Esti Hirlap, 1958. október (3. évfolyam, 230-256. szám)
1958-10-19 / 246. szám
A Tizek bajnoksága után két nemzetközi asztalitenisz-viadal Pénteken este a Sportcsarnok nagytermében egyszerre négy asztalon kezdődött meg a legjobb magyar férfi és nőifelnőtt asztaliteniszezők „Tizek bajnoksága”. A küzdelmek iránt az első versenynapon erősen mérsékelt volt az érdeklődés. Az első három forduló után a nők mezőnyében Mossóczy, Kóczián és Lantosné vezet 3—3 győzelemmel, s szintén ennyi győzelemmel áll az élen a férfiaknál: Bérezik, Sidó és Gyetvai. Az asztaliteniszezők Tizek bajnokságának különös jelentősége, hogy támpontot ad a válogatásra is a következő nemzetközi viadalokra. Október 31-től november 2-ig Bécsben kerül sor a hagyományos osztrák nemzetközi bajnokságra, amelyen előreláthatólag két férfi és két női versenyző képviseli a magyar színeket. De még ezt megelőzően október 24-én, pénteken este a Sportcsarnokban Magyarország férfi és női asztalitenisz-válogatottja Jugoszlávia legjobbjaival találkozik, s a mérkőzésre — világbajnoki rendszer szerint — hármas férfi és kettes női csapatokkal kerül sor. A jövő heti válogatott találkozóra éppen a most folyó Tizek bajnoksága alapján, hétfőn történik meg a válogatás. mondatban Az október 22-én, a Szovjetunió ellen játszó angol labdarúgó-válogatottat összeállították: McDonald — Howe, Shaw, Clayton — Wright, Slater — Douglas, Charlton, Lofthouse, Haynes, Finney. Az FTC Szovjetunióban vendégszereplő kézilabda-csapata két mérkőzést játszott Lvovban s a helyi testnevelési főiskola csapatát 11:9 arányban győzte le, a Burevesztnyiktől pedig 6:5 arányú vereséget szenvedett. Spanyolország labdarúgó B- válogatottja Olaszország B- együttese ellen Zaragozaban 3:1 arányban győzött. Ostravában nagy előkészületek folynak a jégkorong-világbajnokság selejtezőjének megrendezésére, s rövidesen megkezdődik egy külön tanfolyam a rendezők részére, amelyen a jó lebonyolításhoz szükséges ismereteket elsajátíthatják. A Magyar Népköztársaság Automobil Klubja vasárnap rendezi meg a Bükk és környéke megbízhatósági autó túraversenyét, amelynek rajtja vasárnap reggel 6 órakor lesz a Hősök teréről. NEMES SZŐRMÉT KÉSZPÉNZÉRT továbbra is vásárolunk V., Néphadsereg utca 21. (volt Fálk Miksa u. V., Petőfi Sándor u. 10. (Pilvax köz) VII., Rottenbiller u. 2. ELADÁS: XIII., Szent István krt. 20. alatti BIZOMÁNYI BOLTUNKBAN. Heti Ervin jelenti Londonból . Beváltotta a reményeket a magyar öttusa-válogatott, a fiatalok csapata Novikov: Meg akarom szerezni a római olimpia bajnoki címét is London, október 18. A legjobb akarattal sem lehet elmondani, hogy Angliában öttusaláz uralkodik. A Daily Mail háromoldalas sportrovatában napokon át még az eredményeket sem találhatta meg az ember, csupán az úszás után „tört meg a jég”, amikor a brit Hudson ötödik lett. Igaz, se az első helyezettek nevét, se a csapatverseny állását nem említette a lap, csupán az ötödik nevét. Csak a Times és a Daily Worker foglalkozott részletesebben a világbajnoksággal. Futásban győz, a legfiatalabb Ilyen előzmények után pénteken délután került sor a sandhursti katonai akadémia meglehetősen nehéz talaján a terepfutásra. A mezőny eléggé széthúzódott és nagy különbségeket mutatott. A világbajnokság legfiatalabbja, a 17 éves Lindeman 14:24.6 perc alatt futotta végig a távot, míg a francia Hamel kapitánynak 18:38- ra volt szüksége ennek a távnak megtételére. A magyarok közül Balczó hatodik, Nagy tizedik és Kovácsi dr. huszadik lett. Balczó volt különben az egyetlen, aki két előbb induló versenyzőt is behozott. A futás titkos esélyese, a lengyel Przybylski kénytelen volt megelégedni a harmadik helylyel, a házigazdák pedig szépségflastromot kaptak a futásban elért első helyezéssel, amit a mintegy 800 főnyi közönség nagy ovációval fogadott. 2. Finnország, 3 Szovjetunió és 4 Magyarország lett. Kellemetlen zászlócsere Nem sokkal később sor került az eredményhirdetésre. A különben jól szervezett verseny rendezői először súlyos hibákat követtek el, mert a szovjet és a magyar csapat után az amerikai csapatot jelentették be harmadiknak. Helyesbíteni kellett, 12 amerikai zászlót ki kellett cserélni a fehér-kék finn lobogóra, és azután, rövid zavar után sikerült átadni a helyezetteknek járó érmeket. A nagy verseny különben szép sportteljesítményeket hozott. Általános vélemények szerint igazolta a szovjet öttusázók kiválóságát, hiszen mind Novikov, mind a szovjet csapat megvédte bajnokságát. Szép teljesítményt nyújtott a magyar együttes nemcsak elismerésre méltó második helyével, hanem példás, sportszerű viselkedésével. A kis finn tábor nagy örömmel fogadta a harmadik helyet, és csapatuk hősét, Lindemant az eredményhirdető térség közepén, nagy derültség közepette, dobálták a levegőbe. A verseny után a világbajnok Novikov külön odasietett a magyar csapathoz, ahogyan mondta, gratulálni jött a fiataloknak, a csapat szép sikeréhez, Nagy ötödik, Balczó hatodik és dr. Kovácsi tizenegyedik helyezéséhez. — Bár nem érzem magamat sem öregnek — mondotta mosolyogva —, 29 éves vagyok, arra készülök, hogy a világbajnokság után megszerzem az 1960-as római olimpia bajnoki címét. A többit aztán majd meglátjuk. 2000 pontos plusz Elégedett volt a szép helyezéssel a magyar együttes is. — Elsősorban tapasztalatszerzésre jöttünk el a versenyre — mondotta Bordás Miklós, a Magyar öttusa Szövetség főtitkára. — Ne feledjük el, hogy csapatunk a fiatalok csapata volt. Balczónak ez a második. Nagynak a negyedik nemzetközi versenye és közöttük már a 26 éves Kovácsi is valósággal veteránnak számít. Nemcsak a helyezéssel vagyunk elégedettek, de azzal is hogy kétezer ponttal többet szereztünk, mint a tavalyi világbajnokságon. Ugynakkor meg kell vizsgálnunk, miért szerepelt olyan gyengén a magyar együttes a vívásban. Az egész mezőnyt meglepte ez, hiszen ebben a hagyományos magyar számban nem értünk el sikereket, örülök annak is, hogy a fiatal gárda megismerte a világbajnokság jó idegeket, nagy küzdelmeket kívánó légkörét és hozzá is edződött. Véget ért tehát a London mellett megrendezett öttusa világbajnokság és a versenyzők a szokásos ,,viszontlátásra" köszöntéssel búcsúztak el egymástól. A jövő évben újra találkoznak az olimpia főpróbáján az Egyesült Államokbeli Pennsylvaniában tartandó világbajnokságon. A világbajnok szovjet Novikov lovával az akadály felett Veszélyes forduló Az NB I. vasárnap sorra kerülő hetedik „veszélyes" fordulója ismét néhány kiemelkedően izgalmas találkozót ígér. A legnagyobb érdeklődés a Népstadion kettős rangadója felé fordul. A Bp. Honvéd az Újpesti Dózsával, a Ferencváros a Vasassal mérkőzik. A többi találkozóra a Szőnyi úti sporttelepen, Salgótarjánban, Diósgyőrött, Győrben és Tatabányán kerül sor. Az Újpesti Dózsa felfelé ívelő formájának jó értékmérője lesz a Bp. Honvéd elleni mérkőzése. Bár a piros-fehérek az MTK elleni szerdai találkozón nem mutattak különösebb formát, valószínű, hogy a lila-fehérek ellen ismét jó játékkal rukkolnak ki, s így az összecsapás színvonalas, érdekes játékot hoz majd. A Ferencváros rejtekhelyen készül a Vasas elleni mérkőzésére. Alighanem változatlan összeállításban állnak ki a még mindig sok gonddal küzdő Vasas elleni mérkőzésükre. Bundzsák csütörtökön megpróbálkozott a mozgással és pénteken edzést is tartott, de csak,ma dől el, vállalja-e a játékot. A csatársor összetétele úgy alakul, hogy Kovacsics, Kékesi lesz a jobbszárny, Szilágyi I. a középcsatár. A többi posztra Vári, Lenkei és Ihász pályázik. Ha Bundzsák játszik, Matesz előre kerülhet a támadósorba. A BVSC nehéz ellenfelet kap otthonában, a kitűnő formába levő Csepelt. Salgótarjánba az MVSC látogat el, s Diósgyőr fogadja a veretlen MTK-t. Nagy küzdelem és döntetlen körüli eredmény várható a Győr—Dorog mérkőzésen. Ha a Tatabánya ez alkalommal sem embereti meg magát, bizonyos, hogy Szombathely elveszi tőle a két pontot, de lehetséges az is, hogy a „gyengélkedő“ hazai csapat végre magára talál. l’ősport Budapesti-díj Az év legnagyobb kísérleti jellegű versenye, a Budapestidíj csak részben tölti be hivatását, mert a jobb kétévesek távolmaradnak startjától. Ennek az a magyarázata, hogy az idei kétéves évjárat nem üti meg az idősebbek mértékét s így teljesen esély nélkül indulnának. Egyetlen kétéves, a közepes képességű Bozsó képviseli évjáratát. Az idősebb lovak várható küzdelme azonban pótolja a kétévesek hiányát. Olyan verseny lesz az idei Budapestidíj, amilyent a háború óta még nem futottak Budapesten. Jelöltjeink a vasárnapi galoppversenyekre: I. Intrikus — Szajkám — Rátartóe. II. Doritta — Megyer — Bambino. III. Mátkám — Renitens — Afium. IV. Mah-Yong — Gertrud» — Firkász. V. Sudár — Bakony — Andris. VI. Igric — Juszt sem — Vág. VII. Maradék — Burma — Paróka. VIII. Pimaszka — Roham — Simbolum. IX. Bellona — Kesergő — Garázda. X. Cila — Betekints — Marabu. Vasárnap dé, fél 11 órakor GALOPPVERSENY Bécsi telefonjelentés : „Papp László szétzúzta Kohlert" ■■ írja a ma reggeli Express . December 4-re Papp Müller (NSZK) találkozót terveznek a Stadthalleban Bécs, október 18. Pénteken este volt az első eset arra, hogy magyar sportoló lépett fel az ebben az évben elkészült, bécsi Stadthalle porondján. A 15 ezer néző befogadására alkalmas sportcsarnokban, amelynek falai között az utóbbi hónapokban számos érdekes sportesemény zajlott le. Papp László háromszoros olimpiai bajnokunk negyedik profimérkőzésére került sor, amelyet Hugo Köhlerrel, az osztrákok kedvencével vívott a középsúlyban. Papp László bécsi szereplése előtt napokkal már nagy cikkekben foglalkoztak az újságok a kiváló magyar sportember eddigi karrierjével. Hugo Köhler, aki másfél fejjel magasabb, mint Papp László, s hét évvel fiatalabb, egy esztendő óta profi ökölvívó, s azóta 13 mérkőzést vívott, s ezek közül kilencszer aratott győzelmet. Legtöbb mérkőzését — miként tegnapi magyar ellenfele — k. o-val nyerte. A keményütésű, gyors, s nagyon képzett osztrák ökölvívó profi pályafutásának e mérkőzésén súlyos vereséget szenvedett, s a háromszoros magyar olimpiai bajnokkal szemben a hatodik menetben a kiszámolás sorsára jutott. A Stadthalle tegnap esti „ökölvívó-parádéja” este 8 órakor kezdődött, s a műsor első felében öt hivatásos ökölvívópár mérkőzését láthatta a közönség. Igazi ökölvívás azonban csak a szünet után következett: ekkor mérkőzött Papp László Köhlerrel, s bár bajnokunk elfogódottan kezdett, a második és a harmadik menetben már felülkerekedett: gyors, forgószélszerű ütéseivel az értékes pontok egész sorát szerezte. Köhler először az ötödik menetben került a földre, ekkor hetet számolt rá a mérkőzésvezető, sőt ugyanebben a menetben még nyolc számolásig is földön maradt. A következő menetben először kilencig volt a padlón az osztrák profi ökölvívó, majd amikor felállt, egy újabb villámgyors Papp-ütés a k. o.-t jelentette. A ma reggeli bécsi lapok nagy cikkekben számolnak be Papp győzelméről. A Neues Österreich szerint Papp László még sokat fog szerepelni a Stadthalléban. A Neuer Kurír szerint „Papp László mentette meg az estét”. A ma reggeli Express ezzel a címmel ír a tegnap esti ökölvívó-találkozóról: „Papp László szétzúzta Kohlert.” A Stadthalléban elért nagy sikere után Papp László további szereplése iránt óriási az érdeklődés. A Stadthalle vezetői azt szeretnék, ha a sokszoros magyar olimpiai bajnok december 4-én ismét a bécsi közönség elé állna, s Müllerrel, a Német Szövetségi Köztársaság híres professzionista ökölvívójával vívna újabb mérkőzést. H. R. 4DAS-VÉTEL Hívjon, lövök, dunyhát, párnát, tollat veszek 384—547. Elcserélném, Hűvösvölgy busz végállomásánál levő egyszobás garzon, fedett, teraszos, villalakásomat, 2 kisszobás, belterületiért. Cím II. ker, Toldi Miklós u. 7. Törzskönyvezett toxikölykök eladók. Telefon: 162—307 Kerék u. 51. Gráf. Megvételre keresünk Budapesten üzemház céljaira átalakítható, cca 160 személy befogadására alkalmas, közműves épületet, ipari övezetben. Lehet kisebb is, ha tovább építhető. Telefon: százhuszonhat-százhatvankilenc, szombat vasárnap kivételével 8—5 óráig 00000000000005 9 bútor b bútor Y 2 bútor ** bútor X X bútor u bútor X X bútor _, bútor X X bútor T bútor a X bútor bútor o 5 bútor _ bútor P 6 bútor R bútor 0 9 bútor q bútor ® 9 bútor • bútor x 6 Irodait is p 9 KÉSZPÉNZÉRT 9 9 VÁSÁROLUNK 9 X Telefon: p $141—746.423 — 538$ 9 Használtcikk Ktsz9 'SoOOOOOOOOOOKK VEGYES Megtakarítás! Biztonság! REMÉNYI hangszerkészítő Igazságügyi szakértő, zónáért-, hangszervételnél szaktanáccsal — eladásnál szakbírálattal szolgál Megbeszélés: 223—715 ALLAS Esztergályost, lakatost és segédmunkást keresünk azonnali belépésre ▼ Angyalföldi Lakatosárugyár XIII., Váci út 98. Jelentkezés reggel 7-től du. fél 4-ig, azonnali belépésre keres jól képzett idomszerészeket órabér megegyezés szerint jó HÉV-összeköttetés. Jó bérezéssel felveszünk marós, gyalus, esztergályos szakmunkásokat és revolver-beállítót. Cím: Kismotor- és Gépgyár, Budapest, XI., Fehérvári út 50. Fővárosi Autóbuszüzem Budapesten lakó gépkocsivezetőket keres felvételre.. Szükséges gépjárművezető jogosítvány, személy teher, valamint kétéves tehergépkocsi vezetési gyakorlat igazolása 3 tonna vagy azon felüli teherbírású kocsiról. Jelentkezés naponta 8-tól 12 óráig Bp V. Curia u. 5. Ganzavár ArammerSGÖDÖLLŐ. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Asztalitenisz: Tizek Bajnoksága. Sportcsarnok. 17 óra. Öregfiúk asztalitenisz bajnoksága. Sportcsarnok, 9 cm. Birkózás: Budapest—Poznan ifjúsági kötöttfogású verseny. Csepeli Sportcsarnok, 10 óra. Harmadosztályú szabadfogású bajnokság. Sportcsarnok edzőterme, 10 óra. Cselgáncs: Budapest ifjúsági csapatbajnoksága. Pesterzsébet, Vasas-kultúrotthon, 9 óra. Kajak-kenu: A MKKSZ váltóversenye a választások tiszteletére. újpesti öböl, 10 óra. Kerékpár: Budapest terepbajnoksága. Szabadság-hegy, 10 óra. Labdarúgás: NB I. oszt. mérkőzések: Tatabánya—Szombathely, Tatabánya. 14.30 óra. Salgótarján—MVSC, Salgótarján. 14.30 óra. Győr—Dorog, Győr. 14.30 óra. Bp. Honvéd—U. Dózsa, Népstadion. 12.45 óra. Ferencváros—Vasas, Népstadion. 14.30 óra BVSC—Csepel, Szőnyi út, 10.15 óra. Diósgyőr—MTK, Diósgyőr. 14.30 óra. Motorkerékpár: Az MMSZ és az MHS terepgyorsasági versenye. Népliget, 10 óra. Sí: Vasas síugró versenye a műanyag-sáncon. Szabadsághegy, 11 óra. Vívás: A XIII. kerületi Tanács I. osztályú női tőrversenye. Repülőmodellezés: Hűlégsugaras és túramotoros bajnokság, városligeti tó, 8 óra. ÚJ MAGYAR FILM