Esti Budapest, 1954. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-19 / 169. szám
Nagyszerűen szerepeltek a IX. kerület úszói Budapest ifjúsági úszóbajnokságán Milyen lesz három,négy év múlva a magyar úszóválogatott? Részben erre adott választ Budapest háromnapos ifjúsági úszóbajnoksága, az utánpótlás nagyszabású seregszemléje. A válasz bíztató, mert tehetségekben nincs hiány. Erre vallanak a verseny három napjának eredményei. A Margitszigetet ostromló Duna a fedettuszodába szorította az ifjúsági bajnokság részvevőit. (A nyitottban ugyanis nem lehetett megrendezni a versenyt.) A 800 méteres férfi gyorsúszásban Hanák végzett az első helyen, 10:06.6 mp-es idővel Gerendás előtt. A 400 méteres női gyorsúszásban Székely Ripszima és Garaikülön versenyt vívott egymással. Székely azonban hamarosan a maga javára fordította a küzdelmet, 100 méternél már vezetett, 200-nál pedig még biztosabban haladt az élen, 300-nál előnye már behozhatatlannak tűnt. 400 méternél 5:25.8-as idővel érkezett a célba Garai előtt, a aki 5:43.3-et úszott. Székely Ripsziviva ezután rajthoz állt a 100 méteres női pillangóúszásban is és 1:21.7-del szerezte meg az első helyet. — Idei célom: a szereplés a torinói Európa-bajnokságon — jelentette ki kettős győzelme után Székely Ripszima. — Arra szeretnék a legjobb formába lendülni. Azért hasznos a mai verseny, mert pontosan megtudtam, milyen formában vagyok. Nem gondoltam, hogy ilyen jól megy az úszás, azt hittem, még érzem a francia és a holland versenyek utóhatását. Az Európa-bajnokság előtt még indulok a főiskolai világbajnokságon is, ez lesz majd a főpróba a torinói nagy verseny előtt. A 4x66 méteres vegyesúszásban Hoffmann és Ács vívott érdekes versenyt. Pillangó, hát, simamell és gyors... A versenyzőknek tehát sokoldalú képességet kellett felvonultatniuk a győzelemért. Ács jól kezdett, simamellen azonban elfogyott kezdeti előnye, Hoffmann utolérte. Az utolsó 66 méteren Ács gyorsúszásban Hoffmann után iramodott, de már csak megközelíteni tudta ellenfelét. Hoffmann 3:39.8-cal győzött a 3:40.5-et úszó Ács előtt. A nap legváltozatosabb és legérdekesebb versenye volt. A 200-as női hátúszásban Pajor Éva győzött, a 200 méteres mellúszásban Kárpáti lett a bajnok. Mindkét váltó a 4x200-as férfi és a 4x100-as női egyaránt a IX. kerület zsákmánya lett. A 4x200-on Gerendás, Záborszky, Ács és Kárpáti, a 4x100-on pedig a Novák II., Hunyadfi, Kárpáti, Szőke összeállítású csapat szerezte meg az elsőséget. A IX. kerületi úszók nyerték a számok zömét. Budapest ifjúsági úszóbajnokságát ugyanis kerületi rendszerben bonyolították le. A háromnapos budapesti ifjúsági úszóbajnokságon felvonult az utánpótlás színe-java, sok-sok tehetség örvendeztette meg a szakembereket és a nézőket. Az ifjúsági verseny bebizonyította, hogy úszósportunk, az egyik legeredményesebb magyar sportág és várható, hogy a következő években sok sikert szerez majd a különböző nemzetközi versenyeken. Hoffmann és Ács nagy küzdelmet vívott a 4x66 méteres vegyesúszásban. Két kép a kosárlabdaviadalról A Bp. Honvéd férfi kosárlabda csapata 81:68 (48:31) arányban győzte le szombaton a Bp. Lokomotív együttesét és bejutott a kosárlabda Magyar Népköztársasági Kupa elődöntőjébe. Képünkön: jelenet a mérkőzésen. A Francia Munkás Sportszövetség (FSGT) női kosárlabda csapata vasárnap játszotta első mérkőzését Szolnokon és 54:44 (17:24) arányban győzött. Képünkön: a mérkőzés egyik jelenete. Új szovjet női világcsúcs Nina Otkolenko (Szovjetunió) 2:08.4 perces, kitűnő eredményével új női világcsúcsot állított fel a 880 yardos síkfutásban. A régi világrekordot az angol Leather tartotta 2:09 perccel. A CSEHSZLOVÁKIÁBAN TARTÓZKODÓ BP. DÓZSA labdarúgócsapata vasárnap Kladnóban vendégszerepelt és 4:2 (1:2) arányban vereséget szenvedett. A ROMÁNIÁBAN VENDÉGSZEREPLŐ SZEGEDI HALADÁS labdarúgócsapata vasárnap délután Ploestiben mérkőzött és 3:1 (2:1) arányban vereséget szenvedett. Érdekes, színvonalas küzdelmek a Millenáris vasárnap esti kerékpáros pályaversenyén Kevesen vannak a nézőtéren vasárnap este — a Millenáris betonteknője körül — de a szurkolók nagy része valóban jól ismeri a kerékpársportot. Miután az előfutamokban nem történt semmi különös vagy érdekes, most a döntő futamok esélyeit mérlegelik — igen hozzáértően. Éppen az 500 m-es, repülőrajtos időfutam száma pereg: Szekeres Béla pörgeti a hajtókart. Levágása a betonkaréj tetejéről kitűnően sikerül. Az apa jó időt jósol fiának Nagy szakértő, hiszen motorvezetéses országos rekordjai még ma is fennállnak. És valóban, az alig 20 éves „kis Szekér“ 31 mp-es új, pompás magyar csúcsot ér el. Ezzel átadja a múltnak Kőrakás öt évvel ezelőtt felállított, 31,8 mp-es régi országos csúcsát. Hogy mi a 31-es új csúcs nemzetközi értéke? Tessék megnézni a táblázatot, amely kimutatja, hogy ezen a távon az egykori francia világklasszis, Michard, 29.8 mp-es világcsúcsa 1932 óta tartja magát. A fiatal magyar versenyző — aki ezen a távon csak ebben az évben kezdett versenyezni — alig 1.2 mp-cel maradt el a klaszszikus világcsúcstól... A taktika a kerékpáros pályasportban is döntő tényező lehet. Lám, Bihari, a Szikra Szabad Nép szorgalmas versenyzője — a főversenyben — azzal okozza az est legnagyobb meglepetését, hogy kitűnő taktikai húzással kiveri a középdöntőből a nála sokkal esélyesebb Mátét (Vörös Lobogó). A remek, szélcsendes, júliusnak kissé hűvös, de kerékpározásra eszményi időben Szekeres, a főverseny döntőjében is szép győzelmet arat klubtársa, Furmen előtt. Az 500 m-es, állórajtos versenyszámban viszont egy harmadik Bp. Honvéd-versenyző, Schillerwein győz és ezzel az 500 m-es, kétrészes versenyt is megnyeri. Kigyúlnak a betonteknőt sudáran körülálló, hatalmas ívlámpák is, majd feldübörögnek a vezetőmotorok. A kétszer 15 km-es motorvezetéses versenyben Kánya — Schmidt higgadt, rutinos vezetésével — kettős győzelmet arat. Mindkét futamban nagyszerűen ragad a görgőhöz és ellenfelei bátortalan kísérleteit biztosan szerelve, harcolja ki megérdemelten a kettős győzelmet. Ezúttal minden szám érdekes, színvonalas. Mondja is egy néző, a kerékpársport egyik rajongója: — Ha mindig ilyen jó versenyeket kapna a közönség, nem lennének most sem ilyen kevesen.. . A 2x2000 m-es váltóban a Schillerwein—Pásztor kettős, az ifik kétüléses versenyében — gyönyörű küzdelem után — a Koroknai (Bp. Postás)—Bicskei (Szabad Nép) pár, a felnőttek kétüléses futamában a Schillerwein— Farmen „ikerpár“ nyeri a versenyszámot. Végül — késő estie hajlik már az idő, de mindenki a helyén marad — a 48 körös pontversenyben a jól kezdő Bascsék (Bp. Vörös Lobogó) és Sipos (Szabad Nép) foglalja el az első és a második helyet, a ragyogóan hajrázó Bócsai (Bp. Dózsa), illetve Vida (Szabad Nép) előtt. Több ilyen jó és színvonalas versenyre várnak a magyar kerékpársport hívei! Edres A 200 kilométeres országúti kerékpáros bajnokság szombati küzdelmét Bencze (Vörös Lobogó) nyerte meg. A csapatbajnok a Honvéd SE együttese (Albert, Juhai, Gelencsér) lett. Képünkön: a verseny egyik jele. Vad Dezső ma reggeli sorofi telefonja férfipárosunk győzelméről és Jánosé félbeszakadt döntőmérkőzéséről Amióta az Északi-tenitt vagyunk ger partján, ___________S első pillantásunk minden reggel az égboltra esik, mert sajnos, csaknem minden reggel borult az ég és esik az eső, így volt ez vasárnap reggel is. Mire autóbusszal Gdanskból átértünk Sopotba, a teniszpálya már ismét víz alatt állott, úgy gondolom, a rossz időről hallani otthon sem különös újság, hiszen úgy tudjuk, Budapesten is sokat esik az eső. A fiatalok lengyelországi nagy versenyét azonban a rossz időjárás sem tudta megzavarni. A küzdelem vasárnapra minden számban már a döntőig jutott. Délelőtt féltíz helyett tizenegy óra után kezdődött az első küzdelem a győzelemért, a férfipárosban. Ennek a mérkőzésnek az volt az érdekessége, hogy a nagy érdeklődéssel várt délutáni férfi egyes döntő két részvevője, a csehszlovák Jávorszki és a magyar Jancsó egymás ellen játszott. Igazi szép páros küzdelemben mindkét pár saját adogatásait nyerve, jó játék alakult ki. De végül mégis megszületett, ha nehezen is, az első magyar győzelem. A férfipárosban tehát a Jancsó—Vad kettős győzött 12:10, 0:6, 7:5, 6:2 arányban. Még a pár is gyakran elrosmérkőeredt az eső, zés közben de ez sem a ----------------- játékosokat, sem a közönséget nem zavarta. A lengyel sportrajongók nagyon szeretik a teniszt. Ezt megállapíthattuk a verseny alatt, hiszen már az előmérkőzések alatt, de különösen most, a döntőn, minden alkalommal csaknem minden hely foglalt volt a nagy lelátón. Délután három órakor közel ötezer néző tapsa fogadta a férfi egyes döntőjének két részvevőjét, Jancsót és Jávorszkit. A játék Jancsó bomba-adogatásaival kezdődött. A közönség velünk együtt a fiatal magyar játékosnak szurkolt, de a már Budapesten is ismert Jávorszki sem hagyta magát. Veszélyes helyzetlabdákkal és átemelésekkel próbálta megtörni Jancsó remek hálójátékát. A magyar játékos egy-egy nagyszerű ütése után percekig zúgott a taps. 3:1-es, majd 5:3-as Jancsó-vezetés után nem kevesebb, mint nyolc játszmalabdát izgultunk végig, de hiába. A csehszlovák fiú nem vesztette el ideget és egymásután négy játékos nyert. 7:5-re ő nyerte az első játszmát. A másodikban Jávorszki kezdett jobban, de végül is négy játék után 2:2 állásnál újabb esőfelhők vetettek véget a küzdelemnek. A nézők arra számító szakadása, hogy még esőben is vasárnap folykitartottak, látják a küz----------------- delmet. De erre már nem került sor, és ez talán nekünk kedvezett, mert ahogy a mérkőzés után Jancsi elmondta, a Razzia ellen szombati mérkőzéstől és a délelőtti párostól egy kicsit fáradtnak érezte magát. Ez egyébként meglátszott játékán is. Labdái, különösen az alapvonalról adottak neri voltak elég kemények és biztosak, így azt mondhatjuk most az egyszer az egész verseny folyamán jól jött az eső A versenyt hétfőn délelőtt fél tízkor folytatják és reméljük, hogy Jancsó, aki nem keseredett el Jávorszki egyjátszmás vezetése miatt, még meg tudja fordítani a férfi egyes első helyét eldöntő találkozót A Postás sokszoros bajnokcsapata ellen elért győzelmükkel a kézilabdás Kinizsi-lányok bejutottak a kupadöntőbe A Sashegy aljában elterülő Budai Lokomotiv sporttelepe felett sötét esőfelhők gyülekeztek, amikor megjelent a pályán a Bp. Postás és a Bp. Kinizsi női kézilabdacsapata, hogy eldöntse kettőjük közül melyik kerül be a női kézilabda Magyar Népköztársasági Kupa döntőjébe. A kézilabdás lányok alapos bemelegítéssel készültek az elődöntőre, de „bemelegített“ a nagyszámú közönség is... Hol az egyik, hol a másik sarokból harsant fel a „hajrá Postás!“, meg a „hajrá Kinizsi!“. Az már a mérkőzés előtt eldőlt, hogy a szurkolókat tekintve, nagy a Kinizsi-fölény... Öt órakor kezdődött a mérkőzés. Az első támadást a Kinizsi vezette, majd a „gyíkfürge“ Molnárhoz került a labda, aki kicselezte az élelmezésiek védelmét és már az 1. percben 1:0 arányú vezetéshez jutott a Postás. A gyors gól nem törte le a Kinizsit és nem csüggedtek a szurkolók sem ... Mintha fordítva történt volna... A Postás lőtte a gólt és mégis a „hajrá Kinizsi!“ biztatástól visszhangzott a környék. A közönség lelkesítő hatása hamarosan mutatkozott az eredményen is, mert bár az első félidőben a Postás támadott többet, Sóty és Lászlófiné góljaival mégis a Kinizsi 2:1 arányú vezetésével ért véget az első félidő. Szünet után az első 10 percben hatalmas küzdelem folyt. A 11. percben Bende lapos sarkos lövésével szemben Bártfainé tehetetlennek bizonyult. A Kinizsi csapata tehát 9 perccel a mérkőzés befejezése előtt 3:1 arányú vezetéshez jutott. A mérkőzés hátralévő részében az élelmezésiek csapata főleg labdatartásra törekedett, de az utolsó másodpercekben a Postás lányok 3:2-re javították. Újrakezdés után már véget is ért a mérkőzés. A Kinizsi kézilabdásnői boldogan összeölelkezve jöttek le a pályáról... Szinte hinni sem akartak győzelmükben, hiszen a sokszoros bajnokcsapat ellen kevés reményük volt a továbbjutásra. Az egyik Kinizsi játékos mégis jegyezte: „Ők jobban, mi pedig lelkesebben játszottunk... De az a lényeg, hogy bejutottunk a döntőbe...“ A Magyar Népköztársasági Kupa kézilabdamérkőzések elődöntőit vasárnap játszották le. Eredmények: Férfi mérkőzések: TF: Haladás—Bp. Vasas 10:9 (9:3), Bp. Kinizsi —Bp. Vörös Lobogó 11:10 (4:7). Női mérkőzés: Bp. Vörös Meteor-Tatabányai Bányász 3:1 (2:0). A férfi döntőben tehát a Bp. Kinizsi a Bp. Vörös Meteor csapatával játszik. A női döntőben a Bp. Kinizsi ellenfele a még hátralévő Cs. Vasas—TF. Haladás mérkőzés győztese lesz. A VASÁRNAP LEJÁTSZOTT NYÁRI-KUPA labdarúgómérkőzések eredményei a következők: P. Vasas—Sz. Kénsavgyár 3:2 (2:2). Csillaghegyi VL—Bp. Előre 3:2 (3:2). Bp. Szikra — Bp. Postás 2:2 (2:0). V. Dinamó —Kinizsi Sörgyár 1:1 (0:0). Szikra Gázgyár-Vasas Ganz-Vagon 4:3 (4:0). Kinizsi Dohánygyár —Bp. Vörös Meteor 0:0. Hétt fitalálat ! A totó eheti fordulójában heten értek el telitalálatot. Nyereményük egyenként 21.400 forint. Tizenegytalálatos szelvény 219, tíztalálatos 2650 darab akadt. Az előbbiekért 685, az utóbbiakért 75 forintot fizetnek. A győztes totószelvény: 1, X, 1, X, 1, X, törölve, 2, 2, 2, 1, 1, 1. Az FVB-re készülő magyar labdarúgók edzőmérkőzései során vasárnap délután edzőmérkőzéseket játszottak a Bp. Előre sportutca! pályáján. Az FVB-keret II.—Budapest ifj. vál. I. találkozó 9:0 (4:0) arányban végződött. A Vasas Izzó az FVB-keret I. együttesét 2:1 (0:1) arányban győzte le. Képünkön: támadást vezetnek a Vasas Izzó csatárai.