Esti Budapest, 1953. november (2. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-25 / 276. szám

Szepesi György ma délelőtti telefontudósítása Londonból: Öt órával a nagy mérkőzés előtt., Elérkezett a nagy mérkőzés napja, öt óra múlva izgalmas útjára indul a bőrlabda a Wembley-stadionban. Reggel már korán gyülekez­tek a magyar csapat játékosai a Cumberland-hotel előcsarno­kában, „Hogy aludtál?" — hangzott gyakran a kérdés. „Nagyszerűen” — hát látok in­nen is, onnan is, de azért az a gyanúm, hogy ezen az éjszakán a játékosok is sokat forgolód­tak ágyukban. Erre különösen az adott okot, hogy a magyar csapat játékosai, amikor tegnap az egyik londoni moziból az utcára léptek, bosz­­szankodva vették tudomásul, hogy eleredt az eső. Ez az eső csak este tizenegy óráig áztatta a Wembley-stadion zöld gyep­­szőnyegét, de azért minden bi­zonnyal nem használt a pálya talajának. Ma reggelre az utcán még mindig találunk esőfolto­kat és az idő mintha egy kissé ködösebb, borúsabb lenne, mint az előző londoni reggeleken. A magyar csapat játékosai mindenesetre gondosan felké­szültek a csúszós talajra is. A labdarúgócipőn hármas bőrsze­gek vannak és aszerint válasz­tanak le a bőrszeg nagyságából, ahogy azt a talaj megkívánja. A Wembl­ey-stadionban egyéb­ként a tegnapi „ismerkedő” lá­togatáson játékosaink elragad­tatással nyilatkoztak a ragyogó talajról, Bozsu­k ezt mondta: — Aki ezen a pályán nem tud játszani, vonuljon nyuga­lomba! A stadion méreteivel kapcso­latiban valaki megjegyezte: „Olyan ez a stadion, mint egy hatalmas vár." Buzánszky nem maradt adós a válasszal: — Csak még ezt a várat ve­gyük be, aztán jöhet a követ­kező feladat... A mérkőzés iránt Európa­­szerte megnyilatkozó érdeklődést jellemzi, hogy a következő rá­diók adnak a mérkőzéssel egy­­időben helyszíni közvetítést: a belga, a Holland, az osztrák, a nyugatnémet, a francia és a gö­rög rádió. Olaszországból pél­dául hat újságíró érkezett Lon­donba, Svédországból pedig ti­zennégy újságíró tartózkodik je­lenleg az angol fővárosban. A Wembley-stadion sajtópáholya szűknek bizonyul, így ki is bő­vítették. Annyira megrohanták a külföldi sajtó munkatársai az angol labdarúgószövetséget, hogy nem tudtak minden újság­írónak jegyről gondoskodni. Az ■egyik olasz újságíró például megkérte a magyar csapat ve­zetőjét, hogy ha már néh­ány­­ezer kilométert utazott Rómából Londonba, legalább végignéz­hesse a mérkőzést. Megígértük, hogy helyet adunk neki autó­buszunkon, hogy ott lehessen a nagy találkozón. Ma délelőtt már korán könnyű ebédet fogyasztanak a játéko­sok, majd sor kerül a taktikai megbeszélésre. A csapat 12 óra 45 perckor külön rendőrségi kí­sérettel megy a szállóból, mert enélkül, a nagy forgalom miatt, nem érnének időben a stadionba. A Wembley-stadion 105.000 nézője már a mérkőzés meg­kezdése előtt legalább egy órá­val elfoglalja helyét a lelátó­kon. Az egyszerű angol sport­ember arra számít, hogy az an­gol labdarúgóválogatott to­vábbra is megőrzi hazai veret­lenségét. Ezt a véleményt fe­jezi ki Buchan, a régi idők egyik legnagyobb angol játé­kosa,­ aki jelenleg a News Chronicle című lap sportrovat­­vezetője. — Az angol csapat legyőzi a magyar csapatot — írja — de, ha a magyar csapat szépen és sportszerűen játszik, százezer néző tapsol majd ennek a já­téknak és a magyar csapat tel­jes sikert ér el. Reméljük, hogy nemcsak a szép játékkal, hanem az elért eredménnyel is teljes lesz sike­rünk. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Bromsi AZ MDP BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁGA ÉS A FŐVÁROSI TRAIÁCS LAPJA II. ÉVFOLYAM, 276. SZÁM. ÁRA 60 FILLÉR SZERDA, 1953 NOVEMBER 25. A közlekedés megjavításáról, lakásépítkezésekről tárgyalt ma délelőtt a Budapesti Városi Tanács ülése Ma reggel nyolc óra után az Újvárosházai nagytermében megkezdődött a Budapesti Vá­rosi Tanács ülése. Az első na­pirendi pont Pongrácz Kálmán elvtárs, a végrehajtó bizottság elnökének beszámolója volt a Vá­rosi Tanács feladatairól a Köz­ponti Vezetőség határozatainak végrehajtásában. A második na­pirendi pontban Fái­ Boris, az oktatási állandó bizottság elnöke számol be a fővárosi okta­tási helyzetről. Az ülésen megjelent Földvári Rudolf elv­­társ, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizott­ság első titkára, Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter, va­lamint a politikai élet számos képviselője, kiváló művészek, tudósok. Újabb kétszáz autóbusz Pongrácz Kálmán elvtá­rs rá­mutatott arra, hogy a kormány­programra a maH hibáinak fel­számolásában és az új feladatok végrehajtásában egyaránt a helyi tanácsokra támaszkodik. Elmon­dotta, hogy a kormányprogramm végrehajtása során komoly for­dulat történt. A legfontosabb feladatot, a lakosság életszínvonalának emelését célzó kormányin­tézkedések maradéktalan végrehajtását a Városi Ta­nács sok téren sikeresen oldotta meg. A beszámoló kiemelte azokat e fontos intézkedéseket, melyeket a főváros közlekedésének meg­javítására mér eddig is tettek. A jövő évben — mondotta Pongrácz elvtárs — új autóbuszjárat indítását ter­vezik a Kelenföldi­ pályaud­varhoz, Angyalföldön, to­vábbá Soroksáron és Kőbá­nyán. A 47-es járatot pedig Pestújhelyig fogják meg­hosszabbítani. A jövő évre illetékes szerveknek kétszáz autóbuszt, száz trolibuszt és száz taxit kell biztosítani a budapesti közlekedés részére. Fel kell számolni azokat a bürokratikus jelenségeket — hangzott a beszámoló — ame­lyek több helyen az iparengedé­lyek kiadása körül mutatkoznak. A beszámoló további részé­ben Pongrácz elvtárs az új területi bölcsődékről szólott, s elmondotta, hogy a XIV. kerületben megkezdték egy új, százágyas szülészeti osztály lé­tesítését. Több gondosságot a tatarozásnál Pongrácz Kálmán elvtárs el­mondotta a továbbiakban, hogy a tanács munkáját megnehezíti gazdasági, szociális és kulturá­lis téren egyaránt a pénzügyi önállóság hiánya. Ezután az új lakásépítkezé­sekkel foglalkozott, amellyel az évtizedek óta szinte állandóvá vált lakáshiányt kell fokoza­tosan felszámolni. Elmondotta, hogy előkészítették és részben megkezdték a főváros különbö­ző helyein 12 lakótelep építését, amely összesen mintegy 5500 lakást foglal majd magában. Ezek közül körülbelül 3500-nál befejez­ték a földmunkákat, meg­kezdődött az alapozás, több­helyen a pincefödém is el­készült. Azonban az építkezés megkez­dése ellenére sincs az építkezé­sek körül minden rendben. A munka üteme lassú, vontatott. Nincs elég szakmunkás és se­gédmunkás, itt-ott anyagnehéz­ség is jelentkezik, szervezési hibák is akadályozzák a mun­kát. A lakóházak tatarozásáról szólva elmondotta Pongrácz elvtárs, hogy vontatott ütemben haladnak, előkészítésüket nem végezitek a kellő gondossággal. — Rendezni kívánjuk a helyi gazdálkodás kérdéseit, a­z orszá­gos főhatóságok és a tanácsok viszonyát — mondotta befe­jezésül. Pártunk és kormá­nyunk tehát kiküszöböli majd mindazokat az akadályokat, ame­lyek az eredményes munka út­jában állanak. — Nekünk is fel kell számolnunk azokat a hibákat, amelyeket a vezetés, a gazdasági munka irányítása és a tömeg­szervezeti működések terén el­követtünk. Ehhez azonban min­den tanácstagnak teljes mérték­ben el kell végeznie feladatát. Pesterzsébet kívánságai A szünet után Kópia Károly, a közlekedési állandó bizottság elnöke nyitotta meg a hozzá­szólások sorát. Arról beszélt, hogy sok autóbuszt azért nem tudnak üzembe állítani, mert­­ egyes gyárak — a Csepel Autógyár, a MÁVAG — helytelenül értelmezett terv­­szerűségből nem akarják a hiányzó alkatrészeket le­gyártani. Kérte, hogy ezen sürgősen vál­toztassanak. Dr. Halász Aladár, a következő felszólaló arról be­szélt, hogy az úthálózat fejlesz­tése nélkül a közlekedés sem fejleszthető. Kifogásolta, hogy az úthálózat javítására, fej­lesztésére 1949 óta sokkal kevesebb összeget és gon­dot fordítanak, pedig akkor csak „Kis-Budapest” területével foglalkoztak, most pedig „Na­gy- Budapestről” van szó. Dr. Harrer Ferenc igazgatási kérdé­sekkel foglalkozott. Tóth Ele­mérné a XX. kerület, Pesterzsébet lakosainak közlekedési problé­máiról beszélt. Kérte, hogy a Szabó, és Pacsirta-telepek autó­busz-, illetve villamosjáratait sűrítsék. Elmondotta, hogy egyes árucikkek — különösen olyanok, amelyeknek az árát a kormány leszállította — a leg­több üzletben csupán csökkent mennyiségben kaphatók. Kérte, hogy az ÁEK vizsgálja meg a hiányosságok okát. F­orváth Já­nos a IX. kerület dolgozóinak problémáit vetette fel.­Elmond­ta, hogy kevés gondozónő van és így a csecsemőkről, az anyákról nem tudnak olyan mértékben gondoskodni, aho­gyan azt joggal elvárnék. Kérte, hogy az Illatos-út és a Gubacsi­ út környékén több ál­lami üzletet nyissanak meg. (Lapunk zártakor a tanács­ülés tart.) A Városi Tanács tagjai Pongrácz Kálmán elvtárs beszámolóját hallgatják. A százados úti művésztelepen készülnek a Népstadionhoz vezető Ifjúság útját díszítő szobrok. Képünkön Buzy Barna szobrász­művész „Boxolók" című szoborcsoportjának egyik alakját mintázza. (Dolezsál László felvétele.) Drámai vita, három rendkívüli minisztertanács után ma délutánra halasztották a francia nemzetgyűlés döntését az „európai hadsereg" kérdésében Laniel több minisztere lemondással fenyegetőzik PÁRIZS, november 25. (MTI) A francia nemzetgyűlés kedden folytatta a pénteken elnapolt külpolitikai vitát, amelynek során tudvalévően Bidault külügyminiszter „hirtelen rosszul­léte" miatt el kellett halasztani a ha­tározathozatalt. Az utóbbi napokban a parla­ment folyosóin tárgyalások és alkudozások folytak a határozati­ javaslatokról. Coste-Floret, az MRP képviselője, mint ismere­tes, a vita elején rövid határo­zati javaslatot terjesztett elő. E "hátározati 'javaslat "helyesli az úgynevezett „európai egyesülés’­ politikáját. Amint azonban a vita kibontakozott, a kormány­körök egyre világosabban látták, hogy nehéz lesz olyan többséget összetoborozniuk, amely haj­landó helyeselni ezt a poli­tikát, vagyis lényegében az „európai hadsereg" megte­remtését. Coste-Floret, hogy mentse a menthetőt, a jobboldali szocia­lista vezérek ízlése szerint át­dolgozta határozati javaslatát. Guy Mollet, a szocialista párt főtitkára áll az élén annak a szocial­ista képviselőcsoportnak, amely különböző fenntartásokkal hajlandó támogatni az „európai hadsereg" szervezetét. Mendes-France radikális kép­viselő váratlanul határozati ja­vaslatot terjesztett elő, amely­ben indítványozta, hogy az egész külpolitikai vitát napolják el 1954. január 26-ig. Mendes- France indítványával együtt már 11 határozati javaslatot terjesztettek elő. Coste-Floret javaslata kivételé­vel mindegyik bizonyos mérték­ben ellenségesen foglal állást , az „európai védelmi közösség" ter­vezetéhez, vagy fenntartásokat tartalmaz vagy pedig közvetle­nül, illetve burkoltan elítéli azt. Ilyen előzmények után került sor a november 24-i ülésre. A délelőtti ülésen többen szólaltak fel. A vita­ alatt lázas alkudozások folytak a színfalak mögött. Hír szerint az MRP, Bidault külügyminiszter pártja, lemon­dott egy önálló határozati javas­lat előterjesztéséről és inkább hajlandó volt támogatni Guy Mollet határozati javaslatát. Ki­derült azonban, hogy ennek a határozati javas­atnak sincs sok esélye többségi szavazatra. A külpolitikai vita az egész éjszaka folyamán rendkívül drámai körülmények között folytatódott. A vitát két izben is félbeszakí­tották, mert magán a kormányon belül is , éles nézeteltérés merült fel az „európai védelmi közös­ség" kérdésében. Daniel több minisztere le­mondással fenyegetőzött ar­ra az esetre, ha a kormány politikája „túlságosan ked­vező lenne” az „európai had­sereg”-l kapcsolatban. Az ülés felfüggesztése után mindkét alkalommal rendkívüli minisztertanácsot tartottak, s a minis­z­terek a különböző bur­­zsoá csoportok képviselőivel is tanácskozásokat folytattak.­ A kétszeri megszakítás után a kor­mány jónak látta, hogy harmadszor is kérje a vita felfüggesztését. Mint a ma reggeli jelentések mondják, Laniel miniszterelnök a hajnali órákban felkeltette Vincent Auriol köztársasági el­nököt, hogy a köztársasági el­nök elnökletével újabb rendkí­vüli minisztertanácsra kerül­hessen sor. A rendkívüli minisz­tertanács ma hajnalban végül­­is felhatalmazta Daniel minisz­terelnököt, hogy a nemzet­­gyűlésben vesse fel a bizal­mi kérdést külpolitikájával kapcsolatban. A hajnali minisztertanács dön­tésének közzététele után a kül­politikai vita folytatását szerda délután 2 órára halasztották. óta 1.000.000 m­osz­onaalk­almanatt sztrájkol ROMA,november 25. (MTI) Körülbelül egymillió olasz közalkalmazott egyre hevesebb harcot vív követelései teljesíté­séért. Ma Rómában 24 órás sztrájkot tartanak a pénzügymi­nisztérium, a kincstár, a számve­vőszék, a mező­gazdaságügyi mi­nisztérium, a munkaügyi- és tár­sadalombiztosítási minisztérium, a közmunkaügyi minisztérium, stb alkalmazottai. A kormány megtorló intézkedéseket helye­zett kilátásba a sztrájkolók el­len. Mint ismeretes, a közalkalma­zottak követelik, hogy azonn terjesszenek törvényjavaslatot parlament elé a közalkalmazotti fizetésének felemeléséről, 19. január 1-i hatállyal. A közalka­mazottak a megélhetési költs­gék fokozatos emelkedése mia már több mint egy éve harcolni a fizetés emeléséért. A közalka­mazottakon kívül 200.000 va utas is követeli, hogy rendezze fizetésüket, szabályozzák az eb léptetések rendjét, alkalmazzák mozgó­ bérskálát és egyesítsék fizetési kategóriákat. A vasutast már 1952-ben és 53-ban országi sztrájkkal harcoltak ezeknek követeléseknek a teljesítéséért. Katonák tüntetnek és lázonganak a Szuezi-csatorna övezetében­ ­ KAIRO, november 25. (TASZSZ) Az egyiptomi lapok hírt adnak a Szuezi- csatorna övezetében állomásozó angol m­egszállócsa­­patok katonai körében történt lá­zongásokról. A katonák követe­lik, hogy szállítsák haza őket. Az Al Dzsumhur-Al Miszri cí­mű hetilap fajidi jelentése alap­ján közli, hogy 8000 skót katona a Szuezi-csatorna övezetében tüntetést rendezett és követel haladéknélküli hazaszállítását. Az Al Ahram című lap fele tette, hogy 500 mauritiusi szá­mazású katona tüntetéssel kiha­colta hazaszállítási követelési­nek teljesítését. A katonák napon keresztül megtagadták parancsok teljesítését. A lap sz­ri­nt a­ parancsnokság kényteli volt olyan határozatot hozt hogy ezeket a katonákat kivon a Szuezi-csatorna övezetéből.

Next