Előre, 1914. július (10. évfolyam, 752-776. szám)

ELgftB aza rt amelyik gátolná a test égési processusát, mások viszont egy “izgató központ"-ról szólnak.. Biztosan csak annyit tudunk, hogy a környező levegő lehűlése fokozza, fölmelegedése csökkenti a meleg produkciót és pedig a lehűlés azáltal, hogy a hideg hatása a bőrre, akaratlan (megrázkódás, borzongás) ésakaratlagos (fölalá járkálás, karok lóbálása) izommozgásokat vált ki, aminek következtében fokozódik az izmokban az elégés és több meleg termelődik; a környező levegő fölmelegedése pedig csökkenti egyrészt akként, hogy csökkenti az izommozgásokat (melegben lustábbak, tunyábbak vagyunk), másrészt csökkenti a táplálékfölvételt is. Ismeretes, hogy télen jobb étvágyunk van, mint nyáron és különösen jobban kívánjuk a sok meleget szolgáltató zsíros ételeket, míg nyáron, nagy melegben, éppen az ilyen ételek nem igen izhsek. Ugyanez a két körülmény, a környező levegőnek meleg vagy hideg volta, a kémiáin kivitl nagy mértékben hat a fizikai regulációra is. Hidegben a bőr erei összeolmnódnak (amely összehúzódás igen nagy hidegben a szőrtük zökre is kiterjed és okozza a ‘‘libabőr'" néven ismert jelenséget), a vér a test felszínéről mindinkább a mélybe szorul, miáltal a legfőbb hővesztés, a bőrön át való lehűlés nagy mértékben csökken. Ennek clincétezéje történik nagy meleg esetében. Ilyenko a bőr erei kitágulnak, a bőr kipirul, a vének nagyobb része kerül felszínre és ilyen módon a hővesztés, a vérmennyiségnek lehűlése, amely, mint minden Lehűlés, a IV- 1 ület nagyságával arányos, gyorsabbá válik. Éppen úgy adut mikor valami meleg ételt, például tejbel sőttel, szétterítünk a tányéron,hogy gyorsabban hűljön ki. Ha pedig ez sem elég a fölösleges hőmennyiségnek az eltávolitására, akkor beáll az izzadás, amely rá szint a verítékben benne foglalt meleget viszi ki, de azonfölül a párolgás által még ennél jóval nagyobb hőmennyiséget von el a testtől. Mga tudjuk, hogy az ember átlagos temperat túráját éppen úgy meg tudja tartani a jeges sarkkörön, ahol a higany megfagy, mint a trópusok olvasztó forróságában, ahol a napsugarak merőlegesen esnek a földre, akkor könynyen megérthntjük azt is, hogy a láz oka a regulátorok zavarában keresendő. És amilyen jól tűrjük a külsőtemperaturának sokszor nagyfokú ingadozásait is, a belső temperaturának ab 1 -3 foknyi emelkedése is már elviselhetetlen..." válik. A láz alatt tehát azt kell értenünk, hogy a melegtermelés és a smlegvesztés között olyan aránytalanság állott be, amelyet normális viszonyok között a testünknek melegszabályozó berendezkedései kiegyenlítenek. Tisztán teoretikusan a test temperatlírájának az emelkedése a következőképpen 1. fokozott melegprodukció, normális melegvesztés vagy 2. normális melegtermelés, de csökkent inc3. egyidejű fokozódás a produkcióban és a vesztésben is, csak hogy a produkció erősebben fokozott, mint a vesztés, sőt -t. bekövetkezhetnék a temperatúra emelkedése, a termelés és vesztés egyidejű csökkenése mellett is, ha a vesztés erősebben csökkent volna, mint a produkció. Nagyon valószínű, hogy a különböző természetű lázaknál a temperatúra emelkedésében a melegtermelés és melegvesztés változásai különböző módon vesznek részt. Azonban a melegtermelés túlsúlya a melegvesztés fölött csak bizonyos, rövidebb ideig állhat fönn és azután bekövetkezik nyilván megint egy egyensúlya, produkció és vesztés között, mert hisz különben a temperaturának, a láznak állandóan és folyton emelkednie kellene. Pedig a szervezet alig néhány fok belső napératúra-emelkedést sem tűr el: csillag. vithatatlan szomjúság lép föl, mellkasunk mind gyorsabban emelkedik, lélegzésünk, szívműködésünk mind szaporábbá válik, nyugi alulrul ide-oda vetjük magunkat, mind izgatottabbá leszütik, gondolataink a karullon összevisszaságban mind zavarosabbá lesznek és végül összedőlt organikus épületünk legbensőbb alkatrészeiben, mert a regulátorok nem képesek többé,az égési folyamatok pusztít - áinak gátjával nigyon sok esetben egy hirtelen, spontán fordulat: a krízis, vagy ha rendelkezésünkre nem állanának olyan gyógyeszközök, amelyekkel módunkban van a szervezet reguláló faktorait működésükben támogatni. The. Barcza Sándor: Négy shilling Kezdő ügyvéd koromban valami kisebb ügy rendezése végett el kellett utaznom. Szürkületkor szálltam hajóra és utamat egy kivándorlási gőzös fedélzetén tettem meg. Másnap, reggeli sétám közben, egyik nagykereskedő barátommal találkoztam a fedélzeten, aki legnagyobb örömömre, ugyanoda igyekezett, ahová én. Csupa időtöltésből a kivándorlók arcait vizsgáltuk. Úgy tűnt föl, mintha mi hídon állva csak néznénk ezt a nyüzsgő tömeget, egészen megfeledkezve arról, hogy voltaképpen mi is közzéjük tartozunk most. A hajó minden részéből a fedélzetre özön. Addig úgy sem megyek tovább, míg mindegyik utasom arcát nem láttam. A tömeg megmozdult, és egy töpörödött öreg ember vált ki belőle. Mint egy lerongyolódottcsirkefogó, olyan volt kalapja, ruhája egészen zöldesre kopott, de arca nemes vonásait az idő sem tudta megváltoztatni. — No, végre! Hát maga az a Niels Peter Gran? — kérdezte a tiszt elgondolkodva és mégegyszer jól megnézte az öreget. —* Niels Peter Gran! — szólott a barátom egy kis szünet után — ez lehetetlen! — Ismerte talán? Hogyne! Szülővárosomban volt egy dúsgazdag konzul, akinek Niels Peter Gran volt a neve és ez az öreg tényleg hasonlít hozzá. Úgylátszik, szegény, teljesen tönkrement — monda barátom, miközben keresztülfurakodott a tömegen, hogy az öreghez közelebb kerüljön. Közben az öreg Gran már el is tűnt a fedél Zetlől. „ Barátomat egy óra hosszat hiába vártam vissza. Vagy nem tudta megtalálni az öreget, vagy nagyon sok beszélni valója volt vele. Hosszas várakozás után sietve jött hozzám és százkoronás bankjegyet kért tőlem kölcsön, miután nem hozott az útra fölösleges pénzt. A pénzt megkapta és ismét elsietett. Feszült kíváncsisággal vártam vissza barátomat, hogy az egykori konzul életéről egynéhány érdekesnek ígérkező adatot megtudjak. Sokára került vissza. — Mit szól hozzá? Az öreg valóban Grau, az egykori konzul. Szomorú viszontlátás volt, annyi hiányos. Szegényt mások jóakarata teljesen,a tönk szélére juttatta és most csupa szégyenkezésből még előlem is elbújt. — De ő sokkal idősebbnek látszik, semhogy önök között benső barátság lehessen — mondottam én. Kibben igaza van! Abban az időben ő már előkelő állású, tekintélyes ember volt, én pedig szegény, igazán szegény fiatalember. Egy kedves, szomorú és gyermekkori emlék képezi csupán ismeretségünk alapját, amely azonban eltörülhetetlenül vésődött telkembe. És mi az az emlék? — Nagyon szívesen beszélek erről, oly szívesen, mint ahogy az öreget emlékeztettem erre az imént. Ennek kapcsán került szóba az a száz korona is, amelyet az elbeszélés nyomán az öreg tőlem néhány percre kölcsön kért. Nem dicsekedni akarok most, mert biztosan mondhatom, hogy ezzel a bankjeggyel nem tehettem az öregnek nagyobb szolgálatot, mint amilyet ő az ő négy shillingjével tett nekem egykor. — Folytassa kérem! — mondottam kiváncsi,ni. Ne várjon valami nagyszabású elbeszélést, csupán egy kis történet lesz, amit most elmondok. Rövid, szomorú kis történet, arany- és ezüsttárgyainkat már régen eladni még a gyerekek ajándéktárgyait is. Az émirek kerültek,lehet, hogy ezt csak mi képtük, mert olyan nyomorult helyzetben az emberek már képzelődők és túlérzékenyek. Ebben a szomorú időben talán az volt a 11 keservesebb délután, amelynek emlékei engem az öreg Uránhoz kötnek. A végrehajtók mindenünket fölírták, adóval voltunk hátralékban. Atyám nem volt otthon, anyám meg aznap kelt föl a betegágyból. Szegény, azt hitte, hogy most azonnal elviszik mindenünket és bánatában kétségbeesetten rogyott egy székbe A végrehajtók, legnagyobb szomorúságunkra, még kedvenc zongoránkat is fölírták, amelyet szüleim annak idején nászajándékul kaptak volt. Anyám kétségbeesett sírással borult a zongorára és könyörgött, hogy azt ne vigyék el. A végrehajtók összenéztek. Hiszen nem azért jöttek, hogy valamit elvigyenek, az ő hivatásuk most nem az volt. Mi, gyerekek, a sarokban szomorkodtunk és hogy a zongorát is fölírták, a szomorkodásra eggyel több okunk volt. Amikor a végrehajtók eltávoztak, anyánknak eszébe jutott anyjának írni, hozzáfordulni segélyért. —• Adjatok egy darab tiszta papirost, gyerekek —- szólott anyánk. Valami öreg irkából téptünk ki egy tisztlapot, kerítettünk hamar tintát, tollat anyánk a zongorára dűlve elkezdett írni, oyyan, hogy a toll csak úgy seicegett belé, sok viszontagságtól elszomorodott szív az öt jó édesanyánál keresett most vigaszt, támogatást kért a legszeretőbb, leggyöngédebb szívtől, az anyától, gyermekei számára. Írás közben szólt még hozzám, hogy készüljek, vegyem a sapkámat, hogy azután, ha készen lesz, elszaladhassak a postára. Csak öt percnyi időnk volt, hogy a levélvonatról le ne késsen. — A skatulyában találsz még négy silitiget — szólt anyám, miközben pecsételte a silet, mert a boríték ebben az időben mégis rétién volt. Szedd most lábaidat, fiam, és vigyázz, útközben bajod ne essék. Fölugrottam és futottam ész nélkiü. Tudtt ha az óra hetet üt -és én csak a postaházig va akár a postamester asztaláig is értem, a nős mester már külön még négy shillinget kinyelne tőlem. A postaház előtt valami különös félelem igott el és a remegéstől, az ijedtségtől, hogy óra minden pillanatban ütheti, már a hetet. 1 gurult a pénzdarab a keze, intésen, egy kő alá. Tudtam, láttam a pénzda, de az idő az kétségbeejtett. 1 nutot is veszitek, nem tudok Ebben a kétségbeesett pillán, hang szólt hozzám:— Mit keresel, kis fiam? Fölnéztem, Gran, a konzu Gyorsan, csak" néhány szóval, esetemet. — Itt van egy négy shillinges anyád levelével és ha mégis két gyere csak be hozzám az irodától az iroda ajtaján keresztül már el Font jókor jöttem. Az óra mé el a hetet. Visszafelé azután neki tésnek. A shilling az én megnagyozásomra, még mindig ott feküdt pedig én azt hittem, már az egész elvesztett kincsről. Hogy szedjem ezt a nagy'-betűs dán ércet, meg megmozdítani sem tudtam? t is.négy pálcikával addig kotorásztam ri sikerült a pénzt kihalásznom és én morosan tépelődtem azon, visszaadja megtartsam? Szinte ösztönszerűen mentem, kér ajtót, az ajtón a nagy réztáblát, amit “Iroda" szó volt írva. Ebben a percben nyílott az ajtó és zullal szemben álltam. — Elkéstél, fiam? Nem amiatt jöttem, de — megtad elvesztett négy shillinget és visszahozd szőnem. —■■ Tartsd meg, fiam, tartsd csak monda a konzul és egy barátságos nyomott a fejemre. — Más nem történt — mondaa — «le nekem, ő nekem mennyi volt. .. lett ez! Soha sem tudnám elfelejteni.. — Emlékszik-e még, mit csinált az négy shillingessel ! mérsék és láz is test melegéről a 18-ik század mág a legkülönbözőbb és legfantaszlézetekkel találkozunk. A mitológia iikor minden jelenségnek meg volt lön istene, az emberi test melegét ették, mint az istenek vagy a naplóidig megújuló ajándékát. Majdévezred kellett ahhoz, míg a tüdőmben test melegének eredetét teljes faj megállapította. Ilippokrates után ételes, aki úgy gondolta, hogy a szív lábán termeli a meleget és az áramló svábbítja a testi eszekhez. Egy későbitás szerint a test melege a vérnek az oákhoz való dörzsöléséből áll elő, majd kéjőbb abban az erjedésben keresték azt melegének az okát,, amely erjedés a resorilt tápanyagoknak a vérbe, való bejutása átkeletkezett. Csak 1777-ben Lavoisier mutatt rá arra, hogy az emberi test melege belső jeni folyamat következménye. Más szóval: a ereg a testnek saját produktuma. Nem valami külső forrásból ered, hanem belső, kémiai i Vám átok eredménye, mondhatjuk bátran, jóságos belső égésnek a kifejezője, amely és, amint később látni fogjuk, nemcsak a kirí táplálékunkkal !.• itt anyagokat egeszti el, hanem kóros esetben testünknek a saját szöveteit is megtámadja. Amint tudjuk, az egészséges ember átlagos temperátúrája Celsius szerint 36—37 fok kbwf. mozog és ennek a temperáturának a keletezésében és megtartásában testünk csak k lib’-gy fényező levegő melegétől. A/ n.t. i ősz fém levegője tikár 30 fokkal melegebb vagy hidegebb lehet, anélkül, hogy a test saját hőfoka félfokkal is megváltoznék és az a tény, hogy az ember, valamint a többi “melegvérű" élőlények a legkülönbözőbb körülmények között is ugyanazon fokon képesek megtartani testmelegüket, bizonyítja, hogy a melegtermelés és a melegvesztés állandóan egyensúlyban van. Mert amint a melegtermelés és melegvesztés között egy bizonyos ideig egyenlőtlenség állna be, a test téraperatúrájának is meg kellene változnia és pedig úgy, hogy emelkednék, ha a termelés volna túlsúlyban a vesztés fölütt, illetve sügyedne, ha a vesztés volna túlsúlyban a termelés fölött. Milyen végzetes következményekhez vezetne ez? A felnőtt ember körülbelül annyi meleget produkál, hogy egy fél óra akit a testének hőmérsékét majdnem egy fokkal emeli; már most föltéve, hogy a melegtermelés állandóan tart, viszont melegvesztés nem történnék, úgy testünk rövid idő alatt rendkívül felmelegednek, harminchat óra alatt majdnem forrásig. A melegtermelés és metegvesztés között meglevő állandó egyensúlyt egy rendkívül finom szabályozó mechanizmus tartja fönn, amely eredményezi, hogy a két faktor —a termelés, vesztés — egymáshoz alkalmazkodik. Nagyon messzire vezetne ennek a komplikált mechanizmusnak részletes ismertetése és megérthető is csak akkor volna, hogyha testünk sajátságosan komplikált mechanizmusába kellő betekintést nyernénk. Elégedjünk meg most csak annyival, hogy a test temperatúrájának ez az állandósága annál is érdekesebb, mert úgy a melegtermelés, mint a melegvesztés a legkülönbözőbb befolyásoktól függnek. Így például :a melegtermelés, más szóval az égési folyamatok a testben izommunka és táplálkozás által erősen fokozható; másrészről a melegvesztés a környező levegő viszonyainak a befolyása alatt, mint amilyen a levegő hőmérséklete, nedvessége, mozgása, stb., amelyek önmagukban is gyorsan és tág határok között ingadozhatnak, nagy mértékben változó. A különböző berendezkedések között, amelyek a melegszabályozás szolgálatában állanak, vannak olyanok, amelyek a melegprodukciót és olyanok,amelyek a melegvesztést befolyásolják. Előbbieket, melyek az égési, tehát a kémiai folyamatokat befolyásolják, nevezik kémiai szabályozásnak, utóbbiakat, melyeknél a melegvesztés fizikai feltételeinek a megváltoztatásáról van szó, fizikai melegszabályozásnak. Azok a vizsgálatok, amelyek a inak kimutatását . célozták. , hogy az -.ügyvédiben kell egy " mrle.-.központ -mik tennie, .vezettek ki.elégilő er'ed:atjnvhéz. ■I ró- -on. 1 állhatna elő: legvesztés. Mi ez volna a sorsunk minden lázas melllteA katona szuronyát a kapitalista irányítja. Galt lettek ezek a szánalomra méltó emberek. Kis bádogedényt hoztak kezükben, amelyből reggelijüket fogyasztották. A legtöbbnek csupa reménység tükröződött az arcán, nevetgéltek, beszélgettek vidáman. Egy csoport, viszont kényes szemekkel nézte az elhagyott partot, amelynek körvonalait a láthatár már-már elnyelte. Volt a kivándorlóknak még egy harmadik csoportja is, az úgynevezett megedzettek. Ezek a legnagyobb közönnyel fogyasztották reggelijüket, egészen otthonosan érezték magukat, semmivel sem törődtek. Az utasok nyugalmát egyik tengerésztiszt szavai zavarták meg. Hosszú névjegyzéket hozott a kezében, hogy mielőtt első állomásunkra érnénk, a rendőrségi vizsgálatot megelőzve, mindegyik utasát lássa. A kivándorlók köréje sereglettek, mi pedig figyeljük az arcokat. A vizsgálat a legnagyobb remiben folyt. A tengerésztiszt most Niels Peter Grau nevét olvasta. Valaki mozgott a tömegből, hogy "sjélen ", de a liszt ezzel nem elégedett meg, méy látni akarta és ezért miszólított •*! — sz — Szüleimet folytonos csapások sújtották s igy az én gyermekkori emlékeim meglehetősen in emiatt sok könyet. sirt, nk szélén is hősiesen küz— — Hogyne emlékeznék! felelte a naveskedő kissé elérzékenyülve. — Bár ő nem tartozik a történethez. Szegény anya adtam, tegye el portára, ha bánatos szive vigaszért sajog mondta kényes szó nagykereskedő. A gőzhajó sípja éles füttye jelezte most és mi leszálláshoz készülődtünk én kutató szemmel az öreg Gra .jót kerestem, de nem találtam .Meleg kézszoritással lukreskedötöl, miközben ön ( ! ""