Építők Lapja, 1984 (37. évfolyam, 1-24. szám)

1984-06-11 / 11. szám

4 Egy kiváló brigád A legjobb pontszerzők Horváth Kornél, a győri Cardo Bútorgyár személyzeti vezetője régi ismerős. Tudom róla, ha ő va­lakit dicsér, arra valóban oda kell figyelni. Amikor arra kérem, hogy egy jó brigádot javasoljon riporta­lanyként, nem habozik a válasz­szák „A Petőfi Sándor szerelőbri­gádot javasolom. Ez a kollektíva tett talán a legtöbbet azért, hogy a vállalatunk eredményes évet zárjon." Ifjabb Nagy László brigádveze­tő igencsak meglepődik, amikor a személyzetire hívatják, ám, ami­kor megtudja, hogy cikk készül róluk, készségesen válaszol. — A brigádunk 1982-ben ala­kult — meséli. — A 18 fős társa­ságból 16-an fizikai dolgozók, őket egészíti ki két mecs. — Ahhoz képest, hogy alig kétesztendős a brigád, máris kitű­nő a hírük — jegyzem meg. Elmosolyodik: — Szó mi szó, igyekszünk, hogy elégedettek legyenek ve­lünk. Nálunk a brigádkiértékelés pontozásos módszerrel történik. Komoly segédpontokat lehet sze­rezni a termelési százalék teljesí­tésében, illetve túlteljesítésében, a társadalmi munkáknál, a vér­adásban, a tanulásban, vala­mint a közös brigádprogramok­ban. Amelyik brigád eléri a 180 pontot, az teljesíti a kiváló bri­gád előírásait. Mi 192 pontot tel­jesítettünk . . . « Természetesen ezzel magasan verték a többieket. — Nézzük meg egy kicsit rész­letesebben az eredményüket — javasolom. — Nos, ami a termelési ter­vünket illeti, jócskán túlteljesítet­tük — sorolja. — Mint exportát­vevő, a kezemen keresztülmegy minden elkészített munka. Büsz­kén mondhatom, hogy csak elvét­ve akad olyan késztermék, ame­lyen hibát találok. Brigádunkból többen párt és szakszervezeti társadalmi munkások. A tanu­lásból is kivesszük a részünket. A brigád nagy része különböző oktatásokra jár: szakközépisko­lába, technikusi előkészítőre, sze­mináriumra. Négy fő véradó, négyen pedig tagjai a vállalati önkéntes tűzoltócsapatnak. A Kiskúti úti óvodát patronál­juk, ahol bútorjavításokat vég­zünk, a kicsiknek játékokat ké­szítünk. A megyei TSH-nak a vi­­nyei turistaháznál erdei pado­kat, asztalokat készítettünk tár­sadalmi munkában. A hasított rönkökből készült erdei „búto­rok” jól illeszkednek a környezet­be. A brigád valamennyi tagja hosszú ideje a vállalatunknál dolgozik. Többen két évtizede. — Akárcsak a brigádvezető — jegyzi meg Horváth Kornél. Ifjabb Nagy László, bólint: — Éppen húsz esztendeje lép­tem át a vállalat kapuját, apám hozott ide, aki szintén itt dolgo­zik. — Mi okozza a legnagyobb gondot? — Talán az időnként fellépő anyag- és alkatrészhiány — vá­laszolja. — A brigád idei célkitűzése? — Még több pontot elérni, mint tavaly. Úgy legyen! (K. Gy.) ifj. Nagy László Nagykorúságával egyidőben lett a szegedi gyufagyár munkása Dávid József. A fővárosban ta­nulta az esztergályos szakmát, de a bizonyítvánnyal a kezében sem talált megfelelő munkát, így az­tán a szegedi gyufagyárban kö­tött ki. — Hol vannak már a harminc évvel ezelőtti gépek — mondja. — A korszerűsítés után gyakorla­tilag megszűnt a kézi munka. Ugye látta a műhelyben azokat a különféle berendezéseket? Most csinálunk belőlük valamiféle ma­sinát a gázgyújtó gyártásához. A műszaki vezető kitalálta, ho­gyan lehetne ezt a munkát is gé­pesíteni. Amíg nem leszünk kész, Megbízatása: munkavédelmi felügyelő úgy mint régen, kézzel mártogat­­va készülnek ezek a hosszú szálú gázgyújtók. — Akkor most kevesebb ideje marad társadalmi megbízatásá­ra. Több mint huszonöt éve vá­lasztott tagja a szakszervezeti bi­zottságnak. — Először kultúrfelelős vol­tam. Mi mindent kitaláltunk, ren­deztünk furfangos bajnokságot. Sokat szerepelt a műkedvelő kör. . . Vagy tíz esztendővel ez­előtt kértek, ezentúl foglalkozzam a munkavédelemmel. Elvégeztem a szakszervezeti tanfolyamot, és igyekeztem becsülettel ellátni fel­adatomat. Eleinte volt is hiba. Még arra is akadt példa, hogy le­állítottuk a termelést. Nem en­gedtem a hibás oxigénpalackot használni. De a korszerűsítéssel alaposan megváltozott a helyzet, nagyon sokat javultak a körülmé­nyek, csökkent a balesetveszély. Szerencsére nálunk ismeretlen a halálos baleset, pedig a gyufa­gyártás ma is magában hordja a robbanásveszélyt. Talán ezért is van, hogy az emberek vigyáznak magukra, egymásra — igaz, ál­landóan óvatosságra intjük őket. Ami a szakszervezeti munkavé­delmi őrhálózatot illeti, hát bi­zony működhetne jobban is. Szé­pen hangzana, tudom, ha most azt mondanám: nincs min javíta­ni. Igenis kell javítani munkán­kat. — És mondana valamit a cso­portvezető, a társadalmi munka­­védelmi felügyelő magánéleté­ről? , Készülünk a fiamhoz, Tisza­­dobon jogász. Aztán, ha összejön a pénz, az idén vagy jövőre újra megyünk Franciaországba. Én ott születtem. Apámnak a Tanács­­köztársaság leverése után mene­külnie kellett itthonról. Rajk László zászlóaljában szolgálta a Spanyol Köztársaságot. Amikor a fasizmus győzött a demokrácia fe­lett, menekültek. Egy kis francia bányászfaluban telepedtek le, így születtem én Salles du Gardon­­ban. Ott jártam iskolába . . . Ami­kor hosszú idő után, volt vagy harminc év, eljutottam szülőföl­demre, megtaláltam mindent, amire emlékeztem. Mutattam a feleségemnek az iskolát, a padot, ahol ültem. Megvolt a körtefa is, ahonnan az éretlen gyümölcsöt elcsentük . . . —sz— FELHÍVÁS Az Ipari Minisztérium az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgo­zók Szakszervezete egyetértésével a felügyelete alá tartozó gazdálko­dó egységeknél bútorasztalos szakmában ifjúsági szakmai-politikai versenyt hirdet. Ennek alapján a „Ki Minek Mestere” verseny lehetőséget bizto­sít a fiatalok tehetségének kibontakoztatásához, szakmai-politikai műveltségük fejlesztéséhez. A versenyre jelentkezhet minden bútoripari dolgozó, aki a 30. életévét nem töltötte be és a verseny időszakában a szakmában szak­munkásként dolgozik. A versenyt két kategóriában szervezik: 1. Pályakezdő szakmunkás (5 éves szakmai gyakorlat); 2. Gyakorlott szakmunkás (5 éven felüli szakmai gyakorlat). A verseny lebonyolítása három lépcsőben történik: — vállalati verseny — középdöntő — döntő. A vállalati döntők két részből állnak: — szakmai elmélet, politikai ismeretek, — szakmai gyakorlat. A vállalatok vezetői törekedjenek arra, hogy a fiatalok minél na­gyobb számban vegyenek részt a versenyen. A vállalati döntők határideje 1984. szeptember 15. A vállalati verseny győzteseit a vállalati kollektív szerződésben előírtak szerint lehet jutalmazni. Az országos döntőben szereplő versenyzők az előírt feltételek tel­jesítése esetén „mesterszakmunkás ” bizonyítványt kapnak. A szak­­szervezeti bizottságok nyújtsanak segítséget az előkészítésben és a versenyek lebonyolításában. A versennyel kapcsolatos tudnivalók (követelményrendszer, szakmai-politikai témajegyzék) a vállalati személyzeti vezetőknél megtalálhatók. ÉPÍTŐK LAPJA FAIPARI MELLÉKLET Foglalkoznak a bizalmival... Okos irányítás, önállóságra nevelés Azt hiszem, csalódtam volna, ha egy bútoripari vállalat szakszervezeti bizottságának irodájában nem találok ízléses bútorokat. Várakozásomat igazolandó, a Bubiv 2-es számú gyáregységének, az Angyalföldi Stylbútorgyárnak egy kellemesen berendezett szobájába vezet Andriska József fő­­technológus, szb-titkár. — Valahol csak kell fogadni a dolgozókat — mondja szétfutni készülő mosollyal, látva elége­dettségemet. Az, hogy nem csak itt találkozik ve­lük, sőt... de mindez kiderül az alábbi beszélge­tésből. A szakszervezeti munka egyik sarkalatos kérdé­se a bizalmiakkal, bizalmi helyettesekkel való fog­lalkozás. Ez nem véletlen, hiszen a dolgozókkal ők tartják a közvetlen kapcsolatot, ők azok, akik gyakran nehéz, vagy kényes kérdéseket magya­ráznak meg munkatársaiknak. Az ő képzettségü­kön, informáltságukon nagyon sok múlik. A Bú­toripari Vállalatnak ezt a gyárát úgy ajánlották ne­kem, mint követendő példát. Andriska József — ezt csak véletlenül tudom meg — huszonöt éve szb-titkár. Az eltelt negyed század alaposan próbára tette, kikristályosította „stílusát”. — Főbizalmi nincs a vállalatnál — kezdi a be­szélgetést az szb-titkár. — Jelenleg huszonnégy bi­zalmi csoport működik a két telephelyen és a két bútorboltban. A szakszervezeti bizottság kilencta­gú. A bizalmiakból és a szakszervezeti bizottság tagjaiból áll a harminchárom fős bizalmi testület. A bizalmiakat össze kell tartani. Ezt a mondatot nagyon gyakran ismétli Andriska József. A bizal­miak egy része nem elég önálló, mondja. És mégis ez a „mintavállalat” gondolom, amit példaképp ál­lítanak a többi elé? Hogyan lehetséges ez? — A jelentős információk nagy részéhez elsők között jut a szakszervezeti bizottság. Ha rendsze­resen találkozunk a bizalmiakkal, gyors a tájé­koztatás, a munkájukhoz nélkülözhetetlen isme­retek átadása. Egy évben három-négy bizalmi testületi ülést tartunk. Tíz-tizennégy alkalommal pedig összbizalmi­ értekezleteket. Ez valójában huszonkettő, hiszen, mint említettem, két telep­helyünk van. A dolgozók megszokták, hogy min­den bizalmi értekezleten ott vagyok. Ott vagyok. Ezt is sokszor mondja Andriska Jó­zsef. Ahol valami fontos, jelentős dolog történik, személyesen is jelen van, és hallatlan biztonsággal teszi azt, amit tudása, élettapasztalata diktál. — A vétójog alkalmazása nálunk szinte telje­sen ismeretlen — mondja később. — Nincs rá szükség, akik üléseinken részt vesznek, jól felké­szítettek, egy nyelven beszélünk. Ugyanakkor ez nem jelent valamiféle passzivitást, a sajnos sok helyen ismert háttérben maradás a bizalmiak részéről, nálunk egyáltalán nem tapasztalható. Ha összejövünk, beszéltetem őket, és látom, mi­lyen fejlődésen mentek keresztül. Nem egyet isme­rek, aki eleinte meg sem mert mukkanni, mosta­nában higgadtan, nyugodtan adja elő mondani­valóját. És lehet, hogy azt mondják, túlságosan nőpárti vagyok, de ami igaz, az igaz, elsősorban a női tisztségviselőink emelkednek ki a többiek közül aktivitásukkal. És hogy a bizalmi helyettes nem kisebb jelentő­ségű, sőt nagyon fontos tisztséget tölt be, jól látja Andriska József. Velük is személyesen foglalkozik. Néha arra gondolok, nem vállal-e túl sokat magára ez az ember? Mintha ki nem mondott kérdésemre válaszolna, ezt mondja: — Ezt a munkát nem lehet albérletbe kiadni. Úgy tűnik, a Bubiv 2-es gyáregységében csak­ugyan példamutató a szakszervezeti munka. Egy jó értelemben erőskezű szb-titkár időt nem kímélő fáradozása, hogy a bizalmiakat, bizalmi helyettese­ket önállóságra nevelje — ez áll mögötte. (pataki) A befektetés megtérül Exportfejlesztő beruházás a Balaton Bútorgyárban A Balaton Bútorgyár fennállá­sának ideje alatt összesen sem fordított annyit — 38 millió forin­tot — exportfejlesztő beruházás­ra, mint az utóbbi három évben. Tavaly készültek el azok az üzemi csarnokok, amelyekben új fameg­munkáló gépeket, automata esz­tergákat, illetve marógépeket állí­tottak üzembe. Korszerűsítették a felületkezelést, az anyagmozga­tást, és az energiaellátást is. A gyár II-es telepén ugyanakkor kétezer négyzetméter alapterüle­tű exportraktár épült. Mint Hegyi János műszaki igazgatóhelyettestől megtudtuk: a gyártásfejlesztésre költött milli­ók néhány év alatt megtérülnek, hiszen már a beruházás befejezé­sének évében mintegy 16 száza­lékkal növekedett a termelés. Gyarapodtak az exportszállítmá­nyok is: a gyár éves termelésének 60 százaléka tőkés országokba irányul. Egyebek mellett a skan­dináv országokba, Angliába és Franciaországba exportálnak. Keresettek a gyár termékei — asztalok, dominószékek, kombi gyerekágyak — az USA-ban is. A jobb lehetőségre építve idén összesen 30 milliós nyereséget irányoztak elő. A kiváló gyárban sokat adnak a termékek minőségére és formai megjelenésére. Saját tervezésben állítanak elő több modellt: tradi­cionálisat és újdonságokat egy­aránt. A veszprémiek nemcsak a gépi-technikai berendezéseket korszerűsítették, hanem jelentő­sen megjavították a dolgozók munkakörülményeit is. A munka­helyeken csökkent a zaj­szint, tisz­tább lett a levegő. Mika István 1984. JÚNIUS 11. Veterántalálhotó Fiatalos nyüzsgés fogadta a be­lépőt május 18-án délután 4 óra­kor szakszervezetünk székházá­nak előcsarnokában. Pedig akik kézfogással, baráti öleléssel üdvö­zölték egymást, jócskán túl voltak a nyugdíjkorhatáron. A veterán „fások” tartották hagyományos találkozójukat. Az üvegteremben majd’ száz idős ember foglalt helyet a terített asztaloknál. Gyöngyösi István szakszervezetünk főtitkára meleg szavakkal köszöntötte a vendége­ket. Elmondta, hogy a mai fiata­lok, középkorúak munkájában az elődök tevékenysége is tovább él. Az ő küzdelmes, nehéz életük a példa, a mérték. Beszámolt az iparág feladatairól, nehézségeiről. Ismertette a szakszervezet legfon­tosabb tennivalóit, s külön kitért arra, hogy nem szabad hagyni el­sorvadni a szálat, mely a nyugdí­jasokat ide köti. Végül kifejezte örömét, hogy Brutyó János az MSZMP KB tagja, a MÉMOSZ volt elnöke, elfogadta a meghí­vást. " Sajnos a faipari vállalatok igaz­gatói, elfoglaltságuk miatt való­színűleg, nem tudtak megjelenni a szíves invitálás ellenére sem. Az idős emberek bizonyára örömmel hallottak volna néhány szót régi munkahelyükről. Sebaj. Talán majd jövőre. A jó ízű ebéd után kellemes be­szélgetéssel, nótázással folytató­dott a rendezvény. Este azzal bú­csúztak egymástól a résztvevők, hogy a következő alkalommal is valamennyien újra eljönnek. Kép és szöveg: Bihari Tamás

Next