Előre, 1920. május (16. évfolyam, 2580-2610. szám)

1920-05-23 / 2602. szám

HUNGARIAN DAILY NEWSPAPER Published DAILY Including SUNDAY Sunday issue Includes Magazine section Published by the American Hungarian Workingmen’s Federation Treas. VENCZEL MAZANEK; Secretary CH. VARGA g East 8rd Street Business Manager: Mew York, N. Y. JULIUS LIGETI. SUBSCRIPTION RATES: United States and Canada: one year: $8.—; 6 months: $4.—; 8 months: $2.—. Foreign Countries: one year $12.—; 6 months: $6.—; 3 months: $3. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egyesült Államokban és Kanadá­ban, egy évre: $8.—; félévre: $4.----negyedévre $2.—. Külföldre, 1 évre: $12.—; félévre: $6.—; negyedévre: $3.— TELEPHONE: ORCHARD 8390. E lap hasábjai közérdekű ügyekben mindenki számára nyitva állnak. Kéziratokat a szerkesztőség nem őriz meg. MINDEN CSECK és MONEY ORDER az ELŐRE HUNGARIAN DAILY NÉVRE ÁLLÍTANDÓ KI. SOROZNAK Fiatal regényeket, életük délsőjén álló em­bereket, sok­ öregeket is. A fehér Magyaror­szágon, a fehér terror poklában soroznak. Nincs kenyér, nincs hús, nincs ruha, de fegy­ver még mindig van bőven. Az ötéves hábo­rú megtizedelte az ország népét, de azért csak akad a fegyverhez ember is, különösen, ha nem nagyon válogatják, öreg-e, vagy fia­tal, népies vagy nyomorék. Magyarország urainak hadseregre, nagy hadseregre van szükségük. Igaz, hogy a bé­kéit aláírták, de azért mégis szükség van a hadseregre, mert hát a béke aláírása csak fegyverszünetet jelent. A magyar urak nem tudják elfeledni, hogy uralmuk valamikor, nem is olyan régen, a Kárpátoktól az Ad­riáig terjedt és igájukat húzta nemcsak a magyar, hanem a tót, a ruthén, a román, a horvát, a bosnyák proletár is. Nem, nem soha! A magyar urak sohasem fognak lemondani a reményről, hogy régi hatalmukat visszaszerezzék. • Proletáréleten, proletárvéren akarják visszaszerezni. Ezért soroznak most Magyarországon. A román invázió lefegyverezte a magyar proletárokat. A terroristák kormánya most ismét a proletariátus kezébe nyomja a fegy­vereket. De közben történt valami. A fehér betyá­rok legyilkoltak öt-hatezer magyar munkást. Az internációs táborokban meggyötörtek negyven-ötvenezer munkást. Irgalmatlanul letiporták, igába hajtották a fegyvertelen magyar proletárokat. A leigázott, agyongyötört, éhes, rongyos magyar munkások most fegyvert kapnak kínzóiktól. Ki elle­n fordítják majd ezek a munkások a fegyver­t ? Elfeledik-e a tíz keserves hónap szenvedés­ét? Azért kapják kezükbe a fegy­vereket, hogy használják azokat. És használni fogják! Soroznak a magyar urak, fegyverbe állítják ismét a proletariá­­nust, a forradalmi erőket, melyek nem fele­dik el szenvedéseiket. Nem, nem, soha! Hát csak sorozzanak a magyar urak. . . • AZ OSZTÁLYHARC WEST VIRGINIÁBAN West­­Virginia a bánytulajdonosok és gun­­menek paradicsoma. A bányatulajdonosok gazdasági és politikai uralmának nincs kor­látja. Mindegyik bányatulajdonosnak ak­kora a hatalma, ahány köztisztviselőt megvá­sárol és ahány gunment zsoldba fogad. A bányászok jobbágysorban élnek. A bá­nyatulajdonosé a munkaerejük; a bánya, a­melyben dolgoznak, a viskó, melyben lak­nak, a bolt, amelyben vásárolnak. A sztrájk azt jelenti, hogy elvesztik lakásukat s pénz­ért sem vásárolhatnak semmit sem. S azon­kívül azt jelenti, hogy a “bányaőrök”, a bá­nyatulajdonosok zsoldosai hajtóvadászato­kat rendeznek. A gyilkosságok persze meg­­torlatlanul maradnak. Azonban a proletárlázadás szellemét nem képes elfojtani a rémuralom. A west virgi­niai bányászok szervezkednek és sztrájkol­nak ,­ és fegyverkeznek. A novemberi sztrájk alkalmával csakis a kormányzó sze­mélyes közbelépése térítette el őket attól a szándékuktól, hogy a társulatok bérgyilko­sait kiirtsák. A kormányzó ígéretei lecsilla­pították őket. Most ismét folyik a harc. Országos ügy­­gyé csak azért vált, mert a bányatulajdono­sok bérgyilkosai agyonlőtték Matewan pol­gármesterét, aki egy bányásznak jogtalan elfogatását meg akarta akadályozni s mert a rendőrfőnök kénytelen volt hármat agyon­lőni a bányatulajdonosok zsoldosai, közül, hogy a bányász-unión szervezőjének az éle­tét megmenthesse. Azóta folyik a fegyveres harc, melynek eddig tizenhárom emberélet esett áldozatul. Amíg az osztályharc így folyik West Vir­giniában, a kormányzó az államon kívül elő­adásokat tart a demokrácia és a törvényes rend megvédelmezéséről a vörösek ellen! A VERSENYFOGADÁSOK MEGTILTÁSA A szövetségi törvényhozásban az egyik — bizonyára vesztes — honatya jónak látta ja­vaslatot benyújtani a lóversenyfogadások el­len. Azt akarja, hogy sem postán, sem hír­lapban , sem távirati útán fogadásokat kötni ne lehessen. Nagyon természetes, hogy főleg a gazdag sportsmanok, a versenyistálló-tulajdonosok, nagy lótenyésztők vehemensen tiltakoztak ez ellen a törvényjavaslat ellen. Nekik sok, tekintetben káros volna, ha a kongresszus a lóversenyfogadásokat valamely formában korlátozná. Eltekintve attól, hogy nemcsak a fogadásokban érdekelt felek, hanem a ló­tenyésztéssel rendszeresen foglalkozó birto­kosok is erős agitációt fejtettek ki a törvény­javaslat ellen, akadtak olyanok is, akik eb­ben “az amerikai szabadságjogok" megsér­tését látják. Ennél az “érvelésnél” meg kell állanunk , kissé. A lóversenyfogadások szigorítása vagy eltiltása mint “amerikai szabadságjog” igen érdekes gondolatkapcsolásra készteti az embert. A lóversenyfogadások nem egye­bek, mint a burzsoázia henge­részének szó­rakozásai: hazárdjáték, mint a roulett, az idegek izgatására. A lótenyésztők számára jó üzleti reklám, hasznot hajtó eszköz. A tö­megnek általában semmi köze hozzá, vagy ha igen, csak annyiban, hogy némelyek elég szerencsétlenek elhazárdírozni nehezen meg­keresett pár dollárjukat. Még nemzetgaz­dasági szempontból sem olyan fontos, mert hiszen a lókiállítások nagy mértékben szol­gálják a tenyésztők reklámcéljait. Miért vol­na tehát a gazdagok és kenyék szórakozása “szabadságjog”? Ha elkobozzák a radikális munkásszerve­zetek füzeteit, ha a Justice Department spic­lijei elhurcolnak ártatlan embereket és kín­vallatás alá fogják őket, törvényellenesen börtönben tartva százakat, ha sztrájkoló munkásokat rendőrbotokkal, privát gun­­manekkel veretnek szét, ha a munkássajtót nap-nap után elnyomják, ha suttyomban deportálnak szegény, többgyermekes család­apákat bírót tárgyalás és ítélet nélkül, hogy jellemes, becsületes embereket 10—20 évi börtönre ítélnek, mert meggyőződésük mel­lett kitartanak: ez nem jelenti az “amerikai szabadságjogok” megsértését. Ezért senki sem emel szót a kongresszusban! A lóversenyfogadást betiltó törvényjavas­lat nem lesz törvény soha. Erre mérget ve­hetünk és a honatyák csöppet sem törődnek azzal, hogy a lóversenyfogadásnál sokkal értékesebb, sőt egyedüli értékes szabadság­jogokat semisítenek meg akkor, amikor a sportot nagylelkűen megvédik. Ez jellemzi a mai rendszer erkölcsi érté­két Romlottságának fokmérője az, hogy mit állítanak be “szabadságjog”-nak Ame­rikában azok, akik a reakció sötétségét hoz­zák erre a kapitalista országra. Egy viga­szunk azonban lehet ebben is: a római biro­dalom züllését is az erkölcsi szabadságjo­gok megszüntetése előzte meg. A kapitalis­ta társadalom ma hasonlít egy zü­lló Rómá­hoz, amelyet már aligha képes megmenteni a legnagyob burzsoá bölcseség. Az épület tönkrement, mert megdőlt az alapja. Az összeomlás minden pillanatban esedékes. Coolidge kormányzó szerint élelmiszer­hiány fenyegeti az egész országot Felszólí­totta az állam lakosságát, hogy vessen be annyi veteményes kertet, amennyit csak le­hetséges.­­ Egy nappal ezen felszólítás előtt egy kocsirakomány babot a folyóba ürí­tett­ a tulajdonosa, mert nem kapta érte azt az árat amelyet követelt. Ami megint csak bizonyítja, hogy milyen esztelenül züllött a mai kapitalista rendszer. A new yorki kikötőben és az ide vezető vasúti vonalakon több gyümölcs- és farmter­mék rothad el egy héten, mint amennyit az egész ország házi veteményes kertjei termel­hetnek egy év alatt óriási fáradtság árán. De azért ezen a rendszeren nem szabad változtatni. Még ajánlani sem szabad a vál­tozást, mert akkor “kriminális szindikaliz­­mussal” vádolják az embert. Sokan a munkást kenyérkeresőnek neve­zik. Meglehet, hogy az volt a múltban. Azonban a jelenben ez a név semmi esetre sem felel meg a valóságnak. Meggyőződhe­tünk erről, mihelyt összehasonlítjuk a mun­kások keresetét és a megélhetési szükségle­tek árát 1913-ban és 1919-ben. A szervezett munkás bére 1913-tól 1919-ig 48 százalékkal emelkedett, míg az élelmi­szerek, a ruha és a lakás ára pedig több mint 100 százalékkal emelkedett. Bátran mond­hatjuk tehát, hogy a munkabér vásárló ere­je kevesebb most, mint 1913-ban volt. Az amerikai munkás tehát nem “kenyér­­kereső”, hanem “kenyérvesztő”. b L e 11 A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÉS MAGYARORSZÁG .(A bécsi Magyar Újság munkatársától.) Prága, április 211. A szlovák politikusok növek­vő befolyása a csehszlovák köz­társaság ügyeinek legfelső in­tézésére indokolttá tette, hogy egyik vezérük, dr. Hodzsa Mi­lán csehszlovák unifikációs mi­niszter véleményét megkérdez­zük. Csehszlovákország belső, valamint nemzetközi, helyzeté­ről és a szomszéd államokkal, különösen Magyarországgal szemben követett politikájáról." Kérdéseink köz­ü­l persze nem hiányozhatott az­ sem, hogyan képzeli el egy államférfim­­elme a volt monarchia területén ala­kult új államok politikai és gaz­dasági megélhetését, berendez­kedését, megerősödését? Dr. Hodzsa Milán miniszter kérdé­seinkre a következőkben vála­szolt : — A csehszlovák köztársaság belpolitikai helyzete valameny­­nyi új államé között a legkom­plikáltabb, mert meg kell bir­kóznia mindazokkal a problé­mákkal, amelyeket a legfejlet­tebb szociális mozgalom felszín­re letett. — Van nagyiparunk, annyira van, hogy a volt monarchia ipa­rának — némely szakmában — 70-80 százaléka a mi területün­kön maradt. A mienk a legfej­lettebb munkásosztály, munká­saink között nincs analfabéta, a legszegényebb napszámos is osztályöntudattal bír és társa­dalmi és gazdasági érdekeit ér­vényesíteni óhajtja. — Magyarország, Jugoszlá­via, Románia annyival egysze­rűbb társadalmi tagozódással küzdenek, amennyiben jött ne­héz ipar alig van. Munkásosz­tályaik a fejlődés sokkal ala­csonyabb fokán állanak.­­ A mezőgazdasági terme­lésnél szélsőségek állanak egy­mással szemben. Vannak egy­részt Schwarzen­be­rgjeink, Esz­­t­erhá­zya­i­n­k, Sc­hön­born - R­u­eh­­­heimjeink, másrészt Magyaror­szágtól öröklött mincsetlenek százezrei. Hasonlíthatatlanul zsigozottabb, komplikáltabb te­hát a helyzet nálunk, mint szom­széd­ainknál. — Mindazonáltal az uj álla­mok között egyetlenegy sem volt annyira ura a legsúlyosabb helyzeteknek, mint éppen a mi­enk. Nálunk egész hónapok (augusztustól januárig) múlta­k el egyetlenegy munkássztrájk nélkül, amikor régen konszoli­dált, erős tradíciókkal bíró or­szágoknak kellett megbirkózniuk (Anglia, Franciaország, Olasz­ország, Amerika). Ennek oka az, hogy tudunk szociálpolitikát csi­nálni és tudunk kormányozni. Kormányunk élén 1919 július óta szociáldemokrata politikus áll, aki velünk polgári agrárdemo­krata pártokkal kéz a kézben, a legteljesebb taktikai összhang­ban vezeti az ügyeket. Ma ott tartunk, hogy a­­háború utáni természetszerű szociális válság­nak tetőpontját átléptük s szem­­látomást konszolidálódunk úgy szociálpolitikailag, mint gazda­ságikig és közigazgatásilag.­­ — Nagyon megjavult a nem­zetiközi helyzetünk is. Vala­­­mennyi európai állam között (Franciaországot sem véve ki), mi voltunk az egyedüliek, akik órára és percre pontosan, kész­pénzben megfizettük amerikai tartozásainkat (nyersanyaghite­lek). u­gy , hogy m­a az amerikai pénzcsoportok a legmesszebb­menő előzékenységgel és biza­lommal halmoznak el hitelaján­­lataikkal. Csehszlovákország­­ban a konszolidáció a szó leg­szigorúbb értelmében részint már is ténnyé vált, részint — fő­képpen államháztartási és élel­mezési vonatkozásaiban — egy, legföljebb másfél esztendőnek kérdése. Ami a többi új államot il­leti, természetszerűleg csak messze perspektívából láthatom a helyzetet, de az a benyomá­som, hogy úgy Jugoszlávia, va­lamint Románia nemzetközi vi­szonylataiban rövidesen nyug­vópontra jut, úgy hogy a bel­politikában itt-ott felbukkanó válságok könnyű szerrel meg­oldhatók lesznek. — Nem látom ilyen rózsásnak a helyzetet Magyarországon. A magyarságnak mindig az volt a nagy baja, hogy nem tudott a hatalommal élni, hanem mindig csak visszaélt vele. Ezért kel­lett felbomlania a régi Magyar­országnak és ezért nem tud el­helyezkedni sem belpolitikáiig, sem nemzetközileg az uj Ma­gyarország. A kommunizmus szélsőségei kihívták a fehér ter­rort s hogy mi lesz a feh­ér­­ter­mi­ után, ezzel Magyarország ál­lamférfiainak nagyon lelkiisme­retesen kellene számot vi nok. l-Engem természetesen csak azok a kihatások érdekelnek anyelve­ket : fehér terror a külpolitiká­ban idézhet elő. Úgy látom, hogy külpolitikailag a versaille­­si béke el nem ismerésében és abban nyilvánul meg, hogy bi­zonyos magyar körök, amelyek­nek munkáját mi itt egészen pontosan ismerjük, részint dip­lomáciai csel­fogásokkal, részint kardcsörtetéssel, részint pedig irredenta propagandával akar­ják vesz­veztetni a szomszéd ál­lamok békéjét. Mi a pacifiz­musban nem tudunk elég m­esz­­sze menni és nálunk az őrültek házába csuknák azt, aki akár­milyen irányban háborító politi­kát akarna szuggerálni a nem­zetnek. Arról azonban biztosít­hatom, hogy az egész­ nemzet­politikai pártállásra való tekin­tet nélkül mint egy ember állna talpra abban a pillanatban, ha Budapesten akárki veszélyeztet­, né a békét, vagy pedig a versail­­lesi béke által teremtett helyze­tet. Ebből a szempontból néz­­ve­ a dolgot, az úgynevezett Horthy-politika Magyarország­ra csak katasztrófát hozhat és a legkomolyabban vésztél vezteti Magyarországnak azt a nemzet­közi pozícióját is, amelyet a versaillesi béke a magyar nem­zetnek meghagyott.­­ Önök vita tárgyává teszik azt, hogy Magyarország mai határain belül gazdaságilag élet­képes-e, vagy sem. Úgy hiszem, hogy semmi esetre sem lehet életképes, ha a kormányrend­­szer éppen azokat a társadalmi rétegeket zárja ki a közéletből, amelyek termelnek, ipart üzetek és kereskednek. Más szóval: olyan népképviseleti s kormány­zati rendszer, amelyben a mun­kásság, az ipari és a kereskedői világ nincs képviselve, teteme­sen csökkenti az állam gazdasá­gi teljesítőképességét. Abban a pillanatban azonban, amikor az állam rátámaszkodik azokra, a­kik termelésükkel, gazdasági kultúrájukal és kereskedelmük­kel a gazdasági munka nélkülöz­hetetlen elemeit képviselik, ab­ban a pillanatban én Magyaror­szág gazdasági életképességét biztosítva látnám, önöknek nagyszerű mezőgazdaságuk le­het és mezőgazdasági iparukkal egy-két éven belül megjavíthat­juk kereskedelmi és fizetési mérlegüket. Magyarország jö­vője nem a dzsentri fenegyere­keken és katonatiszteken nyug­szik, hanem gőzmalmain és cu­­­korgyárain ; nem a kardesörte­­j­tésből sarjad, hanem abból a vi­­­­­ágnézetből, amelynek két fő­­­­parancsolatja ez: dolgozni és­­ takarékoskodni. — Mihelyt Magyarország gaz­dasági rendszere erre az európai színvonalra emelkedett, nemcsak lehetséges, hanem egészen ter­mészetszerű, hogy szívesen lép vele gazdaság­politikai viszony­ba nemcsak Csehszlovákia, ha­nem valószínűleg minden más szomszéd állam is. —1. Megyjegyzés: Fölöslegesnek tartjuk kommentálni ezt a cik­ket, amely burzsoá szempontból fogja fel a monarchia volt álla­mainak jövőbeni helyzetét és ugyancsak kispolgári szemüve­gen át, látja a jelen nehézségei­ből kivezető megoldást. Termé­szetes, hogy a cikk szociálpoliti­kai és világszemléleti felfogásá­val nem értünk egyet, sőt hatá­rozottan visszautasítjuk azt a megállapítást, hogy “a kom­munizmus szélsőségei kihívták a fehér terrort.” Ha voltak szél­sőségek, azok alig lehettek alap­okai a mai — menthetetlen — rablógyilkos uralomnak Ma­gyarországon. A cikk elég érdekes és tárgyi­lagos arra, hogy a magyar hely­zetet megértsük. Mi ugyatt más megoldást, látunk, m­int Hodzsa Milán, am­ely megoldás termé­szetesen a Csehszlovákiát sem hagyja meg kispolgári állapotá­ban. Ez a megoldás egy győ­zelmes középeurópai proletár­forradalom, amely nem marad­hat el semmiképen. AZ ELŐRE PALOTA NEM AZ ELŐRE OTTHONA , SUGÁR L. JÓZSEF ÉS A SÁRGA MOZGALOM “ELŐRE PALOTÁIJA. Olvasóink még­ jól emlékeznek az úgynevezett Előre Palota mozgalom keletkezésére. Az Előrének tágasabb, megfelelőbb helyiségre — nem palo­tára, hanem egyszerűen tágasabb he­lyiségre,­­ volt szüksége. Sugár L. József, az Előre akkori üzletvezetője, az Előre költöztetésének kérdését palota vásárlással vagy építéssel akarta megoldani s e célból rész­vénytársaságot szervezett. Az elv­társak nagy része nem nézte jó szemmel ezt a mozgalmat, helytele­nítették nem a célt, hanem a kivitel módját. Mások úgy vélekedtek, hogy ha egy társulat alakul, mely céljául a mozgalom egyik égető kérdésének, a lap költöztetésének a megoldását tűzi ki s e kérdést úgy akarja meg­oldani, hogy a lapot ne terhelje sem­mi gond, e törekvés megérdemli az elismerést is, a támogatást is. Az elvtársak és az Előre hívei te­hát részvényeket jegyeztek, adakoz­tak azzal a tudattal, hogy az Előré­nek nyújtanak támogatást, annál is inkább, mert időközben a palotások a szövetség illetékes fórumaihoz fo­lyamodtak indorszálásért. A szövetségnek arra hivatott bi­zottságai kellő biztosításokat köve­teltek a palotásoktól, mielőtt moz­galmukat indorszálnák s mivel a biz­tosítékokat nem kapták meg, az in- idorszálás is elmaradt. Hogy meny­nyire helyénvaló volt ez az óvatos­ság, az hamarosan kiderült. Amikor a szövetség bizottságai végre talál­tak egy alkalmas épületet az Előre számára és elhatározták annak meg­vételét és átalakítását, Sugár L. Jó­zsefnek és társainak szint kellett vallaniuk: tényleg az Előre költöz­tetésének keresztülvitele végett indí­­tották-e meg mozgalmukat, vagy pe­dig privát üzleti spekulációra akar­ták felhasználni az Előre nevét és az elvtársak jóhiszeműségét? Szint vallottak: nekik Előre Palota kell, melynek csak annyi köze legyen az Előréhez, hogy az az Előre hívei­­től s az elvtársaktól hamis ürügy­­gyel összeszedett pénzből épüljön fel. Ezzel tehát végre rendben vol­nánk. Ami ebben a tekintetben el­intézendő marad, azt Sugárékkal el­intézik azok az elvtársak, akiktől Sugárék hamis ürüggyel vettek fel adományokat és kölcsönöket. A dolognak van egy bennünket sokkal közelebbről érdeklő folytatá­sa is. Sugár L. József és társai az Előre támogatásának ürügye alatt gyűjtött pénzekből lefoglalóztak nem is egy, hanem három úgynevezett Előre Pa­lotát, melyet részben privát üzleti vállalkozásoknak, részben ellenfor­radalmi agitációjuk fészkének szán­tak. Hogy vállalkozásukat befejez­hessék, most ismét kölcsönökért és adományokért házalnak. A vidéki elvtársakat és olvasóinkat felkeresik Sugárék személyesen vagy “körleve­lekkel,” amelyekben “gyűjtéseket” indítanak, hol “Előre Palotára,” hol pedig a bécsi magyar emigránsok segélyezésére. A körlevelek alá SU­GÁR L. JÓZSEF pingálja alá becses nevét valamilyen , talán nem is lé­tező “bizottság” nevében. A körleve­lekben VAKMERŐ SZEMÉRMET­LENSÉGGEL MÉG MINDIG ARRA HIVATKOZVA, HOGY A RÉGEBBEN VALLOTT CÉLRA AKARJÁK FELHASZNÁLNI A PÉNZT. Sugárék “Előre Palota” fékmozgal­mát ne tévesszék össze elvtársaink az ELŐRE OTTHON mozgalmá­val. Az Előre Otthon céljára befo­lyó pénzek és adományok az Előre jelenlegi új helyiségének átalakítá­sára és a folyamatban lévő költöz­ködésre szolgálnak. Az ELŐRE OTTHON-hoz Sugáréknak semmi közük sincs, ők az “Előre Palota” svindlijével akarják becsapni a hi­székenyeket. Tudomásunk szerint idáig még egy esetben sem sikerült a trükk, de azért szükségesnek tartjuk elvtár­sainknak s olvasóinknak figyelmez­tetését, ha Sugár L. József és társai az “Előre Palotával” megkörnyékez­nék: Óvakodjanak a szélhámosoktól! Az acéltröszt és a szólás­ , szabadság ——­­ A május 9-én, vasárnap Du-­­quesne-ben elfogott hat szóno­k letartóztatásával próbára akar­ják tenni a United Steel C­orpo­­­ration-nek azt a hatalmát, hogy Pennsylvania állam alkotmányá­val szembeszálllhasson. Duques­­ne Pittsburgh közelében és az acéltröszt ellenőrzése alatt álló kerület szívében van. Pennsyl­vania állam alkotmánya azt mond­ja, hogy “a polgároknak jogukban van közös érdekeik védelmére békésen összejönni.” Duquesne-nek szabályrende­lete van, mely előírja, hogy min­den gyű­lés vagy parádé 21 órá­val előbb bejelentendő. A pol­gármester van felhatalmazva an­nak az eldöntésére, hogy a pará­dé vagy gyű­lés “hátrányos-e a köz érdekeire.” James S. Crawford polgármes­ter, véletlenségből a város főbí­rája, városi tanácsos, továbbá a National Bank of Duquesne igazgatója s a mekeesporti Par-­ toul Triplate­­Co. elnökének a testvére. Az utolsó nagy acél-­­ sztrájk alkalmával kijelentette, hogy az American Federation of Labor anszpicirina alatt még Jézus Krisztus sem beszélhet Duquesne-ben. A vas- és acélmunkások orszá­gos bizottságra több ízben tett kísérletet, hogy engedélyt sze­rezzen Duqu­esneben és más szomszédos városokban tartan­dó gyűlésekre, de ezt egyszer sem sikerült kieszközölni. Lát­va, hogy minden törekvésük hiá­bavaló, elhatározták, hogy bíró­ság útján fogják próbára tenni annak a szabályrendeletnek a­ törvényességét, melyet ellenük használnak. A szabad ég alatt kellett helyet választani, mert az összes terméket elzárták előlük. A River és a Linden Streetek sarkát választották ki a gyű­lés megtartására. Négy héten, négy alkalommal jelentették be Crawford polgár­mesternél a gyűlés helyét és ide­jét ajánlott levélben. Válasz nem érkezett. Az igazi választ a gyű­lés reggelén adták meg. Állami lovas kozákok jelentek meg a helyszínen. Egész délelőtt a gyül­és helyét övező utcákban cirkáltak. Két óra tájban, ami­kor a gyű­lés kezdetét vette, a város összes rendőrei csatlakoz­tak a lovasokhoz és azonkívül az erre az alkalomra felesketett special rendőrök. Amikor aztán a Rev. William M. Fincke, a Civil Liberties Union országos bizottságának tagja fölállt az autójában, beszé­dének első mondatát sem fejez­hette be, mely így szólt: “Az American Federation of Labor auszpiciuma alatt vagyunk itt, hogy próbára tegyük alkotmá­nyos jogaink gyakorlását.” Flinn rendőrfőnök a gyűlésre szóló engedélyt követelte. A szónok kijelentette, hogy nincs engedélye. Tízre leráncigálták a gépről és letartóztatták. Után­na jöttek J. L. Deagen, az A. F. of 1.. országos szervezője, Ja­mes Sause, John Olishom és még két szervező. Egyiket a másik után tartóztatták le. A kozákok a tömeg közzé­­vágtattak, egy embert letiportak és hetet a for­galom megak­adályozása címén vittek be. George Dawson újság­írót a fényképező­gépének és le­mezeinek átadására kényszerí­­t­ették.­­­ A hat szónokot és hét nézőt azonnal Crawford főbíró elé ve­zették, aki a szónokokra egyen­­ki­rt 100, a többiekre 10—10 dol­­­lár óvadékot tűzött ki. A szóno­kok megtagadták a bailt és Du­quesne börtönében töltötték az éjszakát. Másnap reggel a biró úr kimondta az ítéletet. Egyen­­kint 100 dollár birság vagy 30 napi börtön. Ők az utóbbit vá­lasztották és az allegherni me­gyei börtönbe szállították őket. Az American Civil Liberties Union és a Vas- és Acélb­unká­­sok országos bizottsága azonnal megtették a lépéseket, hogy ha­beas corpus eljárás alapján ki­szabadítsák őket. Ez siettetni fogja a felebbezést. A két szer­vezet kijelentette, hogy az ügyet a legmagasabb bíróságig viszik. Középületeket égetnek fel az írek LONDON, máj. 21. — Dublinből férh­ezír jelentések ,számos rendőr­­darab­ leégéséről adnak hírt. Sligo Countyban fegyveres álar­cos emberek az adóhivatalba törtek, az összes könyveket, okiratokat ösz­­szegyű­jtötték és megégették. Kildare Countyban a postahivatalt és egy magánházat égettek le. Middletown és Armagh Countyk­­ban a törvényszéket gyújtogatták fel és égettek el az összes okmányok, könyvek és iratokkal együtt. Írország más részeiben a postát szállító vasúti kocsikat támadták meg és fontos jelentéseket, leveleket raboltak el a postai szállításból. Londonderryben az utóbbi utcai harcokból kifolyólag a legelkesere­­dettebb hangulat uralkodik. Az el­­lenségeskedés­ a Sinn F­einerek és a unionisták között még jobban kiéle­sedett.

Next