Érdekes Ujság, 1956 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1956-12-20 / 1. szám

DMtllXIMI­II Ilyenkor, ha az ember újra kezd élni, és lapot csinálni, Ígérni kellene valamit az olvasónak. Van erre bizonyos kialakult sablon is. Ígérni sosem nehéz. Mi, akik­ útjára indítjuk ezt a kicsit régi, kicsit új képeslapot, mégsem adunk programot. A címmel elintézettnek véljük ezt a feladatot Inkább elmondom, miért kattogtatjuk ismét írógépünket és Leicánkat. Elmondom, miért nem hallgatunk, miért nem men­tünk külföldre, miért fogunk össze egy szerkesztőségben mi néhányan, korántsem egy világnézetet valló emberek. Mert hiszünk, mindennek dacára. Bízunk a jóakaratú em­berekben, a magyarság életerejében, a magyar jövőben. Hisszük, hogy az a szocialista-demokratikus rendszer, amelyért a nemzet java ma küzd és szenved, valósággá válhat Ez a felismerés hozott össze bennünket A szerkesztőségben dolgozó írók, újságírók, fényképészek a maguk módján részesei voltak annak a szellemi mozgalomnak, amelyik sok becsületes ember előtt megragyogtatta egy igazabb, jobb, tisztább szocializmus reményét Ott akarunk lenni továbbra is azoknál, akik minden kísértés és megpróbáltatás dacára em­berek, szocialisták és magyarok maradtak. Nagyon sokan van­nak — százezrek —, akik útvesztőben érzik magukat, akik gyöt­rődnek, hogyan és mikor támad fel az ország. Lapunk terjedelme, köntöse kialakulatlan még. Ahogy lel­künkről a nyomás, nyomdagépeinktől az anyaghiány enged, ki­alakítjuk majd állandóbb formáját Reméljük, hogy lapunkkal együtt majd kialakul az életnek is az a formája, amelynek vágya mindnyájunk szívében él. Máté György Majdnem jelkép; egyik sarkon az a nagy bolt volt, amely éjjel-nappal élelmez, a másik sarkon az a nagy gyógyszertár volt, amely éjjel-nappal orvosságot adott az embereknek. A drámai események során elpusztult mind a kettő, s voltak na­pok, amikor már úgy tűnt, soha többé nem lesz életem, soha többé orvosság... Od­­ám, az élet már ott lüktet körülöttük, emberek, tettük, kívánva, akarva és jelezve, hogy a Rák­óczi-út­ik áradnak es ind­ít híres két sarka nemsokára a régi lesz. Az Éjjel-nappal Közért már újra árusít ... A kép a Nemzeti Színház egyik romos ablakából készült. Ők azok, akiknek munkájától elsősorban függ Budapest vérkeringése. »A felső­­vezeték«: ez a szürke szó rangsorban odakerült a ragyogó fekete sason« szó mellé. A budapesti ember, ha egyet is meglát valahol « gördülő, toló lét­rá» és dróttekercseket pergető minitor «csoportokból, fel­lélegzik: megint ötszáz méterrel, egy kilométerrel rövidebb lesz az útja a munkahelyére valakinek, nekem, négy neked, megint nagyobbat, erősebbet lüktethet ennek a megszenvedett várósnak a szívverése.

Next