Esti Hírlap, 1981. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1981-05-16 / 113. szám
• Ha csakugyan gyakorta társadalmi vagy lélektani tételt illusztrált is Bíró Lajos — nem mindegy, hogyan illusztrálta! írni ugyanis nagyon tudott, bravúros stílusművészete feszültséggel töltötte meg minden sorát, öt-hat novellájából Horváth Péter Asszonyok címmel írt tévéjátékot úgy, hogy néhány szereplőt állandóvá formált, egy-két helyszínt közössé tett és az eseményeket egymásba úsztatva, összefüggő, egységes történetté alakította a különböző időpontokban keletkezett és eredetileg egymástól független novellákat. Vitatható, de megengedhető forgatókönyvírói elképzelés. Nézeiképp igazolta az, ami az elbeszélésekben eredetileg is csakugyan közös: Bíró Lajos szemlélete, őszinte részvéte az elesettek és kiszolgáltatottak iránt, az, hogy mindig az előítéletek és igazságtalanságok áldozatainak pártjára állt. S minthogy az ő társadalmában e „hátrányos helyzetűek’’ elsősorban a nők voltak, a forgatókönyvíró az aszszonyok bánata és védtelensége köré csoportosította mondandóit, már a címben is jelezve ezt a szándékát. Az elképzelést Horváth Tibor nem túl szenvedélyes, de tisztesen egyenletes rendezése öntötte formába, és hasonlóképp tisztes, de egyetlen pontján sem kiemelkedő színészi játék valósította meg. Aki olvasta, az tudja, Bíró Lajos jobb, gazdagabb árnyalatokat kifejező, elevenebben élő író annál, mint ahogy e tévéjátékban megmutatkozott. Aki azonban soha nem olvasta, az is érzékelhette, hogy vérbeli művész munkáiból kapott ízelítőt. (barabás) • Sokféle művészinek hitt kacat vesz körül bennünket a lakásunkban. E ténnyel szembesítette a nézőt az Ízlések és pofonok című televíziós sorozat első adása. A képernyőn bemutatott tárgyak, jobban mondva vásári portékák a „művészetet” akarják képviselni — többnyire elfogadható áron és szerényen. De tévedés volna azt hinni: csupán a tömegesen gyártott és olcsón eladható tárgyak csúnyák. Az elegáns üzletekben (esetleg iparművészeti boltban) súlyos tízezrekért vásárolt bútor vagy éppen festmény esztétikai értékét tekintve gyakran azonos a kicsavart derekú, festett keblű porcelán nővel, vagy az enhez hasonló csecsebecsékkel. A műsor stúdióba hívott vendégei a bemutatott tárgyak alapján hosszasan és részletesen vitatták, miben áll ezek esztétikátlansága, s úgy ítélték meg, hogy amit a nézők elé tártak, a giccs kategóriájába tartozik. Azt hiszem, nem lehet minden kultúrszemetet a giccs világába utalni. A giccsre ugyanis sok egyéb mellett elsősorban az jellemző, hogy művészi külsővel, művészetként igyekszik megmutatkozni s tartalmával — mert a giccsnek mindig van tartalma! — ideologikus hazugságot sugallni. A cérnát gombolyító torz cica, a háziáldás, a falvédő erre természetesen nem képes. Annak tekintjük őket, amik: silányságnak. (Giccses magatartásról, szemléletről egyes társadalmi rétegek életvitelének majmolásáról már sokkal inkább beszélhetünk.) A mütyürkék, az elfuserált áliparművészeti tárgyak, az ilyen vagy olyan kolóniál bútorok nem a giccs megjelenései, hanem az eltorzult ízlés produktumai. Mindezzel együtt is érdekessé válhatnak a sorozatok további adásai, ha a résztvevők a következőkben nem általánosan, hanem elemző módon beszélnek környezetünk tárgykultúrájáról, ha a közönséget esetleg valóban szép, esztétikus tárgyak bemutatásával látni tanítják meg, s megint csak ha ... esetleg az iparban dolgozó tervezőket is képesek lesznek meggyőzni majd. Arról, hogy valóban praktikus, mai életvitelünkhöz igazodó, szép formájú tárgyak vegyenek bennünket körül, és ne esatt lakásokban, hanem otthonokban élhessünk. (harangozó) Világért se mondanám, hogy mivel nálunk se pénz, se mód, se igazi vérből fakadó tradíció, se sztárok szerződtetése nem áll rendelkezésre a musicalhez —, hát adjuk fel a dolgot. Csak épp nem árt tudni, hogy amit honi musicalelőadásokon látunk, az — néhány, egy kézen megszámolható emlékezetes kivételtől eltekintve — kompromisszum. Pesten is, vidéken is. A Pécsi Nemzeti Színház társulata által előadott és most pesti vendégjátékon bemutatott Chicago-produkció a remek telitalálatok és a megalkuvások elegye. Koreográfus-rendezőként Tóth Sándor, társrendezőjeként Molnár Gál Péter állította színpadra Fosse és Kander musicaljét. Sokan esküsznek rá, hogy Kander ezzel a zenéjével fölülmúlta Kabaré-beli önmagát. Ám ahogy ez a muzsika magyar színpadokon megszólal, ez az állítás valahogy nem akaródzik bebizonyosulni. A Chicago története pedig vékonyka és drámaiatlan; ötleted ellenére inkább revü a chicagói gengsztervilág fénykoráról, az igazság és gazság, a bűnös és áldozat fölcseréléséről, meg a szenzációvadász sajtóról, amely manipulál és manipuláltatik... Ami a legkitűnőbb volt a pécsiek előadásában: a tánckar. A Pécsi Balett fiataljai számára ez a nyers, néha vulgáris mozgásvilág már anyanyelv. És ráadásul képesek tánc közben énekelni is (s ez, minden hangzásbeli tökéletlensége ellenére is illúziót keltőbb, mint a Fővárosi Operettszínház előadásán a zenekari árokba állított kardalosok és a színpadon tátogó táncosok). Amikor a tánckar nem volt színpadon, gyakran statikussá, tempótlanná vált, „leült” az előadás. Két pompás-pikáns ötlet szitoráztatja különösen mulatságossá a produkciót. Az egyik a női börtönőrt játszó Péter Gizi zengő farú, csizmanadrágos figurája. A másik: az érzelgős újságírónőt, Mary Sunshine-t, a nőnek öltöztetett-maszkírozott, megtévesztésig illúziót keltő, magas tenorját könynyedén alttá emelő Wagner Józseffel játszatták el. A többi főszerepben Füsti Molnár Éva, Vári Éva, Vajek Róbert és Mester István a musicalkészségek szentháromságából általában eggyel vagy kettővel boldogul. A Sorsválasztók, Illyés Gyula legújabb, Pécsnek írt darabja, a mester tiszteletre méltó tévedése. Illyés a zsidókérdést jelölte meg drámája témájául. Ebben a ma játszódó darabban valóban sokszor hangzik el ez a — nyíltan — oly szemérmes ritkasággal használt szó. Ám ettől még a darab nemcsak hogy nem hatolt le a választott sokrétű téma mélyére, de nem is érintette igazán. A Magyarországon korunkban is fellelhető, lelkekben továbbélő antiszemitizmus kérdése, a lelket torzító hatása a gyűlölködőkre éppúgy, mint a gyűlöltekre, vagy magukat annak érzőkre: mindez megérne egy jó drámát, Illyés azonban meglepő életidegenséggel közelít hozzá és megy el mellette. Főhőse kósza elszólásból megtudja, azaz megtudná véli, hogy апуја-арја nem édesszülei. 1944-ben, kivégzőosztag elé szánt zsidók menetéből lopták-mentették ki őt, s nevelték föl óvóféltő szeretettel, kilétét eltitkolva előle. A főhős tombol, mindent tudni akar, meg akar szabadulni a hazugság „rátapadt szennyétől”. Vállalni akarja „sorsát”. Tombolásában szakít szerelmével, legjobb barátjával, hihetetlenül jóságos szüleivel, sőt, hazájával is, melyben (az éppcsak lábrakapott pletyka nyomán) máris megkülönböztetések érik... Nem folytatom a történet elmondását, hiszen talán ennyiből is kiderül, hogy a realistának szánt, mainak vélt tragédia inkább afféle dramatizált esszé, s a szereplői, az író néhány régóta visszatérő nemzeti-nemzetiségi eszméjének szócsövei. Ám a zsidókérdés, legalábbis Magyarországon, nem analóg a baszkok, a katalánok, és a határainkon túl élő magyarok problémájával. A több mint évszázada asszimilálódott magyar zsidóság a külön nyelvét, öltözködését, egész elkülönülését már ükapái korában feladta; önmaga bármi áron való önkéntes különítése a magyar nyelv és kultúra egészéből nem érdeke, s ez a magatartás nem is jellegzetes. Még kevésbé hihető egy ilyen — elképzelt — neofita őskutató ifjú entellektüel esetében. E figura megalkotásával az író önnön humanista elveivel került szembe: a faji és vérmítosszal hadakozva, önkéntelenül maga idézi föl és igazolja a faj és a vér mindenekfölötti — a környezetnél, neveltetésnél is meghatározóbb — fontosságát. A hat szereplő reményvesztetten viaskodik az erőltetett helyzetekkel, s a szájukba adott, de a prédikátorok nyelvét idéző, körülményes mondatokkal. Hiába, se képzelőerővel nem érik utol a valószerűtlent, se tüdővel nem győzik az elmondhatatlant. Fencsik Flóra CHICAGO, SORSVÁLASZTOK PÉCSIEK PESTEN Két este — két műfaj LONDON: BEZÁR AZ OLD VIC Gyászol a brit színészek színe-java, élén Lord Olivier-vel: bezárja kapuit a londoni Old Vic színház. Százhatvanhárom évi fennállás után, pénzügyi okokból bezár a brit Shakespeare-színjátszás egykori otthona. Lawrence Olivier 1962-től 1973-ig vezette az itt működő Brit Nemzeti Színházat, amikor is a Nemzeti átköltözött a Temze bal partján épült új otthonába. A világhíres színészrendező sok főszerepet játszott az Old Vic produkcióiban, akárcsak felesége, Joan Plowright. A modern új Nemzeti meg a Királyi Shakespeare Társulat új fénye azóta némiképp árnyékba borította az Old Vic-et. Ez volt az első brit színház, amely csak klaszszikus művekből állította össze repertoárját. A bezárás oka: az Old Vic-től megvonták az évi 300 000 font értékű kormánytámogatást. A függöny ezekben a napokban gördül le utoljára az öreg színházban, amely Londonnak egy ma már külteleknek számító környékén épült, s amely 1833-ban kapta a Vic nevet, az akkor még csak leendő királynőről, Viktóriáról. Velencei nyár Kiállítások, zenei rendezvények, szórakoztató műsorok várják június második felétől augusztus végéig a Velencei-tó partjára látogatókat, a Velencei nyár rendezvénysorozat keretében. A tókörnyék ezúttal tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő két és fél hónapos eseménysorozata látványos, szórakoztató, igazi nyári programokat kínál. Velencén a dunaújvárosi amatőrműhely alkotói mutatkoznak be kiállításon, Pákozdon a művelődési házban Francsics József székesfehérvári festőművész alkotásait láthatják az érdeklődők, Kápolnásnyéken és Pákozdon pedig természettudományos érdekességeket bemutató tárlatot nyitnak június második felében. A nyári vasárnapokon térzene köszönti majd az Agárdra látogatókat, Sukorón, a híres református templomban ezen a nyáron két orgonahangversenyt tartanak, Pákozdon pedig nyáresti szerenádban gyönyörködhetnek a tópartra látogatók. A legifjabb standolókat bábelőadások, játékkerti foglalkozások, gyermekfilmek szórakoztatják majd, a tizenéveseknek pedig diszkóműsorokat, clathangversenyeket szerveznek. (MTI) VASÁRNAP Múzeumi világnap A múzeumi világnap alkalmából holnap egész napos rendezvénnyel várja látogatóit a Magyar Nemzeti Múzeum. Délelőtt 11 órakor családi programot tartanak felnőttek és gyerekek részére: amíg a szülők a TIT tárlatvezetésén vesznek részt, a kicsinyek számára foglalkozást tartanak. A felnőttek dr. F. Dózsa Katalin művészettörténész vezetésével régi viseletekkel, textíliákkal ismerkedhetnek a történelmi kiállításon. A gyerekeknek évszázadok divatjáról mesél a múzeum egyik munkatársa. Délután 3-kor Májusi muzsika címmel mandolinzenét hallgathatnak a látogatók, az Árion együttes előadásában. A történeti és a régészeti kiállításon játékra hívják az érdeklődőket. A nap folyamán helyesen kitöltött játéklapok sorsoláson vesznek részt, s a szerencsés nyerteseket műtárgymásolatokkal jutalmazzák. A nagyobb múzeumokban — így például a Magyar Nemzeti Galériában, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban és a Magyar Nemzeti Múzeumban — holnap nem kell beléptidíjat fizetni. Az Iparművészeti Múzeum május 18-án, hétfőn is nyitva lesz. A látogatók a szecessziós ötvöstárgyakból rendezett kiállítást tekinthetik meg. A PETŐFI MÚZEUMBAN A Nyugat írói — fotókban írók, költők arcmásait megörökítő fotókból nyílik kiállítás a közeljövőben a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezésében. — Nem előzmény nélkül, hiszen jelenleg is Rippl- Rónai és az irodalom című kiállításunkkal léptünk ki a nyilvánosság elé — mondta Csorba Csilla muzeológus.— Ám szeretnénk igazi, összefoglaló tárlat keretében a Nyugat nagy nemzedékének meghatározó író-költő óriásainak portréit, s egyúttal a körükben élő és róluk művészi felvételeket készítő mestereket is bemutatni. — Székely Aladárt kell elsősorban megemlítenem: több száz pozitív kópia és üvegnegatív maradt ránk hagyatékából. Mindennek a bemutatása sem érdektelen munka. Híresen szép karakteres Ady feje a könyöklő Adyt örökítette meg. Ezenkívül ötven Adyportréját tartjuk még számon, írók, művészek fényképészeként vált ismertté az 1910-es években Székely Aladár, a barátságnak, a kötődésnek számtalan bizonyítékát követhetjük nyomon a ránk maradt levelekből. Nagy szerepe volt az Ady-kultusz ébrentartásában: ne feledjük, a húszas esztendők nem kedveztek a haladó művészet fáradhatatlan munkásainak. Ekkor állított össze egy teljesen önálló Ady-albumot, amelyhez Móricz Zsigmond írt előszót. Székely, az újkori magyar fotóművészet megalapítója. — Kevésbé ismert fotóművész Máté Olga. Az igazi emancipált nőtípus megtestesítője volt, ám a kékharisnyák minden túlzó vibrálása nélkül. A teljes önmegvalósításra törekedett, s a fényképezést is azért választotta hivatásul, mert úgy gondolta: általa fejezheti ki érzéseit, női voltát. (Lukács Györgyöt a Tanácsköztársaság bukása után ő bújtatta.) Fotói érzelmekben gazdagok, ezeknek az áradó ereje fellazította a keményebb vonalakat, s ezáltal festőibb minden képe, mintha függönyön át csillanna föl egy-egy művész arca. Jellegzetes portréi Kaffka Margit, Babits Mihály, Osvát Ernő arcmását hagyták ránk örökül többek között, s ezek közül az Osvátot rögzítők a fiatal kor vonásait éppúgy megörökítették, mint a későbbi érett férfi portréját. A Nyugat-barátok Körének levelezőlapjait terítette elém Csorba Csilla. Ezeket ki készítette? — A folyóirat népszerűsítése érdekében a harmincas évek elején állították elő ezeket a kartonokat, gondozójuk, a jó értelemben vett reklámmunka végzője Rónai Dénes volt. Ám megelőzően már szintén nyomtattak népszerűsítő lapokat: egyik oldalukon a Nyugat színes emblémája keltette fel a figyelmet, míg a másik felén egy író, költő arcképe vonta magára az érdeklődést. Nemcsak a folyóirat, de az ábrázolt művész személye, alkotása iránt egyaránt, a fotó alatt ízlésesen valamelyik művéből jellemző találó sorokat helyeztek el. Rónai Dénes talán nem annyira meggyőző tehetségű fotós, mint Székely és Máté Olga, de igen felkészült és igényes fényképészként kell emlékét megtartanunk. Rajtuk kívül más művészek munkáit is bemutatjuk, így többek között Werner Irén, Pécsi József, Escher Károly, Kálmán Kata felvételeiből is ízelítőt adunk a látogatóknak. — Mikorra várható a maga nemében egyedülálló tárlat anyagának elkészülte? — A nyárra bevégezzük, s a Petőfi Irodalmi Múzeum Nyugat Emlékmúzeumában nyitjuk meg a kiállítást szeptember végén. Földes Károly és együttese a Kisstadionban május 19-én és 20-án, este fél 8 órakor (rossz idő esetén május 21-én). Jegyek válthatók a Vörösmarty tér 1. szám alatti jegyirodában (telefon: 176—222), a Nagymező u. 19. sz. alatti jegyirodában, a Színházak Központi Jegyirodájában. VI., Népköztársaság útja 18., II., Moszkva tér, 2. továbbá az üzemi közönségszervezőknél és a helyszínen. Országos Rendező Iroda