Esti Hírlap, 1986. április (31. évfolyam, 76-100. szám)
1986-04-30 / 100. szám
Talán az utolsó a múlt maradványaiból Eltűnik a barakk város / Átlépi a töltést a kerület központja Negyvenkettő és harminchat — a Kőbányai út 42-es házszám mögött harminchat barakképület állt, sorakozott katonás rendben, hetvenöt éven át. Téglás tűzfalból, szegény ember szendvicsfalából — két deszka között törek, szalma, kemény sár és papír — 340 lakás. „Ideiglenesen”. Most bontják a telepet. Erőgépek feszülnek a barakkházak elnyűtt oldalának, ütött az óra, a 42. arra a sorsra jut, mint korábban megannyi múltból maradt nyomortelep, a Mária Valéria, a Cséri, az Auguszta, a Sibrik domb, a Tripolisz. Talán tíz év — milyen aránytalanul kevés a hetvenöthöz viszonyítva — és senki sem emlékszik többé a 42-re. Csak helytörténészek, szociológusok írnak majd róla, múzeumok őrzik nyomát. A barakképületek helyén magasabb házak állnak lábra, új élet költözik a régi 340 lakás helyébe, így van ez rendjén. Talán ma már ez az utolsó századfordulós, gyorsan, ideiglenesen, csupán néhány évre épített szükséglakás „műemlék”maradvány a sok közül. A néhány évből aztán háromnegyed évszázad lett. Nemzedékek váltották egymást a szoba-konyhás lakásokban, s aki eddig innen még nem tudott elmenni, most indul, mert mennie kell. — Jelenleg mi a legfrissebb helyzet? — Tizennyolc-húsz család lakik még a telepen — tájékoztat Kiss József, a Kőbányai Tanács elnökhelyettese. — Egy lakó kivételével mindenkinek kezében van az új lakáskiutalás. Sajnos a költözködést akadályozza, hogy akik mások helyére mennének a 42-ből, még nem hagyták el lakásukat, késlekednek az új otthonok átadásával. Már csak egy — Mikor fejeződik be a szanálás? — Már túl kellene lennünk rajta, de nyár végére bizonyos, hogy minden épületet lebontanak. Helyükre háromszáz új lakást építünk, földszintest, két-három emeletes, tetőtérrel beépített, újszerű megjelenésű házakat. Kőbánya városközpontja ezzel „átmegy” a vasúti töltésen, tehát nagyobbodik. — A 42-ből az utolsó egy miért nem kapta kézhez eddig új lakásának kiutalóját? — Válogat, de nem rossz értelemben. Magam mondtam neki, hogy csak ha kedvezőbb, fogadja el a másik lakást. Ez természetes, erre vigyázunk. — Könnyen szabadultak meg az eddig itt élők régi világuktól? — Nagyon nehezen. Idős emberek, nemzedékeket nevelő családok utolsó „mohikánjai” éltek a régi házakban, hosszú-hosszú évtizedek óta. Szinte senki sem akarta elszakítani életformája gyökereit. S mi történt azóta? Sokan viszszajárnak, nézik, mi lett az egykori telepből, s közben nem győznek hálálkodni, áldani a napot, amikoris végül elhatározták, itthagyják a kalyibákat. Mindenki jobb életkörülmények közé került. Lelkiismeretem nyugodt, hiszen tudom, hogy akik itt laktak, most jobban élnek. A 28-as villamos sem kattog a síneken: mély földágyat vájtak, készül az új sínpár, a korszerűbb, gyorsabb összeköttetés a Belváros és Kőbánya városközpontja között. Békés Attila ELSŐ NEGYEDÉV Áruforgalmi jelentés A Belkereskedelmi Minisztérium áruforgalmi jelentése szerint a kiskereskedelem forgalma az év első negyedében 121,6 milliárd forint volt; folyó áron 8,2, összehasonlítható árakon 2,8 százalékkal többet értékesítettek, mint egy évvel korábban. Menynyiségben az élelmiszerek és a vendéglátás forgalma gyarapodott a legnagyobb mértékben. Összességében a kiskereskedelem forgalmának növekedése az első negyedévben mind folyó, mind összehasonlító árakon meghaladta a tervezettet. Nonstop divatbemutató reggeltől délutánig Magyar módi Moszkvában * / Igényes vásárlók ♦ Éjszakába nyúló műszakok kelletik a kötött kelmét. A tetszetős pulóvert, blúzt, ruhát. Látszólag fára ihatatlanul róják reggeltől késő délutánig a terem parkettjét a manökenek. Megállnak, közelebb hajolnak a kereskedőkhöz. Mutatják az anyagot, a fazont, tűrik a bírálatot, nyugtázzák az elismerő tekintet. Az öltözőben azután dicsekszenek vagy panaszkodnak, aszerint, hogy sikert aratott-e a bemutatott magyar portéka. DÖNTÉS ÓRÁI Múlnak az órák, a napok. Élénkül, máskor lankad a figyelem. Valaki a jövő év várható divatjáról beszél. A leendő vásárlók vaskos füzetekbe jegyeznek, a gyártók, az eladók az arcokat figyelik. Hátha a rezdülésekből, határozott mozdulatokból következtethetnek. Oroszul folyik a tárgyalás. A szakmai bemutató Moszkvában zajlik. A szovjet szakemberek arról döntenek, melyik darabokat rendelik meg tőlünk 1987- re. — Most megismerhet mindenkit, aki a magyar kötőiparban számít — olvasom a nekem szánt apró papírlapon az igazgató, Antal József sorait. A Tricotex, a Hungarotex leányvállalataként három esztendővel ezelőtt alakult. Kötöttáruval kereskednek, a szocialista országok közül legjelentősebb partnerünk a Szovjetunió. Évről évre februárban onnan érkeznek hozzánk a szakemberek, hogy az ajánlott kollekciót szemügyre vegyék. Azután tavasszal a véglegessé vált kollekciót Moszkvába visszük. — Igényes vásárlók ülnek körülöttünk. Tetszetős, kényelmes holmit várnak tőlünk akár a világ bármely pontján. Ezt a pulóvert bőröndbe csomagolva tegnap hoztam magammal — mutatja Dede László, a Debreceni Köztárugyár igazgatója. — A modell elődje Pesten nem aratott sikert. Átformáltuk. Ugye, elfogadná? Amióta számítógépek irányítják kötőgépeinket, álljuk a versenyt. Számunkra ez a piac a legfontosabb. Tavaly 6,5 millió értékben gyártottunk a köztársaságok részére. Ha ezt a lehetőséget elveszítenénk, a talajt húznák ki a lábunk alól. Félig behunyt szemmel gusztálják a szakmai bemutató résztvevői honi iparunk munkáját. Csaknem 1500 különféle női, férfi és gyerek között holmit kínál ez alkalommal az üzletet közvetítő Tricotex. Három nap alatt választanak a szovjet szakemberek. Ezután következik majd az ártárgyalás, s ha sikerül megegyezni, összesen 30 iparvállalat, szövetkezet gépek indítják, hogy időben elkészüljön, üzletbe kerüljön a magyar áru. A KIRENDELTSÉG — Kelendő a portékájuk. A Budapest Magazinnak, amelyet immár négy éve irányítok, Moszkvában jól cseng a neve — mondja Maria Vinogradova este, amikor már fehér asztal mellett társalgunk. — Nagyobb területen még több embert tudnánk kiszolgálni. — Megbízható szállítók vagyunk? — Sajnos, néhány cég lassan tanulja meg azt, hogy a silány minőség, rossz reklám. A legtöbb, megelégedésünkre termel. A jövő évi kínálatból szívesen választunk. A tervezők java kedvünk szerint valót álmodott. — Tükröt tartanak ezúttal is a hazai kötőipar elé. Milyennek látja ebben a Hadikötőt? — A fölsorakoztatott blúzok, pólók, szabadidőruhák legtöbbje otthon meghódította a vevőket. BNV-nagydíjas összeállítást szintén hoztunk, természetesen az itteni igényeket követve. Nyugodt szívvel szálltunk repülőre. A velünk utazó cégek tekintélyes versenytársként tisztelnek bennünket. Pál Rozália igazgatónő elégedett. Úgy tűnik, kegyes hozzájuk most a zsűri. A Vorovszkovo utcában, a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség régi épületében olajozottan történik minden. A könynyedség, igaz, szigorú szervezést, éjszakába nyúló műszakokat takar. Az eladni akaró külkereskedők fáradt vonásaikat leplezve mosolyognak, csevegnek. Ha szükséges, vasalnak, öltöztetnek, eipekednek. Hajagos Magdolnát, a Tricotex osztályvezetőjét akkor lehetett csak szóra bírni, amikor az utolsó darab is visszakerült a fogasra. — Pihenni... Oh, azt még nem lehet. Délután a bemutatott termékekről mondják el véleményüket a majdani megrendelők. Később árakban egyezkedünk. Júniusra derül ki az, hogy mire jutottunk. MARAD A PÁRJA — Otthonosan mozog a ruhák, pulóverek világában. — Ezzel az iparággal tavaly nyáron ismerkedtem meg. Akkor alakult az osztály, ahová vezetőnek szegődtem. Azelőtt bélyeggel ,,házaltam”. Változott az élet, gyorsult a tempó, s a gyűjtőszenvedély alábbhagyott. Nekem is váltanom kellett. A sokéves kereskedői rutin segített. Tavaly, amikor divatos holmikkal pótmegállapodást kötni először jöttem a szovjet fővárosba, tudtam, csak magabiztonsággal érhetek el eredményt. Fél év fáradozásait nem lehet apróbb botlásokkal semmissé tenni. Decemberben kereste meg a gyárakat, a szövetkezeteket a külkereskedelmi vállalat. Azóta formálódik az 1987-es ajánlat. Készítettek kívánság szerint, változtattak anyagot, fazont a cégek. Hónapja lett kishíján teljes a kollekció. — Hét napon át dolgoztunk tizen a kiválasztást megelőzve a Vorovszkovo utcában. Fogadtuk a kamionokat, intéztük a formaságokat, rendezkedtünk. Most csomagolunk. Ezerötszáz darab indul haza, de mindegyiknek a párja itt marad. Az ártárgyalásokon azok segítenek majd. Fazekas Ágnes TAVASZTÓL KÉSŐ ŐSZIG Kőszeg virágdíszben ..Világvárossá” teszik a nagy idegenforgalmú, műemlékekben gazdag nyugat-dunántúli kisvárost, Kőszeget. Ezt a célt szolgálja az a nagyszabású társadalmi munkaakció, amelyet a helyi tanács, a népfrontbizott- ság és a Vöröskereszt kezdeményezett. A városban szép hagyományai vannak az önzetlenül végzett társadalmi munkának. Erre a lokálpatriotizmusra alapozva hirdették meg „A tiszta, virágos Kőszegért” mozgalmat is. A terv szerint először a város főutcáit öltöztetik virágba. Virágtartók szegélyezik majd a járdákat; a növények gondozását, ápolását a lakosság vállalta. A forgalmas utcák házainak ablakaiba is tavasztól késő őszig pompázó, sokszínű virágok kerülnek. Az új lakótelepeken az erkélyeket is virággal díszítik. A társadalmi munkások az elmúlt hetekben, napokban általános várostakarításban vettek részt. Rend és bizalom a volt győri polgári repülőtéren elterülő 67 ezer négyzetméteres gyártócsarnokban felkiáltójelet tesz a meghökkenés érzése után a látvány: íme, hová és milyen feltételek közé tudott eljutni a munkás, nem is Budapesten, hanem egy vidéki városban! A hangszigetelt, szinte hermetikusan elzárt gyártósorokon zajtalanul születnek futóművek, fogaskerekek, tárcsák, számítógépek, NCN-vezérlés és mindössze az ablakokon betekintő munkás figyelme garantálja, hogy a szülés „fájdalommentesen” vezetődik le. Munkának kínját, nehezét, de porát se látni ott, hiszen a csarnoktól nem elkerítetten, hanem csupán márványdobogóra emelten működik az étkezde a hűtőgépekkel, mosdókkal, elektromos kézszárítókkal. De ami a fő, úgy sejtem, ez a tisztaság nemcsak az ebédelő embert, hanem magát a munkát, az ipari termelést illeti meg itt. Az a tengely, vagy fogazott tárcsakorong, legyen bár acélból és hevítve eddie nagy nyomású gáz, itt és ebben a környezetben a legkényesebb eszköznek tűnik föl, amit laboratóriumi körülmények között kell előállítani. Mi még úgy vihettünk apáinknak ebédet a vasasüzembe, hogy közben fémforgács-hegyeket is megmásztunk, olajosan és kormosan távoztunk. Ott, bár a munka tisztább fajtáját végezte, az emberről mégiscsak nagy nehezen súrolódott le a fém, az olaj savanyú illata. Még csak negyven éve, hogy az ilyen munkahelyek fele is elpusztult, lerombolódott. A gyárak üszkös romjainál állva azt beszélték a felnőttek, hogy évtizedek is beletelnek, amíg élet lesz ebben az országban, amíg helyre tudjuk állítani az üzemeket. És tényleg, nem volt senki, aki azt jósolta volna, hogy a nyolcvanas évekre a magyar ipar a háború előttinek tizenötszörösére növeli termelési értékét, de még ennél is több villamosenergiát, vegyipari gyártmányt, gépipari terméket ad. Aki azzal jön, meglátjátok, még megérjük, hogy a kis Magyarország kivitelének 90 százaléka ipari termék lesz, s ennek is majd’ fele gép. Hogy például Győr, amely gazdálkodását, mint átrakóhely, éppen a múlt századi nagy gabonakivitelnek és kereskedelemnek köszönhette, világhírű gyárakat, köztük a Rába-óriást is létrehozza. Amely olyan világcégekkel léphet kapcsolatba — ennek évi több százmillió dollár a hozadéka —, mint az amerikai General Motors, az Eaton és az IHC. Mellettük még két szovjet autóbuszgyár, a lengyel, a csehszlovák, a jugoszláv járművek készítését is győri futóművekre alapozhatják. B Bizony, nagy lépést tett ez az ipar az újjáépítés óta! A pusztító háborún átesett nemzet élniakarása, a közös gazdagodás vágya tükröződött terebélyesedésében és modernizálódásában, még akkor is, ha fejlesztésébe sok hiba csúszott, mulasztás és iránytévesztés nehezítette az előrehaladást. A győri élmény azért meghatározó, mert azt mutatja, hogy nem mindössze ipari munkát, hanem végre valahára emberhez méltó munkahelyeket is teremthettünk szép számmal. Ahol az emberi elme alkotta automaták, robotok a munkásban még meg sem fogalmazódott óhajokat is teljesítik. Az ember csak annyit ügyel, amennyit a kertész a növény fejlődésére: programoz, gondoz, lesi a folyamatot, a végén pedig gyönyörködik a termékben, mint nyíló virágban. Az ilyen munkahely önmaga is reklám, bizalomerősítő. Az ilyen csarnokokkal, bennük a tisztasággal, igenis termékeket lehet eladni, még a legkényesebb piacokon is, amire ma is, de a jövőben is nagy szükség lesz. Ott ugyanis azt mondják, ahol ily sokat adnak a külsőségekre, ott elsősorban önmagukra adnak, tehát minőség is van, abban bízni lehet... Erre a fokra nem jutott, sajnos nem juthatott el minden gyárunk — a Rába Vagon- és Gépgyár is sok milliárd hitelt, belső beruházást fordított erre — pedig ennek a miliőnek — nevezzük korszerű ipari színhelynek — nagyon fontos lenne a rendeltetése. Nélküle ugyanis, nehéz elképzelni gondos szervezést, fegyelmet és magasabb munkakultúrát. A győri specialistáknak igazuk van, az ipari tevékenység kellő feltételeit ma együtt adja a modern technológia, annak szervezett kiszolgálása és a szociális gondoskodás. És, hogy ez nemcsak beruházás kérdése, de legalább annyira az oktatásé képzésé is, mutatja: a 17 ezres győri üzemben évente kétezer ember végez szakmai tanfolyamot, a termelés számítógépes irányítására, a termináloknál végzendő munkára is több száz vezetőt képeznek ki. A gyár szakmunkásképzőjében pedig megkezdték a fiatalok betanítását az NCN-vezérlésű gépek programozására, kezelésére. A jövőért hozott áldozat jele az üzem nemrég elkészült oktatási központja, ahol három szinten audiovizuális tantermek, videostúdiók szolgálják a szakmai továbbképzést. Ez a tiszta épület, az oktatási eszközök korszerűsége belső tiszteletet, tartást sugároz. Az itt tanulókat büszkeséggel töltheti el, hogy ehhez a gyárhoz tartoznak és képesek lesznek a legújabb technika kezelésére. Időszerű erről szólni ma, amikor iparunk nem kevés gonddal működik, s egyetlen kivezető út van a bajokból: a fölzárkózás a hatékony, fejlett iparokhoz, egyebek között a magasabb termelési kultúra segítségével is. Az iparnak ez azért olyan fontos, hogy megálljon vonzerejének csökkenése, ami — ha sok dolgozó pártol el — a követelmények csökkentésére kényszerít. Az országnak pedig azért, mert igazából gazdasági fellendülés nem képzelhető el az ipar értékteremtőbb munkája nélkül. Komornik Ferenc