Esti Hírlap, 1996. március (41. évfolyam, 50-70. szám)

1996-03-18 / 61. szám

Esszéfirát/t BELFÖLD Kq."-Hk&jhn, J^y^c 1996. március 18., hétfő" NYUGHATATLAN A KIRÚGOTT EGYETEMI OKTATÓ — ¥ v’13JLi~ Akit munkanélkülivé tett a pótköltségvetés Lassan levizsgázhatna mun­kajogból a matematikai tu­dományok kandidátusa, hivatalokat járja igazáért, már emlékezetből idézi a közalkalmazotti törvény passzusait, olyan szavakat használ, hogy ajánlások, megállapodások, joggyakor­lat. Saját szakmai életrajzát is rutinosan adja elő: „Két egyetemi doktori fokozatom van. Rendszeresen publiká­lok idegen nyelvű folyóira­tokban. Huszonöt éve va­gyok egyetemi oktató. Dok­torandus hallgatóm van. Egyetemi docens voltam. A múlt év októbere óta mun­kanélküli vagyok.” Amikor a parlament 1995 júniusában megszavazta a pótköltségvetést, egyúttal ahhoz is áldását adta, hogy a felsőoktatási intézmények személyi juttatásait és tár­sadalombiztosítási hozzájá­rulásait 15-20 százalékkal lefaragják. Héthelyi László emlékezete szerint ez a döntés úgy csapódott le a Budapesti Műszaki Egyete­men, hogy a vezetőség — beleértve a dékánokat is — gyorsan megalkotott egy la­za szempontrendszert az el­bocsátásokhoz. Ehhez tar­totta magát a vegyészmér­nöki kar matematikai tan­székének vezetője, Héthelyi docens közvetlen főnöke is, de az ő óhajával szemben a nagyobb főnök, a dékán ra­gaszkodott hozzá, hogy Héthelyi László legyen az egyik elbocsátott, így is történt. A kutató matematikus ettől a perctől fejleszti is­mereteit a jogtudomány­ban. Későbbi fejével arra jutott, hogy az egyetem ve­zetősége a létszámleépíté­seket a közalkalmazotti törvényt és az alkotmányt megszegve hajtotta végre. Másrészt meggyőződésévé vált, hogy a pótköltségve­tési törvény nem szolgálhat az egyes személyek felmen­tésének jogi alapjául, mert az egyes személyek felmen­tése a pótköltségvetésből nem vezethető le. Örlődése a demokrácia és a jogál­lamiság elemzéséig is elvit­te: „Egy társadalom nem működik demokratikusan — mondja —, ha a polgá­rok nem tisztelik a törvé­nyeket, a vezetők döntéseit pedig nem az igazságosság és a jogszerűség alapeszméi vezérlik. A jog egyik fontos funkciója, hogy védje az egyént a hatalom túlkapá­saival szemben és biztosít­sa az egyensúlyt az egyén és a hatalom között... ” A helyettes államtitkár A munkanélküliség ál­lapotát filozófiai magassá­gokba emelő egyetemi ok­tató nyelvezetét elég sokan értik — ahogy magunk is tapasztalhattuk. Beszélge­tek Dinya Lászlóval, a Mű­velődési és Közoktatási Mi­nisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtit­kárával is. „Héthelyi Lász­ló szerint fel kellett volna építeni egy kritériumrend­szert, s annak kapcsán húzni vonalat, hogy aki alatta van, menjen el, aki fölötte, maradjon — emlé­kezik vissza találkozásukra a helyettes államtitkár. — Ez elvileg helyes megoldás lenne, gyakorlatilag azon­ban baj van vele, mert eb­ben a kritériumrendszer­ben is lehet két-három olyan tényező, amelyik számszerűsíthetetlen. S ab­ban a pillanatban azt lehet mondani valakiről, hogy összeférhetetlen. Ezek után az érintett megkérdezheti, hogy miért pont ő az össze­férhetetlen, és miért nem más. Ezért lenne nehéz Héthelyi László javaslatá­nak valóra váltása. ” Dinya László ismeri a jog­vitát, ami a felsőoktatási in­tézmények oktatóinak elbo­csátása körül folyik, de mert maga is nemrég még gyakor­ló egyetemi professzor volt, az embereket is látja a pa­ragrafusok mögött. így véle­kedik: „Ha valakit úgy kül­denek el egy cégtől, hogy nincs feladata, az csak az il­letőnek a veszteség. Ha vi­szont tisztességes feladata volt, és úgy kellett távoznia, az a cég és az elbocsátott számára egyaránt veszteség, de lehet kényszerintézkedés. Az egyetemi döntések ilye­nek voltak, mert nem a saját elhatározásukból küldték el az embereket. Sajnos az tör­tént, hogy az intézményeket kényszerpályára repítették, elvették tőlük az ellátmány egy részét. Az elbocsátások­kal nagy veszteség érte őket és a szakmát is. Nagyon fon­tosnak tartom, hogy ilyen többé ne forduljon elő.” A szakszervezethez is el­talált a kirúgott matemati­kus. Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke krimiként élte át ezt az idő­szakot, de nemcsak Héthe­lyi László miatt. A szakszervezet elnöke­ ­ is úgy látja, hogy a kri­tériumrendszerrel van a baj: „Létezik egy pozitív előjelű kritériumrendszer, ezt az intézmények szerve­zeti és működési szabályza­ta is tartalmazza. Feketén­­fehéren leírják, ki lehet do­cens, ki egyetemi pro­fesszor. De hogy ki mi nem lehet, az sehol sem szerepel, pusztán a fegyelmi szabály­zatra hivatkoznak, annak pedig a legutolsó pontja az elbocsátás. A múlt év máju­sában viszont az történt, hogy egy kormányhatáro­zat nyomán és a hallgatói­oktatói arány alapján meg­adták az intézményeknek az elbocsátandók számát. Ezt követően szakszerveze­tünk a rektori konferenciá­val együtt az Alkotmánybí­rósághoz fordult, hogy az intézkedés alkotmányelle­nes, durva beleszólás az in­tézmények autonómiájába. Az Alkotmánybíróság helyt adott az indítványnak és megsemmisítette a határo­zatot. Igen ám, de a pénz­ügyminiszter úr világosan közölte, hogy akkor nem létszámot ad meg, hanem bért von el. Ez történt. Júli­usban jött ki az erről szóló körlevél. A nyár derekán, a szünet, a szabadságok idő­szakában. Nem volt testü­let, amelyik a tennivalókról állást foglaljon, úgy kellett behívni szabadságukról az egyetemi tanács tagjait. Ez­után kapták meg kollégá­ink, a pótköltségvetésre hi­vatkozva, elbocsátásukat. És Héthelyi úrnak teljesen igaza van abban, hogy ez a hivatkozási alap kevés. Másra mégsem utalhatnak, mert ismétlem, nincs nega­tív előjelű kritériumrend­szer. Ráadásul két hetet kaptak az intézmények ar­ra, hogy az elbocsátásokat »lerendezzék«... Ez kapko­dást eredményezett, és nem véletlen, hogy a kultuszmi­nisztériumból menesztették Dinya úr elődjét, a felsőok­tatásért felelős helyettes ál­lamtitkárt.” A szakszervezet elnöke érzelmi oldalról is közelíti az elmúlt nyár eseményeit: „Olyan operáció volt ez, amikor végtagokat vágtak le a felsőoktatásból. Nagyon értékes emberektől kellett megválnunk. Én Héthelyi matematikus kollégámat is értékes embernek tartom. Megértem az összes gondját. Nem könnyű elhelyezkednie ma egy elméleti matemati­kusnak. Nyugaton telített már ez a szakág, itthon pe­dig az ipar és a magánszféra nemigen alkalmaz ilyen jel­legű végzettséggel embere­ket. Én hét éve vezetem a felsőoktatási dolgozók szak­­szervezetét. Ez idő alatt két olyan megrázkódtatás ért, amikor nagyon erősen fon­tolgattam, hogy érdemes-e tovább csinálnom. Az egyik 1991-ben történt, amikor kitalálta néhány egyetemi kollégám, hogy a politikai megbízhatóság jeléül plu­szokat és mínuszokat írja­nak az oktatók neve mellé. Ezt a javaslatot el is juttat­ták a kultuszminiszterhez, Andrásfalvy Bertalanhoz. Ha akkor a nyilvánosság nem segít, iszonyatos dolgok történtek volna. A másik megrázkódtatás tavaly nyá­ron ért ezzel az elbocsátási hullámmal. Vérlázító volt. Nagyon remélem, hogy a közalkalmazottak és a kor­mány hároméves megegye­zéstervezetében leírt ígére­teket — miszerint központi létszámleépítés nem lesz a felsőoktatásban — minden­ki komolyan veszi. Tavaly 6300 álláshely szűnt meg, 25 százaléka a felsőoktatási al­kalmazotti létszámnak. És azt is remélem, hogy a felső­­oktatás integrációs prog­ramjában lesz lehetőség az értékes emberek visszahe­lyezésére.” Az ombudsman Polt Péter, az állampol­gári jogok országgyűlési biztosának általános he­lyettese is jól ismeri a Hét­helyi-ügyet. Tágabb érte­lemben is vizsgálódott a felsőoktatási elbocsátások­ról, aminek eredményét je­lentésben foglalta össze. „A jelentés azt mondja ki, hogy az ilyen típusú felmentés, amelynél az indoklás csu­pán azt tartalmazza, hogy a költségvetési törvény miatt a további foglalkoztatásra nincs lehetőség, alkotmá­nyos visszásságot eredmé­nyezett. Nincs összhangban a közalkalmazottakról szó­ló törvénnyel sem, amely e tekintetben a felsőoktatási dolgozókra is vonatkozik — idézi megállapításait az ál­lampolgári jogok biztosa. — Tudniillik e törvény ki­mondja, hogy a felmentést indokolni kell, ennek az in­doklásnak valósnak és tar­talminak kell lennie, tehát formai okokra nem hivat­kozhat. Ezt a jelentésben kifejtettük és elküldtük a művelődési és közoktatási miniszter úrnak. Több le­vélváltás volt közöttünk ebben az ügyben. A minisz­ter úr válaszában egyetér­tett azzal, hogy az ilyen módon történő elbocsátás nem felel meg a hatályos jogszabályoknak. Azok az oktatók, akik bí­rósághoz fordultak, most várják az ítéleteket. A bírói ítéletekkel, eljárásokkal törvény szerint mi nem fog­lalkozhatunk, azonban már van olyan nem jogerős első­fokú ítélet az én birtokom­ban is, ami teljes mérték­ben alátámasztja a mi meg­állapításainkat, és vissza­helyezi az adott oktatót.” A rektor Bíró Péterrel, a Budapesti Műszaki Egyetem rektorával nem beszélhettünk. Sajtótit­kárától megtudtuk, hogy 800 státust kellett „leépíteniük”, de csak Héthelyi László emelt az eljárás ellen kifo­gást. A rektor addig nem nyilatkozik, míg a matema­tikus által indított munka­ügyi per le nem zárul. Héthelyi László is erre a napra vár. Erdélyi Ildikó VITAFÓRUM A BUDAPESTI ELEKTROMOS MŰVEK RT.-NÉL A Menedzser Klub Orbán Viktort faggatta A Budapesti Elektromos Művek Rt. Menedzser Klub­ja közel egy esztendeje mű­ködik igen sikeresen. A klub ötletgazdája dr. Börcsök Dezső, a Budapesti Elektro­mos Művek Rt. vezérigazga­tója. A klub tagjai az Elmű munkatársai, akik zömmel a reálszférában tevékenyked­nek: mérnökök, techniku­sok, közgazdászok, jogá­szok. Mindnyájan élénken érdeklődnek a hazai közélet történései iránt, ezért is ha­tározták el, hogy összejöve­teleikre olyan politikusokat, gazdasági szakértőket, tu­dósokat, egyházi személyi­ségeket hívnak meg, akikkel a vitaindító előadásokat kö­vetően közvetlen vélemény­­cserére is mód nyílik. A klub eddigi vendége volt Kovács László, Gál Zoltán, Pető Iván, Várszegi Asztrik, Schweitzer József és Glatz Ferenc. Legutóbb a március 15-i ünnep előtt Orbán Vik­tort, a Fidesz-MPP elnökét látták vendégül. — Nagyon nehéz ma egy ellenzéki párt elnökének vitaindító előadást tartani — mondotta az üdvözlő szavak után Orbán Viktor. —­­ Ugyanis a mai parla­menti erőviszonyok mel­lett, ahol 72 százaléka van a kormánykoalíciónak és 28 százaléka az ellenzék­nek, az intellektuális ér­deklődésen túl sok értelme nincs arról beszélni, hogy egy ellenzéki párt, történe­tesen a Fidesz, mit csinál a gazdaságpolitikában. A 72 százalékos kormánykoalí­ció mindent eldönt. Éppen ezért úgy gondolom, hogy most nekem nem tisztem a kormányprogram kritiká­ját előadni, mert azt önök ismerhetik a parlament munkájából. Inkább bizo­nyos hangsúlyokat szeret­nék felvázolni önök előtt arról, hogy a Fidesz elkép­zelése szerint milyen irány­ba kellene haladnunk az elkövetkező években. Mi lesz veled, középosztály? Orbán Viktor ezt követő­en úgy érvelt, hogy napja­inkban már túlléptünk az ideológiák küzdelmén. Sze­rinte ma gyakorlati, politi­kai jelentősége nincs annak, hogy ki szocialista, ki kon­zervatív, ki liberális. Ma­gyarországon ma nem az ideológiák, hanem a jövőké­pek versenye van jelen a po­litikában. — Az ellenzék jövőképe egy polgári Magyarország — hangsúlyozta Orbán Vik­tor. — Legfontosabb politi­kai célkitűzésünk egy nem­zeti polgárság megerősítése, azaz egy középosztály létre­hozásában való segédkezés, amely különben mindenütt Nyugat-Európában a de­mokrácia alapját jelenti. Célunk minden lehetséges kormányzati eszközzel nö­velni a középosztály létszá­mát. Magyarország jövőbeni életben maradásának felté­tele, hogy valahol a szegény réteg és a szűk, nagytőkés csoport között legyen egy széles középosztály. Szá­munkra többek között arról is szól a gazdaságpolitika, hogy a középosztály pozíci­óját erősítjük, életterét nö­veljük, lélekszámát szapo­rítjuk. Elfogadhatatlan, hogy a mostani privatizáci­ós politikából hiányzik a középosztály megerősítésé­nek szándéka. Kinek a jövőképe? Orbán Viktor éles kriti­kával illette a mai gazda­ságpolitikát, de még in­kább annak várható követ­kezményeit. Egy olyan, 95 százalékban bérmunkás Magyarország jövőképét vázolta fel, amelynek sem önálló egzisztenciája, sem elegendő szakmai tudása, sem szellemi és kulturális felvértezettsége nincs ah­hoz, hogy a saját maga ér­dekeit megfogalmazza. A Fidesz szerint az egyen­súlyteremtés és a gazdasági növekedés támogatása összehangolható két cél­rendszert jelent, de nem mindegy, hogy egy adott gazdaságpolitikán belül a hangsúlyok hol helyezked­nek el. A magyar gazdaság túlságosan kicsi ahhoz, hogy a növekedés export­­növekedés nélkül követ­kezhessen be. A GDP-nö­­vekedést csak exportorien­tált gazdaságpolitikával le­het tartósan elérni.­­ Minket, a Fidesz kép­viselőit, munkacsoport­jának tagjait elgondolkoz­tat az a nemzeti probléma, hogy milyen arányban lesz tulajdonos a külföldi és a hazai tőke — mondotta a Fidesz elnöke. — A XX. századnak van egy civilizációs válsága, amely nemcsak Magyaror­szágon jellemző. A válság arról szól, hogy iszonyato­san nő azoknak az embe­reknek a száma, akik „kí­vülről vezéreltek”, ahogy azt a szociológiában meg­határozzák. Tehát a kívül­ről jövő hatások, ingerek alapján fogalmazzák meg a maguk válaszait az őket érintő életkérdésekre — szemben a régi világ tradí­ciójával, ahol meggyőződé­sek, emberi értékválasztá­sok, közösséghez való tar­tozások és normák voltak meghatározók. Nemzeti sorskérdések A hazai demográfiai ál­lapotokat kétségbeej­tőnek nevezte Orbán Viktor. A né­pességfogyás és elöregedés katasztrófához vezethet, ha rövidesen, már három-öt évben belül nem lesz általá­nos a három-négy gyerme­kes családmodell Magyaror­szágon, akkor gazdasági szükségszerűséggé válhat a betelepítés, az pedig senki­nek nem kívánatos. Az Antall Józseffel folyta­tott, ominózus utolsó talál­kozását firtató kérdésre így válaszolt Orbán Viktor: — Egy halálra készülő ember utolsó perceiben tör­tént beszélgetés politikai és emberi tartalmáról van szó, és nem hiszem, hogy erről valaha is bárkinek beszélni fogok. Talán majd egyszer a fiamnak elmondom, feltéve, ha kíváncsi lesz rá... — Majd a pártelnök más témá­ra terelte a szót:­­ Inkább arra kérem önöket, hogy kí­sérjék figyelemmel, hogyan politizál a Fidesz, és hogy mik azok az elvek, megfon­tolások a párt politikájában, amelyeket érdemes követni. Ezzel kapcsolatban enged­jék meg, hogy megmagya­rázzam, hogy ha egy politi­kai program vonzó akar lenni, akkor az nemcsak a társadalmi osztályok érdek­­képviseletét vállalja fel, ha­nem egy víziót, egy kívána­tos jövőképet is jelent! Olyan célt vetít a társada­lom elé, amelynek van moz­gósító ereje és felemelkedést kínál a lesüllyedés helyett. Én azt gondolom, hogy nem csupán a már létező magyar polgárság, nemzeti polgár­ság képviseletét jelenti az, hogy polgári Magyarország, hanem ambíciót, elérendő célt testesít meg az ebbe a helyzetbe bekerülni akaró nagyon sok fiatal és közép­korú család számára. Orbán Viktor elmondta még, hogy májusban a Fi­desz országos gyűlésén új programmal fognak megje­lenni a közvélemény előtt. Ez természetesen még nem választási program, azon még több munkacsoport dolgozik a Fidesz elnökének koordinálásával. A Fidesz szervezettsége ma sem ma­rad el a többi pártétól, sőt Orbán Viktor komoly ered­ményként könyvelte el, hogy pártjának nagyon sok vidéki városban van polgár­­mestere és alpolgármestere. A Fidesz rendszerváltó párt volt, de ellenzékben maradt 1990-ben és nem vett részt az 1994-es kormányalakí­tásban sem. Demokratikus tradíciók — A mi generációnknak csak egyetlen megélt de­mokratikus tradíciója van, az 1990 és 1994 közötti idő­szak. Bizonyára az Antall­­kormányt és annak teljesít­ményét is lehet kritikával illetni, ám ha a következő választásokon eredménye­sen akarunk szerepelni, ak­kor olyan demokratikus ha­gyományt, szellemi hátteret kell találnunk, amely kap­csolódik Antall József mun­kásságához — mondotta be­fejezésül Orbán Viktor a Budapesti Elektromos Mű­vek Rt. Menedzser Klubjá­nak tagjai előtt. Deák Attila ■ 1*4——----------­ FOTÓ: HORVÁTH DÁVID

Next