Esti Hírlap, 1970. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-31 / 26. szám
• Joan Baez, ez a hoszszú lábú, indiános arcú, nyúlánk, fekete, ameriki kislány hangjával, előadásmódjával és műfajával egyaránt belopta magát a szívünkbe. Az egy szál gitár kíséretével előadott folk-songok, a népit a maival ötvöző hangvételű dalok művelőiből, ezekből a modern igricekből nálunk is akad, ha nem is sok: jobban kellene becsülnünk őket. • Osztályzatfrász, így fogalamazta meg Hegedűs Géza, a Szülők nevelők egymás közt című műsor egyik meghívottja, azt a pszichózist, amely a szülőket vészes megtorlásokra, a gyerekeket görcsös szorongásokba, sőt tragikus határesetekben az öngyilkosságba kergetik, ha bizonyítványuk néhány tizeddel rosszabb lesz a vártnál. Azért idéztük Hegedűs Géza véleményét, mert fogalmazta meg legpregnánsabban a dolog lényegét, amely már túlmutat a szülők és a pedagógusok esetleges hibáin. Ez a felvételi rendszer kiváltotta ,, osztályzatcentrikus világnézet”, a gyerek és a szülő úgy érzi, — s néha jogosan —, hogy azon a néhány tizeden esetleg az élete, sorsa múlhat, s ebből a szemléletből fakad az a téveszme is, hogy az osztályzat, az átlageredmény mindent kifejez és mindent mér, jellemez éppúgy, mint intelligenciát, s úgy a legtökéletesebb gyerek: a szín,jeles. Specializálódott korunknak is ellene mondv a mindenben egyaránt jeles gyerek eleve megvalósíthatatlan eszménye. A kissé sokat markoló vitának ez a figyelmeztető jelzés volt a legérdekesebb része. • Az eredetileg hat részre osztott angol krimit a magyar TV két részben egybefogva sugározza, így nem hat, csak két estén át azaz holnapig kell törnünk a fejünket, mi az elrabolt hulla titka. Egy biztos: ismét bebizonyosodott, a detektívregény megteremtői, az angolok, a műfaj leszármazottjának, a bűnügyi filmnek ma is legjobb művelői. (f. f.) Ionesco a halhatatlanok között A Francia Akadémia legutolsó ülésén Jean Paulhan megüresedett helyére tagjai sorába választotta Eugene Ionescót. Az Akadémia döntését valószínűleg az előd is helyeselné, mert éppen Jean Paulhan volt az, aki feismerve Ionesco képességeit, közölte az író korai műveit a La Nouvelle Revue Francaise hasábjain. BEMUTATÓK ELŐTT AZ UNIVERSITAS Füst és Szomory Az Universitas együttes két magyar egyfelvonásos bemutatójára készül. Az egyik Füst Milán egyfelvonásosának, a Zongorának eredeti bemutatója. A másik Szomory Dezső Incidens az Ingeborg-hangversenyen című darabja. A két művet egy műsorban először február 7-én, majd 8-án, 28-án és március elsején adják elő, Zsámbéki Gábor rendezésében. □ BARTÓK BÉLA halálának 25. évfordulója alkalmából rendez koncertet az Ifjú Zenebarátok Józsefvárosi Kamarazenekara, ma két órakor a Fészek Klubban. A program előtt dr. Ujfalussy József kandidátus tart megemlékezést. Vezényel: Góczy Olga. HORIZONT A MÚZEUMBAN IPARMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA Tizenegy iparművész elhatározta : ezentúl egymás munkáit, törekvéseit vállalva, közös kiállításokon lépnek a közönség elé. A magyar képzőművészeti élet e legújabb csoportosulása, a Horizont, ma délben mutatkozik be az Iparművészeti Múzeumban. Az alkotók: belsőépítészek, textiltervezők, ipari formatervezők, üvegművészek, keramikusok, ötvösök. Valamennyien fiatalok. A rangidős is csak 27 esztendős, a csoport legfiatalabb tagja pedig 1944-ben született és az idén januárban kapott diplomát az Iparművészeti Főiskolán. Nem az Iparművészeti Múzeum kiállításán láthatjuk először munkájukat. Valamennyien sikerrel szerepeltek már a hazai és külföldi bemutatókon. Jahoda Maya belsőépítész például a múlt évben első díjat kapott a skandináv modernbútor kiállításon. Az ifjú alkotókat nem csupán a főiskolán eltöltött diákévek fűzik össze. Eltökélt szándékuk — s remélik, erre módjuk is lesz —, hogy közösen vállalják majd egy-egy szálloda, művelődési ház, étterem és egyéb létesítmény belső terének tervezését. A csoport nevével is ezt a törekvést kívánja kifejezni: horizontot, tág teret kérnek elképzeléseik megvalósításához. A mostani kiállításon lakberendezési tervekkel, gobelinekkel, faliképekkel, modern világítótesztekkel, új vonalú, szép, használati tárgyakkal mutatkoznak be. BÁNK BÁN Az idei színházi évad igen jelentős eseményének ígérkezik a Bánk bán felújítása a Nemzeti Színházban. A címszereplő Bessenyei Ferenc, Melinda Moór Marianne, rendező Both Béla. Díszlettervező: Csányi Árpád. A darabot február 20- án mutatják be. Képünkön: Bessenyei Ferenc és Moór Marianne a próbán. A múzsa a valóság „Szürkeség”, „Új hullámvölgy” és hasonló címekkel már megjelent egykét írás, amely összegezni próbálta az elmúlt év filmtermését. Nemes Károly cikke már az ideológiáját is megteremtette a visszaesésnek, amikor a társadalmi valóságra hivatkozott, amely kevéssé ad alkalmat olyan hősök bemutatására, akikkel igazán nagy filmek készülhetnek. Minderre — kölcsön véve a bemutatásra váró cseh film címét — azt lehetne mondani: talán korai még a hullaégetés. Egy olyan esztendő, amelyikben a Feldobott kő, a Fényes szelek, a Tiltott terület, a Szemüvegesek, az Imposztorok, a Sziget a szárazföldön, az Ismeri a szandi-mandit?, az Isten hozta, őrnagy úr, a Virágvasárnap került a moziközönség elé — az összesen elkészült huszonkettőből —, az nemigen nevezhető szürkének, még kevésbé mutat hullámvölgyet. (Mellesleg szólva, a másik tizenháromból is még, ki-ki ízlése szerint, ide sorolhat három-négy címet.) S ebben az évben pedig néhány jelentős rendezőegyéniségtől — például Kovácstól, Bacsótól, Herskótól, Szabó Istvántól — be sem mutattak filmet. A vészjelzések tehát nem egészen indokoltak. Valami változás azonban kétségtelenül észlelhető a magyar filmművészetben, de ez alig indokolja az ijedtséget. S ez a változás — ebben minden bizonnyal igaza van Nemes Károlynak — a valóság mozgásával van kapcsolatban. Kiderül ez, ha felidézzük a lassan-lassan máris filmtörténelemmé váló összefüggéseket: minek köszönhette a magyar filmművészet azt a felfutást, aminek hat-nyolc éve tanúi vagyunk? Ritkán van az ilyesminek egyetlen oka, de talán a leglényegesebbre hívta fel a figyelmet az az olasz baloldali kritikus, aki két évvel ezelőtt így fogalmazott: az új magyar film nem egy ideológia tagadása jegyében született — mint talán korábban a lengyel, majd később a cseh iskola —, hanem egy ideológia megújulása jegyében. Kicsit bővebben kifejtve a gondolatot, úgy is mondhatnánk: az 1960-as évek elején a társadalomtudományok egész sorában megpezsdült az élet, új és érdekes tanulmányok, viták születtek, a marxista gondolkodás reneszánszát figyelhette meg az objektív szemlélő. Valójában ez volt az a hullám, amit jó értelemben meglovagoltak a magyar filmművészek. Ha még közelebbről megnézzük, akkor azt találjuk, ennek az ideológiai mozgásnak az volt akkor a legfőbb tartalma, hogy objektíven, illúzióktól mentesen vizsgáljuk meg közelebbi és távolabbi múltunkat. Fölösleges talán idéznünk azokat a történelmi munkákat, irodalmi műveket, amelyek ennek a vizsgálódásnak a folyamán születtek. Néhány filmcím elmondja, mire gondolok: Húsz óra, Párbeszéd, A tizedes meg a többiek, Szegénylegények, Hideg napok, Tízezer nap, így jöttem, Csillagosok, katonák. Ez a múlt felé fordulás szerencsére soha nem jelentette azt, hogy az alkotók hátat fordítottak a jelennek. Már csak azért sem, mert például a felsorolt filmek mindegyike a jelen gondolati feszültségének izgalmában vizsgálta a múltat, s ez mindig a mához szóló következtetésekkel is járt. Elég talán emlékeztetni a Hideg napok vitáira. Azután ez a vizsgálódás, az illúziómentes szembenézés a valósággal már a kezdet kezdetén sem kizárólag csak a múltra korlátozódott. Legalább ilyen mértékben koncentráltak a művészek a jelenre is. Bizonyításul ismét néhány filmcím: Megszállottak, Oldás és kötés, Álmodozások kora, Sodrásban, Ünnepnapok, Nyár a hegyen, Falak. Egy valami azonban ezeket a filmeket is egyaránt jellemezte: elsősorban a múlt aspektusából, a múlt következményeként ábrázolták a jelent. Ez persze, természetes, hiszen ez a történelem, sőt, a természet változásainak alaptörvénye. Ezeknek a filmeknek a többsége azonban a távolabbi vagy közelebbi múlt hibáinak tovább élő konfliktusaiban ábrázolta ezt a jelent. Ez sem hibája ezeknek a filmeknek, egyszerűen csak jellemzője. S ha ebben az elmúlt, 1969-es esztendőben vizsgáljuk a filmtermés javát, akkor most éppen itt találkozunk újdonságokkal. Elkészült néhány figyelemre méltó produkció, amelyik már nem annyira a múlt, hanem sokkal inkább a jövő aspektusából vizsgálgatja hétköznapjainkat. Mert míg a Virágvasárnap, az Imposztorok, az Isten hozta, őrnagy úr, a Feldobott kő — hogy a filmek tartalmi kronológiájánál maradjunk —, változatlanul a múlt elemzésével foglalkozik, addig ezt az újabb törekvést legszínvonalasabban a Szemüvegesek és a Szandi-mandi reprezentálja, illetve egy más összefüggésben a Tiltott terület. Mi az új ezekben a filmekben? Az, hogy a ma nagy társadalmi problémáira nyitnak ablakot, olyan világra, amelynek körvonalai csak most bontakoznak; nevezetesen arra, hogy forradalmi eszméinket naponta egyeztetnünk kell a mindennapok realitásaival. (Szándékosan nem használom a kompromisszum szót, mert ez nálunk — helytelenül — majdhogynem azonosult a megalkuvással, pedig az egyenlőségjel nem feltétlenül indokolt. A forradalmárnak a kompromisszum békés időszakokban a harci terep, s ezt éppen Kovács Falakja próbálta elsőként bizonyítani.) Úgy is fogalmazhatnánk: fiatal rendezőinket ez a nagyon fontos kérdés izgatja: olyan időszakban, mint a mai, mik a társadalmi progresszió jellemzői. Igen, igen, vethetik ellene, de nem mindig olyan művészi színvonalon, mint a „nagy” filmek. Való igaz: művészi kifejezőeszközök dolgában sok érdekesnek ígérkező filmünk alatta marad a gondolatok színvonalának. (Néha bántó, például, hogy a magyar filmek színészvezetése milyen konzervatív. S ez nemcsak a fiatalok bűne. Máshol a nagyszerű operatőri munkák mellett egyszercsak önállósul a kamera, s a képek a tartalomtól független életet kezdenek. Megint máshol az olló hiánya okoz kényelmetlen pillanatokat.) Mindez azonban a dolgok egyik oldala. Mert az is igaz, hogy az új kérdéseket felvető rendezők java része fiatal, s jogtalan szemrehányás, ha most gondolati érettségüket kérjük számon, olyan kérdésekben, amelyeket sem a tudomány, sem a társadalmi élet praxisában nem haladtak túl, legfeljebb variáltak. Ezek szerint tehát mégis visszaesés várható? Jósolni nehéz, de a jelen — — a felsorolt problémák ellenére, nem ezt ígéri. Ellenkezőleg. Amilyen mértékben legjobb filmművészeink — s nemcsak a fiatalok — a holnap várásának izgalmával fordulnak a jelenhez, olyan, mértékben további jó, sőt, kitűnő magyar filmek születése is várható. Amihez természetesen a filmművészeten kívüli magyar társadalom adhatja továbbra is az igazi inspirációt. Bernáth László RÓZSA SÁNDOR TIZENHÁROM RÉSZBEN Regények a képernyőn A TV IRODALMI OSZTÁLYÁNAK TERVEI Egy több száz oldalas regény hőseit nehéz belegyömöszölni egy másfél órás tévéjátékba. De nem is ajánlatos. A nézők esetleg „optikai csalódás" áldozataivá válnának, mint amikor egy képregény átlapozásával letudják az eredeti irodalmi alkotás ismeretét. Szerencsére azonban nemcsak a tévét, hanem a tévésorozatot is feltalálták. Most televíziónkban is megszületett egy évekre szóló nagyszabású terv: sorozatokban dolgozzák fel a magyar regényirodalom egy-egy remekét. Erről kérdeztük Bernáth Rózsát, a Televízió irodalmi osztályának vezetőjét. Közönségigény — A sorozatok nagyon is létező közönségigényt elégítenek ki. Másrészt ilyen módon törekszünk rendet, vagy még pontosabban: rendszert teremteni tévéadptálásainkban. Mind teljesebb képet szeretnénk adni irodalmunk kincseiről, köztulajdonná tenni a kiemelkedő alkotásokat. Ahogyan elkezdődött nagy nemzeti drámáink tévéfeldolgozása — gondolok itt a Bánk bánra, a Tragédiára, s jövőre tervezzük a Csongor és Tündét —, regényirodalmunk legjelentősebb darabjairól is áttekintést akarunk adni. A keveset olvasó tévénézők ismerik Victor Hugót, Stendahlt, Balzacot egy-egy tévéfeldolgozás nyomán, de kevéssé ismerik Mikszáthot, Móriczot és így tovább. A regényfeldolgozásokkal ezt akrjuk egyensúlyba billenteni. — Milyen regények szerepelnek a tervekben? — Klasszikusok és maiak egyaránt. A változatosság a szempontunk, nem az időrend. Elsőként Mikszáth A fekete város című regénye kerül képernyőre. Thurzó Gábor dolgozza fel és Zsurzs Éva rendezi. A maiak közül Darvas Józseftől a Részeg eső és Németh Lászlótól az Égető Eszter szerepel a lista élén. Tervezünk egy másfajta sorozatot is, amely részben fedi egymást ezzel a tervünkkel. Ez lesz az életműsorozat. Legnagyobb prózaíróink életműveit akarjuk képernyőre vinni, s így egy-egy regény feldolgozása beleillik az előbb, említett tervbe, hatok, távoli terv, hiszen egy évben egy folytatásos regényfeldolgozás szerepel programunkban. — Régi sorozataik legközelebbi témáiról hallhatnánk? — Folytatjuk azokat a szerzői esteket, amelyeken maguk az írók a műsorvezetők. Örkény István, Németh László, Szabó Pál lesz a meghívott. A MttV.V Nyitott könyvben Jókai Annát és művét, a Tartozik és követelt mutatjuk be. Lírai riportok Juhász Ferenccel és Jékeli Zoltánnal készülnek. Vidám öszszeállítás várja a bemutatót Örkény egyperces novelláiból, hasonló összeállítást tervezünk Palotai Borissal és Hámos Györgygyel. És egy újdonság: február 18-án mutatkozik be A kultúra kerekasztala. Dobozy Imre és Almási Miklós beszélget a sorozatban a kulturális élet ismert személyeivel. Az első téma: Eszmények és eszményképek az irodalomban, vendégek: Gyurkó László, Simon István, Kovács András és Huszár Tibor. (be) Minden évben egy — Kinek a műveit térképezi fel először a tévé? — Móriczét. A Pillangót mutatjuk be elsőként egy estén Esztergályos Károly rendezésében, Venczel Vera és Kozák András főszereplésével. A forgatás már meg is kezdődött. A Rózsa Sándorral folytatjuk a sort. A két kötetből 13 részes sorozatot ír Sipos Tamás Szinetár Miklós rendezőnek. Ezután következik az Erdély-trilógia, nagyon sok részben. Erről közelebbit még nem mond ÜGETŐVERSENY vasárnap du. 2 órakor WILTSHIRE GYÖRGY EMLÉKVERSENY