Erdővidéki Hirlap, 1928 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1928-01-01 / 1. szám

á • Máskép nem cselekedhetünk! Az új esztendő mesgyéjén állunk. Hosszú útról jövünk és hosszú útnak vágunk neki. Az idő rohan, megállása nincs. Minket pedig a mult emlékei és jövőnk tervei, reménységei egy pillanatra megállásra késztetnek. Álljunk meg hát egy pillanatra, vegyük számba a múlt eredményeit, jöjjünk tisztába jövőbeli terveinkkel, céljainkkal i — aztán előre! Szomorúan kell megállapítanunk, hogy kisebbségi életünkben eredményeket nem könyvelhetünk el. Politikai küzdelmeinknek az 1927. esztendőben sem volt semmi eredmény. De annál több az eredménytelenség. Az iskolakérdésben, az államsegély elmaradásában , mezőgazdasági, ipari, közgazdasági kívánságaink közül egyetlenegy sem nyert teljesedést le kell azonban szögeznünk, hogy ez nem rajtunk múlott. Ez egyenesen annak a bizalmatlanságnak, gyanakvásnak, sőt gyűlöletnek, az eredménye, amely velünk szemben minden oldalról megnyilvánul. Hogy ennek mi vet véget és mikor? A nagy Isten tudja. Nekünk az a kötelességünk, hogy minden szavunkkal, minden írásunkkal, minden cselekedetünkkel bizonyságot tegyünk affelől, hogy nekünk becsületes szándékaink vannak. Ezt tesszük az újév kezdetén is, hátha ez a pár sor valamicskével hozzájárulna e tűrhetetlen állapot enyhítéséhez. Mi itt hazánknak hűséges polgárai akarunk lenni. Ábrándokkal nem foglalkozunk, kalandokra kaphatók nem vagyunk. Ez a föld, a mi földünk is. Ez a haza, a mi hazánk is. Rögeit magyar vér is öntötte, barázdái apáink verejtékhullatásáról is beszélnek. Hogyne szeretnék hát ezt az országot, hogyne ragaszkodnánk hozzá szívünk dobbanásával ! Ez az ország nekünk szülőföldünk, a magyarnál pedig a szülőföld szeretete mindenek feltt való. Ha akarnánk sort tudnunk, einék az országnak ellenségei tenni. Politikai küzdelmeinknek tehát nem az ellenséges érzület, nem az országhatárok megváltoztatása a célja, hanem egyszerűen csak annyi, hogy mi szülőföldünkön otthon akarjuk érezni magunkat. Emiatt elsősorban is közéleti tisztaságot követelünk. Mélységes undorral fordulunk el a baksist osztogató és elfogadó balkáni mentalitástól. Mi becsületes közigazgatáshoz, pártatlan igazságszolgáltatáshoz, az ígéretek becsületes megtartásához vagyunk hozzászokva. Becsültessék és tiszteltessék a becsületes munka. Érvényesülhessen az ipari érték, a szorgalom. Legyen újból becsülete a becsületnek. Munkája mennyisége és értélme szerint értékeltessék minden ember, tekintet nélkül arra, hogy román-e, vagy magyar. Követeljük továbbá a teljes állampolgári szabadságot, amely minden embert joggal megillet. Minden ügyesbajos dolgunk megtárgyalására, legyen az akár gazdasági, akár kulturális, akár politikai ügy, szabadon összegyűlhessünk. Nyelvünket szabadon használhassuk szóban és írásban minden hatóságnál és jogszolgáltatásnál. Iskolai ■ és egyházi''auíoiTórífidiil lespekiaitássék. Ügyészi rendelkezés nélkül senkit le ne tartóztassanak. Szűnjék meg végre népünk egyes tagjainak ok nélküli letartóztatása, bebörtönöztetése, fogvatartása, meghurcoltatása, és megkinzása. A nép-akarat szabad megnyilvánulása czéljából biztositassék a tiszta választás. Baraolt-Barót, 1928. január I IV. évfolyam/ 1. szám , SS! elüfl.«téri árak: Egész évre 180'— Lei. Fél évre 90’— Lé.. Negyed évre 45’— Lei. Egy hóra 15— Lei. Egy szám 5 Lei. Hirdetési dijak előre fizetendők díjszabás szerint. Felelő: Berkeeto : Szerkesztőség és kiadóhivatal. Baraolt, Égető Árpád könyv DR. FÁBIÁN LÁSZLÓ. nyomdája. Minden a szerkesztőséget és kiadóhivatalt érdeklő küldemények ide cimzendők. -- Kéziratokat nem adunk vissza. TARCA. „A fehér almavirág“. I. Köd. Irja: Mórik Lajos. Szelíd beszélgetésüket a lány felcsendülő kuncogása élénkítette, pedig már jóideje búcsúzódtak, de az elválásnak pillanata számukra kevésbé lehetett sietős. A derék fiatalembernek minduntalan volt valami mondani valója még, — sziporkázó kedve volt. Az eperajku leányzó már harmadszor nyújtotta kezét bucsuzásra, hogy még kis ideig maradhasson . . . Mehrer Márton, a figyelmes és epedő gavallér mindent elakart mondani most, mi szive mélyén feküdt s lágy hangon csörgedezett a leány fülébe. — Csata Lina táncolt örömében s fel-felkapta fejét a köddel viaskodó közeli lámpára, mialatt szemei fénylettek. Kalapja alatt hátul, hajfonatán keresztbekötött szalagocska meglibbent, a lábacskájával hátrafelé rúgott, mint a kis csikó, — néha még az alsószoknya fehér csipkéje is kivillant a kurta szoknya alól. Nevetésében a száját kinyitotta nagyra, pedig kicsi veres rózsabimbó volt a szája. Kilátszott az egész sor fehér egérfoga, kacagott és beszélt egyszerre, közben csupa fül volt arra, amit Márton zengedezett számára. Időközben egy ládákkal megrakott teherkocsi haladt el előttük és a kocsisok, márkásemberek, durva lármája megszakította csendes együttlétük nyugalmát. A teherhúzó szegény párákat vad zsivajjal noszogatták előre egy, talán szállítóvállalatnak alkalmazóba és jóidőbe telt, míg tovahaladtak, megint csendességben hagyva a fiatal teremtéseket. Linácska egyszer csak elkomolyodott. — Jaj, nagy ég, hány óra ? Csata Lina sietésére hivatkozott. — Mennem kell. — Kilenckor kezdődik a koncert. — Imádom a zenét. Már pedig ma hallanom kell Popper: „Printemps d Amourját" (Tavaszi szerelem), Zerkovitz: „Fehér almavirágját“, Tor Aulin: Gavotte és Musette darabját. — Tehát hallhatja az okot, mely most búcsúzásra késztet. Elbúcsúztak. A lány tovabillent. Márton még sokáig nézett utána a ködbe, pedig már semmit sem látott. — De meg lehet bocsájtani neki. .. Otthon, a három leányok otthonában türelmetlenség honolt. — A Lina késedelme okozta ezt. Amint belépett a meleg szobába, két nővére, Melinda és Rebeka kereszttűz alá vették hugocskájukat, szemére hányva azt, hogy halvány fogalma sincs az időszámításról. — Hol voltál ? — Zongora órán. — Hogyne ! Mikor az óra 5 től 7- ig tart, most pedig fél kilenc. Igen ? — A zongora tanárnő későn jött. — Hócipőt vásárolt a télre. — Régi tanítványával találkozott, új kottákat nézett . . . — Vagy úgy ? Bizonyára megint azzal a szélkergető Mehrer Mártonnal