Esti Hírlap, 1975. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1975-03-15 / 63. szám

SZÁM AK­ ÁS­ Z Csupán két nap választ el bennünket a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt XI. kongresszusának megnyitásától és három hét hazánk teljes felszaba­dításának harmincadik év­fordulójától. A két nagy esemény lehetővé teszi a megtett út történeti-kriti­kai felmérését. Múltunk elemzése alkalmat ad az okulásra. A két háború között néhány ezer arisz­tokrata és kapitalista né­hány százezer hivatalnok­ra, katonatisztre és rend­őrtisztre és más középré­tegbelire támaszkodva bi­torolta népellenes hatal­mát és biztosította a mun­kás- és parasztmilliók leg­súlyosabb kizsákmányolá­sát. A szovjet hadsereg nagyszerű fegyvertényei kisöpörték hazánkból a fasisztákat és egyben szét­zúzták a félfeudális bur­­zsoá államgépezetet. Harminc év a történe­lemben rendkívül rövid időszak. Mégis, harminc esztendő alatt a magyar munkásosztály osztályszö­vetségeseivel megváltoztat­ta a hatalmi és tulajdon­­viszonyokat és szocialistá­vá alakította a társadalom szerkezetét. A szocialista forradalom végigvitele megsemmisítette a kaszt­rendszert, megszüntette a hajbókolást, a dolgozó em­berek megalázását, kiszol­gáltatottságát és a munka­­nélküliséget. Történelmi elmaradott­ságunkat három küzdelmes évtized alatt felszámoltuk. Az ipari termelés tízszere­sére emelkedett. A szocia­lista nagyüzemi mezőgaz­daság feleannyi munkaerő­vel csaknem megduplázta a növényi és állati termé­keket. A nemzeti jövede­lem ötszörösen meghaladja a háború előtti szintet. Ennek következtében a hagyományos tőkeszegény­ségünk már nem olyan át­­kosan nyomasztó, mint a múltban volt. A lakosság életszínvonala a hatvanas évek elejétől fokozatosan emelkedik. A párt és kor­mányzat szociális politi­kája az ellátás és fogyasz­tás magas szintjét biztosít­ja. A néptömegek élet­módja a háztartási gépek, a rádió és a televízió el­terjedésével, a falu váro­siasodásával és az általá­nos társadalombiztosítás bevezetésével alapvetően megváltozott. A dolgozó emberek életét tartal­masabbá­­ tette az is­koláztatás és a köz­­művelődés kiterjesztése. A kulturális értékek birtokba vétele hazánkban elérhe­tőbb ma, mint sok iparilag fejlett tőkésországban. Jogos büszkeség forrá­­sát képezik történel­mi vívmányaink. S mind­ezt tetézi a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának a XI. kongresszus küldötteinek szóló előzetes jelentése, amelyet a mai napon a Népszabadságban egymil­lió példányban tettek köz­zé. A jelentésben foglalt számok tartalmazzák a Magyar Szocialista Mun­káspárt szervezeteinek adatait, a kommunisták munkáját és annak a nagyarányú tevékenység­nek számadását, amelyet a X. kongresszus óta végez­tek munkások, termelőszö­vetkezeti parasztok és ér­telmiségiek. A társadalom vezető ereje, a történelmet formáló emberi aktivitás ösztönzője a párt. Létszá­mának fejlődése, összeté­telének alakulása épp­úgy a közérdeklődés tárgya, mint tevékenysége, a gaz­dasági­ építő, a kultúrát fejlesztő és a nemzetközi kapcsolatokat szervező munkában. Pártunk életében megha­tározó szerepet tölt be a kongresszus, a Magyar Szocialista Munkáspárt leg­felsőbb szerve. Áttekinti négy-öt év fejlődését és annak akadályait. Feltárja a lehetséges tennivalókat a várható nemzetközi és bel­politikai, gazdasági és tár­sadalmi viszonyok között. A történelmi út sajátossága az, hogy gyakran felgyor­sulnak az események és váratlan tényezők hátrál­tatják a kijelölt cél eléré­sét. A X. kongresszus hatá­rozatainak végrehajtása érdekében a Központi Bi­zottság több nagy jelentő­ségű döntést hozott az el­múlt esztendőkben. A nép­gazdaság egyensúlyának megszilárdítását szolgálta a beruházások hatékonyságát növelő határozat. A mun­kásosztály helyzetének szo­ciológiai felmérése alapján a párt és kormány intézke­dései tovább javították a munkások életkörülmé­nyeit, a nők és az ifjúság szociális, kulturális ellátott­ságát. A Központi Bizottság határozatai pontosították a munkásosztály fogalmi körét és vezető szerepének helyes értelmezését. Sokan összekeverték a munkás­­osztály vezető szerepét a mindennapi vállalati és in­tézményi vezetés gyakorla­tával. A munkásosztály ve­zető szerepe történelmi­gyakorlati, társadalomfor­máló fogalom és valóság. A munkásosztályban rejlik az az erő, amely képes meg­valósítani az emberi nem teljes felszabadítását, min­den kizsákmányolás meg­szüntetését, a sokoldalúan képzett emberek társadal­mának megteremtését. A kongresszusi doku­mentumok széles körű vi­tája azt bizonyította, hogy a párt Központi Bizottsága pontosan kitapintotta és feltérképezte az adott kor lehetőségeit. Az Irányelvek a közeljövő munka felada­tait határozzák meg. Isme­retessé vált, hogy a kapita­lista világban energia- és pénzügyi válság okozta inf­lációs hisztéria keletkezett. Ennek hatása bennünket is sújt. Mindenekelőtt a cse­rearányok romlása okozott nagy veszteségeket, ame­lyeket a szocialista népgaz­daság magára vállalt és terheit nem hárította át a lakosságra. A párt a való­ságos helyzet számbavétele alapján mozgósítja erőin­ket és eszközeinket az elő­rehaladásunkat gátoló ne­hézségek leküzdésére. Ösz­tönzi a szocialista tervgaz­dálkodás erőit, minisztériu­mokat, gyárak gazdasági vezetését és a pártszerve­zeteket, hogy az alkotó kol­lektívákra támaszkodva tárják fel szellemi és anya­gi tartalékaikat. Nagyobb gondot kell fordítani a piackutatásra, új gyártmá­nyok fejlesztésére, az üzem- és munkaszervezés racionalizálására, beleértve a drága külföldi gépek és gépsorok intenzívebb ki­használását. Szorgalmazza a párt az üzemi demokrá­cia fejlesztését, amelyben az együttgondolkodás fóru­mát a vezetéstudomány al­kalmazásának inspirálását és egyben a felelősség és a fegyelem megszilárdításá­nak eszközét látja. Családok mindennapi gondjaitól az emberi­ség békés jövőjéhez való hozzájárulásig mindenre kiterjedő gondossággal mérte fel a kongresszusi előkés­zítő munka lehetősé­geinket és feladatainkat. A sürgős napi tennivalók mellett a párt programter­vezete feltárja a fejlődés távlatait is párttagságunk és egész népünk előtt. Olyan témák kitapintására vállalkozik pártunk XI. kongresszusa, amelyeknek realizálásában a századfor­duló társadalma fog tevé­kenykedni. Ezek a nagysze­rű célok csak kedvező nemzetközi feltételek mel­lett valósulhatnak meg. Ezért erőnkhöz mérten munkálkodnunk kell a ked­vező körülmények kialakí­tásáért. A békés egymás mellett élés harci terep. Ezen a terepen előnyomul­ni a nemzetközi szövetségi rendszer tudományos és gyakorlati megteremtése nélkül lehetetlen. A doku­mentumok vitájában párt­tagságunk és népünk kife­jezte, helyesli az antiimpe­­rialista erőkkel, a nemzet­közi munkásosztály harci osztagaival és a szocialista országokkal való összefo­gásunkat. Különösen súlyt helyeztek a Varsói Szerző­dés egységének és védelmi erejének fokozására. A Szovjetunióval, a Szovjet­unió Kommunista Pártjával és a szovjet emberekkel szövődött együttműködés és barátság a kommunisták és a haladással elkötelezett magyar emberek tudatos­­érzelmi sajátja. F­elelősségünk, országos gondjaink és történel­mi céljaink mellett sem fe­ledkezünk meg arról, hogy minden ember boldogságá­nak elérésére törekszünk. De nem hirdetjük életcél­nak a lezárt megelégedett­séget. A többre vágyás, az értelmes élet megteremtése, a szellemi értékek birtokba­vétele mind olyan mozza­nat, amely lendítően hat a marxi értelemben vett kultúra elsajátítására, a korszerű termelésre és a kvalifikált tudás megszer­zésére. A kongresszust megelőző vitaszellem lehe­tővé fogja tenni, h­ogy a választott küldöttek meg­szavazzák azt a programot, amelyet népünk magáénak érez és megvalósításában alkotó részt vállal. Épül az évente háromszázezer tonna kőolajat feldolgozó Nyírbogdányi Kőolajipa­ri Vállalat új berendezése, amellyel tekintélyes energiát takarítanak majd meg. (MTI folió: Balog­h P. László) KÜLDÖTT LESZ A KONGRESSZUSON Vörös Csepel nevében Asszonyokért, lányokért felelős ♦ Beszámoló az alapszervezet előtt Neve: Gál József­né. Foglalkozása: gépmunkás. Munkahelye: Csepeli Ke­rékpár- és Varrógépgyár II. üzemrész. Különös ismerte­tőjele: nem mindennapi megbízatás. A Csepel Mű­vek kommunistáitól kapta, a pártértekezlet bizalmá­ból, a XI. kongresszus kül­döttévé választották. — Alig fél órája fejeztük be a taggyűlést. Beszámolót tartottam a budapesti párt­értekezletről. Ott is küldött voltam. Akkor éreztem, most elmondani igyekeztem: csodálatos volt a hangulat. Eddig csak a tévében lát­tam, vagy a filmhíradóban, amikor az úttörők érkez­nek a terembe. Virágokkal, zászlókkal, harsonaszó­val köszöntenek. Vastaps­sal fogadtuk őket. Ilyenkor bizonyosan mindenki arra gondol, amikor ő volt úttö­rő, amikor ő adta meg az üdvözlés tiszteletét a fel­nőtteknek. — Kicsit izgatott voltam. Próbáltam, de nem tu­dom, sikerült-e visszaad­nom az értekezlet légkörét. Soha még nem voltam ilyen tanácskozáson. Mégis min­denki ismert. Megszólítot­tak, érdeklődtek, beszél­gettünk. Az első szünet után úgy éreztem, én is ré­gen, személyesen ismerek itt mindenkit.­­A gyárváros utcáin sé­tálunk. Néhányan vannak csupán, akik fejbólintással sem üdvözlik. A többiek megállítják, kezet ráznak, gratulálnak. Átintenek az utca túloldaláról, oda­köszönnek a műhelykapuk­ból. „Szia” — könnyedén, így a velekorúak. „Szer­vusz, kislányom” — komó­tosan, a szülői szeretet hangján az idősebb mun­kások.­ — Példaképeim a szü­leim. Édesapám kiváló vas­esztergályos volt. És ember volt, harcosa a mi vilá­gunknak. 1924-ben lett párttag. Édesanyám szövő­nő, már nyugdíjas. Har­minc éve a párt tagja. Szin­te szégyellem kimondani, én még csak négy éve. Tud­ja, nekem akkora megbe­csülés ez, hogy készültem rá, készültem, de sokáig nem éreztem a felkészült­séget. — Hatan vagyunk testvé­rek. Soroksáron nőttünk fel, a 180 éves szülői ház kétszoba-konyhájában. Ahogy cseperedtünk, úgy gyarapodtak a gondok, aztán — férjet hoztunk a házhoz, vagy új asszonyt — mind szűkebb lett a hely: tizenöten ültük körül a csa­ládi asztalt. — Ma? Két húgom még otthon lakik. Három test­véremnek önálló lakása van: összesen — várjon csak, igen — öt és fél szo­ba. Én 1968-ban kaptam szövetkezeti lakást. Na­gyobbik lányom 17, a kiseb­bik 11 éves. — Tizenöt éves korom óta — már 21 éve! — dol­gozom. Az Elida szappan­gyárban kezdtem. Hamar az ifjúsági szervezet veze­tőségébe választottak. A családalapítás gondjai — és örömei — kicsit visszatar­tottak a további kifutástól. 1960-ban lettem csepeli munkásnő.­­A gyárváros utcáin sé­tálunk. A munkásharcok hagyományaiban annyira gazdag Vörös Csepel izzó martinkemencéi, ritmust csattogó gépóriásai szegé­lyezik utunkat. Az avatat­lan szem keresi, hol, ho­gyan fedezhető fel, válik láthatóvá a múlt idők küz­delme, a jelen kor lendüle­te. Arról az üzemcsarnokok falain márványba fara­gott emléktáblák — a már­tírok élete néhány sorban — beszélnek, erről a mun­ka, a munka, amely betölt itt teret és időt, amely ter­mészetessé, egyértelművé igazolja a lehetőséget: a Csepel Vas- és Fémművek közvetlenül jelölhette kül­dötteit a XI. kongresszus­ra.) — Darukötözőként kezd­tem a Csőgyárban. Voltam irodai dolgozó is, de lá­nyom megszületése után is­mét a gép mellé kívánkoz­tam. Éppen tíz éve vettek fel a Kerékpárgyár II. üzemébe. Gépmunkás va­gyok. Magamról nem illik ilyet mondani, mások mondják: univerzális gé­pes. Legyen az maró-, eszterga-, köszörű-, fúró­vagy présgép, értek hozzá. Kerékpár alkatrészeket gyártunk: fékkalapot, fék­­kónuszt, emeltyűt, hajtó­kart, lánckereket. — Három éve az üzem­rész pártvezetőségébe vá­lasztottak. Üzemünkben kétszázan dolgozunk: asz­­szonyok és lányok. A párt­­szervezet megbízásából én lettem a nőfelelős. Nehéz­nek tűnt, ma sem könnyű. De azt hiszem, kevés or­szág van, ahol a nőkkel ennyire törődnének. Három műszakban dolgoztunk, most kettőben. Nem, nem csökkent a termelés. Éssze­rűsíteni, újítani miért ne tudnának a nők is? A múltkor mondom a műsza­kiaknak: a fékpofákat miért kell kézi erővel, haj­tókarral szorítani? Nem lehetne sűrített levegővel? Lehetett.­­ Januárban ismét veze­tőségi taggá választottak. Küldött voltam a Csepel Művek pártértekezletén. Ott tudtam meg: kongresz­­szusi küldöttnek is je­löltek. Eddigi életem feled­hetetlen élménye, amikor kisdobosból úttörővé avat­tak. Nyakamba kötötték a vörös nyakkendőt. Már a gyári pártértekezlet is ve­tekedett ezzel az emlékkel. Aztán mindent legyőzött a budapesti tanácskozás. És most — a kongresszus... (A gyárváros utcáin sé­tálunk. Gál Józsefné — a Vörös Csepel kongresszusi küldötte — hallgatag lesz. Körül-körül néz. Szemével tömöríti a füstös-kormos panorámát. Ha lehet meg­érezni a gondolatot: évti­zedek élményét forgatja, válogatja, rendezgeti a jövő hét néhány napjára készülve.) — Kerékpározni az egész család tud. A nagymama, ott a soroksári házban, a bicikli alkalmi kölcsönző­je. A lányaimnak? Gör­korcsolyát vettem. — A kongresszusra sö­tét kosztümben, fehér blúzban megyek. A megbí­zatásért szóban lehet kö­szönetet mondani, a tiszte­letet a megjelenés is kife­jezi. Napok óta rajzolgatom képzeletemben a termet. — A kisebbik lányom már járt a Parlamentben. Karácsonykor. Osztályfőnö­ke kért: az úttörőcsapat gyűlésén beszéljek a kong­resszusról. Nagyon szívesen vállaltam. Polgár Tamás

Next