Erdélyi Lapok, 1936. január-március (5. évfolyam, 1-74. szám)
1936-01-11 / 8. szám
V. évf., 8. szám. — Szombat, 1938. január 11. Erdélyi Lapok Újabb elindulások a béke felé Aianno és francia nagykövetek Roosevelt elnökről kérdezősködnek. Drummond nagykövet azzal az utasítással tér vissza Rómába, hogy a békét mielőbb helyre kell állítani Londonból jelentik. Beavatottak szerint az angol kormány megbízta washingtoni nagykövetét, hogy érdeklődjék Rooseveltnek a semlegességi törvény kiterjesztésére vonatkozó nyilatkozatának pontos értelmezése felől. Hir szerint Franciaország kormánya hasonló lépést tesz. Ez az érdeklődés összefüggésben áll azokkal a napokban meginduló tanácskozásokkal, amelyeket az abesszin-ügyben kezdenek. A péntek reggeli angol lapok szerint az angol kormány egyelőre nem kíván állást foglalni az olajmegtorlás ügyében. A Daily Telegraph szerint Baldwin és Eden, illetőleg Drummond között beható tanácskozások folytak s ezekből azt a következtetést vonták le, hogy a békét mielőbb helyre kell állítani. Drummond hétfőhöz egy hétre ismét visszatér Rómába és az angol kormány felhatalmazása alapján folytatni fogja tárgyalásait. Laval egy semleges hatalom közvetítő fellépését amnlja. A News Chronicle szerint Laval nyomatékosan ajánlani fogja Edennek, hogy egy semleges hatalom terjesszen elő Genfben új béketervezetet. Ha azt Olaszország és Etiópia elfogadja, Anglia és Franciaország adja rá áldását. Laval úgy tudja, hogy ha a Népszövetség tanácsa elfogadható tervezetet készít, akkor Mussolini még az olajzárlat kimondása esetén sem lép ki a Népszövetségből. Dolo környékén általános támadásba menett át az olasz csapatok. . .Elkeseredett harcok Gorahai közelében, Párizsból jelentik. A Temps-nak a déli harctérről érkezett jelentése szerint Dolo környékén a vegyes olasz haderők általános támadásba mentek át. Részletes jelentések még nem érkeztek, Londonból jelentik. A Daily Mail addiszabebai jelentése szerint Gittnél, Gorahaitól száz kilométerre nyugatra, elkeseredett harcok folynak. Semleges katonai körök azt hiszik, hogy Graziani tábornok nagy támadást indít Gini felé s ennek a támadásnak végső célja Addisz-Abeba lesz. Graziam elsősorban Dali és Sidamo tartományokat akarja meghódítani. Az állandó olasz légitámadások kétségtelenül megingatták Deszta herceg csapatainak a hangulatát. Az abesszinek tehát nyilván csak portyázással igyekeznek majd zavarni az olasz előnyomulást. Az Exchange Telegraph jelentése szerint az abesszin csapatok Szelikotnál megtámadták az olaszok támpontját, hogy az olaszok stratégiai kulcsát elfoglalják. Az olasz tábori és középnehéz tüzérség azonban pergőtüzet zúdított, az abesszinekre, úgyhogy a támadás az ellenség súlyos veszteségével összeomlott. Az amerikai új sellegességi tövény új háborús bonyodalmakra vezet. Washingtonból jelentik: A képviselőház külügyi bizottsága a semlegességi javaslat tárgyalása során meghalhatta Berhard Ervint, a galei egyetem jogi karának tanárát. A profeszszor kijelentette, hogy az új semlegességi törvény nagy veszedelmet jelent nemcsak a hadviselőkkel s a semleges államokkal való kereskedelemre, de háborúba sodorhatja az Egyesült Államokat is. A tanár azt tanácsolta a kormánynak, hogy maradjon meg a saját ügyeinek körén belül, mert az a törvény, amelyet most tá'?alnak, ismét háborús bonyodalmakra vezet és az Egyesült Államokat a leggyengébb féllel állítja szembe és annak legyőzésében teszi részessé. Ausztriában riadógyűlésre hívták össze a hazafias frontot Schuschnigg kancellár Prágába utazik a Habsburg-kérdésben való tájékozódás végett Bécsből jelentik. A hazafias front vezetőit egész Ausztria területéről riadógyűlésre hívták össze Bécsbe. A gyűlésen felszólal Starhemberg herceg s valószínűleg maga Schuschnigg kancellár is. A gyűlésen teendő nyilatkozatok döntő fontosságúak lesznek Ausztria politikai helyzetére nézve. A gyűléssel kapcsolatban a hazafias arcvonal hivatalos lapja azt írja, hogy ebben az évben bekövetkezik a végleges és könyörtelen politikai tisztogatás Ausztriában. Bécsből jelentik. Bizonyosnak mondják, hogy Schuschnigg kancellár január 15-ikén Prágába, utazik, hol két napig fog időzni. Jólértesült körök szerint az osztrák kormányelnök utazásának a célja az, hogy tájékozódjék, váljon Csehszlovákia az osztrák trón visszaállítása kérdésében milyen újabb állásfoglalásra hajlandó. Két körülmény határozza meg Schnschniggnak ezt a lépését. Egyik az, hogy Habsburg Ottó párthívei nagyon élénk tevékenységet fejtenek ki a trón visszaállítása érdekében. A másik az, hogy a francia hivatalos körök Olaszország afrikai lekötöttsége miatt a nemzeti szocialista mozgalom, ausztriai megerősödésétől tartanak. Ausztriának ilyen körülmények között választania kell, hogy vagy visszaállítja a Habsburgtrónt, vagy hitlerizálódik. Schuschnigg kancellár e vagylagosság fölállításával akarja Csehszlovákia vezető embereitől kitudakolni, hogy ezeknek nem lenne-e hajlandóságuk a Habsburgok visszatérésének elfogadására. Tudvalevőleg a kisantant ellene van minden kísérletnek, mely a Habsburgok visszahozatalára irányul. Csehszlovákia tehát a Schuschnigg kérdése felől egymaga nem határozhat, legfeljebb arra vállalkozhatik, hogy a kisantantnál közvetítően lép fel az osztrák kívánalom érdekében. Birodalmi gyűlés Németországban. Hitler nyilatkozik a külpolitikáról, Párizsból jelentik. A Malin berlini jelentése szerint jólértesült német politikai körök úgy tudják, hogy Hitler össze akarja hívni a birodalmi gyűlést január 30-ra, a nemzetiszocializmus uralomrajutásának harmadik évfordulójára. Ez alkalommal Hitler hosszabb beszédet mond a kormány külpolitikájáról 9 ERŐ, JÓKEDV, FRISSESÉG*) jó közérzet egyik első kelléke az élénk vérkeringés. Ha az erekben frissen kering a vér, az egész test felüdül, megerősödik, jókedv, frisseség árad szét. Munkakedv, energia ömlik el a szervezeten. Ha testét rendszeresen bedörzsöli D A N A sósborszesszel, játszva éri el e célt. Erő, jókedv, frisseség SOSBORSZESZ révén. A kommunista világpropaganda inre napirendre kerül a Népszövetség Legköteseltei tanácsülésén Uruguay jegyzéket küldött Genfbe a Szovjetoroszország elleni vádjáról Genfből jelentik: Uruguay a Népszövetség titkárságának a szovjet kormány genfi lépésére való tekintettel a maga részéről is jegyzéket küldött, amelyet legközelebb tesznek közzé. A jegyzék hír szerint megokolja a szovjettel szemben tett lépését és bejelenti, hogy Uruguay képviseltetni fogja magát a Népszövetség Tanácsának január 20-án kezdődő ülésszakán, mely a szovjet panaszt is tárgyalni fogja. _____ A csehszlovákiai magyar nemzetiségi pártok egységes magyar pártba tömörülnek Prágából jelentik. A magyar nemzeti párt elnökségének ülésén Szentiványi elnök jelentése alapján határozatot hoztak, hogy a magyar keresztény-szocialista pártnak felajánlják a fúziót. A határozatot azzal indokolják, hogy a köztársaság területén sikeresen magyar politikát csak egységes magyar párt folytathat A magyar nemzeti párt kész szervezeteit azonnal feloszlatni és áttenni a közös pártvezetőséghez, hogy ha a magyar keresztény-szocialista párt is ezt teszi. A keresztényszocialisták legközelebb határoznak álláspontjuk felől. ------------------------------------ ’H Japán-orosz fegyveres összetűzés a mandzsuriai határon Moszkvából jelentik. A Taskabarovskg jelentése szerint a szovjet—mandzsu határon újabb incidens történt. Egy japán repülőgép kényszerleszállást végzett szovjet területen. A repülőgépen két japán tiszt volt. A határőrség lövöldözni kezdett, amit a japán tisztek viszonoztak. A két japán megsebesült. A hatóságok megindították a vizsgálatot-