Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1875
X. Adalékok a collegium ez évi történetéhez. Mint a múlt években úgy a jelen isk. évben is négy tanintézetet foglalt magában a collegium u. m. főgymnasiumot, tanitó-képző s hittani intézetet és jogakadémiát. A főgymnasium szervezetében s tanári testületében változás nem történt. A tanitóképző intézet, melyből a múlt isk. évben két folyam volt megnyitva két rendes tanár vezetése alatt, a jelen isk. év kezdetével mint teljes három folyami tanintézet nyittatott meg a növendékek oly létszámával, mely ez intéz.ív jövendőjére nézve szép reményekre jogosít. Tanári kara kiegészítése végett a tiszai egyházkerület múlt évi közgyűlése által harmadik rendes tanáral a collegium által kijelölt Leszih Ede szegedi lelkipásztor hivatott meg, ki tanári székét 1875. sept. 1-jén elfoglalván, azóta megszakasztás nélkül pontosan jár el tisztében. — Múlt évi értesítőnk a folyó isk. év végére ígérte ez intézet szervezetének és tanrendszerének bővebb ismertetését. Ez utóbbit illetőleg elegendő tájékozást nyújt ez intézetben előadott tantárgyak alább következő részletes jegyzéke, az intézet szervezetéből a nagyobb közönségre nézve érdekkel legfeljebb azon viszony bírhat, mely ezen szakintézet és a collegium közt az ez utóbbi s a tiszai egyházkerület közt három évvel ezelőtt létrejött szerződésszerű megegyezés folytán fennforog, s melynek lényege a következőkben van : „A tanitóképző intézet tanáraival a többi collegiumi tanárokkal teljes paritás mellett, a collegium személyzetébe teljesen beillesztett részt képez ugyanazon felügyelő és igazgató alatt; — a beírás és bizonyítványok, év megnyitás és berekesztés, szünidő, iskolai ünnepélyek azonosak a collegium rendével; a tanárválasztás a kerületet illeti; de a mennyiben az eperjesi egyházak és a collegium ajánlatai ez intézet fenntartásában nevezetes tényezőt képeznek, egy tanári állomásra a collegiumi pártfogósági gyűlés bir kijelölési joggal. (L. az 1873. ker. gyűlés jegyzőkönyve VI. p.)