Erdélyi Napló, 1993. november-december (3. évfolyam, 44-52. szám)
1993-12-08 / 49. szám
Gazdagodó Várad Új intézménnyel gazdagodott Nagyvárad, a kanonok sor 23. szám alatt átadták a Római Katolikus diákbentlakást. - A távolabbi vidékekről származó 14-15 éves gyerekekre gondoltunk, amikor ezt a bentlakást létrehoztuk - mondta Matos Ferenc apátkanonok. - A falusi, kisvárosi környezetben mélyebbek a vallási gyökerek, de rosszabbak az anyagi körülmények, nagyobb szükség van a segítségre. - Mit biztosítanak a bentlakóknak? - Teljes ellátást, napi háromszori étkeztetést, tanulási, sportolási, művelődési lehetőségeket, fűtést, világítást - mindez viszonylag olcsón, havonta kb. 16 000 lejért, de térítésként mezőgazdasági terményeket is elfogadunk. Úgy érzem, hogy ez nagy segítség, hiszen diákok csupán az albérleti szobákért havi tízezret fizetnek, s akkor még nem szóltunk az általunk biztosított anyagi-erkölcsi körülményekről, hisz itt állandó felügyelet alatt vannak. Szülői szemmel nézve sem mindegy - ha már fizetnek a gyermekekért-, mi lesz belőlük. - Önöket támogatta valaki, hogy ezt megvalósíthassák? - A nyugati, eddig is segítő országok rájöttek, hogy az adományok nem mindig jutnak a megfelelő helyre, személyekhez, tehát más segítségi formát próbáltak létrehozni. Így jutottak arra a következtetésre, hogy testvérvárosi kapcsolatokat létesítsenek. Ebben oroszlánrészt vállalt Helmuth Deutsch bambergi (Németország) tanár, aki már többször járt segélyekkel Romániában. Jók a kapcsolatai az Ady líceummal, a Caritas Catholicával, ő segítette a váradi énekkar bambergi útját és a vasutas kórháznak is ő hoz gyógyszert. Nagyon aktív ember és sokat köszönhetünk neki. A bentlakás ágyait egy NATO-hadsereg tábori kórházából hozták, s innen érkeztek egyéb, főleg orvosi felszerelések is. Ezen kívül hoztunk felfújható párnákat, gyapjúpokrócokat, ágyneműket, olyan mennyiségben, hogy egy 65 személyes vendégszállót is be tudtunk rendezni a külföldi és hazai látogatók számára. A bambergiek mellett belga és holland intézmények, magánszemélyek is segítettek. - Milyen szórakozási lehetőségei vannak a bentlakóknak? - Egyelőre a tévé, a video és a könyvtár áll rendelkezésükre. Kézilabda- és focipályát is tervezünk, csak idő kérdése a megvalósítás. - Hogyan oldották meg az egészségügyi ellátást? - Ingyenes rendelés lesz a bentlakók számára. Általános orvos, fogorvos és fü - orr-gégész is fog rendelni. Ugyanakkor igyekezni fogunk segíteni - lehetőségeinkhez mérten - a rászorulókon, hisz az orvosi és gyógyszerellátási költségek riasztó mértékben emelkedtek. Megjegyezném: jelenleg kb. 2500 embernek adunk ingyen gyógyszert, melyeket Franciaországból, Hollandiából, Belgiumból, Svájcból, Norvégiából, Ausztriából, Olaszországból, Magyarországról kapunk. Sajnos, a bentlakás egyelőre csak 60 diákot fogadhat, holott sokkal több helyre lenne igény. Jelenleg a Szent László, a Lórántffy Zsuzsanna gimnáziumok, és a váradi Zeneiskola növendékei közül élnek itt. Talán bővülni fog a kör, remélhetőeg ez csak a kezdet Szegedi László ■ ■ VIDÉKRŐL IS JÖHETNEK! GYERGYÓSZENTMIKLÓS vacogás A vonat csak 40 percet késik — honi CFR-berkekben ez nem is számít semmit. A lekecmergő utasnak csak annyi kellemetlenséget jelent, hogy - mert az óránként járó autóbusz nem igazodik a vonat késéséhez — gyalog vághat neki a város felé vezető sugárútnak. Nem kis erőpróba, mert a kilométerre lévő első tömbházig egyetlen lámpa sem világít, s utat-járdát egyaránt jégpáncél fed. Baktat hát az ember töksötétben, s nem tudja, a mellette lévő még sötétebb sáv: árok, hajdani virágágyás, vagy „ ő” a járda ?! Iliescut nemrég nemzetiszín dekorációban díszelegve, hajlongva fogadta a város polgármestere, s - talán bebizonyítandó mosolygós elnökünknek, hogy mégsem harap a magyar - elvitték a Salamon Ernő Líceumba, ahol tanárokkal-diákokkal találkozhatott - szóval ez az epizód az ég egy világon semmi változást nem jelentett az itt élők számára. Románia „Szibériájában” a gázpalackok most is ott gyűlnek szépen az elosztó pontokon, kupacuk napról napra nő, mert az autó hetente egyszer érkezik, csak azt nem tudni, melyik napon. Hát állnak az emberek, beosztják egymást éjjel-nappali őrségbe. Mert kell a gáz. A tűzifa drága, s hiába karnyújtásnyira az erdő, egész télre való tüzelőt nem lehet toppal, kiskocsin, szekéren hazamenteni. Sok fát elemésztenek itt télen át a lángok, hiszen már november derekán mínusz 20 fokot jelzett a higany, s a március erre még hóba érkezik... Egy télre való tüzelet úgy 150 ezer lejbe kerül. A tömbházak lakói vannak a legképtelenebb helyzetben. A fűtőtestek alig langyosak, épp csak annyira, hogy ne repedjenek szét a csövek. Attól ugyan vacoghatnának egész télen. Kevés az olyan tömbházlakás, ahol nem kandikál ki kéménynek kikiáltott kályhacső a szellőzőaknákba, sőt, a lakások falába vágott lyukakon. A balkonokon fahasábok tornyosulnak, a heti két alkalommal néhány órácskára megcsurranó meleg vizes csapok alatt kimosott ruhák úgyis bádogkeményre fagynának odakinn... S hiába kérték a kályhát szerelő, tüzelőt beszerző lakók, a közművek nem hajlandók kikötni lakásaikból a fűtést. Hadd fizessenek! De honnan, miből? A gyárak alig dolgoznak, tömeges leépítések voltak-vannak. A gazdálkodók, akik tavasz óta földjeik termésétől reméltek némi könnyebbséget, most ott állnak krumplihegyeik mellett - mert jó termés volt! - és nem tudják kinek eladni. Helyben senkinek sem kell, s ha piacot próbálnának keresni távolibb - krumplitlanabb tájakon, a szállítás költsége elvinné a remélt nyereséget. Nagyon sok félcsalád él errefelé. Nem, nem lett divat a válás, csak az erejét bíró férfinép egy határral odébb keres boldogulást. Tömegesen mennek Magyarországra, a szerencsésebbeknek más, állandó helye, munkáltatója van, a többiek - irány az emberpiac... Mintha a hideg, ez a furcsán túl korán beállott tél oltotta volna ki a máskor olyan barátságosan ragyogó tekintetekből a reményt. Nem terveznek egy-két évre előre. Mindig csak a legközelebbi akadályra, a holnapi napra összpontosítanak. (t.sz.e.) Erdőszentgyörgy továbbléphet Erdőszentgyörgy, e nagyközség, mely a Kisküküllő középső folyásvidéken fekszik, a közeljövőben joggal számíthat komolyabb fejlődésre. Bár az 50-es években - méltatlanul - elmaradt, most újból felcsillant ennek lehetősége: községünk visszakapta ama jogát, hogy törvényszék, bíróság és jegyzőség működhessen a helységben. A rövidesen bejegyzésre kerülő Rhédey Claudia Alapítvány is módot nyújt a továbblépéshez. Ennek alapítói dr. László József szülésznőgyógyász orvos, dr. Miklóssy Vilmos botanikus-muzeológus és Molnár József fogtechnikus. Létrehozásában szerepet vállalt Spiellmann Mihály történész és Szabó Árpád református lelkész is. A szándéknyilatkozat jegyzőkönyvének egy-egy példányát eljuttatták a magyar külügyminisztériumba és a budapesti román nagykövetnek is. Az alapítvány működésének beindítását 1994. április 24-re tűztük ki, s ez alkalomból emlékszoba nyílik Rhédey Claudia és családja emléktárgyaival. Ez az emlékszoba néprajzi múzeum is lesz egyben, ahol a község, és a környező falvak néprajzi gyűjteményét fogjuk őrizni. Az avatóünnepségre olyan személyeket, személyiségeket szeretnénk meghívni, akik e témakörben illetékesek - akár magánszemélyként, akár szervezetek vagy diplomáciai testületek képviselőiként, bel- és külföldről egyaránt. M.L. Egyedülálló vásárlási lehetőség Magyarországon, az Elektroházban! A varsándi határátkelőhelytől 20 km-re fekvő nagyvárosban — Békéscsabán — márkás elektronikai készülékek és háztartási berendezések teljes választékával várja Önöket az IEULIJji tv?D n_n 17 m utasítást és 1 éves garanciát biztosítunk. Óriási kínálatunk több mint 2000 féle terméket jelent. Ajánlatunkból: db Műholdvevő Videomagnó 12 típus 18 típus Mikrohullámú sütő 25 típus Mosógép Hűtőgép Televízió 27 típus 58 típus 62 típus 14 900 Ft-tól 23 900 Ft-tól 15 900 Ft-tól 7 940 Ft-tól 18 200 Ft-tól 21 000 Ft-tól 99 000 Ft-ig 95 800 Ft-ig 87 500 Ft-ig 198 900 Ft-ig 209 000 Ft-ig 358 000 Ft-ig RENDKÍVÜLI ajánlatunk ROMÁN ÁLLAMPOLGÁROKNAK! VÁSÁRLÁSKOR 20%-os A F A VISSZATÉRÍTÉS! Csoportos vásárlás esetén: — az Önnek járó 20%-ot azonnal levonjuk a vételárból — a csoport autóbuszvezetőjének üzemanyagköltségéhez hozzájárulunk Egyéni vásárlás esetén: amennyiben a nálunk vásárolt árut kiviszi a magyar határon és a lebélyegzett számlát legközelebb visszahozza, áruházunk azonnal kifizeti Önnek az ÁFA összegét, azaz a vételár 20%-át. Például: Ha Ön egy Waltham 821/A típusú, 55 cm képátmérőjű szupersarkított, 99 programhelyes televíziót választ, a vásárlás menete a következő: A készülék eredeti vételára 41 900 forint, amelyet most 34 900 forintos akciós áron vásárolhat meg! ENNEK 20%-a VISSZAJÁR ÖNNEK, AMI 6980 FT., ÍGY A TV-hez 5 nyelvű — többek között román — használati ^ -------------Minőségi áruink, széles termékválasztékunk, kockázatmentes vásárlási feltételeink, egyéb szolgáltatásaink és akcióink lehetővé teszik, hogy Ön a legjobb minőséget, a legkedvezőbb áron vásárolhatja meg. KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! SZERETETTEL VÁRJUK ELEKTROHÁZ BÉKÉSCSABA, Baross utca 10. Telefon: 36-66-325588