talános igazgatásának vezetése harmóniá­ban kell hogy legyen a munkaadó és mun­kálkodó osztály közt folyó elnyomhatatlan harcnak felismerésével. Helyi, nemzeti és általános igazgatásá­nak, jelvényeinek, átíró lapjainak, behatá­si díjainak és járulékainak egységesnek kell lenni mindenütt. Minden tagnak abban a helyi, nemzeti vagy nemzetközi unionban kell lenni, mely ahhoz az iparhoz tartozik, melyben dolgo­zik, de a tagság átíratásának helyi, nem­zeti vagy nemzetközi unionok között egye­temesnek kell lenni. Idegen országoknak ipari szervezeteiből jövő munkások, ha tagsági jegyeket mutat­nak fel, beiratási díj nélkül felveendők... Központi védelmi alap létesittessék, melyhez minden tagnak egyenlően kell hoz­zájárulni. ’ ’ A­mint e Kiáltványból és az I. W. W. minden hívének iratából, beszédéből kitű­nik, az I. W. W. hivatása lenne, tisztán osztálytudatos szakszervezetek felépítése, melyek hirdetnék a tőkés és a munkás közt áthidalhatatlan ellentétet, míg az uniók a tőkés és munkás közti harmóniát hirdetik. Továbbá nem szakmánként szervezi a munkásságot (craft uniók) hanem egész iparágakban. A­mi az I. W. W. programmjának első tartalmi részét illeti, hogy t. i. osztálytu­datos szakszervezetek felépítésével kell a munkásság gazdasági szervezkedésének erőt és hatalmat adni, alapjában véve nem jelent mást, mint hogy a szakszervezetek neve és cégére más, forradalmibb hangzá­sú legyen. Azonban az A. F. os L. uniók mind osz­tályharc alapján álló szervezetek. Akár tagadják az osztályharcot, akár hirdetik a tőke és munka közti érdekközösséget, mind­ez nem változtat azon a tényen, hogy a va­lóságban osztályharcot vívnak. Mert ab­ban a pillanatban, midőn a munkásság szervezkedik érdekei megvédéséért, magá­tól értetődőleg e szervezkedése a tőkések érdekei ellen történik. Tagadhatatlan, az A. F. os L. munkásai nem hirdetik az osztályharcot, de szervez­kedésük és gazdasági harcmodoruk elárul­ja, hogy igenis tudatában vannak a tőké­sekével ellentétes érdekeiknek és mint osz­tály szervezkednek a tőkések osztálya el­len. Nem számít tehát, lényegében, vájjon hirdetik az osztályharcot, a fő az, hogy vé­gig küzdik azt. Fentebb bőven kifejtettük az okokat, me­lyek az A. F. of L.-t visszatartották attól, hogy az osztályharcot zászlójukra írják. Most csak arra mutatunk rá, hogy a viszo­nyok változása az I. W. W. nélkül is, meg­hozta azt az állapotot, mely kétségtelenül fejlődést jelent, a­mikor az A. F. of L. uniói kifejezetten elismerik az osztályhar­cot, így legutóbb az A. F. of L. vezető uniója, a United Mine Workers, e 300.000 tagot szandáló unió, legutóbbi konvenció­ján elismerte határozottan az osztályhar­cot. Ahhoz sem fér kétség, hogy osztályhar­cot valló szakszervezetek tagjai úgy öntu­dat, mint osztálytudat, vagyis harci kész­ség harci kedv tekintetében erősebbek, fej­lettebbek, azonban a nevelésnek ezt a mun­káját magukban a szakszervezetekben kell és lehet elvégezni. Hogy egy szakszervezet és tegyük hozzá hatalmas szakszervezet tagjai nem vallják az osztályharcot, az nem elégséges ok arra nézve, hogy e szakszervezetekkel verseny­ző, azokat megdöntő, új, forradalmi jelsza­vakkal küzdő szakszervezetek létesüljenek. És hogy ez nem is adott az I. W. W.-nak létjogosultságot, azt maga a tény bizonyít­ja, hogy ez alapon nem tudott számbave­­hető szakszervezeti mozgalmat létesíteni. ■ (f­olyt. köv.) EGY BOLOND PAP A SZOCIALIS­TÁKRA LÖVÖLDÖZÖTT. Rómából táviratozzák, hogy Sanvitoban (Romagna) egy ottani olasz pap vallási őrületbe esett, így, őrülten rátámadt egy szocialistákból álló ünnepi menetre és re­volver lövésekkel a résztvevők közül egy szocialistát megölt, többeket megsebesített. A papot azonnal ártalmatlanná tették. ELŐRE ISMÉT A BÁNYA. Joplin, Mo. A sötét, földalatti bányák nagy ember és véradója ismét szaporodott. A West Seventh St. Mining Co. bányáj­á­ban tegnap nagy robbanás volt, mely al­kalommal öt bányász életét vesztette, öt pedig súlyosan megsebesült. Az öt halott bányászt csak több órai munka után sikerült felszínre hozni, mert a robbanás következtében több tonna kő és széntörmelék hullott rájuk. Az életveszélyesen megsebesült bányá­szok közül kettő kijelentette, hogy ha élet­ben maradnak, soha sem mennek többé bányába dolgozni, mert már két esetben érte őket szerencsétlenség és attól tartanak hogy most már a harmadik és utolsó sze­rencsétlenség sem marad el. Hogy az elpusztult bányászok között vol­tak-e magyarok, nem lehet tudni. V­issza­vándorlók visszavándorlása. Irta: Bolgár Elek.*) A Szocializmus múlt szeptemberi számá­ban, vizsgálva az amerikai magyar mun­kások életét, egy új cikk számára hagy­tam fönn azon kérdés megvizsgálását, mit várhat a magyarországi mozgalom az Amerikát járt elvtársaktól? Aktuális té­nyek adnak most alkalmat arra, hogy e kérdésre visszatérjek. Ez aktualitás az új­ra meginduló kivándorlás. Szórványosan még, de­ figyelemre méltó módon jönnek a híradások az ország különböző részeiből, hogy újból kezdetét veszi a népvándorlás, mely az Egyesült Államok gazdasági vi­szonyai folytán kissé megcsappant az el­múlt évben. Persze ez a megcsappanás sem abszolút, hanem helyenkénti, mert pl. Bácsbodrog megyében az 1908. évben 4546 volt a kivándorlók száma, holott 1907 de­cember haváig csak 632-en vándoroltak ki. Ez a bácskai kivándorlás egyébiránt más szempontból is figyelemre méltó; abból a szempontból, hogy a nagy magyar alföld megyéiben még nem érte el tetőpontját a kivándorlás, mint a felvidéki és dunántúli megyéknél. Az túlnyomóan elsődleges ki­vándorlás még, míg emezeknél a visszaván­dorlók visszavándorlása van folyamatban. Már évekkel ezelőtt mutatták ki felvidéki hatóságok, hogy egyes községekben min­den sorozóköteles férfi Amerikában tar­tózkodik, másokban, hogy minden fölnőtt férfi megjárta Amerikát s ismét vissza­tért, ismét másokban, hogy akkora a pusz­tulás, hogy nőkkel kénytelenek — férfiak híján — a községi tisztségeket betölteni. Ha tehát most újabb hírek azt hangoz­tatják, hogy ugyanezen kipusztított közsé­­gű megyékből, melyek az elmúlt év folya­mán lassan-lassan benépesedtek, ismét me­nekül ki a nép, úgy látnivaló, hogy ez a vissza­vándorlottak vissza­vándorlása. Ugyanazon visszavándorlottaké, kikről egy más helyütt kimutattam, minő értéket kép­viselnek a modern, szociális Magyarország megteremthetése szempontjából. A ma­gyarságnak azon rétegei ezek, akik már láttak maguk előtt ipari kultúrát, melyben aránytalanul magasabb a munkabér és nincs semmi adóteher, sem katonáskodás, sem feudalisztikus önkényuralom. Meg­edződött tömegek, melyek egy ipari nagy­hatalommal folytatott harcukban megis­merték önnön erejüket és megismerték a nagyobb kultúra s a nagyobb mozgási sza­badság értékét s ha egyszer gazdasági ér­dekeik idekötik őket, ha egyszer a gazda­sági fejlődés parancsánál fogva ehez az országhoz lesznek láncolva, itt is megköve­telik majd azokat az életviszonyokat, me­lyeket odakünn megszoktak.” Ez a gazdasági fejlődés útban van im­már: az amerikai viszonyok alapos meg­figyelőse előtt nem lehet kétséges, hogy a védővámok, melyek minden más árunak a túlságos beözönlését vannak hivatva meg­gátolni, hamarosan ki fognak terjedni a munkaerő nevű árura is s a miként hatá­rozott intézkedések­ védik az amerikai nyomdaipart, gyapotipart s számos más belföldi árucikket, azonképen törvényho­zási védelemben fog előbb-utóbb az ameri­kai munkás is részesülni a külföldi konku­rencia ellen. Az amerikai ezirányú bevándorlási po­litika nem új keletű s nem vezethető visz­­sza a legutolsó ipari válságra, bár kétség­telen, hogy ennek közvetlen előzményeivel szorosan összefügg és ennek szomorú kö­vetkezményei lényegesen hozájárulnak e törvényhozási intézkedések szigorításához. Az előbbeniek alatt értem a nagy 1907- iki krízist évekkel megelőző és azt előké­szítő mezőgazdasági válságot, melynek ha­tásai alatt a farmerek a városokba tódul­nak, hogy ott az ipari tartaléksereget nö­veljék. Ha már ez a tény vezetett munka­erőben való túltermelésre, nagy és nehéz küzdelmek csíráit rejtve magában, kétsze­resen arra vezetett a közben szakadatlanul folyó európai bevándorlás, mely épen a legutolsó években, egész 1908 elejéig na­gyobb volt mint valaha. A bevándorlás korlátozása jön tehát a jelszó, a bevándorlók minőségében beállott változásnak ürügye alatt, voltaképen azonban gazdasági okokból, azon okokból, hogy az újonan bevándorlóknak nemcsak, hogy lehessen munkát adni, hanem azért is, mert ezek meghaladva a tőkés termelés számára nélkülözhetetlen tartalék sereg szükséges mértékét, számos bajt és költ­séget okoznak. közgazdasági, közbiztonsági *) A "Szocializmus” ez évi februári számából vesszük Bolgár Elek elvtársnak, a Népakarat volt szerkesztőjének e cikkét, mely úgy tárgyilagossága, mint tartalmas­sága folytán megérdemli, hogy lapunk út­ján az amerikai magyarság előtt is ismere­tessé legyen, arányban és végeredményében társadalmi harcok szükségszerű gerjesztői. Tény az, hogy a nyolcvanas évek elejéig túlnyomó számban Nyugateurópa szállí­totta Amerikának az intelligens munka­erőt, melynek népfajai az Egyesült Álla­mok északi és nyugati részén telepedvén le, ott az ipari fejlődést oly fokra emelték, mely a többi államok termelésének értékét jóval meghaladta és a kapitalista érték­többletet óriásilag növelte. Ezzel szemben az 1903. évi statisztika például már azt mutatta, hogy a bevándorlók 75 százaléka. Kelet és Déleurópából özönlik az Unióba s ezek ellen Amerika munkásai részéről hamarosan fölmerült azon kifogás — ami viszont­ a tőkések szemében egyedüli érté­kük volt — hogy tudniillik a bért nyom­ják. De bármily becsesek voltak is a ka­pitalistáknak ebből a szempontból, nemso­kára kiderült, hogy nagyobb értékek fo­rognak kockán: a "társadalmi béke” ér­dekei, melyet a bevándorlottak fördúltak, midőn a nagyigényű amerikai munkássá­got a kisebb igényű bevándorlókat alkal­mazó nagytőke ellen uszították. íme a lé­lektani háttere a bevándorlási politikának. Az amerikai tőkések ösztönszerű­leg érez­ték, hogy semmire úgy rá nem fizetnek, mint egy kiélesedő osztályharcra s párto­lói lettek egy védővámos bevándorlási po­litikának, így jött létre az 1907. évi "Immigration Law”, mely számos korlá­tozást ismer oly bevándorlókra nézve, kik az előbb említett szempontból aggályosak. E törvény értelmében a partraszállás jo­gából a betegeken kívül ki vannak rekeszt­­ve: szegények, olyanok, kikről valószínű, hogy a község terhére fognak esni hivatás­szerű koldusok s oly személyek, kiket aján­latokkal, ígéretekkel csábítottak vagy in­dítottak kivándorlásra, mely ajánlatok munkaalkalmak nyújtására vagy­ szerzésé­re vonatkoznak; oly személyek, kiknek az utazást más valaki fizette meg. A súlyos büntetések, melyek e törvény megszegésé­ért járnak, valamint a szigorú rendeletek, melyek a törvény végrehajtásáról intézked­nek s melyeket a gyakorlatban eléggé pon­tosan meg is valósítanak, mind a mellett bizonyítanak, hogy ez nem formális tör­vény, hanem első lépése egy ekszkluziv irá­nyú bevándorlási politikának. (Folyt. köv.) BECSÜLETESEN KERESTE... Chicago, márc. 1. Chicago leggazda­gabb közrendőre vonult ma nyugalomba. Letette a clubot és a csillagot és visszavo­nult pompás lakásába, hogy kényelemben és nyugalomban élje le hátralevő napjait. Michael Slassett, a­­derék férfin, havi 1000 dollár jövedelemmel biztos és békés ott­hont teremtett magának. Nyugodtan és megelégedetten tekinthet vissza huszonhá­rom éves közszereplésére, mely alatt hozzá­vetőleges számítással vagy egy negyedmil­lió dollárt gyűjtött magának. A kiváncsi érdeklődők azonban nem hiszik el, hogy a silány közrendőri fizetésből százezreket le­hessen megtakarítani. Azonban a rendőr mellékjövedelme csupán a fizetése, a főjö­vedelme pedig a­­ graft, így aztán ért­hető, hogy szerezte ezt a nagy vagyont a nyugalomba lépett Cop. A 29 MILLIÓS BÍRSÁG — TÖRVÉ­NYES. Múlt lapszámunkban említettük, hogy az olaj­trust 29 milliós bírsága felett a bíróság újból határozatot fog hozni. Már jó eleve, a bírósági tárgyalások előtt han­goztatják a trust szolgálatában álló lapok, hogy még az esetben is, ha büntetésre ke­rül a sor, 720.000 dollárnál többre nem büntethető a trust. Természetesen 720 ezer dollár jóval kevesebb, mint 29 millió dollár. És a leggazdagabb olaj truston is erős érvágás volna 29 millió dollárnyi bír­ság. Azonban legutóbb Charles G. Little egyetemi tanár egyik legutóbb közzétett cikkében bizonyítja, hogy az olaj trustee kisza­­ott 29 milliós bírság jogos volt és Landis biró törvényesen járt el, a­mikor azt az ítéletet hozta. Ellenben az Egye­sült Államok legfőbb törvényszéke nem járt el törvényesen, mikor helyüket meg nem álló indokokból felmentette a trustot. Hanem azért a Rockefellernek nem kell félnie, ha jogos is és törvényes is a 29 milliós birság, mert habár jogos és törvé­nyes, nem fogja rászabni egyetlen ameri- POTOCZKI GYILKOSA. Lemberg, febr. 27. Syczinski diákot, Potoczki gróf gyilkosát a lembergi törvény­széki szakértők több havi megfigyelés után teljesen épelméjűnek találták. Syczinski sem szülei részéről nincs terhelve, sem a tettét nem követte el pillanatnyi elmeza­varban.

Next