Előre, 1917. augusztus (13. évfolyam, 1706-1732. szám)

1917-08-01 / 1706. szám

colni. Hírek keringenek arról, hogy Lenine állítólag Németország­ba szökött volna. Plechanov visszautasította a kormány felszólítását, hogy a ke­reskedelemügyi tárcát vállalja el. Egy tiszti konferencián, amelyet Petrogradon tartottak meg, a parancsnokok tiltakoztak az ellen, hogy a munkás­tanács diktátori jogokat gyakoroljon. A véres tüntetésekben elesett kozákok temetésén nem történt semmi zavar; nagy katonai és egyházi ceremóniák közt temették el az elesett kozák­ katonákat, s mindenkinek feltűnt, hogy a temetési szertartáson nem szerepeltek forradalmi lobogók, s a szocialista szervezetek közül csak Plechanov hívei vettek részt a menetben. Moszkvában ellenforradalmi röpiratokat foglaltak le, amelyek pogromokra lázítottak, s azt követelték, hogy a zsidókat zárják ki a munkás­tanácsokból. Egy titkos nyomdát is felfedeztek, ahol a reakciósok újságját készítették. A FINN FŐKORMÁNYZÓ VISSZATÉRT HELYÉRE. PETROGRAD, júliu­s 26. Michael Sta­kovitch­, aki július 26-án lemondott Finnország főkormányzói állásáról, visszautazott Hel­­singforsba­ és újból átvette hivatalát. Ez a hír megerősíteni látszik azt, hogy a belső zavarok követ­keztében Finnország forradalmi elemei is helyesnek látják egyelőre az autonómiával beérni s tovább nem mennek. AZ IS FÜGGETLENSÉGI KONVENCIÓ HIRTELEN ELNAPOLTA ÜLÉSEIT A SINN FEIN FÜGGETLENSÉGI FORRADALMI MOZGA­LOM ERŐS BEFOLYÁST GYAKOROLT A KONVENCIÓ­RA. AZ ELNAPOLÁS AZ ÚJ ALKOTMÁNYTERVEZET KIDOLGOZÁSÁRA AD IDŐT. Dublinből jelentik, hogy az ír függetlenségi konvenció napok óta tartó ülésezés után tanácskozásainak folytatását augusztus 6-áig felfüggesztette. Az eddigi tanácskozások, lényegéről eddig kevés hír érkezett. Mindössze annyi, szivárgott ki, hogy a konvenció végre is arra a megállapodásra jutott, hogy bizottságot küld ki az új alkotmány­­tervezet kidolgozására. A bizottságnak augusztus 8-ára kell elkészülni a tervezettel és e napon jelentést kell tennie végzett munkájáról. Az ír függetlenségi forradalmárok bizalmatlansággal viseltet­nek a konvencióval szemben és nem sok jót remélnek annak mun­kájától. NAGY SZERENCSÉTLENSÉG BROOKLYNBAN A NAVY YARDBAN A “NEW MEXICO” NEVŰ HA­DIHAJÓRA VEZETŐ HÍD LESZAKADT. 150 MUNKÁS A VÍZBE ESETT. ÁLLÍTÓLAG NYOL­CAN A VÍZBE FÚLTAK. Tegnap délben a New Mexico hadihajón alkalma­zott munkások éppen délebédre készültek, amikor a ha­jóról a Navy Yardba vezető híd leszakadt és a rajta le­vő 150 munkás a vízbe esett. A Navy Yard vezetősége hivatalos jelentése szerint senkinek sem történt komolyabb baja, azonban más tu­dósítások 8 halottról számolnak be.* A helyszínre rendelt számos ambulance-nak órák hosszat tartott a sérültek és eszméletlen állapotban le­vők elszállítása. WILSON ELNÖK BÉKEFÖLTÉTELE­ WASHINGTONI JELENTÉS SZERINT AZ ELNÖK NEM BÍ­ZIK A NÉMET BÉKEMOZGALOM ŐSZINTESÉGÉBEN ÉS BECSÜLETESSÉGÉBEN. MIK AZ ELNÖK BÉKEFEL­­­TÉTELEI­Washingtonból jelentik, hogy Wilson elnök és a kormánykö­rök nem veszik komolyan az újabb német békemozgalmat s az az általános felfogás alakult ki, hogy a német kancellár és Czernin osztrák-magyar külügyminiszter nyilatkozata nem keltett mélyebb­­benyomást sem Washingtonban, sem pedig az antant hatalmak fő­városaiban. E becsületességnek a hiányát nem a békevágyak kinyilatkozta­tásában látják, hanem abban a körülményben, hogy a központi ha­talmak kormányai elmulasztották békefeltételeiket megnevezni. E jelentés szerint Wilson elnök kész lesz a béketárgyalások fel­vételére abban a pillanatban, amikor Németország kormánya haj­landónak nyilatkozik­ Belgium kiürítésére és újjáépítésére, Északi Franciaország kiürítésére és az ott okozott pusztítások­ért való kártérítés fizetésére, Elszász-Lotharingia státusának rendezésére, Lengyelország jogainak respektálására. Biztosítékot adni arra nézve, hogy a demokráciát tiszteletben tartja. Végül pedig, lépéseket tenni az állandó béke felé vezető út egyengetésére. Ha mindezeket kijelenti a német kormány, akkor Wilson elnök nyomban megkezdi a béketárgyalásokat.­­­­Erre pedig egyelőre még nincs kilátás, mert a német uralkodó osztály még mindig görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz és azt re­méli, hogy a háború továbbfolytatásával kedvezőbb békefeltétele­ket kényszeríthet ki az antant hatalmaktól. RÉMES HŰSÉG THOMAS MOONEY HALÁLOS VONAT NEW YORKBAN UJ TÁRGYALÁSA ÖSSZEÜTKÖZÉS Az álamügyész beleegyezett, hogy Mooney ügyében új tárgyalást tűzzenek ki. SAN FRANCISCO ,július 31. — Webb álla­m­ügyész petíciót nyúj­tott be­­a­­ California! : supreme court-hoz, melyben a bambám erény­letben való­­közreműködésért halál­ra ítélt Thomas J. Mooney­­számá­ra új tárgyalás kitűzését ajánlja. Mooney ügyvédei ugyanis m­egfe­­lebbezték az ítéletet a supreme courthoz. Az államügyész hamis tanuk le­leplezésére alapítja az új tárgya­lás jogosultságát. A hamis tanuk között, Prank C. Oxtmann Oregon állami márkakereskedő volt a fő­cinkos. Gazolint szállító teherkocsit ütött el a vonat Galille, N. J.-ban. 1 ember azonnal meghalt, másik haldoklik. A Seabright és Long Island kö­zötti Galilleben tegnap este sze­rencsétlen összeütközés történt egy személyvonat és egy gazolin­nal megrakott teherautomobil kö­zött Egy embert halálra égetett a lángra lobbant gazolin, kettő pedig súlyosan megsebesült. A vonatnak is több utasa meg­égett, mert a szétfröccsent gazolin a vonat fülkéit is felgyújtotta. Az utasokat rettenetes pánik fogta el, többen kiugrottak a vo­nat ablakaiból. A vasútállomás is kigyulladt, ami még jobban fo­kozta az ijedelmet. A vonat már közel volt az ál­lomás melletti átjáróhoz, amikor a mozdonyvezető megpilantot­tta a teherkcsit és nem bírta a vonatot idejekorán megfékezni. Az összeütközés pillanatában óriási robbanás reszkettette meg a levegőt, és a mozdonyt lángten­ger borította el; a mozdonyvezetőt és a fűtőt súlyos sebekkel szállí­tották a Long Island Hospitalba, William Miles, a 65 éves mozdony­­vezető aligha marad életben. A teherkocsi softer­je, Russel Perry, a romok alá skerült s halál­ra égett. Az állomás is porrá égett. Ketten meghaltak és számosan ösz­­szeestek a rettentő hőségtől. Vál­tozásra nincs dellátás. Ketten vízbe fúltak. Hétfőn és ikedven volt New Yorkiban­­a nyárnak kat legmele­gebb napja. A meteorológiai inté­zet történetében még nem volt olyan meleg július 30-ika, mint az elmúlt hétfőn. Az emberek rettenetesen szen­vedtek a hőségtől"’,,, a hőmérő dél­után három órakor 95 fokra emel­kedett. Több gyárban tömegesen lettek rosszul a munkások. Több i­iatt husk esetiben hívták a mentő­ket ,a hőség áldozataihoz, New York és New Jerseyből lapunk zártáig két halálesetet jelentettek. Az egyik haláleset Trentonban történt, a másik Manhattaniban. A 628 East 14-ik streeten lakó 62 éves Miss Bessie Horton a lakása ablakában ült, amikor a hőségtől elvesztette az eszméletét és az utca kövezetére zuhant. A meteorológiai intézetben azt mondják, hogy a közeli napokban nincs is kilátás enyhülésre. Byron Sackett, Coney Island rendőrkapitánya százezerre be­csülte­ hétfőn ú ki fürdőzőik számát. A­­szezon legerősebb fürdőző nap­ja volt. Ember ember hátán volt a vízben, több száz ember nem ka­pott az uszodáikban helyet. Százez­ren a tengeri homokiban töltötték­­az egész éjszakát s a piereket is megnyitották a számukra. A Park st.-en lakó 15 éves John Reissen nagyon mélyen bement, a vízbe és miután nem tudott úszni, elmerült. A két éves Theodore Kelly aki a szüleivel Howard Bea­ch­on tölti a nyarat, a pierről beesett a vízbe és nyomtalanul el­tűnt. A románok visszavert táma­dásokról tesznek jelentést LONDON, július 31.­­ A román hadügyminisztérium tegnap a kö­vetkező hivatalos jelentést adta ki: “A Casin völgy és a Putra kö­zötti hegyes vidékeken tegnap az ellenség különböző pontokon­ tá­madást intézett a román és az orosz csapatok hadállásai ellen. A támadások az egész fronton súlyos veszteségekkel omlottak össze és az ellenség semmi eredményt nem tudott elérni. “A Magura Casilunma magasla­tokért­ igen heves harcok vannak folyamatban. ’ ’ A románok nagy eredményei LONDON, július 31. A “Times” román főhadiszálláson levő levele­zője sürgönyi jelentésben emléke­zik meg a román katonák­­ nagy­szerű eredményeiről és azok leg­utóbbi leletöréséről, amelyek fo­lyamán 80 ágyút és 240 gépfegy­vert zsákmányoltak és háromezer­­hadifoglyot ejtettek. A tudósító jelentéséhez hozzáfűzi azt, hogy a galíciai nagy orosz visszavonulás következtében a románok aligha foghatnak nagy terjedelmű offen­­zívába. BETEGEK FIGYELMÉBE! Magyarok* orvosi tanácsot ing­yen, kezelett fa­fipolfist pedig jutányosan nyernek. Célom a különféle betegs­ége­­ket minél alaposabban gyógyítani, mi­ért is különösen azok látogatását ké­rem, akiknek betegségét másutt nem tudták kigyógyítani, vagy gyógyítha­tatlannak mondották. Minden beteg lel­kiismeretesen lesz, kezelve és bármiféle betegségben szenved, bizalommal for­dulhat hozzám. — Röntgen villanyos sugarakkal vizsgálok. Férfi és női betegségekre és gyengü­lésekre különös gondot fordítok. Sér­­vet, rák, aranyér és minden rendkívüli daganat, u. m.: Ideg-, gyomor-, szív-, tüdő-, lép-, máj-, vese-, hólyag-, kösz­­vény-, szem-, fül-, torok-, száj-, és orr­­betegséget, vérfolyást és vérszegény,­séget, bőrbetegséget biztos eredmény­nyel gyógyítok. Pántlika-gilisztát el­hajtok egy pár óra alatt. Rendelő órák: Reggel 9-től este 7-ig. Vasárnap és ünnepnapokon 9-től 12-ig. Levelekre válaszolok, ha postahely­ig van mellékelve. Dr. A. NEUMAN Az összes orvosi tudományok tudora. 28 éve e pályán működő MAGYAR ORVOS 147 Ellison St., Paterson, N. J. A whiskey megölt egy katonát Három másik megbetegedett tőle. Idegenek vendégelték meg őket. TRENTON, N. J., július 31. — Mercer County hatósága és a má­sodik New Jersey regiment tiszt­jei két va­gy több ember után ku­tatnak, akik állítólag mérgezett pálinkával vendégelték meg az ez­red négy közkatonáját. A katonák Plainsboro közelében ismerkedtek meg az idegenekkel és elmentek velük egy pajtába, a­hol az egyik Whiskey­vel kínálta meg őket. A katonák visszamentek a táborba,­ahol Prester Dewey ne­vű közlegény összeesett és meg­halt. A többieket gyors orvosi se­gély mentette meg. Megölte a véletlenül elsült fegyver BALTIMORE, július 31. — A Maryland állami 50-ik gárdaezred három katonája az új Springfield fegyverek szerkezetéről beszélge­tett, melyekkel az ezredet leg­utóbb felszerelték. Egy L. B. Britek nevű újonc mosolyogva megjegyezte, hogy ő megmutatja, hogyan kell megtöl­teni az új fegyvert. Abban a hi­­szemben, hogy a biztonsági szer­kezet rendben van, meghúzta a ravaszt. A nehéz éles töltés F. Kal­­di nevű társának fején­­fúródott keresztül és azonnal megölte, utá­na pedig harmadik társának az ar­cát sebesítette meg. Meglincselt néger GARLAND CITY, Oklahoma, július 31. — Az elmúlt éjjel Ar­­land Overy négert itt meglincsel­ték. A meglincselt néger állítólag megtámadta és leütötte William Woods vállalkozót, akit azután kirabolt. A fehér súlyos sérülések­kel fekszik egy itteni kórházban, de az orvosok bíznak felgyógyu­­lásában. A gyanú alá fogott Ave­­ry-t egy sheriff kísérte börtönbe, de útközben­­egy körülbelül negy­ven főből álló tömeg megtámadta és kitépte kezeiből a szerencsétlen feketét. Később a hatóságok egy fára akasztva találták meg holt­testét. Mesopotámiában Falkenhayn lesz a vezér KOPENHÁGA, július 31. — A berlini “Lokalanzeiger” egyik legutóbbi számában egy képet kö­zölt le, amely Falkenhayn tábor­nokot és Djegid­ pasát, a szíriai török­­hadak parancsnokát ábrá­zolta a jeruzsálemi török csapatok felülvizsgálása köziben. Ebből ar­ra következtetnek, hogy való az a hír, amely szerint Falkenhayn tá­bornok, a négyet nagyvezér­kar volt főnöke, fogja irányítani a tö­rökök mesopotámiai hadművele­teit. TÁMOGASSÁTOK A MUNKÁ­SOK EGYETLEN MAGYAR NA­PILAPJÁT, AZ “ELOSÉ” T. Katonák ismét megbontottak egy szocialista gyűlést A Sbronxi 169-ik utca és McKin­ley Square sarkán egy csomó mi­­kie-katona megakadályozta tegnap este a szocialista gyűlés megtartá­sát. Harry Uswald szónokot és egy másik szocialistát, aki a platfor­mon volt, megtámadták. Uswald alig fogott bele a beszé­d­ébe, amikor a hazafias őrület képviselői megjelentek és elhatá­rozták, hogy a szólásszabadságnak véget vetnek. rendőrség, mint rendesen, most is rejtekhelyen volt és Oswaldot barátai vették körül, hogy a bestiális katonák tá­madásaitól m megvédelmezzék. Tár­sának azonban az egyik katona bezúzta az orrát. Az utcai botrány után a Boston roadon levő szocialista parthelyi­ségbe mentek a katonák, hogy az ott tartózkodókat terrorizálják. Az osztály tisztviselői kénytelenek voltak rendőri segítségért telefo­­nálni. M ■------------------­ tífusz-megbetegedés Plattsburgban PLATTSBURG, N. Y., juh 31 — A 381 East 1381-k utcán lakó Wil­liam Jones, a 3-ik new yorki batta­lion katonája, az itteni Post Hos­pitalban haldoklik. Tífuszt kapott, amely még vizibetegség­gel is kom­­plikálódott. A szülei mellette van­nak, megengedték nekik, hogy egész nap vele legyenek. Szülei azt állítják, hogy a fiú­nak nincsen vizibetegsége, ha pe­dig van, a katona­orvosoknak kö­telessége lett­ volna őt elutasítani, amikor jelentkezett. A szülök azt erősítiik, hogy a katonai táborban kapott beoltás okozta a tífuszt. Az orvosok tagadják ezt. -------------KJ------------­SZÉGYENLI A MICHAELIS NEVET. GLEN COVE, L. I., július 31. — George V. S. Michaelis, akinek az apja és a nagyapja is az Egyesült Államok hadseregében szolgált és tiszti rangot viselt, megváltoztatta a nevét; a George Woodbrid­ge ne­vet vette fe. Azt mondotta, hogy nem akar egy nevet viselni a n­é­met­­kancel­lárral­, *f­r. George Michaelis-szel. Ez­­az esemény is rs hazafias hisz­téria csodabogarai közé tartozik. ■affin HADIFOGLYOKNAK, OROSZORSZÁGBA, OLASZOR­SZÁGBA AS FRANCIAORSZÁGBA KÜLDHET ÁLTALUNK PÉNZT. NÉMETH JÁNOS ÁLLAMI BANK 395 BROADWAY NEW YORK. S­EMBEN SOHA NEM ÉHEZTEM JOBBAN napok óta soha egy napi size­­met sem vesztettem el, ennek oig az oka az, hogy egy kisebb összullétnek nem engedem meg, hogy komolyabb bajjá fejlőd­jön. Házamban állandóan­­ tartok, mivel gyomor és bél­görcsök, torok-, fej- és fül­­fájás ellen nincs j­­bb szer ennél és ha asztma ellen be­­lélegzük, hatása páratlan. Reuma, köszvény, neural­gia, nehéz lélegzés, vagy bár­mily más izom- vagy reumás bajok ellen állandóan a ház­ban tartunk egy üveg PAIN-EXPELLER-t, ezt a kitűnő háziszert. A Sorol 95 cent, a Pain- Expeller 35c, és 35c adagok­­ban­ minden gyógyszertár­­ban kapható vagy * rendelje meg egyenesen a gyárostól: F. AD. RICHTER CO. 74­&0 W­ashington St. New York ■J KOPENHÁGÁBÓL KIUTASÍTOTTÁK AZ IDEGEN ALATTVALÓKAT EZ AZ INTÉZKEDÉS AZ ÉLELMICIKKEK HIÁNYA MIATT VÁLT SZÜKSÉGESSÉ. A GAZDAG NYARALÓK ELVÁ­SÁROLTÁK AZ ÉLELMISZEREKET A LAKOSSÁG ELŐL V ' ' ............. Kopenhágából jelentik, hogy a lakosság rendkívüli módon fel van háborodva a város környékén nyaraló idegenek ellen, mert az a gyanú merült fel ellenük, hogy összevásárolják az élelmicikkeket A városi hatóság először , az idegenek élelmicikk-adagjainak leszállításával és az élelmicikk-árak felemelésével, kísérelte meg azok fogyasztását korlátozni, de ez nem használt. A gazdag nyaralók találtak utat és módot arra,­­hogy" megfelelő mennyiségű élelmiszert vásárolhassanak maguknak. Most azután a városi hatóság egyszerűen megrendszabályozta az idegeneket, akikre nézve kimondta, hogy négy hétnél tovább nem tartózkodhatnak a városban vagy annak körmükén és akik már négy hétnél régebben időztek a város területén, azokat kiutasította. A szigorú állásfoglalásra a munkásság erős felzúdulása késztet­te a hatóságot, mert a munkásságnak nem jutott élelmicsikk, a gaz­dag nyaralók pedig ezalatt teljben-vajban fürödtek, mert bevásá­roltak a magasabb árakért és zsíros profitért mindenre kapható ke­­reskedőknél.­­ A hatóság eme rendeletével kapcsolatosan nagy jutalmat tűzött ki a dugárukként árult élelmicikkeik közvetítőinek leleplezésére. Az I. W. W. nagy sztráj­kkal fenyegeti az elnököt AZT TÁVIRATOZTÁK WILSON ELNÖKNEK, HOGY 250 EZER MUNKÁST VISZNEK SZTRÁJKBA, HA A DEPOR­TÁLT BÁNYÁSZOKAT NEM ENGEDIK VISSZA. CHICAGO, július 30. Az Industrial Workers of the World titkára, W. D. Haywood, táviratot, küldött Wilson elnöknek, méh­­ben azt mondja, hogy az esetben, ha az Arizonából deportált mun­kásokat nem­ küldik vissza otthonaikba,­­■ 250.000­ munkás megy rokonszenvi sztrájkba. Bányászok, aratók, fűrésztelepi munkások, stb. Elmondja a távirat, hogy a Michigan állami bányászok máris kimondták az általános sztrájkot. Az Arizona állami bestiális eseményeket még betetőzte a Bis­­bee-i hatósági közegek legújabb vakmerősége. Az I. W. W. képvi­selőjét, Fred H. Moore ügyvédet kiutasították a városból A VASZÍTTÁRSASÁGOK ÚJFAJTA TEHERKOCSIKAT ÉPÍTTETNEK A MAI TEHERKOCSIK NEM FELELNEK MEG A TEHER­SZÁLLÍTÁS IGÉNYEINEK. A VASÚTTÁRSASÁ­­­­GOK SZÁMOS MÁS ÚJÍTÁST IS TERVEZNEK A háborús ipar fellendülése újítások életbeléptetésére kénysze­ríti a vasúttársaságokat. A régi szállítási rendszer immár nem fe­­lel meg a teherszállítás arányainak, a vasúttársaságok nem oídnak elég teherárut és elég gyorsan szállítani. Az újítások között szerepel egy újfajta teherkocsi, amelynek nem két, hanem négy ajtaja lesz, hogy ilyen módon gyorsabban eszközölhessék a ki- és berakodásokat. A vasúttársaságok ezenfelül új rendszert léptetnek életbe, a­mely lehetetlenné teszi az üres teherkocsiknak a pályaudvarokon és pályákon való veszteglését és meggyorsítja a tehervonatok köz­­ lekedését. ,\ \ *0­00 -*» NEPGYULÉS ! a­z élelmiszer drágasága ellen \ ■ * M PUBLIC SCHOOL 147. !* „ _ _ N East Broadway es Governour Street. «N 1917 AUGUSZTUS 5-ÉN, SZERDÁN ESTE 8 ÓRAKOR .*

Next