„Érted Vagyok”, 2012 (23. évfolyam, 1-6. szám)

2012-02-01 / 1. szám

2 • 2012. február va gyok. ! A kérdésfelvetés jelentősége „Mennyire hiteles az egyház?” Erre a kérdésre a válasz tulajdonképpen nagyon egyszerű, s ugyanakkor nagyon rémisztő is. A katolikus egyház jelenleg a leghiteltelenebb intézmény Németországban. Ha korábban megkérdeztük az embereket, mely intéz­ményekbe vetik bizalmukat, melyik „hitelre méltó” szá­mukra, akkor eddig mindig világos volt, melyek nem tar­toznak ezek közé: a bankok, az ipari konszernek és a poli­tikai pártok. Ezek a ranglista végén landoltak, de most átadták helyüket: a hamburgi Gazdaságetikai Alapítvány most először vette fel a megkérdezett intézmények listájá­ra a két nagy egyházat (a katolikust és az evangélikust), rettenetes eredménnyel a katolikus egyházra nézve, amely az utolsó helyre került, még saját tagjai is kevesebb bizal­mat szavaznak neki, mint az evangélikus egyháznak. Mindenesetre rövidlátás lenne, ha csak az utóbbi év sze­xuális visszaélési botrányaira vezetnénk vissza ezt a hite­lességi válságot. Egy vizsgálat már öt évvel ezelőtt arra az eredményre jutott, hogy a németeknek még 45%-a sem bí­zik a katolikus egyházban. Az utóbbi év botrányai radiká­lisan rontottak ezen az értéken, de az egyház voltaképpen már évek óta folyamatosan veszít abból, amire a leginkább szüksége lenne: spirituális világítóerejéből. Hogyan köz­vetíthetne hitet, ha ő maga nem hitelre méltó? A hitelesség kérdése minden síkon megjelenik, a pápá­tól a püspökökön keresztül a papokig és a hívekig, és egy lelki alapkívánalmat jelenít meg: a hit és az élet, a szavak és a tettek összhangjának kívánalmát, hogy azt éljük, amit hirdetünk. Minden ezen fordul, Keresztelő János híres ujjával, amely a megfeszített Krisztusra mutat, az isenheimi oltárkép festője megtalálta egyik alapképét annak, ami az egyház tulajdonképpen: mutatóujj, utalás, vagy ahogyan a Zsinat mondja: „jel és eszköz”. Az egyház sem nem vitathatatlan tárgya a hite­lességnek, sem nem létrehozója a hitelességnek, hanem az a feladata, hogy rámutasson Isten hitelességére, és tanús­kodjék róla. Isten az, aki hiteles. Az evangélium hiteles. Igehirdetésében és tanításában az egyház kezdettől fog­va olyan dolgokról és dimenziókról beszélt, amelyek na­gyobbak, fontosabbak és igazabbak, mint ő maga. A ke­reszténység első napjától fogva az evangélium meggyő­zőbb és hitelesebb volt, mint azok az emberek, akik to­vábbmesélték. Különben nem lehetne megmagyarázni az evangéliumok azon emlékeinek széles folyamát, amelyek szerint Jézus nyilvánvalóan újból és újból kétségbeesett tanítványainak megbízhatatlansága, hitelre méltatlansága miatt. Az egyház alapképe azt jelenti: Az egyház az evan­gélium hitelre méltóságából él, és nem fordítva! Az egy­háznak az a dolga, hogy Isten hitelre méltóságának tanúsí­tását szolgálja a világban, így egyúttal az is világossá válik, hogy az egyház tagjai miképpen ronthatják az egyház hitelességét: az egyház el­távolodhat a rámutatástól és a tanúskodástól, és mintegy elébe áll a hitelre méltó evangéliumnak. Az egyház tanú­ságtevő tagjai képesek úgyszólván láthatatlanná tenni az evangéliumot azáltal, hogy ők maguk terpeszkednek el. Mert világos: egy szerepével visszaélő, hataloméhes, kö­zömbös, hanyag, banális, korrupt, megmerevedett stb. egyház, illetve az egyház efféle tagjai képesek láthatatlan­ná tenni az evangélium hitelre méltó voltát. Felelőtlen vi­selkedésükkel az emberek képesek annyira eltorzítani Is­ten evangéliumát, hogy azt már nem is lehet észrevenni. Az egyház alkalmatlan „földi személyzete” nagyon nagy károkat tud okozni az evangélium hitelességének. Ezért a hitelesség kérdése nem valami mellékes kérdés, mintha egyszerűen visszatérhetnénk napi dolgainkhoz akkor is, ha „azok ott kívül” már semmire sem tartanak minket. Ha az egyház nem öncél, hanem valami nála na­gyobbra kell rámutatnia, akkor itt lényegünk egyik köz­ponti vonatkozásáról van szó. Ehhez társul, hogy az evan­géliumnak minden korban ellene mondtak. Ahol ez törté­nik, ahol emberek tudatosan utasítják el az üzenetet, ott az egyház nyugodtan „lerázhatja a port a lábáról”, és elvonul­hat az igehirdetés következő helyére. De botrány, ha fellé­pésével maga az egyház mond ellent a Jó Hír lényegének, ha emberek azért utasítják el az egyházat, mert az intéz­ményben, illetve az azt képviselő emberekben túl keveset látnak viszont az evangéliumból. Aki ezt az elutasítást az egyes emberek hitetlenségére hivatkozva intézi el, az nem csupán azt sérti meg, aki nem tud hinni, hanem az evangé­liumhoz való hűséget is. Ezért szeretném elmélyíteni a hitelesség kérdését, és ahelyett, hogy felsorolnám, mindenekelőtt mely kérdések­ben tűnik az egyház hiteltelennek az emberek szemében, egy szinttel mélyebbre szeretnék menni, és alaposabban szemügyre akarom venni az egyház helyzetét és hitelre méltatlanságát. Hol rejlenek a mélyebb okok? Megéri egyszer közelebbről megnézni a „Mennyire hi­teles az egyház?” kérdést. Tulajdonképpen ki kérdez így? Ki teszi föl ezt a kérdést? És: Ki válaszolja meg? Kinek van fölhatalmazása arra, hogy érvényes választ adjon rá? Ekkor ugyanis az ember észreveszi. Ez a posztmodern kor egyik tipikus kérdése. Minden egyes embernek szabad föltennie, és föl is teszi. Minden egyes embernek szabad megválaszolnia a maga számára, és meg is válaszolja. És ha általános választ keresek, akkor nem egy bizottságot vagy egy intézményt kérdezek meg, hanem sokak vélemé­nyét fogom kinyomozni. A posztmodern egyik fontos esz­köze ugyanis a közvélemény-kutatás, amely sok egyén vé­leményét gyűjti össze, és így azok valamiképp az általáno­sat képviselik. Egyáltalán: ahhoz, hogy megérthessük az egyház mos­tani válságát, számomra központi előfeltételnek tűnik, hogy megértsük, mit jelent a posztmodern fordulat. Tulaj­donképpen mi az a posztmodern? Megpróbálom egysze­rűen fölvázolni. A hagyományostól a posztmodern társadalom felé Sem előzőleg soha, sem azóta nem változott meg a né­met társadalom 15-20 év alatt olyan alapvetően, olyan ra­dikálisan és olyan tartósan, mint 1965 és 1980 között. Mo­dernizációs lökés következett be, áttörés a hagyományos­tól a posztmodern társadalom irányában. Stefan Kömm plébános Mennyire hiteles az egyház? Tanulmány

Next