Erdély, 1871 (1. évfolyam, 1-44. szám)
1871-02-23 / 8. szám
Első évfolyam. 8. sz. Maros-Vásárhelytt, 1871. február 23. / Szépirodalmi heti közlöny. Megjelenik a taps minden csütörtökön reggel egy nasty ivén. ELŐFIZETÉSI DÍJ Egész évre..............................6 írt. ( Fél évre....................................3 „ Negyed évre..........................150 kr. Hirdetési díj: Háromszor hasábozott ga^^) mond sor, vagy annak helyéért, egyszeri igtatásért 6 krt; kétszer, vagy többszöri igtatásért csak 4 krt számítunk; bély.gdíj minden külön beigtatásért 30 kr. o. é. (^)^ hirdetmény díjak előre fizetendők.) A SZIRKISÍTI LAKÁSA Szentgyörgy utcza 1085. sz., ahová mindennemű levelek és kéziratok küldendők.I jí l A D Ó-I V A T A L : az ev. ref. főtanoda nyomdájában. ( Magyar ének. (1868.) Édes hazám, Magyarország, A te fiad vagyok én, Bölcsőm, sírom, egyedül te, Az egész föld kerekén; Édes hazám, Magyarország, Bánatom és örömem, A legdrágább e világon Te vagy, te vagy énnekem! Imádság az ajakimnak Kimondhatni nevedet; A mi vidit, a mi búsit Híven érzem te veled; Addig élek, amig te élsz, Ha te vigadsz, vigadok, Ha késér égsz, sírok én is, Ha te hervadsz — meghalok. Ezeréves édes anyánk, Ezeréves örökünk, Millióknak vére, könyve Tartott meg eddig nekünk; S a mit kincsül reánk hagytak A dicsőült ősapák, Tőlünk kérik számon egykor Későkori unokák. De, nem tud az beszámolni A ki tisztét nem teszi, Méltó reá, ha bűnéért Büntetését elveszi; A te sorsod fiaidnak Hűségéhez köttetek, Úgy ragyog a te csillagod, A mint ezek szive ég. Áldozatot a hazáért Hozni, nem is áldozat, Kötelesség, a mely alól Ki nem vonom magamat: Életet ád, éltet adok. S ha javait elveszem, A mi szent kötelességem, Szent hazámért megteszem! Megőrizem Istenemhez Szilárd, igaz hitemet, A mely nép Istent nem ismer, Boldog és nagy nem lehet! Ezeréves viharok közt tartotta meg hazám: Méltó lennék az átokra, Hahogy őt nem áldanám! S akire egy egész'nemzet Teszi fel a koronát: Tisztelem én a királyt is, Mig ő tiszteli honát: Kész vagyok hű fia lenni, Mig ő hű atya leend, A ki előtt szent a haza, Hona előtt az is szent. Megfizetem az adómat, Ha a haza kívánja Nem a garas, — de az ország * Az én szivem bálványa; Rész fiú az, ki megvonja Anyjától a falatot, A ki áldott emlőjével Neki életet adott! És ha vész jön és a harcz kél És ha kell a vécíéitm: Eredj, fiam a zsarnok ellen, Ur ne legyen népeden ! Te vagy ugyan szemem fénye, De ha ilyen harcz temet! Isten veled! Megsiratlak, De megáldlak tégedet! Tisztelem én a mi másé, De ő is az enyimet, Gonoszságból irigység lesz, Irigységből gyűlölet, Szent kapocs az összetartás, Föl ne bontsa gyűlölés, Nyomom egy nyeremény az, Mi a köznek szenvedés. Azt is mondták, hogy a magyar kerüli a tudományt, S többre becsül egy pohár bort, Vagy egy pipa jó dohányt:" Ne úgy legyen! Ez a szégyen Legyen álnok rágalom! Tanulással, virulással Dicsekedjél, drága hon! Európa nemzete mind Emelkedik, növekszik, Elmarad az, el örökre, A ki ma nem törekszik! Sokszor egy évszázadot ér, Hirtelen az elhalad: Buknia kell a kiben nincs Szorgalom és akarat. Te ne bukjál, drága hazám! Te virulj föl, nemzetem ! Nemzetek koszorújában Neved a legszebb legyen! A ki hallja, magasztalja Ezt a drága szép nevet, És csodálja, a ki látja, Felviruló éltedet! Mi pedig mind, kiket Isten Oly áldásra méltatott, Hogy az ő szent kegyelméből Magyaroknak alkotott: Töltsük azt be, tegyük azt meg, A mit e név szab reánk: Élni értted, halni értted, Hűn szeretni, szent hazánk! Györy Vilmos: Egy menekülő agglegény vándorlásai. — Elbeszélés — írta: Tana Lajea. (Folytatás.) Egy csoport nő függesztette szemeit a belépőre. Minő éles, hamis szép szemek voltak ezek! Feketék, kékek, tengerzöldek. Ármányos agglegényi szép világ, hogy összeválogatta itt mind a mi csak szívnek, szemnek kellemetes. Ebben a díszes társaságban még a különben csúf, de szeretőjéhez hű tanácsosné is megszépült. Fején annyi volt a vásárolt haj, amenynyit csak a falusi ízléstelenség és tetszvágy a koponyára halmozhat. Ki volt mind sütögetve az utolsó szálig; két-három fürt oda hajolt fantasztisba törődött, ránczos, de ezúttal jól kipuderozott homlokra, néhány fürt a húsos, kövér füleket igyekezett beárnyékolni. A mell egy kissé horpadt volt ugyan (mint ez az öregebb korban lenni szokott), de a karok vastagok és fehéres-vörösek. Tamás úr egy pillanatra visszatekintett, s tekintete önkénytelenül is arra a magas, szikár, kiélt termetű, kékes-sárga arcza nőtlen hivatalnokra esett, ki az agglegények szobájából csábító mosolylyal (a tanácsosnéra lehetett ez csak olyan) szögezte pillantásait a bodros hajú delnőre. E szépen fésült hölgy mellett ült, azaz: mozgott, szinte ugrándozott a sovány nyúlánk termetű mérnökné. Tintá-