Hirlap, 1939. október (23. évfolyam, 6342-6366. szám)

1939-10-18 / 6356. szám

4 s z e r d a Hír l a p _____________ . - ...... .. . 1939. OKTOBER 18. Mit akarnak az oroszok a Dardanellákban? E­gy régi probléma új megoldása. A tengerszoros Ázsia Egyik kulcsa. Szebasszopol ostroma — a történelme A moszkvai orosz—török tárgyalásokkal ismét új fordulat áll be a Dardanellák kérdésében, 130 éve állandóan felszínen van ez a probléma, a­mely létét a földrajz szeszélyének köszönheti. Ázsia és Európa sok helyen csak 1000 méternyi távolság­ra közelítik meg egymást és a Dardanellák birtoka annak a kapunak a birtokát jelenti, amelyen a két világrész egymástól elérhető. Ennek a kapunak két zárja van: az egyik a Dardanellák, ez a 61 kilomé­ter hosszú folyosó, amelynek szélessége 1—7 kilo­méter. A másik zár a Boszporusz, amely 27 kilomé­ter hosszú, szélessége 750—2500 méter és partjain­a régi török főváros terül el. Aki átjön a Boszporu­szon, az még nem törte fel a zárat éppen úgy, mint aki a Földközi-tenger felé jövet a Dardanellákon ke­lt, de még nem jutott el a Fekete-tengerbe. A két szoros között terül el a Márvány-tenger. A szeszé­lyes, földrajz, a teremtésnek a hangulata sok fej­törést okozott a diplomatáknak. Amíg a két tenger­­szoroson át megközelíthető Ázsia, másfelől, mint a Földközi-tenger nyugati medencéje felől, addig nem mondható, hogy aki Szuezt, Portsaidot uralja, az úr egyúttal Ázsia felett SZÁZHARMINC ÉVES DIPLOMÁCIAI HARC A FÖLDSZOROS KÖRÜL Mindenek előtt nézzük, milyen diplomáciai har­cok folytak le eddig a Dardanellák körül. Ezeknek a vitáknak az éle vagy Oroszország, vagy Anglia ellen irányult. A Dardanellákhoz fűződő nemzetkö­zi egyezmények a következők: 1809: Anglia kötelezi Törökországot arra, hogy zárja el a tengerszorost „minden” hatalom elől. A „minden” alatt csak Oroszországot kell érteni, s melynek növekvő hatalmát Anglia így akarta meg­fékezni. 1833. Oroszország eléri, hogy a szultán meg­engedi hajóinak a szoroson való átvonulását. 1840. Angol nyomásra a cár kényszerül arra, hogy lemondjon az 1833-ban szerzett jogairól. 1856. A párisi kongresszus elvként ismeri el a tengerszoros elzárását és a Fekete-tengernek semle­ges területté való nyilvánítását. 1870. Oroszország a berlini kongresszuson ki­­verekszi a semleges Fekete-tenger megszüntetését és ugyanekkor elzárják a tengerszorost a hadihajók elől. Ez az egyezmény volt hatályban, amikor a vi­lágháború kitört. Anglia egy titkos szerződéssel Oroszországnak ígérte Konstantinápolyt és a ten­gerszorosokat, ami szakítást jelentett Anglia év­százados oroszellenes magatartásával. Történt pe­dig ez azért, mert a világháborúban a törökök a né­metek mellé állottak és tartani lehetett attól, hogy német támogatással Törökország függetleníteni fog­ja magát és tengerszorosi politikáját Angliától és Oroszországtól. A Fekete-tenger török partjain új és erős vetélytárs lépett fel a német birodalom sze­mélyében. Ez bátorította fel Törökországot arra, hogy maga játssza ki Anglia tromfját Oroszország ellen és magához kaparintotta azt a kulcsot, a­mellyel a brit birodalom egy évszázadon át hol el­zárta, hol felnyitotta a Fekete-tengerhez vezető utat. Ezzel a ténnyel Törökország és Németország a világháborúban megakadályozták, hogy az an­gol acél és az orosz gabona kicseréltessenek, ami pedig létkérdésnek látszott a háborúban álló két birodalom részére A íefegyverzett Dardanellák A Dardanellák kijáratánál állott a brit flotta, a Fekete-tengeren az orosz, de nem tudtak egye­sülni és az áttörési kísérlet — bár többszázezer em­ber életébe került — 1917-ben eredménytelen ma­radt. Holott csak múzeumba illő ágyúk álltak a par­tokon, de kiderült, hogy az 1—2 kilométeres szoros­ban az angol Dreadnoughtok nem tudtak átkelni. Az angol flotta védelme alatt partra szállított brit expedíciós hadsereg borzalmas veszteséget szenve­dett. Ez maradt a helyzet a világháborúban: az el­zárt Dardanellák. A világháború után Anglia ismét visszatért ar­ra a Dardanella-politikára, amely Oroszország­gal, mint ellenféllel, számol. 1923-ban a tengerszo­rost teljesen szabadnak nyilvánították. Ez azonban csak más eszköz volt ugyanazon cél eléréséhez. A cél az volt: meggátolni Oroszországot abban, hogy földközitengeri hatalommá nőjje ki magát, meg­gátolni abban, hogy a feketetengeri flottával a kis­­ázsiai partokat nyugtalanítsa és fegyveres beavat­kozást, vagy akár kereskedelmi pozíciója a Közel­és Közép-Keleten lehetővé váljék. Természetes, hogy a Dardanellák teljes megnyitása egyben annak tel­jes leszerelését jelentette. Anglia biztosítani akarta magát aziránt, hogy flottát küldhessen a Fekete­tengerre, amely ott Oroszországot sakkban tartsa, viszont ennek a flottának visszavonulását csak a fegyvertelenített Dardanellákkal lehetett biztosí­tani MONTREUX: A NAGY FORDULAT Ennek a politikának a nyomása alatt Orosz­ország azt a választ adta, hogy 1929-ben barátsági szerződést kötött a török köztársasággal. Valami­kor Oroszországnak az volt az érdeke, hogy a török hatalmat letörje és a cárizmus terjeszkedésének célpontja: Konstantinápoly. A Szovjet urai azonban feladták ezt a távollevő célt és inkább azt látták, hogy egy gyenge Törökország az angol befolyás emelkedését jelenti és ezért hirtelen az ifjú köz­társaság megerősítésében lettek érdekeltekké. Bér* tem­er török követ igen találóan jegyezte meg — A mi szerepünk Konstantinápolyban igen egyszerű. Vagy a legjobb barátságban, vagy a leg­nagyobb ellenségeskedésben kell lennünk Törökor­szággal. Törökország a montreuxi konferencián elérte azt, hogy teljes szuverenitást nyert a Dardanellák felett. A nemzetközi bizottságokat visszavonták. Meghajoltak a török köztársaság azon érve előtt, hogy a török partok biztonsága a háború után élet­­belépett nemzetközi rendszerrel kellően nincsen biz­­tosítva. A legelszántabb védője a török álláspont­nak: Oroszország volt. A montreuxi megállapodás szerint a feketetengeri államok hajói békében sza­badon használhatják a tengerszorost, míg az idegen hatalmak csak legföljebb kilenc egységből álló hajó­rajt küldhetnek, amelynek tonnaűrtartalma a 15 ezer tonnát nem haladhatja meg. Egyidőben azon­ban az úgynevezett idegen hatalmak (tehát nem feketetengeri) együttesen csak 30.000 tonna hadi­hajót tarthatnak a Fekete-tengeren. Csak a feke­tetengeri hatalmak búvárhajói kelhetnek át a Dar­danellákon és a szoroson való átkelés alatt a hajók­ról repülőgép nem szállhat fel. Röviden tehát: Szov­­jet-Oroszország a béke idején teljes mozgási sza­badságot kapott a szorosokban, és így nyugodtan építhette hadihajóit Sebastopolban, mert azok to­vábbíthatók voltak Kronstadtba, vagy akár Vladi­­vostokig is. Ezzel szemben gyakorlatilag külföldi flotta elől el voltak zárva a Dardanellák. MIT AKAR A SZOVJET? Ez volt a helyzet a békében. Sokkal kényesebb megoldás áll fenn jelenleg, a háború esetére. A mon­treuxi egyezmény szerint háború esetén szabad át­kelése van a Dardanellákon minden olyan állam­nak, amely a népszövetségi alapokmányon nyugvó kötele­zettség alapján valamely más államnak segélyt nyújt. Annak idején Anglia ellenezte a legjobban ezt a for­mulát, de végül az orosz-francia követelés előtt meg­hajolt. Az angol politikusok jól tudták, hogy tel­jesen a török kormány tetszésére van bízva az, hogy a jövőben, háború esetén, ki kel át a Darda­nellákon, mert hiszen a törökök most már gondos­kodtak a partok megerősítéséről és a tengerszoros kritikus pontjain modern ágyúk csövei meredeknek. Megváltoztatta tehát az évszázados politikát és nem nyomással, hanem barátsággal igyekezett a Darda­­nella-kérdést a saját javára gyümölcsöztetni. Da­cára a török-orosz barátságnak, Kemal elnök is jó­nak látta az orosz szárazföldi hatalommal szem­ben a brit tengeri hatalmat felsorakoztatni és ez az elgondolás lett a magva az angol-török barát­ságnak. Ennek a politikának a vonalát zavarta meg a Szovjet újabb, külpolitikai aktivitása. Az egy-két napon belül nyilvánosságra kerülő moszkvai egyez­mény a hírek szerint azt tartalmazza, hogy háború esetén csak a feketetengeri hatalmak kelhetnek át a tengerszoroson. Angliát ez a kérdés csak annyiban érinti hát­rányosan, hogy nem lesz abban a helyzetben, hogy egy orosz-angol háború esetén a Fekete-tengeren nyugtalanítsa az ottani orosz hadiflottát, vagy pe­dig, hogy a Kis-Ázsia északi részére elhelyezett ex­­pedíciós hadsereggel oldalba támadja az oroszok be­következhető kisázsiai előrenyomulását. Oroszor­szágnak ezzel szemben nyugodt csapatszállítási lehetősége mutatkozik a Fekete-tengeren, az angol csapat- és áruszállítmányokat a Földközi-tengeren megtámadhatja, követheti a kisázsiai kikötőket, Cyprust és — szükség esetén — a Dodekanézoszt. Középkeleti céljait, vagy esetleges közelkeleti cél­kitűzéseit zavartalanabbul valósíthatja meg. Az új moszkvai egyezmény elzárja a közvetlen angol ten­geri támadás lehetőségét és Szebasztopol ostroma végleg a történelemé. A Dardanelláknak csak a brit világbirodalom kiépítése idején volt nagy jelentő­sége, ma, amikor Anglia védekező politikát foly­tat, ennek a célnak megfelel az, hogy Franciaország­gal együtt birtokolja a kisázsiai partokat. Ma már leplezetlenül áll a Szovjetnek az a célja, hogy ezt a birtoklást megzavarja. Ebben az eljövő harcban az új Dardanella-egyezménynek fontos, de korántsem döntő jelentősége van. A magyar-jugoszláv kulturális közeledésről nyilatkozik Jankulov püspök Az a célom, hogy Madáchon keresztül megismertessem a magyarság szellemét Belgrádból jelentik: Haller Gábor gróf reformá­tus lelkésznek, aki a jugoszláv-magyar kulturális közeledés és a jugoszláviai magyar kisebbség hely­zetének tanulmányozására érkezett Jugoszláviába, alkalma volt Wladislaw Jankulow szerb görögkele­ti püspökkel, Az ember tragédiája szerb fordítójá­val találkozni. Jankulow püspök, akinek fordításá­ról a Pravda a minap a legnagyobb jugoszláv eszté­tikus, dr. Xenia Athanasievits elismerő kritikáját közölte, a következő nyilatkozat közzétételére hatal­mazta fel gróf Haller Gábort : Jó­magam az elsők közé tartozom, akik a­­ ju­goszláv-magyar nemzet kulturális közeledését szorgalmazták. Különben testvérem, dr. Borislaw Jankulow hason­lóképpen nagy híve ennek a kulturális barátságnak,­­­ különben Ballagi Aladár professzor legjobb tanít­ványa volt és csak az államfordulat akadályozta meg abban, hogy Budapesten Ballagi Aladár utód­ja legyen. Az ember tragédiájának a fordítását nem most kezdtem el, hanem hét éven keresztül munkál­kodtam rajta. Magyar iskolában, a magyar kultúra emlőin nevelkedtem fel Az volt a célom, hogy Madáchon keresztül is­mertessem meg a magyar nemzet szellemét, mert véleményem szerint az egész magyar géniusz ebben a műben csúcsosodik ki. Az „Inter arma si­lent Music” elve alapján a múzsák egyelőre nálunk is elhallgattak és csak ennek a körülménynek tud­ható, hogy Madách művének előadása a jugoszláv színpadokon késik. Bizonyos vagyok azonban, hogy nem múlik. Szeretném, ha a tragédiát a legújabb alakítás­ban szemlélhetné meg közönségünk és éppen ezért vettem részt egy küldöttség élén a tragédia szegedi előadásán. Meghatott Szeged váro­sának szívélyes fogadtatása és nem fölösleges, ha felemlítem, hogy küldöttségünknek két olyan tag­ja, akik Madáchot egyáltalán nem ismerték és a magyar nyelvet sem értik. Az ember tragédiájáról a szegedi előadás nyomán a legfelségesebb benyo­mással távoztak. Mindnyájunknak az a kívánsá­gunk, hogy a bánsági színházakban mindenfelé és sokszor kell ezt a nagy művet előadni. Megfelelő technikai előkészületek és a szükséges anyagiak biz­tosítása után remélem, hogy a magyar szellemiségnek ezt a páratlan művét nagyszerű és feltűnést keltő előadásban fogjuk bemutatni. Egyébként az a meggyőződésem, hogy a magyar irodalom remekművének szerb nyelvre fordításán kívül a rádió és különösen a sajtó útján fokozni kell azt a munkát, amelynek az a célja, hogy országain­kat kölcsönösen megismertesse,

Next