Előre, 1920. május (16. évfolyam, 2580-2610. szám)
1920-05-23 / 2602. szám
HUNGARIAN DAILY NEWSPAPER Published DAILY Including SUNDAY Sunday issue Includes Magazine section Published by the American Hungarian Workingmen’s Federation Treas. VENCZEL MAZANEK; Secretary CH. VARGA g East 8rd Street Business Manager: Mew York, N. Y. JULIUS LIGETI. SUBSCRIPTION RATES: United States and Canada: one year: $8.—; 6 months: $4.—; 8 months: $2.—. Foreign Countries: one year $12.—; 6 months: $6.—; 3 months: $3. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egyesült Államokban és Kanadában, egy évre: $8.—; félévre: $4.----negyedévre $2.—. Külföldre, 1 évre: $12.—; félévre: $6.—; negyedévre: $3.— TELEPHONE: ORCHARD 8390. E lap hasábjai közérdekű ügyekben mindenki számára nyitva állnak. Kéziratokat a szerkesztőség nem őriz meg. MINDEN CSECK és MONEY ORDER az ELŐRE HUNGARIAN DAILY NÉVRE ÁLLÍTANDÓ KI. SOROZNAK Fiatal regényeket, életük délsőjén álló embereket, sok öregeket is. A fehér Magyarországon, a fehér terror poklában soroznak. Nincs kenyér, nincs hús, nincs ruha, de fegyver még mindig van bőven. Az ötéves háború megtizedelte az ország népét, de azért csak akad a fegyverhez ember is, különösen, ha nem nagyon válogatják, öreg-e, vagy fiatal, népies vagy nyomorék. Magyarország urainak hadseregre, nagy hadseregre van szükségük. Igaz, hogy a békéit aláírták, de azért mégis szükség van a hadseregre, mert hát a béke aláírása csak fegyverszünetet jelent. A magyar urak nem tudják elfeledni, hogy uralmuk valamikor, nem is olyan régen, a Kárpátoktól az Adriáig terjedt és igájukat húzta nemcsak a magyar, hanem a tót, a ruthén, a román, a horvát, a bosnyák proletár is. Nem, nem soha! A magyar urak sohasem fognak lemondani a reményről, hogy régi hatalmukat visszaszerezzék. • Proletáréleten, proletárvéren akarják visszaszerezni. Ezért soroznak most Magyarországon. A román invázió lefegyverezte a magyar proletárokat. A terroristák kormánya most ismét a proletariátus kezébe nyomja a fegyvereket. De közben történt valami. A fehér betyárok legyilkoltak öt-hatezer magyar munkást. Az internációs táborokban meggyötörtek negyven-ötvenezer munkást. Irgalmatlanul letiporták, igába hajtották a fegyvertelen magyar proletárokat. A leigázott, agyongyötört, éhes, rongyos magyar munkások most fegyvert kapnak kínzóiktól. Ki ellen fordítják majd ezek a munkások a fegyvert ? Elfeledik-e a tíz keserves hónap szenvedését? Azért kapják kezükbe a fegyvereket, hogy használják azokat. És használni fogják! Soroznak a magyar urak, fegyverbe állítják ismét a proletariánust, a forradalmi erőket, melyek nem feledik el szenvedéseiket. Nem, nem, soha! Hát csak sorozzanak a magyar urak. . . • AZ OSZTÁLYHARC WEST VIRGINIÁBAN WestVirginia a bánytulajdonosok és gunmenek paradicsoma. A bányatulajdonosok gazdasági és politikai uralmának nincs korlátja. Mindegyik bányatulajdonosnak akkora a hatalma, ahány köztisztviselőt megvásárol és ahány gunment zsoldba fogad. A bányászok jobbágysorban élnek. A bányatulajdonosé a munkaerejük; a bánya, amelyben dolgoznak, a viskó, melyben laknak, a bolt, amelyben vásárolnak. A sztrájk azt jelenti, hogy elvesztik lakásukat s pénzért sem vásárolhatnak semmit sem. S azonkívül azt jelenti, hogy a “bányaőrök”, a bányatulajdonosok zsoldosai hajtóvadászatokat rendeznek. A gyilkosságok persze megtorlatlanul maradnak. Azonban a proletárlázadás szellemét nem képes elfojtani a rémuralom. A west virginiai bányászok szervezkednek és sztrájkolnak , és fegyverkeznek. A novemberi sztrájk alkalmával csakis a kormányzó személyes közbelépése térítette el őket attól a szándékuktól, hogy a társulatok bérgyilkosait kiirtsák. A kormányzó ígéretei lecsillapították őket. Most ismét folyik a harc. Országos ügygyé csak azért vált, mert a bányatulajdonosok bérgyilkosai agyonlőtték Matewan polgármesterét, aki egy bányásznak jogtalan elfogatását meg akarta akadályozni s mert a rendőrfőnök kénytelen volt hármat agyonlőni a bányatulajdonosok zsoldosai, közül, hogy a bányász-unión szervezőjének az életét megmenthesse. Azóta folyik a fegyveres harc, melynek eddig tizenhárom emberélet esett áldozatul. Amíg az osztályharc így folyik West Virginiában, a kormányzó az államon kívül előadásokat tart a demokrácia és a törvényes rend megvédelmezéséről a vörösek ellen! A VERSENYFOGADÁSOK MEGTILTÁSA A szövetségi törvényhozásban az egyik — bizonyára vesztes — honatya jónak látta javaslatot benyújtani a lóversenyfogadások ellen. Azt akarja, hogy sem postán, sem hírlapban , sem távirati útán fogadásokat kötni ne lehessen. Nagyon természetes, hogy főleg a gazdag sportsmanok, a versenyistálló-tulajdonosok, nagy lótenyésztők vehemensen tiltakoztak ez ellen a törvényjavaslat ellen. Nekik sok, tekintetben káros volna, ha a kongresszus a lóversenyfogadásokat valamely formában korlátozná. Eltekintve attól, hogy nemcsak a fogadásokban érdekelt felek, hanem a lótenyésztéssel rendszeresen foglalkozó birtokosok is erős agitációt fejtettek ki a törvényjavaslat ellen, akadtak olyanok is, akik ebben “az amerikai szabadságjogok" megsértését látják. Ennél az “érvelésnél” meg kell állanunk , kissé. A lóversenyfogadások szigorítása vagy eltiltása mint “amerikai szabadságjog” igen érdekes gondolatkapcsolásra készteti az embert. A lóversenyfogadások nem egyebek, mint a burzsoázia hengerészének szórakozásai: hazárdjáték, mint a roulett, az idegek izgatására. A lótenyésztők számára jó üzleti reklám, hasznot hajtó eszköz. A tömegnek általában semmi köze hozzá, vagy ha igen, csak annyiban, hogy némelyek elég szerencsétlenek elhazárdírozni nehezen megkeresett pár dollárjukat. Még nemzetgazdasági szempontból sem olyan fontos, mert hiszen a lókiállítások nagy mértékben szolgálják a tenyésztők reklámcéljait. Miért volna tehát a gazdagok és kenyék szórakozása “szabadságjog”? Ha elkobozzák a radikális munkásszervezetek füzeteit, ha a Justice Department spiclijei elhurcolnak ártatlan embereket és kínvallatás alá fogják őket, törvényellenesen börtönben tartva százakat, ha sztrájkoló munkásokat rendőrbotokkal, privát gunmanekkel veretnek szét, ha a munkássajtót nap-nap után elnyomják, ha suttyomban deportálnak szegény, többgyermekes családapákat bírót tárgyalás és ítélet nélkül, hogy jellemes, becsületes embereket 10—20 évi börtönre ítélnek, mert meggyőződésük mellett kitartanak: ez nem jelenti az “amerikai szabadságjogok” megsértését. Ezért senki sem emel szót a kongresszusban! A lóversenyfogadást betiltó törvényjavaslat nem lesz törvény soha. Erre mérget vehetünk és a honatyák csöppet sem törődnek azzal, hogy a lóversenyfogadásnál sokkal értékesebb, sőt egyedüli értékes szabadságjogokat semisítenek meg akkor, amikor a sportot nagylelkűen megvédik. Ez jellemzi a mai rendszer erkölcsi értékét Romlottságának fokmérője az, hogy mit állítanak be “szabadságjog”-nak Amerikában azok, akik a reakció sötétségét hozzák erre a kapitalista országra. Egy vigaszunk azonban lehet ebben is: a római birodalom züllését is az erkölcsi szabadságjogok megszüntetése előzte meg. A kapitalista társadalom ma hasonlít egy zülló Rómához, amelyet már aligha képes megmenteni a legnagyob burzsoá bölcseség. Az épület tönkrement, mert megdőlt az alapja. Az összeomlás minden pillanatban esedékes. Coolidge kormányzó szerint élelmiszerhiány fenyegeti az egész országot Felszólította az állam lakosságát, hogy vessen be annyi veteményes kertet, amennyit csak lehetséges. Egy nappal ezen felszólítás előtt egy kocsirakomány babot a folyóba ürített a tulajdonosa, mert nem kapta érte azt az árat amelyet követelt. Ami megint csak bizonyítja, hogy milyen esztelenül züllött a mai kapitalista rendszer. A new yorki kikötőben és az ide vezető vasúti vonalakon több gyümölcs- és farmtermék rothad el egy héten, mint amennyit az egész ország házi veteményes kertjei termelhetnek egy év alatt óriási fáradtság árán. De azért ezen a rendszeren nem szabad változtatni. Még ajánlani sem szabad a változást, mert akkor “kriminális szindikalizmussal” vádolják az embert. Sokan a munkást kenyérkeresőnek nevezik. Meglehet, hogy az volt a múltban. Azonban a jelenben ez a név semmi esetre sem felel meg a valóságnak. Meggyőződhetünk erről, mihelyt összehasonlítjuk a munkások keresetét és a megélhetési szükségletek árát 1913-ban és 1919-ben. A szervezett munkás bére 1913-tól 1919-ig 48 százalékkal emelkedett, míg az élelmiszerek, a ruha és a lakás ára pedig több mint 100 százalékkal emelkedett. Bátran mondhatjuk tehát, hogy a munkabér vásárló ereje kevesebb most, mint 1913-ban volt. Az amerikai munkás tehát nem “kenyérkereső”, hanem “kenyérvesztő”. b L e 11 A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÉS MAGYARORSZÁG .(A bécsi Magyar Újság munkatársától.) Prága, április 211. A szlovák politikusok növekvő befolyása a csehszlovák köztársaság ügyeinek legfelső intézésére indokolttá tette, hogy egyik vezérük, dr. Hodzsa Milán csehszlovák unifikációs miniszter véleményét megkérdezzük. Csehszlovákország belső, valamint nemzetközi, helyzetéről és a szomszéd államokkal, különösen Magyarországgal szemben követett politikájáról." Kérdéseink közül persze nem hiányozhatott az sem, hogyan képzeli el egy államférfimelme a volt monarchia területén alakult új államok politikai és gazdasági megélhetését, berendezkedését, megerősödését? Dr. Hodzsa Milán miniszter kérdéseinkre a következőkben válaszolt : — A csehszlovák köztársaság belpolitikai helyzete valamenynyi új államé között a legkomplikáltabb, mert meg kell birkóznia mindazokkal a problémákkal, amelyeket a legfejlettebb szociális mozgalom felszínre letett. — Van nagyiparunk, annyira van, hogy a volt monarchia iparának — némely szakmában — 70-80 százaléka a mi területünkön maradt. A mienk a legfejlettebb munkásosztály, munkásaink között nincs analfabéta, a legszegényebb napszámos is osztályöntudattal bír és társadalmi és gazdasági érdekeit érvényesíteni óhajtja. — Magyarország, Jugoszlávia, Románia annyival egyszerűbb társadalmi tagozódással küzdenek, amennyiben jött nehéz ipar alig van. Munkásosztályaik a fejlődés sokkal alacsonyabb fokán állanak. A mezőgazdasági termelésnél szélsőségek állanak egymással szemben. Vannak egyrészt Schwarzenbergjeink, Eszterházyaink, Schönborn - Ruehheimjeink, másrészt Magyarországtól öröklött mincsetlenek százezrei. Hasonlíthatatlanul zsigozottabb, komplikáltabb tehát a helyzet nálunk, mint szomszédainknál. — Mindazonáltal az uj államok között egyetlenegy sem volt annyira ura a legsúlyosabb helyzeteknek, mint éppen a mienk. Nálunk egész hónapok (augusztustól januárig) múltak el egyetlenegy munkássztrájk nélkül, amikor régen konszolidált, erős tradíciókkal bíró országoknak kellett megbirkózniuk (Anglia, Franciaország, Olaszország, Amerika). Ennek oka az, hogy tudunk szociálpolitikát csinálni és tudunk kormányozni. Kormányunk élén 1919 július óta szociáldemokrata politikus áll, aki velünk polgári agrárdemokrata pártokkal kéz a kézben, a legteljesebb taktikai összhangban vezeti az ügyeket. Ma ott tartunk, hogy aháború utáni természetszerű szociális válságnak tetőpontját átléptük s szemlátomást konszolidálódunk úgy szociálpolitikailag, mint gazdaságikig és közigazgatásilag. — Nagyon megjavult a nemzetiközi helyzetünk is. Valamennyi európai állam között (Franciaországot sem véve ki), mi voltunk az egyedüliek, akik órára és percre pontosan, készpénzben megfizettük amerikai tartozásainkat (nyersanyaghitelek). ugy , hogy ma az amerikai pénzcsoportok a legmesszebbmenő előzékenységgel és bizalommal halmoznak el hitelajánlataikkal. Csehszlovákországban a konszolidáció a szó legszigorúbb értelmében részint már is ténnyé vált, részint — főképpen államháztartási és élelmezési vonatkozásaiban — egy, legföljebb másfél esztendőnek kérdése. Ami a többi új államot illeti, természetszerűleg csak messze perspektívából láthatom a helyzetet, de az a benyomásom, hogy úgy Jugoszlávia, valamint Románia nemzetközi viszonylataiban rövidesen nyugvópontra jut, úgy hogy a belpolitikában itt-ott felbukkanó válságok könnyű szerrel megoldhatók lesznek. — Nem látom ilyen rózsásnak a helyzetet Magyarországon. A magyarságnak mindig az volt a nagy baja, hogy nem tudott a hatalommal élni, hanem mindig csak visszaélt vele. Ezért kellett felbomlania a régi Magyarországnak és ezért nem tud elhelyezkedni sem belpolitikáiig, sem nemzetközileg az uj Magyarország. A kommunizmus szélsőségei kihívták a fehér terrort s hogy mi lesz a fehértermi után, ezzel Magyarország államférfiainak nagyon lelkiismeretesen kellene számot vi nok. l-Engem természetesen csak azok a kihatások érdekelnek anyelveket : fehér terror a külpolitikában idézhet elő. Úgy látom, hogy külpolitikailag a versaillesi béke el nem ismerésében és abban nyilvánul meg, hogy bizonyos magyar körök, amelyeknek munkáját mi itt egészen pontosan ismerjük, részint diplomáciai cselfogásokkal, részint kardcsörtetéssel, részint pedig irredenta propagandával akarják veszveztetni a szomszéd államok békéjét. Mi a pacifizmusban nem tudunk elég meszsze menni és nálunk az őrültek házába csuknák azt, aki akármilyen irányban háborító politikát akarna szuggerálni a nemzetnek. Arról azonban biztosíthatom, hogy az egész nemzetpolitikai pártállásra való tekintet nélkül mint egy ember állna talpra abban a pillanatban, ha Budapesten akárki veszélyeztet, né a békét, vagy pedig a versaillesi béke által teremtett helyzetet. Ebből a szempontból nézve a dolgot, az úgynevezett Horthy-politika Magyarországra csak katasztrófát hozhat és a legkomolyabban vésztél vezteti Magyarországnak azt a nemzetközi pozícióját is, amelyet a versaillesi béke a magyar nemzetnek meghagyott. Önök vita tárgyává teszik azt, hogy Magyarország mai határain belül gazdaságilag életképes-e, vagy sem. Úgy hiszem, hogy semmi esetre sem lehet életképes, ha a kormányrendszer éppen azokat a társadalmi rétegeket zárja ki a közéletből, amelyek termelnek, ipart üzetek és kereskednek. Más szóval: olyan népképviseleti s kormányzati rendszer, amelyben a munkásság, az ipari és a kereskedői világ nincs képviselve, tetemesen csökkenti az állam gazdasági teljesítőképességét. Abban a pillanatban azonban, amikor az állam rátámaszkodik azokra, akik termelésükkel, gazdasági kultúrájukal és kereskedelmükkel a gazdasági munka nélkülözhetetlen elemeit képviselik, abban a pillanatban én Magyarország gazdasági életképességét biztosítva látnám, önöknek nagyszerű mezőgazdaságuk lehet és mezőgazdasági iparukkal egy-két éven belül megjavíthatjuk kereskedelmi és fizetési mérlegüket. Magyarország jövője nem a dzsentri fenegyerekeken és katonatiszteken nyugszik, hanem gőzmalmain és cukorgyárain ; nem a kardesörtejtésből sarjad, hanem abból a viágnézetből, amelynek két főparancsolatja ez: dolgozni és takarékoskodni. — Mihelyt Magyarország gazdasági rendszere erre az európai színvonalra emelkedett, nemcsak lehetséges, hanem egészen természetszerű, hogy szívesen lép vele gazdaságpolitikai viszonyba nemcsak Csehszlovákia, hanem valószínűleg minden más szomszéd állam is. —1. Megyjegyzés: Fölöslegesnek tartjuk kommentálni ezt a cikket, amely burzsoá szempontból fogja fel a monarchia volt államainak jövőbeni helyzetét és ugyancsak kispolgári szemüvegen át, látja a jelen nehézségeiből kivezető megoldást. Természetes, hogy a cikk szociálpolitikai és világszemléleti felfogásával nem értünk egyet, sőt határozottan visszautasítjuk azt a megállapítást, hogy “a kommunizmus szélsőségei kihívták a fehér terrort.” Ha voltak szélsőségek, azok alig lehettek alapokai a mai — menthetetlen — rablógyilkos uralomnak Magyarországon. A cikk elég érdekes és tárgyilagos arra, hogy a magyar helyzetet megértsük. Mi ugyatt más megoldást, látunk, mint Hodzsa Milán, amely megoldás természetesen a Csehszlovákiát sem hagyja meg kispolgári állapotában. Ez a megoldás egy győzelmes középeurópai proletárforradalom, amely nem maradhat el semmiképen. AZ ELŐRE PALOTA NEM AZ ELŐRE OTTHONA , SUGÁR L. JÓZSEF ÉS A SÁRGA MOZGALOM “ELŐRE PALOTÁIJA. Olvasóink még jól emlékeznek az úgynevezett Előre Palota mozgalom keletkezésére. Az Előrének tágasabb, megfelelőbb helyiségre — nem palotára, hanem egyszerűen tágasabb helyiségre, volt szüksége. Sugár L. József, az Előre akkori üzletvezetője, az Előre költöztetésének kérdését palota vásárlással vagy építéssel akarta megoldani s e célból részvénytársaságot szervezett. Az elvtársak nagy része nem nézte jó szemmel ezt a mozgalmat, helytelenítették nem a célt, hanem a kivitel módját. Mások úgy vélekedtek, hogy ha egy társulat alakul, mely céljául a mozgalom egyik égető kérdésének, a lap költöztetésének a megoldását tűzi ki s e kérdést úgy akarja megoldani, hogy a lapot ne terhelje semmi gond, e törekvés megérdemli az elismerést is, a támogatást is. Az elvtársak és az Előre hívei tehát részvényeket jegyeztek, adakoztak azzal a tudattal, hogy az Előrének nyújtanak támogatást, annál is inkább, mert időközben a palotások a szövetség illetékes fórumaihoz folyamodtak indorszálásért. A szövetségnek arra hivatott bizottságai kellő biztosításokat követeltek a palotásoktól, mielőtt mozgalmukat indorszálnák s mivel a biztosítékokat nem kapták meg, az in- idorszálás is elmaradt. Hogy menynyire helyénvaló volt ez az óvatosság, az hamarosan kiderült. Amikor a szövetség bizottságai végre találtak egy alkalmas épületet az Előre számára és elhatározták annak megvételét és átalakítását, Sugár L. Józsefnek és társainak szint kellett vallaniuk: tényleg az Előre költöztetésének keresztülvitele végett indították-e meg mozgalmukat, vagy pedig privát üzleti spekulációra akarták felhasználni az Előre nevét és az elvtársak jóhiszeműségét? Szint vallottak: nekik Előre Palota kell, melynek csak annyi köze legyen az Előréhez, hogy az az Előre híveitől s az elvtársaktól hamis ürügygyel összeszedett pénzből épüljön fel. Ezzel tehát végre rendben volnánk. Ami ebben a tekintetben elintézendő marad, azt Sugárékkal elintézik azok az elvtársak, akiktől Sugárék hamis ürüggyel vettek fel adományokat és kölcsönöket. A dolognak van egy bennünket sokkal közelebbről érdeklő folytatása is. Sugár L. József és társai az Előre támogatásának ürügye alatt gyűjtött pénzekből lefoglalóztak nem is egy, hanem három úgynevezett Előre Palotát, melyet részben privát üzleti vállalkozásoknak, részben ellenforradalmi agitációjuk fészkének szántak. Hogy vállalkozásukat befejezhessék, most ismét kölcsönökért és adományokért házalnak. A vidéki elvtársakat és olvasóinkat felkeresik Sugárék személyesen vagy “körlevelekkel,” amelyekben “gyűjtéseket” indítanak, hol “Előre Palotára,” hol pedig a bécsi magyar emigránsok segélyezésére. A körlevelek alá SUGÁR L. JÓZSEF pingálja alá becses nevét valamilyen , talán nem is létező “bizottság” nevében. A körlevelekben VAKMERŐ SZEMÉRMETLENSÉGGEL MÉG MINDIG ARRA HIVATKOZVA, HOGY A RÉGEBBEN VALLOTT CÉLRA AKARJÁK FELHASZNÁLNI A PÉNZT. Sugárék “Előre Palota” fékmozgalmát ne tévesszék össze elvtársaink az ELŐRE OTTHON mozgalmával. Az Előre Otthon céljára befolyó pénzek és adományok az Előre jelenlegi új helyiségének átalakítására és a folyamatban lévő költözködésre szolgálnak. Az ELŐRE OTTHON-hoz Sugáréknak semmi közük sincs, ők az “Előre Palota” svindlijével akarják becsapni a hiszékenyeket. Tudomásunk szerint idáig még egy esetben sem sikerült a trükk, de azért szükségesnek tartjuk elvtársainknak s olvasóinknak figyelmeztetését, ha Sugár L. József és társai az “Előre Palotával” megkörnyékeznék: Óvakodjanak a szélhámosoktól! Az acéltröszt és a szólás , szabadság —— A május 9-én, vasárnap Du-quesne-ben elfogott hat szónok letartóztatásával próbára akarják tenni a United Steel Corporation-nek azt a hatalmát, hogy Pennsylvania állam alkotmányával szembeszálllhasson. Duquesne Pittsburgh közelében és az acéltröszt ellenőrzése alatt álló kerület szívében van. Pennsylvania állam alkotmánya azt mondja, hogy “a polgároknak jogukban van közös érdekeik védelmére békésen összejönni.” Duquesne-nek szabályrendelete van, mely előírja, hogy minden gyűlés vagy parádé 21 órával előbb bejelentendő. A polgármester van felhatalmazva annak az eldöntésére, hogy a parádé vagy gyűlés “hátrányos-e a köz érdekeire.” James S. Crawford polgármester, véletlenségből a város főbírája, városi tanácsos, továbbá a National Bank of Duquesne igazgatója s a mekeesporti Par- toul TriplateCo. elnökének a testvére. Az utolsó nagy acél- sztrájk alkalmával kijelentette, hogy az American Federation of Labor anszpicirina alatt még Jézus Krisztus sem beszélhet Duquesne-ben. A vas- és acélmunkások országos bizottságra több ízben tett kísérletet, hogy engedélyt szerezzen Duquesneben és más szomszédos városokban tartandó gyűlésekre, de ezt egyszer sem sikerült kieszközölni. Látva, hogy minden törekvésük hiábavaló, elhatározták, hogy bíróság útján fogják próbára tenni annak a szabályrendeletnek a törvényességét, melyet ellenük használnak. A szabad ég alatt kellett helyet választani, mert az összes terméket elzárták előlük. A River és a Linden Streetek sarkát választották ki a gyűlés megtartására. Négy héten, négy alkalommal jelentették be Crawford polgármesternél a gyűlés helyét és idejét ajánlott levélben. Válasz nem érkezett. Az igazi választ a gyűlés reggelén adták meg. Állami lovas kozákok jelentek meg a helyszínen. Egész délelőtt a gyülés helyét övező utcákban cirkáltak. Két óra tájban, amikor a gyűlés kezdetét vette, a város összes rendőrei csatlakoztak a lovasokhoz és azonkívül az erre az alkalomra felesketett special rendőrök. Amikor aztán a Rev. William M. Fincke, a Civil Liberties Union országos bizottságának tagja fölállt az autójában, beszédének első mondatát sem fejezhette be, mely így szólt: “Az American Federation of Labor auszpiciuma alatt vagyunk itt, hogy próbára tegyük alkotmányos jogaink gyakorlását.” Flinn rendőrfőnök a gyűlésre szóló engedélyt követelte. A szónok kijelentette, hogy nincs engedélye. Tízre leráncigálták a gépről és letartóztatták. Utánna jöttek J. L. Deagen, az A. F. of 1.. országos szervezője, James Sause, John Olishom és még két szervező. Egyiket a másik után tartóztatták le. A kozákok a tömeg közzévágtattak, egy embert letiportak és hetet a forgalom megakadályozása címén vittek be. George Dawson újságírót a fényképezőgépének és lemezeinek átadására kényszerítették. A hat szónokot és hét nézőt azonnal Crawford főbíró elé vezették, aki a szónokokra egyenkirt 100, a többiekre 10—10 dollár óvadékot tűzött ki. A szónokok megtagadták a bailt és Duquesne börtönében töltötték az éjszakát. Másnap reggel a biró úr kimondta az ítéletet. Egyenkint 100 dollár birság vagy 30 napi börtön. Ők az utóbbit választották és az allegherni megyei börtönbe szállították őket. Az American Civil Liberties Union és a Vas- és Acélbunkások országos bizottsága azonnal megtették a lépéseket, hogy habeas corpus eljárás alapján kiszabadítsák őket. Ez siettetni fogja a felebbezést. A két szervezet kijelentette, hogy az ügyet a legmagasabb bíróságig viszik. Középületeket égetnek fel az írek LONDON, máj. 21. — Dublinből férhezír jelentések ,számos rendőrdarab leégéséről adnak hírt. Sligo Countyban fegyveres álarcos emberek az adóhivatalba törtek, az összes könyveket, okiratokat öszszegyűjtötték és megégették. Kildare Countyban a postahivatalt és egy magánházat égettek le. Middletown és Armagh Countykban a törvényszéket gyújtogatták fel és égettek el az összes okmányok, könyvek és iratokkal együtt. Írország más részeiben a postát szállító vasúti kocsikat támadták meg és fontos jelentéseket, leveleket raboltak el a postai szállításból. Londonderryben az utóbbi utcai harcokból kifolyólag a legelkeseredettebb hangulat uralkodik. Az ellenségeskedés a Sinn Feinerek és a unionisták között még jobban kiélesedett.