Esti Hírlap, 1986. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
1986-12-23 / 300. szám
Markója Imre törvényhozókról és törvényalkalmazókról Nehezebb vizsgák előtt az igazságügy Sajtó, illeték, család • Nemzetközi kapcsolatok és a jog ? Az igazságügyi tárca állami életünk több fontos területéért felelős. Feladatkörébe tartozik — egyebek közt — a törvények előkészítése, az igazságszolgáltatás működési feltételeinek megteremtése, a büntetésvégrehajtás felügyelete. Figyelembe véve e tennivalók társadalmi összefüggéseit és hatását, mit hozott Markója Imrének, mint miniszternek az 1986-os esztendő? — Jót is, meg gondokat is. Az Igazságügyi Minisztérium két fontos intézményéről — az ítélkezésről és a büntetésvégrehajtásról — elmondhatom: ebben az évben is megfelelő színvonalon teljesítették törvényes kötelezettségeiket. Működési feltételeik javultak, a bírák és a büntetésvégrehajtási dolgozók fizetése emelkedett. A törvény-előkészítéssel kapcsolatos feladatainkat az 1986—1990. közötti időszakra ez év januárjában a kormány jelölte ki. Jelentékeny tennivalókat adott: segítenünk kell a gazdaság fejlesztését, a társadalmi gondok megoldását, a politikai intézményrendszer tökéletesítését. A jogalkotás betöltötte szolgálati szerepét. Törvény készült — mint ismeretes — a sajtóról, az illetékekről és a családról. Változó viszonyok — Bizonyos gondjaink azonban megmaradtak. Nem sikerült kellően előrelépnünk a jogrendszer stabilitásának növelésében, a túlszabályozás visszaszorításában. Ennek csak részben oka a társadalmi, gazdasági viszonyok gyors változása. Saját munkánk gyengeségei is kedvezőtlenül hatottak. Nem mindig volt körültekintő, alapos a szabályok előkészítése, a szakemberek olykor formális, bürokratikus szemlélettel végezték feladatukat. Az utóbbi időben bővültek az igazságszolgáltatás nemzetközi kapcsolatai, a bűnözés is mindinkább nemzetközivé válik. Vannak-e új, aktuális megoldások az együttműködésben? Gyakran jár-e külföldre? — Az utóbbi években valóban jelentékenyen bővültek az igazságszolgáltatás nemzetközi kapcsolatai. Ez elsősorban azzal függ össze, hogy hazánk nemzetközi tekintélyének növekedésével együtt nagyobb lett az érdeklődés a Magyar Népköztársaság jogrendszere, jogalkalmazása iránt is. Az együttműködés bővítését természetesen az is indokolttá teszi, hogy a világon manapság sok az olyan gond, amelynek megoldása nemzetközi összefogást tesz szükségessé. A kapcsolat legfontosabb formája, hogy egy sor országgal jogi szerződések kötnek össze bennünket büntető, polgári, családjogi, s konzuli ügyekben egyaránt. Az igazságügyi tárcának több keleti és nyugati ország hasonló minisztériumával van együttműködési megállapodása a jogi információk rendszeres cseréjéről, s szakértők tapasztalatcseréjéről. Gyakoribbá váltak a miniszteri találkozók is. Az idén például lengyel, jugoszláv, kubai, szíriai, spanyol, francia és török kollégáimmal találkoztam. Aktuális témakörök — A minisztérium és jómagam is fontosnak ítéljük a nemzetközi kapcsolatok ápolását, fejlesztését. Ez jelentékeny politikai és szakmai haszonnal jár. A jövő esztendő kiemelkedő rendezvénye lesz az a nemzetközi értekezlet, amely várhatóan májusban ül össze Budapesten, és amelyre csaknem 20 ország igazságügyi minisztereit hívtuk meg, hogy véleményt cseréljenek a jogalkotásról és a jogalkalmazásról. A nemzetközi együttműködésnek természetesen sok más aktuális témaköre van jelenleg. Ilyen például az emberi jogok védelme, a kábítószer-fogyasztás és a terrorizmus elleni küzdelem. Szeretnénk, ha rendszeressé válna, hogy a külföldön bűncselekményt elkövető polgárok ügyeiben kölcsönösen felajánljuk egymásnak a büntetőeljárás folytatását, illetve a büntetés végrehajtását. • S a törvényhozás? Annak idején ön javasolta az Országgyűlésben a választójogi törvény módosítását. Ezzel — bár közvetve — azt hiszem, megnehezítette saját feladatát is. Hiszen az új szabályok szerint megválasztott törvényhozó testület nehezebb vizsgák elé állítja a minisztereket, s önt, a törvény-előkészítésre hivatott tárca vezetőjét is. Mi a véleménye az 1985 júniusában megválasztott Országgyűlésről, milyennek ítéli meg kapcsolatát a parlamenttel? Vannak-e forró pillanatai? — Az új választójogi törvény megalkotása fontos lépés volt a szocialista demokrácia fejlesztésében. A jelöltek — a jelenlegi képviselők — már a választási előkészületek idején érezhették: minden eddiginél nagyobb a politikai felelősségük. Megítélésem szerint, a képviselők döntő többsége átérezte ezt, és arra törekszik, hogy megfeleljen a várakozásnak. Az országgyűlési bizottságokban, s a parlament plénumán érdemibb, élénkebb, nyíltabb és kritikusabb a vita, a hangvétel. Az Országgyűlésnek ez az új tartalmú és stílusú munkája nagyobb körültekintésre, felelősségre serkenti a kormányt, a minisztereket, köztük jómagamat is. Nem véletlen, hogy a Minisztertanács ebben az évben irányelveket, határozatokat hozott arról, hogyan váljék rendszeresebbé, tartalmasabbá kapcsolata az Országgyűléssel és a képviselőkkel. Hatásuk máris érezhető, úgy gondolom, ezt a képviselők is igazolhatják. Talán nem szerénytelenség, ha kijelentem, hogy ez a megállapítás a törvénytervezeteket leggyakrabban előterjesztő igazságügyi miniszterre is érvényes, aki, lehet, hogy néha forró pillanatokat él át a Parlamentben, de ezt — ha véleményét kifejtheti, s ha szükség esetén ő is vitatkozhat — a demokrácia természetes velejárójának tartja. Mint említette, az idén alkotta meg az Országgyűlés a sajtótörvényt. Véleménye szerint, hogyan hatott ez a tájékoztatás gyakorlatára, s mit adott önnek, mint állampolgárnak? — Közéleti és magánemberként is várakozással tekinthettem a jogszabály elé. Emlékezetes feladat volt számomra, hogy a kormány megbízásából a parlament elé terjeszthettem. A tájékozódás jogához kapcsolódva határozta meg a sajtó és az informátorok feladatait, kötelességeit, jogait — ezt garanciális jelentőségűnek tartom. Ma ugyanis, amikor az információrobbanás korát éljük, nélkülözhetetlen a gyors és hiteles tájékoztatás nemcsak a munkában, a hatalom gyakorlásában, a közügyek intézésében, hanem az emberek magánéletében is. Sokrétűbb tájékoztatás — A sajtótörvény megalkotása óta viszonylag rövid idő telt el. Már most is látszik azonban: jótékonyan, pezsdítően hatott. A tájékoztatás színesebbé, sokrétűbbé, tartalmasabbá, pontosabbá és frissebbé vált. De a változás még nem kielégítő. Különböző anomáliákról, konfliktusokról magam is többször értesültem. Ne legyünk azonban türelmetlenek, a gyakorlat most formálódik. Meggyőződésem, hogy nem túlságosan hosszú idő múltán a törvény magas színvonalú érvényesüléséről számolhatunk be. • Milyen teendői maradtak az év utolsó napjaira? Mit vár az 1987-es esztendőtől? — A kormány megbízásából az Elnöki Tanács ülésén elő kell még terjesztenem egy-egy határozat, illetve törvényerejű rendelet tervezetét a gazdasági társulásokról, s a bírósági végrehajtásról, illetve a szabálysértési törvény módosításáról és a jogalkalmazás jogpolitikai elveiről. — Hogy mit várok a következő esztendőtől? Több sikert mindannyiunk, az ország számára. Azt hogy következetesen, fegyelmezetten, magas színvonalon oldjuk meg feladatainkat, amelyekről az MSZMP Központi Bizottsága és az Országgyűlés legutóbbi ülése is határozott. Azt várom, hogy mindehhez jogalkotásunk és jogalkalmazásunk is az eddiginél több segítséget ad. Kívánom, hogy gondjaink ne a széthúzás szellemét táplálják, hanem népünk öszszefogásáét, egységéét. Családi körben . Mivel tölti az ünnepeket? — A család és barátok körében, pihenéssel, mint oly sokat a jövő esztendei tennivalók megoldása előtt. Kulcsár Anna Pollack Mihály első, 1833-ban készült kiemelkedő pesti alkotása ez a háromszor épült palota. Bálok, hangversenyek otthona, Strauss 33 bécsi muzsikusával játszik, Liszt az árvízkárosultaknak hangversenyez. ’48-ban a forradalmi országgyűlés ülésezik itt, ’49-ben Hentzi a budai Várból ágyúival rommá löveti. Majd Feszi kelti életre romantikus stílusban az új Vigadót. Díszlépcsőin Wagner, Saljapin megy fel, Casals, Sztravinszkij, Berlioz, Dvorák, Debussy hangversenyez. Az ostrom romba dönti. Harmadszorra a Duna-partnak ez az elsüllyedt palotája 79-ben támadt fel. / / A KÉPVISELŐ MUNÍCIÓJA Mellette szavazott a Ház Állítólag, amikor egy magas rangú kínai vezető nálunk járt, azt mondta: „Milyen szép kis ország a maguké, itt biztos mindenki ismeri egymást.” Hát, ha nem is ismeri egymást mindenki, vannak emberek, akik hirtelen közismertté válnak. S nem rangjuk vagy pozíciójuk okán, hanem azért, mert tesznek valamit, amire mindenki felfigyel. Kipiszkálnak erv-egy homokszemet társadalmunk gépezeteinek kerekei közül - s az olajozottan forog tovább . . . Emlékezetes szűzbeszéd volt az Országgyűlés tavaszi ülésszakán dr. Tallósy Frigyesé. Benne két módosító javaslattal, az illetéktörvénnyel kapcsolatban. Hosszú évek után először fordult elő, hogy egy képviselő, a törvényt előterjesztő miniszter válasza — elutasító válasza — után is fenntartotta módosító javaslatait, s a Tisztelt Háznak szavaznia kellett. A Tisztelt Ház szavazott é s a javasolt módosításokat elfogadta. • Mit érzett akkor? — Azt hiszem, se eleven, se holt nem voltam. Mert én akkor nem számítottam arra, hogy a javaslataimsorsát szavazás dönti majd el. Énegyszerűen úgy éreztem, hogy miután más aspektusból — az egyedül maradt idős emberek aspektusából — vizsgáltam a törvénytervezetet, szólnom kell, mert igazságtalanságot érzek. Pénzügyileg egyébként nem volt nagy horderejű a kérdés; a költségvetés szempontjából sem pro, sem kontra nem jelentett sokat. De én úgy gondoltam, roppant méltánytalan lenne, ha azokat a gyermektelen idős embereket, akik saját lakásukban vagy házukban laknak ugyan, de ehhez egy cét munkája kellett, házastársuk elhunytakor még illetékekkel is sújtanánk. Hasonló volt az Indítéka másik javaslatomnak is. S úgy látszik, a parlament többségének is ez volt a véleménye, hiszen így foglalt állást. • De azt ugye nem tagadja, hogy büszke volt? — De tagadom, mert itt egészen másról volt szó. Büszkeséget csak akkor érezhet az ember, ha valami egyéni akciót vitt véghez. Én nem ezt tettem. Biztos voltam benne, hogy az én szerepem a tolmácsé, aki egyfajta társadalmi érdeket közvetít. Amit éreztem, az legfeljebb a megnyugvás volt, hogy nem tévedtem. • Akkor végül is hogyan ítéli meg az egyéni fellépés jelentőségét a Parlamentben? Bevett munkamódszerként nem tartom helyesnek. Mert a törvényalkotás kollektív munka, amelyben csakis a „több szem többet lát” elve alapján lehet boldogulni. Olyannyira így van ez, hogy például a családjogi törvény, amelyet az őszi ülésszakon fogadott el a Parlament, már kemény és nyílt vitákban alakult ki. Tehát az a véleményem, hogy általában a bizottsági üléseken kell egyetértésre jutni. Persze, az is előfordulhat, hogy maga a bizottság javasol módosításokat egyegy törvénytervezet parlamenti vitájában. Az legfeljebb a ritka kivétel lehet — mint az én esetemben, amikor is a bizottsági ülésen csupán egyetlen javaslatomat fogadta el a törvény előterjesztője, én pedig továbbra is meg voltam győződve a többi jogosságáról —, hogy a nyilvános vitában próbáljon az ember érveinek híveket toborozni. • Ha viszont ön a kollektív bölcsességet mindenekfölött valónak tartja, mi ad jogalapot arra, hogy megannyi elutasítás után is fenntartsa véleményét? — A szakértelem és a lelkiismeretesség. Egy törvény módosításakor, nyilvánvalóan, az embernek először át kell rágnia magát a régi szabálygyűjteményen, hiszen csak az összehasonlítás mutatja meg a különbségeket. S amit én legalább ilyen fontosnak tartok, konzultálni kell kollégákkal. Mert VITÁBAN A MINISZTERREL csak a legalaposabb tájékozot''.ság és a ..legvérremenőbb” viták közepette alakulnak ki azok az érvek, amelyekben már biztos lehet, s amelyek, ha meggyőzőek, elfogadhatóvá válnak mások — nem szakemberek — számára is. S ez ugyanakkor biztosítéka lehet annak is, hogy a Parlament mind jobban funkcionáljon — mert, hogy erre szükség van, abban, azt hiszem, mindenki egyetért. • Ezek szerint ön a kollektív bölcsességet kiterjeszti a képviselőházon kívülre is? Van erre egyáltalán lehetősége a képviselőnek? — Az esetek többségében természetesen van. S jó is, hogy van, hiszen így a képviselőnek, aki csupán egy szakember a sok közül, nem kell egyedül a saját — esetleg szubjektív — véleményére hagyatkoznia. Én kifejezetten büszke vagyok rá, hogy olyan kollégákkal dolgozom együtt, akik készségesen konzultálnak velem. Talán nem okvetlenül kell a névtelenségben maradniuk, hiszen elismert és neves jogászok: dr. Jeszenszky Ferenc, dr. Tóth Béla Károly, dr. Bodai István és a többiek. S amiért a leghálásabb vagyok: nemcsak konzultálnak, hanem „veszekszenek” is, vállalják az „ördög ügyvédjének” szerepét. Így aztán a velük folytatott vita bőséges és hatásos munícióval lát el engem . .. Gyémánt Mariann • • ÉRDEKEKET KÖZVETÍT • • TÁRSAI IS VANNAK