Enigma, 2015 (22. évfolyam, 82-85. szám)

2015 / 82. szám

55 ÚJ FORRÁSOK nem csak itthon, de a külföldön is ismerik és bámulják, így Hubay, kinek varázs­hegedűje a hangversenyek fénypontja volt s ki művészetét számtalan híressé vált tanítványban folytatja. A legtöbben közülük már elmentek a nagy titok felé, még a vidám Feszty Árpád is. Alighogy bevégezte híres körképét, A magyarok bejövetelét, melyen Mednyánszky Lászlóval dolgozott igen nagy sikerrel. Feszty a Hortobágyon, majd Szenttornyán kereste az igazi magyar típusokat, míg Mednyánszky Uzsoknál, Vereckénél örökítette meg a bűbájos tájakat és szorosokat, melyeken őseink diadal­masan behatoltak, hogy egy ezer éven át boldog országot alapítsanak. Többször láttam még Jókait s mindig észrevettem szeretetreméltó, ábrándos lel­kű idének ez vagy azon mozzanatát, de soha nem ilyen jellemzetes egyöntetűségben, mint azon este. Úgy rémlik nekem, mintha csak az egyszer találkoztam volna vele, mintha többi összejövetelem a nagy költővel mind csak ezen egy este töredéke lenne. Midőn már viszály és szétesés jött a családjába, nem láttam többé, s ha hírt hallottam felőle, az idegenül hangzott. Nem tudtam őt más környezetben, más behatások alatt képzelni. Csak midőn egy gyászos hír szárnyalta át az országot, hogy azok az örökifjú kék szemek végleg becsukódtak, találtam újra reá, s hálásan tettem emlékeim nefelejcskoszorúját a nagy poéta sírjára. És most­­ meghatottan nézem a Bajza utca 39-é vált­­ Petőfi-házban Jókai bőrkarosszékét s más, az akkori boldog időben látott emléktárgyakat. Mind, mind a múlté. S a múltban Petőfi és Jókai ismét együtt vannak, mint itt együtt vannak a Petőfi-ház termeiben. Czóbel Minka 15 JUSTH ZSIGMOND - IN MEMÓRIÁM 1863. FEBRUÁR 16. Tavaly, levélhulláskor, régi adósságom törlesztettem. Mint a zarándok indultam el Orosházáról a határba, Szentetornyának és magammal vittem egy szobrász öcsémet, akit kioktattam, ki lett légyen az rövid földi életében, akinek sírjához most lelkem egész kegyeletével elindulék. Hol hatalmas port tapostunk, hogy a színes avar zörgött saruink alatt. Mögöttünk kocsi jött. Mikor elér, megáll és meginszál az öreg paraszt, ülnénk fel, szívesen visz. Nem így akartuk, de a jó szívvel ajánlkozót se lehetett megbántani. Csöndes, szép szava, figyelmessége elárulta, hogy Justh Zsigmond kedves népéből, a nazarénusokból való. Hát még mikor megtudta, hogy mi járatban vagyok, hogy a „drága, boldogult kis urunk” barátja messze földről csak azért jött el a pusztaságba, hogy pár percig egy fehér márványkereszt tövében álljon meg,16 s aztán forduljon visszafele az apostolok paripáin... 15 Koszorú, Úf. 5. 1938/1939. 147-152. 16 „A sírboltot az elhalt görög színházában, a nézőtér közepén ásták meg. Ott, ahol Justh páholya volt, most egy kőkereszt áll.” Budapesti Hírlap, 1894. október 22. 4. A második világháború után a park fáit kivágták és sírhelyét lerombolták. 1963-ban feltárták sírját és áthelyezték a gádorosi temetőbe.

Next