Enigma, 2001 (8. évfolyam, 28-30. szám)

2001 / 29. szám

FAGYÖNGY Poétikai rendszerében az a mozzanat a lényeges, ahogyan az alanyiságot eléri a rajta túlterjedő, ahogyan a meglevő viszonyok maguktól feltárják magukat egy átrendezésben, amelyet egy észrevétlen névtelenség belülről teremt. Minden mellékesnek rémlő eseményt pusztán az a tény avat jelentékennyé, hogy olyan ponton megy végbe, ahol tökéletessé válik minden szürkesége ellenére, és mélységesen fontossá valamilyen személyes belátás előzményeként...”6 . Dolgozatomban azt kísérlem meg bemutatni, hogy a medialitásnak ez a fordított, más léptékű poétikája, amely közvetlenül szeretne nyelvévé válni a dolgoknak, a háború valóságalakzatában, az eseményszerű intenzitásának, archetipikus képzeteiben éppen költészetének poétikai törvény­­szerűségei miatt (és nem politikai megfontolásokból) találja meg a maga adekvát mintázatát. A nyelvi öneszmélés e hiányból teret nyerő költői gyakorlata önkéntelenül is rátalál (vagy őt találják meg?) bizonyos tematikus nyomorúságállapotok rajzaira. Krízisidők sorjázásának lehetünk tanúi az Áhítat könyvé­től, az ínség legnagyobb ciklusán, a Hangokon­, a Malte „hanyatlástörténeti epizódján”, „sötét hangú mennybemenetelén” keresztül az 1914-es „furcsa év” válságáig. Rilke szinte az első világháború kitörésének napján kezd dolgozni - részben Hölderlin nyomán - ötrészes himnikus ciklusán, az Öt éneken. August Stahl kommentárjai 10 szerint az első darabhoz az augusztus elsejei mozgósítás másnapján kezd hozzá, azon a napon, amikor Német­ország megszállja Luxemburgot. Napra pontos dátummegjelölést csak a ciklus első darabjánál említ: „Dieses Gedicht entstand am 2. und 3. August 1914." Stahl értékelésében a himnikus ciklusban kifejeződő háborús lelkesültség az abban az időszakban keletkezett levelekben józanabb felvezetést kap.11 Ezért is érdemes közelebbről megvizsgálni Rilke háborúhoz fűződő viszonyának e versciklusban tetten érhető problémáit. A háború kitörése Rilkénél egy olyan életszakaszt zár le, amelyben a testi állapot ingadozásai egy alkotási krízist sejtetnek­ ,Azt mondani, Én, s ezzel egy olyan állandóra gondolni, amelyben a testi elem természetes és szinte észrevétlenül működik, ...ez most már esztendők óta nem sikerül."12 Anthony Stephens a megosztott Én korszakaként értelmezi az 1913—es alkotói 6 Levél Clara Rilkének, 1907. március 8. ford. Báthori Csaba. Rainer Maria Rilke: Levelek I. Budapest, Új Mandátum, 1994.123. I „Ami történik, az olyan előnyben van azzal szemben, amit gondolunk vagy tenni szándékozunk, hogy soha nem tudjuk utolérni, és soha nem ismerhetjük meg a valóságos képét ” . Rilke maga hivatkozik erre egyik levelében: „...egyszerűen megütni a nagyszerű Sors hangjait, a Stundenbuch hangjait, vagy fölidézni más, ínség-tapasztalatával ma is érvényes korábbi költeményeim egyikét..." Levél Magda von Hattingbergnek, 1914. okt. 2. ford. Báthori Csaba, R. M. Rilke: Levelek IV. Budapest, Új Mandátum, 1997.28. 9 A Stimmen (Hangok) a Képek könyvében szerepel és kilenc konstációt nevez meg az emberi szenvedésben: a koldus, a vak, az öngyilkos, az idióta, az özvegy, az árva, a törpe és a leprás dalaként. 10 Rilke-Kommentar zum lyrischen Werk von August Stahl. München, Winkler Verlag, 1978.278. II Bár még augusztus 6-án ezt írja Marie von Thurn und Thaxisnak: „nem tudna valami helyet számomra, ahol részt vehetnék az általános megmozdulásban?"; augusztus 15-én szakadékokról beszél, amelyek minden emberi mértékű szellemiségtől eltorlaszolják. 12 Levél Lou Andreas-Saloménak. 1914. július 4.1. m. 80

Next