Esti Hírlap, 1984. február (29. évfolyam, 29-51. szám)
1984-02-11 / 36. szám
REKORDFORGALOM Téli vásár, félidőben Raktárakban várakozik az új módi Félidejéhez érkezett a ruházati kereskedelem immár hagyományos téli szezonvégi vására. A 20—40 százalékos kedvezménnyel kiárusításra szánt — eredeti áron — mintegy kétmilliárd forint értékű cikknek országszerte a korábbi esztendőkban tapasztaltnál is nagyobb a keletje. Fővárosi Ruházati Bolt Fővárosi Ruházati Bolt Vállalat, Marosi Hona igazgató: — ötvenhét boltunkban, a huszonkét Hófehérkében, valamint a férfi- és női felsőkonfekció boltjainkban, az Ádám Éva-szaküzletekben az első napon a vállalat fennállása óta az eddigi legnagyobb forgalmat könyvelhettük el, az átlagos másfélszeresét. Kiváltképp a sportruházati cikkek, a gyermekeperáikok és -kabátok iránt a legnagyobb az érdeklődés. Olyan hosszú sorok álltak már az első nap, hogy a vásárlók kívánságára sok helyütt előbb kinyitottak. Centrum Centrum Áruházak, dr. Honfy Tiborné kereskedelmi igazgató: — Évközben jó volt a forgalmunk, s így a tavalyinál most valamivel kevesebbet vontunk be a kedvezménnyel kínált cikkek sorába. Ennek viszont már a kétharmada elkelt az első héten. A 38 Centrum Áruházból 31-ben tartanak ruházati holmit, ezekben van most akció. De a BNV területén lévő Centrum-pavilonban ugyancsak fogadják a vásárlókat. A rekordforgalmat már az első napon a Corvin bonyolította le, nemcsak az ez alkalommal olcsóbb cikkekből vittek a vártnál többet, de a teljes forgalma is mintegy 30 százalékkal a szokásosnál nagyobb volt, tesét forgalmazták. A helyi szakmai nagykereskedelmi vállalatok jóvoltából a tavalyinál 20 százalékkal több árut kaptunk. Legkelendőbbek a férfiöltönyök, a női télikabátok, a szoknyák, blúzok, az ingek, a felső kötöttáruk, a gyermek- és felnőttcsizmák. S ami végezetül a téli vásár félidejében mindhárom helyütt elhangzott, idekívánkozik: a megfogyatkozó készlet helyébe már a raktárakban válaztozik a jövő héttől folyamatosan az új módi. A ruházati kereskedelemben ugyanis — ott mindenesetre biztosan — már február 20-tól beköszönt a tavasz. (cs. b. j.) Pillanatkép a Skálából Skála-Соо/ Skála-Coop, dr. Muszbek Mihály gazdasági igazgató: — Nemcsak a vásárba bevont áruk kelendőbbek a vártnál, de az ötvenkilenc Skála-Coop-áruház teljes választékából a reméltnél is több fogy. A budapesti Skálában pit idéül az első héten a tavalyi másfélszeresét vitték el. Aki betért, mást is, nemcsak vásári holmit vett: az első félidőben az országszerte kínált kedvezményes cikkeit árának öszszesen több mint négysze r A szülőknek ötlet, a gyerekeknek ajándék... Megjelent a Lapkiadó Vállalat legfrissebb kiadványa, a színes KÉPREGÉNY ÚJSÁG Evezeti a gyerekeket a tündérmesék világába és a fantasztikum birodalmába. Gazdagítja gyermekének könyvespolcát. Keresse az újságárusoknál az új KÉPREGÉNY ÚJSÁGOT MEGKÉRDEZTE MESTERÉT És a jobbat miért ne? Szobrászkert • Különös történetek Mondják, Topolino szobrászkertjében gyakran biztatta Michelangeldi mestere, Bertoldo, rajzolja le bal kezét. „És a jobbat miért ne?’’ — csodálkozott az akkor még fiatal fiú.. Tréfának vélték a többiek, ám hamarosan kiderült, a művész mindkét keze egyformán ügyes. A kalapácsot, ha elfáradt, gyakran megcserélte, s a ballal markolta. Hasonló balkezes mendemonda kering Leonardo da Vinciről, balkezes a világ legjobb teniszezőnője, Martina Navratilova. Mégis, a balkezességről hosszú ideig úgy beszéltek, s gyakran még beszélnek ma is, mint szégyellni, rejtegetni való hibáról. MERRE INDUL A LÉPCSŐN De mit is jelent a ■„setekezűség”? Egyben baloldalasságot. Erősebb bal szemet, fülhallást, nagyobb lábat, sőt, például, ha előttünk egy lépcső, a vezető oldalunknak megfelelő irányba indulunk majd el. Az ok az agyban keresendő. Gáspár Melinda, a Pszichológiai Intézet munkatársa tanácstalanul széttárja a karját: — Nem tudjuk pontosan, mitől alakult ki a balkezesség. Nem jelent csökkent képességeket semmiben. Feltéve, ha a szülők, pedagógusok odafigyelnek. Tragédia abból származhat, ha a balkezest erőszakkal akarják jobbkezessé tenni. Hiszen így az agy működését is megzavarják, átállítják. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Írás és olvasási nehézségek, dadogás, migrén, személyiségzavarok ... Sajnos, a „leszoktatás” még ma sem ritkaság. Hiszen, annyi furcsa történet keringett már a balkezesek körül. Lombroso bűnözési elmélete szerint például a priuszosok között több a balkezes ... Az élet mindennapos kis fricskáiról nem is beszélve. Tárgyaink többsége jobb kézbe való. Az órát csak a jobbosok tudják egyszerűen felhúzni, a hegedűvonó vagy a formatervezett szerszámok sem használhatók a másik kézben. — Még a nevelésnél sem foglalkozunk kellően a balkezességgel — mondja a szakértő —, nemhogy például számukra használati tárgyakat készítsünk. A szülők többnyire nem is tudják, hogyan viselkedjenek, ha gyermekeiknél észreveszik a zavart. A bölcsődékben, óvodákban sem figyelnek eléggé oda. Pedig tudatlanságunkkal, a babonákkal, a balkezességről szóló butaságokkal helyrehozhatatlan hibát követhetünk el. NEM KELL A SZIGOR Mit tegyünk, ha felfedezzük a balkezességet? Ha lehet, kérjük gyógypedagógus vagy pszichológus tanácsát. Egy biztos, csak a következetes figyelmeztetés segíthet. Ha csak rossz szokás, vagy a kétkezűség előjele a balkezesség, leszoktatható a gyermek róla. De ha ez nem segít, hagyjuk a szigorú szavaikat. Bízzunk mindent a természetre. S hogy mindezek élő gondok, azt statisztikák bizonyítják. Csaknem minden tizedik ember balkezes, s az emberiség több mint egynegyede kétkezes. Fejlődésükért, személyiségükért felelősek vagyunk. Babucs Éva BALATON Vízvédelmi tervek Jó ütemben, következetesen megvalósul a Balaton vízminőségének védelmét szolgáló kormányprogram egyik legfontosabb része, a szennyvíztisztítás és elvezetés megoldása. A tó keleti felének nagy részéről a siófok—balatonföldvári valamint az alsóörs—Örs— balatonfűzfői csatornarendszeren át, már most más vízgyűjtőterületekre vezetik még a tisztított szennyvizeket is. Balatonakarattyán nemrégen megkezdték egy újabb tisztítómű és csatornarendszer építését. Ezen át a Balatonkenese, Balatonakarattya és Balatonvilágos térségében öszszegyűjtött és megtisztított szennyvíz jut majd a Séden és a Sión át a Dunába. Az országos vízügyi alapból és a Balatoni Intéző Bizottság rendelkezésére bocsátott központi fejlesztési alapból támogatott közműépítési programot a helyi lakók, a nyaralótulajdonosok és a társulások anyagilag is segítik. Eddig 10 Balaton-parti üdülőtelepen alakult társulás. A helyi lakosok és a nyaralótulajdonosok 25- 30 000 forinttal járulnak hozzá a csatornarendszer, főleg a gerincvezetékről leágazó szárnycsatornák építési költségeihez. Egy közelmúltban Siófokon alakult társulás a legszükségesebb csatornázási munkák fedezetének egynegyedét, mintegy 11 millió forintot ajánlott fel a közös célra. Balatonalmádiban ugyancsak összefogással folytatják a budatavi üdülőnegyed csatornázását. Káptalanfüreden 14 vállalat, intézmény és tanácsi szervezet adta össze a 10 ezer gyermek nyaralására alkalmas úttörőtábor közműrendszerének beruházási költségét. Tizenkilencet felnyitottak, elvittek Rendőrkézen az autótolvajok Befejeződött a vizsgálat Vajon hányszor, hány bűnügy kapcsán kell még leírni, illetőleg feltenni a kérdést az autótulajdonosoknak: ha kocsijukban van kormányzár, ugyan miért nem zárják be, miért nem fordítják el a kulcsot? Egyszerűen érthetetlen ez a magatartás. Szabad prédának kitenni a száznéhányezer forintot érő Ladákat, a létező legnagyobb könnyelműség. Ebben a bűnügyben tizenkilenc Lada-tulajdonos volt olyan könnyelmű, lusta, hogy kocsijának kormányzárát nyitva hagyta. Fel is törték mind a tizenkilenc kocsit, és közülük tizenhatot el is loptak. A tettesek, a 23 éves Halász József és háromtagú, csupa fiatalkorú srácokból álló csapata a lebukás után rendkívül őszintének bizonyult. Részijén nem tagadtak semmit, minden lopott tárgy új tulajdonosát megnevezték, s részben ők mondták el, csak olyan járművet érdemes feltörni, amelyiknek a kormányzáta nyitva. ők négyen Újpesten, a Berda József lakótelepen találkoztak rendszeresen. A 17 éves D. Róbert, a hasonló korú S. Béla és 15 éves öccse szinte szájtátva hallgatta Halász bűncselekményeinek történetét, amelyek egytől egyig hasonlítottak egymásra, mivel mindegyik gépjárműlopás volt. Halász biztatására a kis csapat elhatározta, hogy ezentúl minden este autókázni fognak egy kicsit. Októberben lopták el az első Ladát, aztán sorban a többit. A lopott kocsit akkor, és ott hagyták sorsára, amikor és ahol kifogyott belőle az üzemanyag. Ekkor nyomban feltörtek egy másikat, és autókáztak tovább. S minthogy evés közben jön meg az étvágy, minden mozgatható tárgyat, elsősorban rádiókat, magnókat és CB-rádiót kilopták a járműből. Nem kevés értékben, hisz a zsákmányuk 95 ezer forint értéket tett ki. Ehhez jön még az a kár, amit két gépkocsi összetörésével okoztak, a két autóban 40 ezer forint kár keletkezett. A fiatalkorúak szülei úgy tudták, hogy esténként a srácok diszkóznak, az orgazdák pedig azt hangoztatták, ők nem sejtették, hogy az eladók lopták ezeket a tárgyakat. Hát ez bizony elég hihetetlen, különösen egy CB-rádió esetében. Igazán nem gyakori, hogy fiatal gyerekek CB- rádióval és egyéb értékes autósmagnóval rendelkeznének. A bűnügyben a rendőrség befejezte a vizsgálatot, és vádemelési javaslatot tett az Ügyészségen. (p. s.) ALFÖLDI PROGRAM Energiatakarékossági intézkedési tervet dolgozott ki 1984-re a Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat, valamint a Kőolajkutató Vállalat. A program szerint ésszerűen csökkentik a termeléshez szükséges energiafelhasználást, tovább mérséklik a felszínre kerülő kőolaj és földgáz veszteséget, e célból korszerűsítik az egyes termelőberendezéseket, a gőzfelhasználást. Hasznosítják még az eddig fáklyaként elégetett földgázt is. A hajdúszoboszlói üzemhez tartozó kismarjai mező fáklyái máris kialudtak. Az eddig levegőbe menő, jó fűtőértékű gázt a pocsai Egyetértés tsz használja fel sertéstelepének és terményszárítójának fűtésére. A termelő vállalat ilyen módon 328 tonna kőolajat, gázolajat és benzint, továbbá majdnem háromezer kilowattóra energiát és 7 millió köbméter földgázt takarít meg. A kőolajkutató vállalatnál több ötletet, újítást is alkalmaznak a tervezett energiamegtakarítás érdekében.