Esti Hírlap, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-27 / 73. szám

Óvónő kerestetik Évről évre kevesebb a szakképzett óvó­nő. A jelenlegiek csaknem tíz száza­lékának nincs óvó­női képesítése, sőt, soknak még érettségije sem. Ezt a témát vitatta meg nem­rég az egyik kerületi tanács. Elmondták: a megüresedett óvónői állásokra és a helyet­tesítésekre nem kapnak képe­sített óvónőket, jelenleg is 11 szakképzetlen fiatal lányt kénytelenek alkalmazni. Mi lehet a megoldás? Feltétlenül indokolt volna az óvónők fi­zetésének rendezése. Bizonyo­san ez is segítene valamit. Elő­fordul ugyanis, hogy fiatal lány szívesen menne óvónő­nek, de szülei — egzisztenciá­lis okokból — lebeszélik erről a szép pályáról. Egy kezdő óvónő fizetése 1100 forint, ezen előbb-utóbb változtatni kell. Ami a fővárosi helyzetet még nehezíti: Budapesten nincs óvónőképzés. Két évvel ezelőtt ugyan nyitottak egy osztályt a Kis János altábor­nagy utcai tanítóképző intézet­ben. Jelenleg az első és a má­sodik évfolyamon 45 fiatal ta­nul. Jövőre két osztályt nyit­nak, hatvan leányt vesznek fel. Jobb lesz a helyzet, ám a kérdés nem oldódik meg vég­legesen. S mindaddig megma­radnak a gondok, amíg nem kap több anyagi megbecsülést az óvónői munka. ■ Ami pedig Budapest­­­tét illeti: feltétlenül­­ szükség lenne önál­ló óvónőképző in­­­­tézetre Szupermozi HARMINCMÉTERES VETÍTŐVÁSZON Az Üllői úti lakótelep filmszínházának kiviteli tervein elvégezték az utol­só módosításokat. A la­kónegyedben Todd MAO rendszerű filmek vetítésé­re alkalmas, 480 szemé­lyes, modern filmszínhá­zat építenek. Az ilyen rendszerű panorámafilm vetítőfelülete eléri a 30 métert, s erősen homorú. A hetven milliméter széles filmen hat mágneses hang­csík van és teljesen való­szerű képet és hangot ve­títenek. A filmszínházat a Dési Huber utca—Napfény ut­ca—Csengettyű utca és a Börcsöny utca által hatá­rolt területen építik majd fel. Tíz tonna cement, harminc köbméter kavics, egy lakás Felavatták Budapest harmadik házgyárát Nem érinti emberi kéz az anyagot • Szerelő­­szalagon készül a berendezett fürdőszoba is Ma délelőtt felavatták a 3. számú házgyárat, a jubi­leumi év egyik legnagyobb létesítményét. Terveit az IPARTERV, az ÉTI, és a szovjet GIPROSZTROJ­­MAS készítette. A legna­gyobb feladatot, a teljes építési munkát, a 31. Ál­lami Építőipari Vállalat végezte. összesen, több mint húsz vállalat vett részt a házgyár építésében. A kombinát területe: 30 hektár. A nagycsarnok: 15 ezer négyzetméter. A­­ ház­gyár­­termelése: napi 13 la­kás. Épült 800 millió fo­rintos beruházással 1967 és 1970. között. Hogy lesz a Duna kavi­csából, a váci cementből, gyárban készült lakás itt, a főváros határában? A ka­vics uszályokon érkezik. Olcsó, célszerű szállítás. Az országút felett átvezetett 600 méter hosszú szállító­­szalag hozza be a gyár te­rületére. Évente 200 ezer köbmé­ter kavics fogadására ké­szültek fel. Az anyagot sehol sem érinti emberi kéz, osztályozzák, majd a ma­lomba irányítják. A cement is közelről, a szomszédos Vácról érkezik, két silóban tárolják. Egy lakáshoz tíz tonna cement­re és 30 köbméter kavicsra van szükség. A cementet levegőnyomással fuvatják fel az automatikus beton­gyárba. Az anyagot auto­mata mérlegek mérik, elő­re betáplált receptek sze­rint. Ha kész a lakásmasz­­sza, az anyagot a csarnok hét gyártó sorára szállít­ják — mindegyiken más­más műveleteket végeznek. Az óriási műhely első fe­lében gyártanak, a máso­dikban kikészítik a lakás­elemet. Az első gyártó so­ron készül a térelem. A magyarországi házgyárak között talán a legforra­dalmibb változás: itt, a 3. számú házépítő kombinátban már készül­nek teljes fürdőszobák, mosdók mellékhelyiségek is. Az eddigi üzemekben nem gyártottak vizes blokkokat Először a lakás oldala, az alap, majd a födém és a válaszfalak készülnek, végül az egészet, az építés helyszínén egybe szerelik. A fürdőszobablokk teljesen kompletten a gyárban ké­szül, még a törülköző tar­tó is a helyére kerül. A gyár másik „szalagján”, a kisméretű válaszfalakat, a speciális elemeket, a lép­csőket, a díszítőket és a lezárókat állítják elő. A 3-as gyártó soron födéme­ket készítenek, ezek ugyan­csak eltérnek a korábban épített házgyári termékek­től. Legfőbb előnyük: a helyszínen minden utó­munkálat nélkül, köz­vetlenül rádolgozhatók a PVC-burkolatok, vagy a szőnyegpadlók. Nem kell a helyszínen nedves munkát végezni, gyorsabb a befejezés. To­vábbi elképzelés: a 3-as házgyári épületek legtöbb­jét már a legmodernebb megoldás szerint szőnyeg­padlóval adják át tulajdo­nosaiknak. A 4-es gyártó­sor a gyár egyik legfontosabb egysége. Itt dolgozzák meg a vasa­kat, a sablonokba kerülő térhálókat. A legújabb fővárosi ház­gyár tervezett termelése, évi 4200 lakás. A szobák mérete valami­vel nagyobb a korábbi­nál: 3,6 méter hosszú és 3,2 méter széles szobák is készíthetők. A variációs lehetőség rend­kívül nagy, a gyár 530— 550 különféle elemet tud létesíteni, évente 3 épület­­típust akarnak gyártani. Az épületek magassága is vál­toztatható, az ötszintestől, egészen a 16 emeletes to­ronyházakig. Újpesten már befejeződött az első kísér­leti épület szerelése, és Újpalotán is ir megindult a munka. A gyár és az épít­kezés között URH-össze­­köttetés van. Békés Attila kisebb szobát kérte. Kiadta az uta­sítást: a házbeliek egyetlen tárgyat se vigyenek át egyik helyiségből a másikba. Később, élete utolsó időszakában Leninnek, betegsége különböző fá­zisaiban, többször is vissza-vissza kellett térnie Gorkiba. Kis filmvetítő Álltam tolószéke előtt. Láttam szemüvegét, papucsát, mankóját, botját. Előszobája falán az elavult Ericson-telefon. Álldogáltam sítal­pas szánja, hófehér csónakja, s a garázsban szürkének tűnő Rolls Royce-ja előtt. A gépkocsin — ere­detileg Morozové volt — mindössze kétszer utazott. Az alig negyven ki­lométeres sebességgel vitte-hozta Moszkvába és vissza Lenint. Néztem poharát, vizeskancsóját, fafogasát, hatgombos vadászruhá­ját, fegyverét, fűzős bakancsát, mé­zalabdáját. Mutatták, hol ült azon a szilveszteresti ünepségen, amikor fenyőfát állíttatott a gyerekeknek, s hallgatta éneküket, szavalatukat, őszintén kacagva, szívből nevetve a vidám műsoron. Bámultam egyszerű filmvetítő­gépét, igen-igen szerette a híradó­kat, a tájfilmeket, s a burfes­zeket. Gorkiban mondta tollba utolsó cikkeit, leveleit. Megengedték, hogy eleinte naponta öt-tíz, később leg­feljebb harminc-negyven percig diktáljon. (Lenin egyébként nem szívesen vett igénybe gyorsírókat, betegsége előtt cikkeit, leveleit sa­ját kezűleg írta.) A napirend Bámulatos akaratereje volt. Jobb oldalára megbénult, beszélni nem tudott. Épebb bal kezére farokot erősített, a farokba tollat szúrt, s úgy írt. Szívóssággal, következetes­séggel igyekezett legyőzni betegsé­gét. Újra beszélni, olvasni, írni akart. Pontosan megtartotta napirendjét — magyarázza a fiatal muzeológus. — Ébredés után reggel az ügyeletes ápoló — medikus vagy kezdő orvos — segítségével felöltözködött. Majd botra támaszkodva a fürdőszobába ment. Reggelihez, ebédhez, vacsorá­hoz egyedül jött le a falépcsőn. A földszinten beült tolókocsijába, s a nagyterembe tartott. Reggeli után séta következett a parkban. Kocsi­ját tolták. Egyszer-kétszer kirán­dult is, melegen öltözve, könnyű szánban egy-két órát robogott az erdőben. 1924 január 21... Egészsége lassan javult. Jól aludt, tudott ülni, később járni is. Utolsó napjaiban Krupszkajával Jack Lon­­don-történetet olvastatott fel. A könyv — Az élet szerelme — ott a halotti szoba asztalán ... A halotti szobában egyszerű ágy. Két párna. Spanyolfal. A komódon megkezdett naptár, letépett lapú. A naptáron a dátum: 1924. január 21.... E nap este 6 óra 50 perckor halt meg Vlagyimir Iljics Lenin. Az or­vosi zárójelentés szerint betegségé­nek alapja a túlságosan nagy szelle­mi munka által előidézett erős agy­érelmeszesedés, a halál közvetlen oka pedig agyvérzés. Január 23-án koporsóját külön­­vonaton Gorkiból Moszkvába szál­lították. A mai Marx Károly sugár­út és a Puskin utca sarkán álló épületben, a klasszikus homlokzatú Szakszervezetek Házának oszlop­­csarnokában ravatalozták fel. A halott Lenin előtt négy nap alatt 900 ezer ember vonult el. Január 27-én, délután 4 órakor, a koporsót a Vörös téren, vörös és fekete gránitból épített mauzó­leumban helyezték el. Délután 4 órakor hangzott a gyászzene. Ezer gyár szirénája búgott, ágyúk sortü­­ze dörgött... Két diák Uppsalából ...1970 márciusában a Vörös té­ren a Lenin-mauzóleum előtt két és fél kilométernyi sor várt bebocsá­tásra, az alkalomra, a tiszteletadás­ra. Előttem két svéd diák Uppsalából, mögöttem idősebb burját házaspár Ulan-Udéból. Hullott a hó. A Kreml toronyórája déli őrség­váltásra szólított. (Folytatjuk.) László Miklós Megállj-táblát is kölcsönöznek ÚJDONSÁG: A BETONKEVERŐ TÖBB BABAKOCSI ÉS CSECSEMŐMÉRLEG Az idén számottevően bővül a kölcsönözhető áruk listája. A magánépítők ér­deklődésére tarthat számot az újonnan beszerzett öt hordozható beton- és ha­barcskeverő. Kísérletként egyelőre Szegeden és Veszprémben gázkészülé­ket is kölcsönöznek. Az idén megduplázódik a par­kettcsiszoló készülékek száma. Az olasz import­gépekből hamarosan 40 kerül az üzletekbe. Kétezer modern, új kivite­lű babakocsival, s ezer cse­csemőmérleggel gazdago­dik az ország boltjainak árukészlete. Tovább nő a televíziók és a hűtőgépek száma. Újdonság a magánautó­soknak kölcsönözhető „Megállj!" jelzés, amelyet váratlan műszaki hiba ese­tén, illetve várakozáskor tehetnek figyelmeztetőül gépkocsijuk mögé. A cam­­pingezők választéka 2500 gumimatraccal s mintegy 800 ezer forint értékben, 350 két-négy személyes sá­torral bővül. A negyedik ötéves terv­ben olyan új cikkek kölcsön­zését is tervezik, mint a színes televízió, kisebb­fajta autók, autó-utánfu­tók. A vidéki városokban, ahol nincs a vállalatnak üzlete, egy-egy embert bíznak meg a televíziók és a mosógé­pek kölcsönzésével. (marsh­all) TAVASZ ELSŐ KÉP: Csalhatatlan jelek. Nem­régen még hó borította a margitszigeti gyepet — most már hozzá lehet lát­ni a tavaszi munkához. Ta­karítják az őszi falevele­ket. MÁSODIK KÉP: Metszik a körúti fákat, a pattanni készülő rügyek is a tavaszt ígérik. NAPIRENDEN: A KISKORÚAK VÉDELME A kiskorúak védelméről tárgyalt ma délelőtt a VI. kerületi Tanács végrehajtó bizottsága. Elmondták: sok­szor hiába keresik fel a munkahelyeket, az üzemek, a vállalatok nem szívesen avatkoznak a családok éle­tébe, bár határozat írja elő a gyámhatósággal való együttműködést. A tanács sok esetben gyermekelhe­lyezési eljárást kezdemé­nyez. A rendőrség és a gyámhatóság között jó a kapcsolat a kerületben. Közösen tartanak ellenőr­zést például a kora délelőtt játszó mozikban, s az isko­lakerülő gyerekeket kivi­szik a nézőtérről. A ZSÁKBAMACSKA című humoros lap REJTVÉNYPÁLYÁZATÁNAK HATÁRIDEJÉT április 10-ig MEGHOSSZABBÍTOTTÁK VEGYE MEG, FEJTSE MEG, ÉRDEMES!­­ Kapható a hírlapárusoknál

Next