Erec, 2008 (1. szám)
1. szám
EREC Milyen volt Izraelben? A Kalo kávézóban Jeruzsálemben, a Betlehem úton, néhány baráttal találkozom. Miután nagy részük szétszéled, Vladimírral - egy jeruzsálemi zenekar fuvolaművészével - kettesben folytatjuk az éjszakába nyúló beszélgetést. Egy szép, fiatal pár lép be, a fiú megcsókolja a mezüzét, majd utána a lány is. Leülnek és forró almalevet rendelnek. Nem sokkal később a fiú megcsókolja a lányt. Egy pillanatra tökéletesnek tűnik a kép: kimutatni a szeretetedet Isten felé, és a szerelmedet a párod felé szinte egyazon percben. Romantikusan pillantanak egymásra. Mosolyognak. Gyermeki hevülettel mesélik el egymásnak a hét eseményeit. A fiú talán katona, a lány pedig a szerelme, aki itt a városban várt rá. Talán a lány tanuló, aki éppen egy fárasztó munkát fejezett be. Nem lehet tudni. A söröm nem elég hideg. Odaszólok a pincérnek: - Tesó, ez nem hideg! - miközben azon gondolkodom, milyen régóta nem hívtam tesónak egy pincért. Ő kedvesen mosolyog, majd kicseréli a sörömet. Egy fiatal lány lép be, akit Vladimir ismer. Bemutatnak: - Ismerkedjetek meg, ez itt Eran, a barátom, zeneszerző. Egy pillanatra elakad a lélegzetem. Milyen régóta nem neveztek ezen a megtisztelő címen! Vladimir az idén az én darabjaimmal készített fel néhány tanulót az érettségire, és számára ez az egész ügy a Szochnuttal, csak átmeneti. Én, aki annyira belefeledkeztem már a munkakörömbe, már képes voltam tejesen elfelejteni azt az énemet, amivel elindultam innen, Magyarországra Itthagytam néhány doboz könyvvel egyetemben. Másnap 12 fokos meleggel mosolyog ránk a felhők közül a nap. Gyönyörű jeruzsálemi tél! Megrészegít a barátságos légkör, az otthon biztonsága, és a friss levegő. Megállítok két középiskolást, akik cigivel a kezükben mennek el mellettem. - Fogalmatok sincs róla, milyen jó itt! - Meglepve néznek rám. - Hát persze, Izrael a legjobb hely a világon. - Igen - felelem -, de én komolyan is gondolom: ilyen felhők nincsenek Európában, és az ég sincs ennyire közel! - Művészetet tanítasz? - kérdezik. - Nem, Izrael szeretetét! - válaszolom. Ők pedig nevetnek: - Igen, az látszik... - majd mély slukkot szívnak a cigiből, és belépnek az iskolába Folytatom az utamat a Szochnut igazgatóságára, egy megbeszélésekkel sűrűn telített nap felé. Kicsivel több mint egy év közép-európai munkáját összefoglalva azt mondhatom, hogy az innen Izraelbe látogató fiatalok száma megduplázódott, többségében a Taglit és a Masza programoknak köszönhetően. Jobb lett a kapcsolat a Szochnut és más zsidó szervezetek között, és fontos, hogy így az egyes zsidókkal is. Az elmúlt évben három nagy szemináriumot szerveztünk közép-európai fiatalok részére, és ezenkívül 25 oktatási- kulturális programot is tartottunk. Mindezt annak ellenére, hogy az éves költségvetés az ötödével csökkent. Se szolgálati kocsim, se sofőröm nincs, nem marad sok pénz vendéglátásra, takarításra, sőt még a fizetések is csökkentek. A munka mindezek ellenére gőzerővel folyik. Legnagyobb meglepetésemre ezt Jeruzsálemben is észrevették, és éppen ez akadályozta meg a költségvetés további csökkentését. Minden dollárért megharcolok itt, miközben a budapesti Beit Israel (Izraeli Kulturális Központ) megalapításának tervét vázolom fel. Másnap a testvérem fiának bár micvójára utazom. Ő, akit általában csak a kosárlabda és Harry Potter érdekel, most a Tórából József fantasztikus élettörténetének végét olvass fel a zsinagógában. Holnap vásárolok néhány izraeli dolgot (olyanokat, amiket Magyarországon is megvehetnék, de akkor is itt kell megvenni őket, a héber felirattal az oldalukon): Skidé marak (az a kis sárga levesbetét), bamba (az a mogyoróvajas puffancs), olajbogyó meg kávé. És a kedvenc szappanomat, amit a drúz Dzsamíla mama készít a Galilban, gyógynövényekből. Egy idealista vállalkozó, Stef Wertheimer egy egész gyárat építetett neki, és most már szinte mindenhova szállítanak. Mit tudnak Magyarországon Stef Wertheimerről? Mit tudnak Dzsamíla mamáról? Vajon ismerik-e a Kalo kávézót vagy a Betlehem utat? Tudják-e nülyenek a decemberi jeruzsálemi felhők? Ismerik-e Jákob szeretett fiának, Józsefnek szenvedéseit? Mit tudnak arról, amit a Szochnut végzett az elmúlt évben? El kell mesélnem, le kell írnom mindent. Nemsokára, a munka hevében, tovaszállnak ezek a gondolatok, és ez az édes és fontos utazás két szóvá zsugorodik össze, amik arra a kérdésre válaszolnak, hogy: - Milyen volt Izraelben? -Jó volt...! Eran El Bar A fordításért köszönet Borgida Andrásnak 2 Kedves Olvasóink! Több mint 15 éve jelenik meg hónapról hónapra az Erec, a Magyarországi Cionista Szövetség és a Zsidó Oktatási és Információs Központ Alapítvány (Szochnut) lapja Közel 15 ezer család kapta meg rendszeresen a lapot, hogy jobban megismerhesse Izraelt, tájékozódhasson a zsidó élet ügyeiről. Ma már szerencsére sokkal több a lehetőség az informálódásra, mint az újság indulásakor. Ezért átszervezzük a lap terjesztését - hogy valóban azokhoz jusson el, akiknek fontos, ami megjelenik benne. A Budapesten kívül élők, ugyanúgy mint eddig, továbbra is postai úton kapják meg az Erecet Tehát nekik semmi sem változik. A budapestiek a zsidó intézményekben juthatnak továbbra is ingyen a laphoz, így a Szochnutnál (VI. ker. Lovag utca 5.), a Bálint Házban (VI. ker. Révay utca 16.), valamint a zsidó iskolákban (Lauder, Scheiber, Wesselényi), és a zsinagógákban. Aki Budapesten továbbra is szeretné otthonában megkapni a lapot, vagy bámilyen más, terjesztéssel kapcsolatos kérése van, forduljon a Szochnuthoz (telefonszám: 374-3065 és e-mail: fannis@jafi.org). Természetesen az interneten a www.erec.hu címen továbbra is elérhető marad a lap mindenkinek. Májusban reméljük újra találkozunk: Az Erec szerkesztői