Esti Hírlap, 1968. november (13. évfolyam, 258-282. szám)

1968-11-08 / 263. szám

g Ez az esemény játék csupa eseménytelenség. Ebben a küzdelemben nincsenek ellenlábasok. Itt a nagy szerepet játszó pszichológia vajmi keveset tár fel a figurák jelleméből. És mégis: a történet érdekel, az összecsapásokban feszültség van, a szereplők közel kerülnek a nézőkhöz. Nem hiszem, hogy a Mondd a neved-et íggy hamar elfelejtenénk. Mindenekelőtt témája miatt vésődik emlékezetünkbe, mert bármennyire is ismert a valódi történet — a forgatókönyvíró Szemes Piroska két évvel ezelőtti riportsorozatából —, megdöbbentő volt a tv-játék: egyetlen ember tragédiájában idézte fel mindazok tragédiáját, akik a fasizmus félelmetes boszorkánykonyhájából, önmagukat elvesztve kerültek ki, s azokét is, akik hiába várják még mindig reménykedve övéiket. Zsurzs Évának tulajdonképpen egy szinte cselekmény nélküli folyamatot kellett képernyőképessé tennie, egy hosszú küzdelmet látványos összecsapások nélkül izgalmas látvánnyá fogalmaznia, szereplőket mozgatnia, akikről alig mondhatott többet, mint hogy emberségesek és kitartóak. A kutató alapos igával kísérte végig a r©ndkívi'»' nehéz, drámai utat, hogy végre hitelesen adhassa vissza hősé-* önmagának. Puritán rendezője minden olcsó hatáskeltéstől tartózkodott, s ugyanez a *-okon szenvesen visszafogott stílus jellemezte Czabarka Oyftrgy kénéit, s a három főszerenlő, Avar István, Kerek Klc’ín és Tomanek Nándor játékát. • A tegnapi ünnepi vert műsorról (A tűzcsiholók) elmondhatjuk a legtöbbet: nem kötelességszerűen volt ünnepi. Meglepetésekkel szolgált,, kerülte a konvenciókat. Ritkán megszólaltatott verseket fedeztetett fel, de Alekszandr Biok, Jeszenyin és Zabolockij is a megidézettek között volt. A költeményeket olyan művészek tolmácsolták, akiket előadóként ritkán láthatunk a képernyőn. Az élmény így kétszeresen friss volt, kár, hogy a felvételek zavaróan gyenge minőségűre sikerültek. A komolytalan kánikulai krónikáról komoly kritikát kerekítenie kell-e? Kissé komikus kritikusi komolykodásnak könyvelhetnek a készüléküknél kifejezetten kikapcsolódni kívánók. S különben: a képernyő kevésszer kényezteti kedves közönségét kifogástalan keretjátékkal körített könnyed, s kacagtató kollekcióval, következésképp kívánságainkat a kelleténél kisebb kaliberű kínálatból kényszerülünk kielégíteni. A kánikulai krónikát különleges kivételként kezelni: képtelen kísérlet, kikívánkoznak kifogásaink. Kedvetlenül konstatáltuk: kommersz kadarkát is kevertek a szakványkoktélba. (A kabarékból korábban kikopott kínos közhelyek, köztük a kellemes küllemű kacér kislány, s a kegyeit kereső középkorú „kandúr”, a kuncsaftjait kizsebelő kapzsi kiszolgáló, kedélyesenül kényszeredett karikatúráját.) Különben kellemes közérzetet keltett a kellemetlenségeket kifigurázó, külföldieknek készült kisszótár, a kérvényező és a késedelmet kerülő kartotékkukac kettőse (Harkányi Endre, Csákányi László), a kútról küldött kánikulai koncert (Omegaegyüttes). Kiváló közreműködők keresték kedvünket, kiváltképp kitűnően a körmönfontan kérdező, kormosképű, kaján kazánfűtő (Major Tamás), a kamaszkedvességű konferanszié (Tahi-Tóth László), a kacagtató , komor és kimért kaja-kicsinyítő (Kállai Ferenc). Kitűnt Koós komikus karaktere. (bársony) Ötödik felvonás A drámaíró panaszkodik: — Megírtam a tragédiát, de nem tudom, hogy az ötödik felvonás végén hogyan fog meghalni a hős. — Mi sem egyszerűbb. Olvastasd el vele, az első négy felvonást. IGSZINNAZ November 9-én, este 7 órakor Aiszkhülosz: ORESZTEIA A LJUBJANAI SZLOVÉN NEMZETI SZÍNHÁZ BUDAPESTI VENDÉGJÁTÉKA PESTI SZÍNHÁZ November 10-én, este 7 órakor Harold Pinter: HAZATÉRÉS Szívfájdalom nélkül ■333 kép • Az államé lett a Kunvári-gyűjtemény „A műértés éppen olyan ritka adottság, mint a művész tehetsége. A művészet: intuíció, de azt hiszem, az igazi műértés is az.” Szönyi István hajtotta meg ezekkel a szavakkal zászlaját e ritka emberfajta előtt. S akinek lakásában most ámuldozva járkálunk, ilyen ember. Kunvári Bellának hívják, fogorvosnak európai hírű, de műgyűjtőnek is az. S az alkalom, amelyből felkerestük, 333 képből álló, XX. századi magyar képgyűjteményét az államnak ajándékozta. A képek a pécsi Janus Pannonius Múzeum tulajdonába kerültek, s anyagukból a napokban nyílt meg kiállítás Pécsett. ELADNI — NEM — Nem fáj értük a szíve? — önkéntelenül is ez a látogató első kérdése. — A gyerek is, ha felnevelték, önálló életet kell éljen. Meg aztán én soha nem éreztem őket magántulajdonnak, mindig is készséggel odaadtam kiállításokra, ha kérték. De eladni egyet se volna szívem soha. Kaptam országomtól kultúrát, illő, hogy adjak is. A műgyűjtő lakását úgy képzelné az ember, mint valami túlzsúfolt múzeumot, ahol a bentlakók lépten-nyomon művészetbe ütköznek. Itt azonban nincs sokkal több kép a falon, mint egy átlagos igényes ember lakásában; műgonddal csináltatott képtárlók őrzik a festmények és grafikák zömét. Bennük sínekre függeszthető, s a célszerűen kiválasztott világításnál mintegy hármasoltáron nézhető egyszerre több kép is. És micsoda képek! — Sohase neveket kerestem, nem pénzértékben gondolkoztam — vallja. — Azt szereztem meg, ami szólt hozzám. Amibe beleszerettem. Ilyenkor nem nyugodtam, s ha tellett, ha nem, ha évekig kellett várni rá, megszereztem, kell, méghozzá sok. De amikor Kunvári Bella elkezdte, szülei elhaltak már, s ő zongoraórákat adott, dolgozott az egyetem mellett, hogy kedvtelésére kuporgathasson. S amikor végre fogorvosként a maga ura lett, mindig előbb adott ki pénzt képre, mint a legszükségesebbre. A művészbetegeket a leggazdagabb fizetőpáciensnél is többre tartotta, bármikor rendelkezésükre állt. S ők méltányolták a megértést, örömmel hívták meg műtermükbe. S még azok a festők is, akik nehezen válnak meg kedvenc műveiktől, neki szívesen adták, mert tudták, jó és méltó helye lesz a nagy hírű gyűjteményben. Sőt, hogy oda rang bekerülni. A TELJES ÉLVONAL Ha fel akarnánk sorolni a Kunvári-gyűjtemény alkotóinak nevét, szinte a XX. századi képzőművészet élvonalának teljes névsorát kellene felsorolni. Aba Nováktól, Czóbeltól, Mednyánszkytól, Tihanyitól, Gulácsytól, Egrin, Vajda Lajoson, Szőnyin, Gadányin át az absztrakt Gyarmathy Tihamérig és Fekete Nagy Béláig. S szinte minden képhez történet fűződik: mint szeretett bele, mint járt utána, mint talált rá egy hagyatéki anyagban kallódva. Mert szeme mindig volt a szépre. — Ha pénzem nem is mindig — nevet. _— De amire az ember évekig, évtizedekig vágyódik, arra előteremti a pénzt. A szerénység mögött azért más is van. Tudom, mit tett Kunvári Bella a hitlerizmus éveiben baloldali, üldözött, nyomorgó művészekért — anélkül, hogy megtépázott emberi méltóságukon sebet ütött volna a segítséggel. — Tudtam, hogy a művészeknek nemcsak a pénz vált a javukra, hanem a melléjük állás, a visszhang. Ami munkájuknak teret, valóságot ad. A megértés: nekem felfedezés. Nekik alkotásuk értelme. Fencsik Flóra JÓZSEF ATTILA LEVELE így járta évtizedeken át, nemes szenvedélytől fűtve, a műtermeket, a kiállításokat, műkereskedéseket. Sok betege is volt a művésztársadalomból és sok barátja. Jóbarátja volt József Attilának is, több levelét nemrég adta át az Irodalmi Múzeumnak, és őriz három mázas cserépbutykost, amelyet Attila hozott neki ajándékba." A festészeten kívül ugyanis a népművészet is a szenvedélye, dugig telt, török időkből származó, erdélyi faragott láda őrzi szőtteseit, melyek között 1700- ból való is akad. — Velük, a szőttesekkel kezdődött. Édesapám mérnökember volt, járta az országot, szenvedélyesen gyűjtötte, amit fölvetett a föld. Lakásunk képekkel volt tele, a gyűjteményt azonban elsodorta a történelem. Apámat akartam követni és gyűjteni magam is, amikor fiatalon megismertem a néprajzi kézimunkákat. Megfogott őszinteségük, szín- és formagazdagságuk. Hamarosan meg tudtam már különböztetni az igazit a hamisítványtól, s a székely vásárosok egymásnak adták a címemet... így születik a műgyűjtő. Igen ám, de az intuíció nem minden, mondhatnánk, a gyűjtéshez pénz is Meghalt Charles Münch Az Egyesült Államokbeli Richmondban elhunyt Charles Münch, a világhírű karmester. Halálát szívroham okozta. Munch kedden este még az északkarolinai Raleigh-ben vezényelt, és azt a benyomást keltette, hogy kiváló egészségnek örvend. Charles Münch 1894-ben született Strasbourgban. 1938- tól az ő irányításával tartották meg a párizsi konzervatórium koncertjeit. 1940-ben a bostoni zenekar vezetője lett. 1967-ben tért vissza Franciaországba, s elvállalta a párizsi zenekar irányítását. Az együttest rövid idő alatt a világhírű zenekarok sorába emelte. A halál zenekarának amerikai hangversenykörútján ragadta el. Az elégedetlen Reinhardt Max Reinhardt, a híres rendező egy ízben nagyon bosszús volt, mert a próbán a fiatal hős halála semmiképpen sem keltett hiteles hatást. Hosszú kísérletezés után végül is Reinhardt sóhajtva így adta fel a további próbálkozást: „Lehetetlen ember!önben nincs semmi temperamentum! Az ön halálában egy fikarcnyi élet sincs!" Díszbemutató után sajtófogadás A Kortársak című szovjet film bemutatójára szovjet delegáció érkezett hazánkba. Vezetője Jurij Rajzman, a film társírója és rendezője; tagjai: Igor Vlagyimiron, Nyikolaj Plotnyikov — aki kortársainkbeli alakításáért Karlovy Varyban a legjobb férfiszínész díját kapta —, és Makszimova, a film egyik női főszereplője. A delegáció tagjai szerda este részt vettek a film ünnepi díszbemutatóján, az Uránia filmszínházban, ma délelőtt pedig a Magyar Sajtó Házában újságírókkal találkoztak. TURGENYEV NAGYMESTER Turgenyev, a nagy orosz író, a múlt század legjobb sakkozóinak egyike volt. A vadászat mellett a sakk volt az író második „hobbyja”. Oroszországban kevés olyan ember élt, aki a sakktáblán összemérhette volna vele erejét. 1862-ben, a párizsi sakktornán, a legjobb francia sakkozó után, a második helyet foglalta el. A francia sajtó megjegyezte, hogy Turgenyev roppant éleselméjű és ragyogó sakkozónak mutatkozott. Nemzetközi elismerését mutatja, hogy Baden- Badenben 1870-ben a világ sakk-kongresszusának alelnökévé választották. Hagyatékában sakkkönyvekből és folyóiratokból álló nagy könyvtárt hagyott hátra, személyes megjegyzéseivel. Ezeket a könyveket és folyóiratokat jelenleg az oreli múzeumban őrzik. A japán ruhás énekesek a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusának tagjai, akik november közepéig Japánban vendégszerepelnek. A felvétel Tokióban készült, ahol a vendéglátók népviseletbe öltöztették a budapesti gyermekeket. (MTI-fotó: Daily News felvétele) A csodálatos mandarin Bartók pantomimjének, A csodálatos mandarinnak — az Operaház és a Pécsi Balett, vagyis Harangozó Gyula és Eck Imre koreográfiáin kívül — négy külföldi változatát ismerem. Személyes benyomásaim alapján úgy tűnik, hogy a huszadik század zenéjében kimagasló Bartók-mű egyelőre ellenáll a koreográfusoknak. Színpadi megelevenítése rendre kielégítetlenül hagyja a zene ismerőit, mint azok a filmek, melyek híres regényekből készültek, s nem tudnak versenyre kelni az olvasók fantáziájában pergő képsorokkal. A film sok lehetőséggel rendelkezik, melyek segíthetnek a látható mozgás és a hallható zene közötti hiányok kitöltésében. A színpadtér korlátait végtelenné tágíthatja (bár nem biztos, hogy a „világot” jelentő deszkáknak erre szükségük van), a cselekvések belső, lélektani rugóit a , közeli és totál képek váltogatásával mélyebben megvilágíthatja (bár a nagy táncosok és mimusok ezt egyetlen arcizom rándulása nélkül is megteszik). Mindenesetre a Mandarin arra ingerel, hogy megkíséreljék néhányan a film eszköztárával külön felfegyverkezve is megeleveníteni. Szinetár Miklós jól ismeri a film és a színpad lehetőségeit, s azt is, ami a televízióét mindkettőtől megkülönbözteti. Nem elégedett meg a Pécsi Balett színpadi produkciójának egyszerű lefényképezésével, s erőltette a teljes filmszerűséget. Érdekes valósághű környezetbe, a színpadot alig tágító, zárt térbe helyezte a játékot; a valósághű miliőbe azonban furcsa geometrikus szimbólumokkal közvetítette a „külvilágot”. Eck Imre koreográfiája tovább folytatta a kettősséget, amikor nagyon is természetes mozgások közé, ugyancsak geometrikusnak tűnő, elvont gesztussorokat iktatott. E két legfontosabb ellentmondást számos apróbb is követte. A legkülönbözőbb elemek és stílustöredékek keverése — melynek valamiféle belső vezérfonalát nem sikerült felismerni — végül is érdekes, néha hatásos benyomást keltett, de aligha vitt közelebb Bartók remekművének várva várt konzseniális megelevenítéséhez. Bretus Mária, Eck Imre és a többi pécsi szereplő jó színészi alakítást nyújtott, de pantomimikus-táncos tehetségüket hiba lenne ebből a produkcióból megítélni. A vendég, Párger Antal megjelenése, az öreg gavallér figurájában, jól hatott, de csak tovább fokozta az ellentmondásos benyomást. Azt hiszem, a tv-változat nagy érdeme, hogy felkeltette sok ezer tv-néző érdeklődését Bartók műve iránt. Fodor Lajos C SZÍNHÁZ ) Operaház: Csipkerózsika (K- bérl., 2. el., 7) — Operaház Erkel Színháza: Nabucco (Szemere bérl., 2. el., Főisk. bérl., XI. sorozat, 1. el., 7) — Nemzeti Színház: Marat halála (7) — Katona József Színház: A fösvény (7) — Madách Színház: Kegyenc (M-bérl., 7) — Madách Színház Kamaraszínháza: A bolond lány (7) — Vígszínház: Altona foglyai (Komb. bérl., IV. sorozat, 2. el., 7) — Pesti Színház: Furcsa pár (7) — Thália Színház: Isteni színjáték (7) — József Attila Színház: Lulu (Karinthy bérl., 2. el, 7) — Fővárosi Operettszínház: My fair Lady (7) — Bartók Gyermekszínház a Fővárosi Operettszínházban: Halhatatlan őrjárat (du. 3) — Kis Színpad: Urak és elvtársak (fél 8) — Mikroszkóp Színpad: Fő a fejünk (fél 9) — Irodalmi Színpad: Angalit és a remeték (E-bérl., 1. el., 7) — Zeneakadémia: A Magyar Állami Hangversenyzenekar estje (Téli-bék., III. sorozat, fél 8) — Kamara Varieté: Folytassa, Hacsek (6 és fél 9). „Revü-Színpadi táncegyüttesbe” 12—22 éves korig felvételt hirdet a Tánc-Stúdió. Jelentkezés kezdőknek is: hétfőcsütörtök este, 7—8-ig. Vill., Baross u. 59. Telefon: 135—335. (x)