Erdély, 1873 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1873-09-18 / 38. szám
38. sz Harmadik évfolyam. Maros-Vásárhelyit, 1875. szeptember 18. Szerkesztői szállás (ideiglenesen) és kiadóhivatal: a szeminárium épületben; előfizetési díj: egész évre 6 Irt; félévre .Ki írt; negyedévre 1 Irt 50 kv Hirdetmények dija: háromszor hasábozott garmondsor-, vagy térfogatának ára fi ki*.. bélyegilleték minden beigtatásért 30 kr. fi. é. lítsyes példány ára : 170 ki*, o. o. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN ! NAGY IVÉN: Mily gyönyör volt látnom... Mily gyönyör volt látnom téged Nemrég, angyal-gyermekem! Oly szép voltál, olyan széppé lett a bűvös szerelem. Mély ábrándít pillantásod Gyújtott fogyhatatlanul, Mint midőn a tiszta égen Csillagok szikrája hull. Játszi kedv, vidám enyelgés Folyta át szés ajkadat, így kinyílt rózsák csevegnek, Mikor a hajnal hasad. Oh mondd, honnét e tavaszfény Bús kedélyvilágodon, Mely az őszi hervadással Volt eddigien csak rokon. Honnét ez az üdvpirulat? Ah én értem, értem ezt, Szived mélyén lángol a nap, Mely ily fénysugárt ereszt. E napot a sorsharagnak Felhője köritse bár, Kivillan az olykor mégis, Mint a szentjánosbogár. És sejtenem hagyja: a szív, Bármilyen nagy baja van, Ha szeret, még küzdelmében Sem egész boldogtalan. Balaton.*) *) Ne legyen megsértve szerző ismert szerénysége, ha többszörös kérdésre kinyilatkoztatjuk, hogy benne nemcsak a lantos költészet, hanem az általános nemzeti irodalom is egy kitűnő erőt bir, melynek elismerése még az ötvenes években keletkezett s élénk viszhangja korunkig átszáll. Az álnév alatt M. G. jeles költőnket tisztelhetjük. Szerk. A bibornok pillangói. — ELBESZÉLÉS. — Irta: Lukátsffy Aurél. (Folytatás.) VII. Az odaliszk. Jefta, a szép zsidó leány bűbájos táncát egész szenversélylyel tovább járta, s míg balkezével ezüst csengetyűs kis dobját pergető, kis lábai alig érinték a sátor szőnyegét, a tánc heve kipiritá hófehér arcát, szemei, mint valami Démoné úgy fénylettek, domború melle hullámzott az átlátszó patyolat alatt. A dob egyszerű pergése valami fantasticus csörömpölésbe ment át, a huz lázas sebességgel kezdett forogni, a bibornok hideg vonásai fölmelegültek a kápráztató jelenet által; a bűbájos alak, ki előtte surrant el, ki értté látszott teremtve lenni, érzéketlen szivébe hajtá a vért. Az odaliszk kis dobja mind sebesebb ütéseket hallatott s a hölgy tánca gyorsa lett, mint az iveresti szarvas futása. György nem tudta szemét levenni a táncoló huriról, s midőn egy ízben annak hosszú, rózsaszinü fátyla előtte húzódott el, megragadta azt és magához vonta; de a hölgy egy gyors mozdulattal kibontakozva abból, a sátor másik szögletébe vonult. György keblére szorítva fátylát, tekintetével a hölgyet kisérő, kit, midőn ismét forogni kezde, magához intett. — Elég volt, Jesta, jer ülj le ide mellém. E szavakra a hölgy mintha a padlatra szegezték volna, megállott, gyönyörű alkotási fejét felkapva, szemeit a bibornok arcára szegezte, aztán gömbölyű jobbját feje felé tartva, egy szökéssel a törpe kerevet előtt termett, s mig forró arcát annak puha bársonyába rejté, kezével megragadta György kezét s forró ajkával érinté. A bibornok reszketett a benső gyönyörtől. — Tetszik-e, uram, rabnőd? — kérdő lihegő hangon a hölgy, nagy fekete szemeit a főpapra függesztve. Ez érezte a forró ajkak csókját kezén, magába szívta égető lehelletét; hallotta, mint dobog a hölgy szive s mindezeknek nem volt képes ellent állni. Magához emelte a hölgyet s karjaival átölelve karcsú termetét, tiszta fényű szemeibe nézett, melyek lángoltak a felköltött szenvedélytől. — Szép vagy, gyermekem; te elbűvöltél s vén, hideg szivemben új gyönyörök forrását fakasztád fel; azt gondoltam keblem jéggel van beborítva, de szemeidnek tüze e jeget fel tudá olvasztani. Melletted élni gyönyör, jer keblemre, kedves gyermekem. És a bibornok megcsókolta az ifjú hölgy homlokát. E percben kopogtattak a sátor falán.