Esti Hírlap, 1968. október (13. évfolyam, 231-257. szám)
1968-10-14 / 242. szám
• A nagy nemzetközi mérkőzés kezdetével kezdetét veheti a nagy nemzeti mérés is, ahogy az már lenni szokott. Mérhet a Gázművek, a Vízművek, az Elektromos Művek: mikor, mennyit és hányan nézik ezekben a napokban a tévét. Nem nehéz megjósolni, hogy a számok minden esetben az olimpiához vezetnek. Nyitott könyv lesz újra az életünk az olimpia napjaiban a modern technika előtt. De mindent azért „ő” sem tud. Két órán keresztül olyan tisztán láttuk és hallottuk a mexikói olimpia megnyitóját, mintha csak itt lett volna, nálunk. Illetve nem egészen ... Mert alig, hogy Mexikó befejezte adását, a híradóban telefonon jelentkezett Pécs. A játékfilmszemléről szóló beszámoló helyett csak csinos kis recsegéseket hallottunk. A cím nem hazudott. A sorőr valóban visszatért. Mégpedig olyan sebességgel (majdnem Karinthyval folytatjuk: „vitte a nagy, löttyös indulat”), hogy a lendülettől szegény meg sem állt egy,már harminc évvel ezelőtt is el- és kikoptatott féltékenységi bohózat kellős közepéig. (A gyorsaság egy szempontból erénye is volt: rég láttunk ilyen rövid magyar tévéjátékot.) A nagy sietségtől aztán nem is jutott egyébre ideje, csupán, hogy molyrágta öltözékét modern jelmezre cserélje át. Csak erre telt a többieknek is, így aztán az egész háznép ott futkározott a képernyőn, mai ruhában és mai díszletek közt — porosan és naftalinszagúan, ahogy elővackolódtak a színpadi limlomok közül. De még a megkergetett csábítónak sem jutott semmi, de az ég egy világon semmi más az eszébe, csak ami minden bohózatbeli kollégájának eszébe jutott már előtte: ágyból a lichthofba, lichthofból a szekrénybe (s még csak nem is beépített, csak amolyan közönséges szekrénybe), onnan a további félreértések zűrzavarába. Még jó, hogy Major Tamásnak nagyon is eszébe jutott, hogy családatyja ezzel az erővel egyéniség is lehet, csinált is néhányszavas szerepéből kitűnő figurát. Azon viszont nem ártana elgondolkodni, ha már egyszer visszatér az a sofőr — a korszerű foglalkozás megnevezése ne tévesszen meg senkit —, ne ilyen ósdi, divatjamúlt bohózati járművön tegye ezt, mint a szombati tévéjátékban tette, s ha egy mód van rá, csak szellemesen legyen pikáns, és legközelebb az ízlésféket jobban húzza be. • Az utóbbi időben a televízióban megszaporodtak a színházzal foglalkozó színvonalas, tartalmas műsorösszeállítások. Gondolok itt például az Isteni színjáték bemutatójáról szóló beszámolóra, vagy a Körszínházról és a kolozsvári művészvendégekről készült riportra. A színházi közvetítéseken túl ezekkel az adásokkal szép feladatot vállal a tévé, vonzó formában ébresztgeti a színház iránti szeretetet ott, ahol Thália még nem hódította meg a szíveket. Ebben az esetben a sokat emlegetett vetélytárs helyett segítőtársa a tévé a színháznak. Ezért is fogadtuk rokonszenvvel a tegnapi Körképet, amely az évadkezdésről adott egyórás, színvonalas műsort, benne az Illyés Gyulánál készített érdekes riporttal. Bízunk abban, hogy a hasonló programok a jövőben is méltó helyet kapnak a képernyőn. Ami a Körképet illeti: nem lehet egészen véletlen, hogy éppen az a két adás sikerült legjobban — a mostanin kívül a Jászkunsági Körkép —, amely egyetlen központi gondolatra, egy téma köré épült. Ha nem is tartjuk kizárólagosnak ezt a megoldást, úgy tűnik, haszonnal lehet alkalmazni egy-egy kulturális kérdés alaposabb, átfogóbb elemzéséhez. (bársony) Modern Táncok Iskolájában kezdő beat-tanfolyam október 15-én este fél 7-kor. Vezető: Gyenes Rudolf. Majakovszkij U. 53. Tel.: 138—716, 423—615. (x) A nagykorúság gondjai PÉCSI DÍJAK UTÁN A pécsi játékfilmszemle nagykorú lett. Odafigyelnek rá belföldön, sokat írnak róla külföldön, s ami a nagykorúság vitathatatlan jele: vannak, akik sértődötten távol maradnak. Kiosztották az idei díjakat, s lassan megnyugszanak a kedélyek. E lap hasábjain módomban volt többször kifejteni nézeteimet arról, miért van szükség a művészeti versenyekre. Most, Pécs után, mégis arra kell figyelmeztetni, hogy a verseny a művészetben mégsem olyasmi, mint az olimpia. A zsűri, a szavazatok egymással majdnem összemérhetetlen dolgokat próbálnak rangsorba állítani. Minél eredetibb, minél egyénibb világlátást, minél szuverénebb belső világot fejez ki egy mű, annál inkább vannak egyedi törvényszerűségei, annál nehezebb összehasonlítani más alkotásokkal. Úgy tűnik, mintha a hatás felől közeledve, objektívebb mércét kapnánk, de hamarosan kiderül, hogy ez is esetleges. Ahány nézővel találkozik a műalkotás, csaknem ugyanannyiféle hatást vált ki. Érdemes erről beszélni most, amikor két egymástól eltérő, a maga nemében egyformán kitűnő filmprodukció kapott díjat, mint a Csillagosok, katonák és a Falak. A társadalmi zsűri a társadalmi oldalról közelítve, a mű jelentőségét főleg abban a szerepben látta, amit a Falak itt és most — az indokolásban ez ugyanilyen hangsúllyal szerepelt —, tehát Magyarországon, 1968-ban betölt. A rendezők, operatőrök szavazatainak egyöntetűsége pedig azt húzza alá, hogy a Csillagosokat korszakos jelentőségűnek érzik a magyar filmművészet belső fejlődése szempontjából. Vannak, akik ezt a kétféle — önmagában indokolt — közelítési módot arra használják, hogy a két filmet szembeállítsák. Ez semmivel nem igazolható. A magyar filmművészetnek napjainkban éppen az az egyik jelentős erénye, hogy egymás mellett születnek meg benne a Csillagosok, katonák és a Falak típusú produkciók. Hasonló a helyzet a budapesti tizenkettővel is, amelynek kiválogatása jó ötlet volt. Mind a tizenkét filmmel elégedettek lehetünk, de a Szakadéktól a Megszállottakon, a Párbeszéden és a Húsz órán át több olyan film van, amelyeknek hasonló jelentőségük van a magyar filmművészetben, mint a megszavazott tizenkettőnek. Mindez nem jelentheti azt, hogy versenyre nincs szükség, felesleges vagy káros, pusztán arra figyelmeztet, hogy a díjakat nem ajánlatos a sportrekordokhoz hasonló jelentőséggel felruházni. Bernáth László Hazafiság A Honvédelmi és a Művelődésügyi Minisztérium, a Magyar Írók Szövetsége és Eger városi tanácsa ebben az esztendőben is ankétot rendez a szocialista hazafiság témakörében. A szocialista hazafiság és a honvédelmi nevelés a szocialista pedagógia rendszerében címmel október 17-én és 18-án tartanak tanácskozást írók, újságírók, pedagógusok, történészek, művészek és a társtudományok képviselőinek részvételével. PEN A Magyar Pen Club október 16-án délután öt órakor az írószövetség székházában klubdélutánt rendez, amelynek keretében William Cooper angol regényíró a mai angol irodalomról tart előadást. □ A BUDAPESTI FILHARMÓNIAI TÁRSASÁG ZENEKARA Koródy András vezetésével október 21—25 között Bukarestben, illetve Varsóban vendégszerepel. C SZÍNHÁZ ) Nemzeti Színház: Szerelmem, Elektra (7). — Katona József Színház: Tartuffe (7). — Madách Színház: Olyan szép, hogy nem is lehet igaz (7). — Madách Színház Kamaraszínháza: ördöghegy (7). — Vígszínház: Spanyolul tudni kell (H bérlet, 1. előadás, 7). — Pesti Színház: Furcsa pár (7). — Thália Színház: Joaquin Murieta tündöklése és bukása (7) — Godot-ra várva (Stúdió előadás, 8). — József Attila Színház: Nagy Család (X. bérlet, 1. előadás, 7). — Fővárosi Operettszínház: Éjféli randevú (A bérlet, 1. előadás, 7). — Bartók Gyermekszínház a Fővárosi Operettszínházban: Az utolsó padban (du. 3). — Kis Színpad: Oszkár (fél 8). — Liverpool Cirkusz (Városligeti sátorcirkusz, 7). Színészképek A színház- és mozilátogatók régi kívánsága teljesült: 28 féle színészkép került forgalomba a neves színművészek autogramjával. A képek mind MTI-fotók, kidolgozásuk tökéletes és olcsón kerültek az üzletekbe. Vezet a grafika MARADANDÓ MŰVEK, IGAZI ÉLMÉNY A MŰCSARNOK KIÁLLÍTÁSÁN A budapesti művészeti hetek érdeklődéssel várt eseménye a Kilencek műcsarnokbeli tárlata. A Kilenceké, akik tizennégyen vannak. A kiállító alkotóik most jelentkeznek harmadszor közös kiállításon. Először két éve mutatták be munkáikat, akkor öt festő és négy grafikus társult. Innen az elnevezés. Valóban csoportnak tekinthető-e ez a csoportosulás? Miért vállalják egymást, mi fűzi össze a különböző alapállású, szemléletű művészeket? Újság- és rádiónyilatkozatok szerint: „Voltaképpen ennyi: szeretjük, becsüljük egymás művészetét, munkáinkat hajlandók tolyunk egymás mellé, egyazon falra odatenni.” Vajon a kölcsönös szimpátia, egymás egyéniségének, művészetének viszonzott megbecsülése elegendő-e az összetartozáshoz? Véleményünk szerint nem. Ehhez átgondolt programra is szükség lenne, s ebből következően közös eszmei-tartalmi művészeti fellépésre. Az első, majd a második kiállítás utáni áramlásváltozás sem segítette a kilenceket kibontakozásukban. A művészek jöttek-mentek. Egyesek beléptek, mások kimaradtak. A mostani kiállításról például távol maradt a két alapító grafikus, Reich Károly és Csohány Kálmán. Gacs Gábor sem képviselteti magát. De nézzük azokat, akik szerepelnek a harmadik közös tárlaton. A kiállítás legfőbb értékét a három grafikus, Raszler Károly, Stettner Béla és Zala Tibor művei adják. Stettner lapjai két éve a meglepetés erejével hatottak. Akkor kezdődő művészi kibontakozása tovább folytatódott. Drámai erejű kompozícióihoz (Pieta I., II., III., Vietnam I., II., III.) a lírai hangulatteremtés finomodása társult (Népitáncosok, Diáklányok, Tér). Lapjain sorsokat, mélyebb tartalmi összefüggéseket tud kifejezni anélkül, hogy irodalmiságba csúszna. Ez a kiállítás vitathatatlanul a legjobb magyar grafikusok között jelöli ki helyét. Raszler Károly lírai hangvételű, finom vonalakból összeálló római sorozata nagyon jó, a fölényes tudású alkotó épp időszerű, tartálmi forniai erősödéséről tanúskodik. Zala Tibort népi motívumokra épülő lapjai a másik két grafikus méltó társává emelik. A festők anyaga egyenetlen. Közülük Konfár Gyula és Szabó Zoltán válik ki. Konfár képei vitathatatlanul egyéniek — itt elsősorban sajátos színhasználatára gondolunk —, bár néha kissé modorosak. Ezt leginkább zsúfolt pannója igazolja. Portréi főként színhatásokra épülnek, festői módszere kizárja az ábrázolás összetettebb lehetőségét. Szabó Zoltán konstruktivista műveiben érezzük igazán a tehetség egészséges, nyers erejét. Színei, határozott kompozíciós készsége, látásának többrétűsége, őszintesége emeli ki. (Kivégzés, Önarckép). Bár néha ő is beletéved az álmonumentalitásba, s nem kompozíciósművészi erejével, hanem indokolatlan képméreteivel akar hatni. Ridovics László szép, életörömet, belső egyensúlyt kifejező csendéleteiért érdemel dicséretet. Sarkantyú Simon, Iván Szilárd és Vati József kiállított képei a mai magyar piktúra átlagához sorolhatók. A szobrászok közül Tar István retrospektív anyagot állított ki. Munkáinak értékelése külön kritikát igényelne. Kiss István és Kiss Sándor újabb alkotásai nagyon szépek. Kiss István, Kiáltás és Lovak című művei technikában is újat hoznak. A legerőteljesebbnek Kiss Sándor szobrait éreztük. A legfontosabb: van mondanivalója és a portrészobrászatban is eredetit ad (Kati, Ernő, Középkor). De nemcsak jó portrékkal jelentkezett, nagy erejű Partizántemetés című kompozíciója a legmodernebb szobrásztörekvések áramlatához kapcsolódik. A kiállítás egyetlen iparművész részvevője, Plesnivy Károly hangulatos szőnyegtervekkel jelentkezett. Milyen is hát a Kilencek legújabb tárlata? Bár nagy szintkülönbségeket mutat,négy-öt alkotó maradandónak ígérkező műve igazi élménnyé avatja. Harangozó Márta Kiss Sándor Partizántemetés című műve. Hordók a Váci utcában Eörsi István darabja Első darabja előadásain estéről estére fönn kuporgott láthatatlanul a menynyezet alatt, a világosítók szűk helyén, ahonnan a kis stúdiószínpad közönségét és a színészeket is jól láthatta. Figyelte mondatai visszhangját, leste a színpadi hatás titkát. Eörsi István ismerkedett a színházzal és saját erejével készült a következő darabra. A Sírkő és kakaó vad és groteszk hangja, abszurdba hajló világa új hangot hozott, sikert is aratott. A Hordókkal, a Pesti Színház színpadára került darabjával mégis más úton indult el. A Holdok története szinte reális történet, majdhogynem „egy az egyhez" megtörténhetett volna. Ami abszurd benne, az a kor, ahol lejátszódik: 1944. Csak egy ilyen fantasztikus történelmi pillanat idézhet elő olyan helyzetet, amely egy európai szintű tudóst és gondolkodót a föld alá, egy hordó mélyébe kerget és primitív barmoknak szolgáltat ki; s csak ez a hordó mélyi lét indíthat el azután a benne lakóban olyan gondolat- és cselekvéssort, amilyet a dráma főhőse alakít ki és hajt végre következetes logikával. A szabadság teljes hiánya a legteljesebb szabadsággal válik számára egyenértékűvé — a hordón belül. S ezt a „szabadságot” tágítja ki akkor, amikor arra a következtetésre jutva, hogy az egész világ ilyen hordák sokasága —, kitör a menedékből és elébe próbál menni a halálnak. Elébe megy, de hiába: a halál helyette azokat éri utól, akik védeni, menteni akarják őt, s a szellemi értéket, amit megtestesít. Elvesznek mindazok, akiket bűvkörébe vont tehetsége, hidegségében is vonzó lénye, emberi teljessége, így lesz áldozat a szép és szerelmes feleség, egy nyilasruhában bujkáló ellenálló fiatalember, s egy rajongó, bátor, éleseszű csitrilány is marad helyettük életben a főhős. A dráma ereje a pengeélességű dialógokban rejlik, ennek a filozofikus drámaiságnak alig van hagyománya a magyar drámatörténetben. Előadása rendezőtől, színésztől és közönségtől egyaránt új reflexek — és vitakészség — kiépítését kívánja. A naturalista vagy csillogó poénekre helyezett felfogás itt éppúgy csődöt mond, mint az erre irányuló várakozás a nézőtérről. Horvai István rendezése mindenben ezeket az új reflexeket keresi, építi. A tőmondatszerűen leegyszerűsített színpad (Szinte Gábor), a minimumra redukált színű ruhák (Kemenes Fanni) mellett elsősorban a színészi játékban törekedett a régi beidegzések föloldására. Tomanek Nándor kiválasztása a főszerepre, telitalálat, s biztos érzékkel megtalált játékstílusa is az: a figura valóságos és élő, mégsem ragad a földhöz, öniróniája nem hagyja el egy pillanatra sem. Venczel Verának tehetsége mellett nemzedéki előnye is van: nem kell megszabadulnia régi beidegződésektől, a modern groteszk hang iránt eleve több a kortársi érzéke. Kozák László sem komikus sablontárából szedte elő a nyilas házmester figuráját: sikerült borzongató árnyalatokat is keverni színeibe. Telszett Dávid Kiss Ferenc egyszerű, tiszta, szép alakítása is Benkő Gyula, Földi Teri és Szegedi Erika az előadás nagy részében ugyancsak megtalálta ennek a másfajta színjátszásnak nálunk még szokatlan, de mind kevésbé mutáló hangját. Fencsik Flóra