Erdélyi Napló, 1997. július-augusztus (7. évfolyam, 27-35. szám)

1997-08-26 / 35. szám

A PRO TV GENMANIPULÁCIÓJA Degenerált magyarok? Június 26-án a PRO TV magántele­­vízió esti híradója megdöbbentő hírt közölt: a 20. század végén egy Kolozs megyei faluban még mindig közép­kori szokások szerint házasodnak az emberek. Rokonok egymás között. S miközben a stúdiószöveg ment, a képernyőn a kalotaszegi Jegenye fa­lucska képeit, az interjúalanyokról (polgármester, orvosnő, pap) és pár, elváltozásokkal született gyermekről készült felvétel volt látható, majd a­­mikor két - a faluból éppen kifelé sé­táló - lány jelent meg, a következő megállapítással végződött a tudósí­tás: mivel a települést fogyatékosok lakják, a józanabbul gondolkodó haja­­donok elhagyják azt. Más férfiak után néznek. Csak azt hallgatták el, hogy a faluban élő, mindössze hét fogyaté­kos gyermek nem kívánt, veszélyez­tetett, sikertelen művi megszakítá­sokkal kompromittált terhességekből született. Sorstársaik az ország minden településén megtalálhatók, kisebb vagy nagyobb számban. Je­genye nem róluk híres. Jót tesz-e az embernek az előítélet? Reggel indulunk Jegenyére. A bekötőútnál veszem észre, a ma­gas fák már nem is olyan szédítő­­ek, viszont a menedékház sem egy kilométerre van az országúttól, mint ahogy azt az út menti tábla hirdeti. Dombok és kis erdőcske mellett haladunk el, majd a távol­ban felsejlik a kis falu. Érdekes az érzés, ami­ eltölt. Nem tudom, hova tegyem ezeket az embereket. Gya­nakszom magamra. A híradóban hallottak mintha előítéleteket tá­masztottak volna bennem. (Tud a PRO TV valamit...) Jegenye a Nádas folyó völgyé­ben, Kalotaszeg kellős közepén fekszik. Közigazgatásilag egy SZDRP-s polgármester és Egeres község alárendeltje. A települést I. Béla király az őáltala 1061-62-ben Kolozsmonostoron alapított bencés apátságnak adományozta, ezzel megalapozva a falu hitéletének tör­ténetét is, melynek figyelemre mél­tó vonatkozása van még ma is: míg környékén a falvak java része alá­vetette magát a reformációnak, vagy éppenséggel román családok vegyítették fel nemzetiségi összeté­telüket, addig Jegenye kompakt közössége a mai napig megőrizte katolikus vallását, és megmaradt magyarnak. Olyannyira igyekeztek Kájoni János szülőfalujának jobbágyai megőrizni katolikus hitüket, hogy még a reformáció idején Varga Bol­dizsár megyebíróval az élen megfu­­­­ámították az egeresi tiszteletest, akivel amúgy egyezséget kötöttek, hogy keresztel, temet, de nem prédikál. A tiszteletes úrnak ez utóbbi, alig megpróbált tevékeny­sége hozta meg jegenyei karrierje végét. Attól kezdve hittérítő prédi­kátor nem merte betenni lábát a faluba. Nemrég mégiscsak elhangzott omán szó a jegenyei iskolában e­gy három gyermekből álló osztály­ban. Apjuk egy szomszédos falube­li, riskai fiú, valamikor a faluban utat javító munkásokkal érkezett a magyar községbe, rögtön kiszemel­te egy jegenyei lányt magának. Eb­ből a családból származik az a há­­om gyermek, kiknek kedvéért az­skolában román nyelvű tagozatot adítottak (!), egy Egeresről ingázó tanítónő segítségével. A hittant azonban ők is magyar nyelven ta­nulják. Körbevesznek. Gyűlölettel? Érkezésünk pillanatát jobban nem számíthattuk volna ki. A falu­ban akkora a csend, hogy zava­runkban még célpontunk mellett is elhaladunk. Pedig a jegenyei ka­tolikus templom egy eléggé magas dombon büszkélkedik. Nemsokára megtelik a faluból idevezető út. A szűk völgy lakói, mintha vezény­szóra, kezdenek leereszkedni a dombról, a kis templom meg csak úgy önti magából a vasárnapi mi­séről érkező híveket. Valami mégis zavar, később be is igazolódik: habár Kalotaszeg kö­zepében vagyok, nem látom az annyira híres népviseletet, a sokat dicsért pártákat. Jegenyén már nem él a népviselet. Tiszta, vasalt, ünnepi ruhákba öltözött, egészsé­ges emberek vesznek körbe a kis téren, melyet a templomhoz vezető mellékutca alakított ki. Habár sokan mosolyogva tekin­tenek kameránkra, hamar elural­kodik egy feszült hangulat, melyet nem is próbálnak rejtegetni. A PRO TV nevét suttogják. Már megint itt vannak? - csattan föl a hátam mö­gött a kérdés. Hamar megértem, ezek nem fognak lakodalomba invitálni, e­­zért szemre kiválasztok egy falube­lit, aki rövid bemutatkozás után (ő Kerekes Imre) közli a véleményét. - Ez nem egy elmaradott falu, és nem lakják fogyatékosok, mint ahogy el van ítélve. Ami igaz, igaz, van benne egy pár család, ahol a házasok közelebbről-távolabbról rokonok, de az, ami a PRO TV-ben elhangzott, az egy rágalmazás volt az egész falu számára. Ebben a pár családban pedig egyáltalán nincse­nek fogyatékos gyermekek. A fia­talság szép, egészséges, nem mint ahogy a televízió bemutatta. Sze­rintem az egész egy rosszindulatú, csúf beállítás volt. Hiszen képzel­jék el, mikor itt filmeztek, az embe­rek zöme a mezőn volt, csak egy­két gyermek maradt itthon, és eze­ket kapták el a kapuban. Közben mutatja a mellettünk éppen elhaladó kisgyermeket, aki­ről rögtön eszembe jut, őt láttam a híradóban. Kik a „fogyatékosok”? Látva kedélyes beszélgetésün­ket, lassan hazamentek az előbb még oly kétkedően ránk tekingető falusiak. Következő utunk a pap­iakhoz vezet. Trucza Sándor tiszte­lendő félve tekint ránk, de megtett utam hosszúsága mégis megnyitja, nekünk még nyilatkozik. - Az adást személyesen nem láttam. Másoktól szereztem róla tudomást. Többek között az esett nagyon rosszul, hogy úgy állították be, mintha én azt nyilatkoztam volna, hogy híveim fogyatékosok, hogy a falu asszonyai idegen gép­kocsivezetőkkel úgymond ingáz­nak. Én ez ellen határozottan tilta­kozom, ilyen szavakat a PRO TV- nek adott interjúmban nem hasz­náltam. Annyit mondtam - és ezt állítom bármikor -, hogy Szászfe­­nestől Élesdig az egyetlen katoli­kus, színtiszta magyar helység, a­­hol megőrizték az ősi hitet, az Ka­lotaszeg kis hatszáz lelket kitevő falucskája, Jegenye. Na most, a PRO TV állításai szerint Jegenyét azért laknák fogyatékosok, mert itt a rokonok összeházasodnak. Hát ennek némi alapja van, ezt el kell ismerni. Vannak rokonságban tör­tént házasságok, és ezt az egyház el is fogadja, olyan­ értelemben, hogy például másodfokú unoka­­testvérek püspöki engedéllyel há­zasságot köthetnek. 1973 óta nyolc ilyen család alakult a falu­ban. Én azonban azt mondom, hogy az a pár gyermek, aki fogya­tékosan született, az nem a szüleik rokonsága miatt beteg. Ennek más lenne a magyarázata, de mivel én gyóntató is vagyok, nem szeretnék erről nyilatkozni. A hitüket még most nagyon mélyen gyakorló, be­csületes, tisztességes emberek e­­zek, akiket már húsz éve szolgálok. Ahogy hallottam, a község polgár­­mestere, Nicolae Babinciuc azt nyilatkozta, hogy az itteni asszo­nyok idegen férfiak, gépkocsiveze­tők „oltalmába” menekülnek, sem­mint hogy a helybéli legényeket vá­lasszák. Én ebbe nem szólhatok bele, de még ha valóságot mondott is, ez szerintem nem televízióba va­ló. Még az orvosnő is félreérthetően nyilatkozott, amin a szenzációhaj­­hász tévések kapva kaptak. Mert ők bizony szenzációt kerestek,­­ csak ahogy először mondták, arra figyeltek fel, hogy megmaradtunk katolikusoknak és magyaroknak, és végül ezt az egészet úgy forgat­ták ki, hogy fogyatékosok és dege­­neráltak vagyunk. Én egyébként nem támogatom a rokonok közötti összeházasodást, helytelennek tar­tom, és ezt prédikációkban, okta­tásban többször is kifejeztem. Én harcolok ez ellen. De itt van egy ré­gi mentalitás, ami Kalotaszegen még uralkodik, hogy rangos ember rangost vegyen el, tehát gazdag szegénnyel itt nem nagyon házaso­dik össze. Ennek az eredménye, hogy sokszor rokonok is összehá­zasodnak, hogy gyarapodjon a va­gyon. Szégyellnivalónak számít, ha a gazdag fiú szegény leányt vesz el. - De hát Jegenyén azért kevés a gazdag ember... - Igen. Kalotaszeg legszegé­nyebb faluja vagyunk. Ha az em­ber végigmegy Körösfőn, akkor­­ már látja, hogy mi a különbség. A mi népünk mindig is egy szeré­nyebb munkásnép volt. Ezt bizo­nyítja az is, hogy sajátságos ha­gyományaink, művészetünk, szo­kásaink nincsenek, sőt eltérő vise­letünk sincsen. * Miközben a kép lassan összeáll, már a kapuban vár Kerekes Ibolya, annak a kisgyermeknek az édes­anyja, akit - mert szemrendelle­nességgel született - a PRO TV stábja lencsevégre kapott, míg szü­lei a mezőn szorgoskodtak. - Az én férjem nagyon távoli ro­konom, harmadik, talán negyedik fokú unokatestvérem, és ráadásul mostoha is, tehát nem vagyunk vérrokonok. Az én gyermekemnek összenőtt az egyik szeme, és saj­nos az agya sem működik tökélete­sen. De érdemes megfigyelni, hogy­­ az egyazon családban házasodott I­rak gyermekein nem lehet észre­­­­venni, hogy fogyatékosok lenné­nek. Ép, egészséges gyermeke­ , ezek. Keresztkérdés a mérleg nyelve? Míg a kialakult helyzetet ele­mezzük, felbukkan történetünk egy másik szereplője is, őáltala az­tán a lehető legzavarosabb képet kapjuk. Anamaria Boda ugyanis 1970 óta anyakönyvvezető, és mint ilyen, bátran állítja azt, hogy ami abban a hírben elhangzott, az mind hazugság.­­­ A jegenyei fogyatékosok hiva­talosan bejegyzett száma 7 a 600 lakos viszonylatában, és rokonok közötti házasság Jegenyén még nem történt (!), ezt az állam tör­vényei amúgy is korlátozzák - amit mi be is tartunk -, olyannyira, hogy hivatalosan csak negyedik fokú ro­konság esetén engedélyezett a há­zasság.­­ Amikor én szóba álltam a je­genyei plébánossal, ő megerősítet­te, hogy a faluban vannak olyanok, akik unokatestvéreikkel házasod­tak össze... - Ebben az esetben a plébános hibát követett el, hiszen ilyesmi nem történt itt, a fiatalokat mindig kikérdeztük egymással való rokon­ságukról. Ekkora zűrzavar közepette már nem átallok feltenni egy egyszerű keresztkérdést: arról is értesültem, hogy a jegenyei fogyatékos gyerme­kek nem is rokonszülőktől szár­maznak... - Hát, hogy őszinte legyek, nem tudom, de ezt nem tartom kivételes dolognak, hiszen az ország más helységeiben is vannak ilyen gyer­mekek - véli az anyakönyvvezető. - És 7 a 600-hoz, szerintem ez nem nagy szám. Tudja meg, hogy na­gyon haragszunk. A tévéseknek ugyanezt elmondtam, amit önnek, a PRO TV mégis félretájékoztatott. Miután még egyszer megígéri, hogy a következő zaklatásnál ugyancsak az itt leírtakat nyilat­kozza, odébbáll az anyakönyv oly­­ szigorú vezetője, ránk bízva: az igazság mérlegének nyelvét mi mozdítsuk el. Ez azonban már nem nehéz feladat. * A PRO TV-nek szokása szerint szenzációra volt szüksége. Meg is kapta. Egy olyan témát röppentett fel - ráadásul elferdítve -, mely már étvizedekkel ezelőtt nem volt újdonság senkinek. Az, amit leír­tak sokan mások (például dr. Kós Károly is), az töltötte ki azt a bizo­nyos műsoridőt azon az estén, döbbentett meg sok ezer nézőt, és tett nevetségessé egy egész közös­séget. Én megadtam magamnak a lehetőséget, hogy láthassam ezeket az embereket. Jöttek ki a temp­lomból, és hatszázan voltak. Pom­pás kalotaszegi magyarok, egész­ségesek, szépek, bár egyes rendi szokásaik (melyeknek létezéséhez most már nem fér kétség) egyelőre még a múltból köszönnek vissza. Az ősi hit, hagyomány, törvény őr­zése, tisztelete dicséretes dolog, ám a biológia törvényeire büntet­lenül fittyet hányni nem lehet. Ezt a jegenyeieknek is tudniuk kell. Kristály Lehel Erdélyi Napló

Next