Esti Kurir, 1924. július (2. évfolyam, 129-153. szám)

1924-07-01 / 129. szám

#‘w' í í ,dy % r * /J v ■' " " >v /«n i-/■<■-■%'b,'.. i/f / / k v / 5 u O 4- / R í9^. fotóra í. Budapest, u évttf^ Fnups szrím ám ■ hétfőn délután 3000.— egyes szám ara. a föfabi napon 2űoa_ Jut, .v. -Í.ÍÓ.' ábap. hétköznap 4 dinál vasárnap 5 dinár. Ausztriában • hétköznap 2000 o. kor. vasárnap 2500 o. kor. Szerkesztőség és kiadóhivatals Főszerkesztő. RASSAY KÁROLY Gresham-palota, V., Ferenc Józset-tér 3í Telefon; Szerkesztőség 122—82.122—33.122, _84. Kia dóhivatal: 128—57. A demagógia versenyfutása (b. i.) Az indemnitás vitája szom­baton sem ért véget, belenyúlt a jú­liusba. És ezzel alighanem kútba esett a fővárosi törvényjavaslat letár- gyalásának lehetősége. Az első politikai tény lett volna, az első pozitív eredmény esztendők el­szánt, de meddő és magtalan küzdel­mei után. Bátor, de gravaminális ha­tárokon túl’nem menő ellenzéki har­cok után jöhetett volna a tömegek néma megmozdulása és az urnák be­szédes Ítélete egy tűnőiéiben levő re­zsim felett. De nem lehet. Nem lehet letárgyal­ni a fővárosi javaslatot, mert a kor­mány cserébe az indemnitás gyors megszavazását kívánta. Ám ellenzéki yezérek — ó, többek: stratégák és pi-' ramisok — nem engedik magukat ti- ferálni és nem hajlandók határidőhöz kötni alkotmányos jogaikat. Akkora kormány nem ragaszkodott többé ha­táridőhöz. Az ellenzék e stratégáinak ez sem volt elég. Nem engedik diri- gálíatni magukat. És beszéltek to­vább, nyolcórás ülésekben immár és lön este és lön reggel: egy nap, az­után egy másik, ma itt állunk julius küszöbén, az őszi választások vesz­tett reményével. Az ellenzék stratégái bizonyára tud­ják, hogy mit cselekszenek. Bizonyá­ra át vannak hatva tetteik missziós voltától és éjente büszke öntudattal hajtják álomra fejüket: nem adtak fel ,egy jottányit sem alkotmányas jo­gaikból. Nekünk csak az iránt volna na­gyon szerény kételyünk, hogy a fő­város közönsége tudja-e vájjon kellő mértékben értékelni ezt a heroikus, önfeláldozó munkát? Kételyünk van az iránt, hogy az 1100 B-fistára he­lyezett fővárosi tanár és tanító kellő­képen appreciálja-e az indemnitási vita folytatásának szükségét, mikor kikopott már mindenéből és remegő türelmetlenséggel várja a választáso­kat. Mert kevéske szőnyegét, néhány kínosan nélkülözhető bútordarabját eladta már, eladta könyveit és fele­sége szerény fülbevalóját, eladta kis­lánya bérmaajándékát és a maga es­küvői frakkját, boldogult apja arcké­péről az üveget és a huszkoronás aranyat, amit önképzököri versenyen nyert régen, boldog diákkorában. És most itt áll, annyi-annyi mással együtt az éhség fekete szádáján és száraz keserűségén kbül nincs más fegyvere és nincsen száraz kenyere sem, amit gyermekei könnyével sóz­hatna meg... És félünk, hogy a szegény piaci árus, akit bódéjából brutálisan kiha­jítottak, szintén nem olvassa kellő tisztelettel és hódoló áhítattal az in­demnitási beszédeket, ő is a válasz­tásokat várja, hogy kései flastro- mot kaphasson exisztenciája tépett sebére. És a hivatalnokok százai, aki­ket elkergettek íróasztaluk mellől és most a kétségbeesés szorítja ökölbe a kezüket És mind a többiek, a vá­rosházi kurzus tépett serege, üldö­zött hada, derékbatört karrierek, jö- vöjükfosztotta emberek, fiatalok és öregek, nők és férfiak, akiket a hol­nap borzasztó bizonytalansága szag­gat és a kenyértelensóg szörnyű kín­ja tép. ők — attól tartunk — nem olyan féltékenyek a stratégák elvi jogaira, ők —■ úgy érezzük — megmaradt, halvány reményükkel a választáso­kon függnek, őket — félünk tőle — halálosan nem érdekli, hogy mit mond el az indemnitás vitájában egyik képviselő nyolc másik képvi­selő jelenlétében. És engedtessék meg nekünk, hogy magunk is kételkedjünk a nagy elvi harc jelentőségében és eszményi vol­tában. Mert különös tüneteket láttunk a vita során. Mindenki egyetért ab­ban, hogy a főVárosi javaslat letár- gyalása, a -választások kiirása és megejtés© mindennél fontosabb és elöbbrevaló. Senki sem merte nyíltan vallani, hogy lényegesebbnek tartja saját tartalmatlan indemnitási beszé­dét a főváros polgárságának érdeké­nél. A vita le is lohadt. Teljes közöny, fásult unalom kisérte. Nem is volt vita, mert nem volt kivel vitázni. Oda- átról egy szó, egy érv el nem hang­zott, amire reflektálni kellett volna. Csak ideát — nos, mondjuk ki őszintén és kertelés nélkül — ideát kelt egyszerre nemes versenyre a de­magógia két fajtája. Mert a jobbszélsö antiszemitáknak nem kell a fővárosi választás: a bal- szélső frakciók úgy érezték, hogy a fajvédő demagógiára rá kell dupláz-' ni. Nem engedhették meg Zsirkayék- nak azt az előnyt, hogy egyedül len­gessék a demagógia zászlaját, mert a népszerűség — szomorú népszerű­ség — mindennél előbbre való. Sötét emlékek élednek. Láttuk mar tizennyolcban egymás mellett masí­rozni Haller Istvánt az ut jobbolda­lán és Kunfi Zsigmondot a balolda Ion és nem •felejtettük el, hogy az ut 1919 márciusához: vezetett. Jól vigyázzanak, hogy merre tar­tanak, hová mennek. Ez a város ép­pen úgy unja indemnitási vitájukat, mint képviselőtársaik, saját párthi- veik, akik a vezérek beszéde alatt a büffében szórakoznak egy fröccs mel­lett. Ez a város követeli a választá­sokat és ítélni fog azok felett, akik, bármilyen hivatkozással is, tönköt dobnak a kurzus megbuktatásának útjába. A szanálási akció költségvetési tervezetének megalkotásakor a kor­mány a népszövetségi delegációval egyetértőén elhatározta, hogy a köz­tisztviselők tekintélyes százalékát, mintegy tizenötezer embert elbocsát az állam szolgálatából. Már kezdetben is úgy határoztak, hogy az elbocsátandó tisztviselőket négy turnusba osztják és az 1926 ju­lius 1-éig még hátralevő négy félév alatt négy csoportban szabadságol­ják, illetve nyugdíjazzák őket. Az el­ső terminus holnap, julius 1-én érke­zik el, amidőn is az egyes tárcák körében összesen mintegy négyezer köztisztviselőt bocsátanak el az állam szolgá­latából. A eredeti terv szerint junius 28-án kézbesíteni kellett volna az érdekel­teknek a felmondásról szóló okmányt, ezideig azonban egyetlenegy ál­lami tisztviselő sem kapta meg a felmondó levelet. Mint beavatott helyen értesülünk, az egyes tárcák körében még most is megbeszélések folynak arról, hogy a B-listára helyezett tisztviselők közül kiket küldenek el már julius 1-én. Úgy hírlik, hogy a felmondó levelek kézbesítése néhány napot késni fog, julius első napjaiban azonban min­den érdekelt meg fogja kapni. Az el­bocsátás úgy történik, hogy julius 1-én az elbocsátottak három hónapi szabadságra mennek, teljes fizetéssel s ez idő alatt állapítják: meg minden elbocsátottról, hogy végkielégítést kap-e vagy pedig nyugdíjazzák. Az alternatívák közül a választás annak a kívánságnak figyelembevételével történik, hogy az illető hosszabb idő óta teljesit-e állami szolgálatot. Azokat, akiknek szolgálati ideje a tiz esztendőt nem haladja meg, végkielégítéssel bocsátják el, akiknek szolgálati ideje pedig a tiz évet meghálálja, azok részére nyug­dijat állapítanak meg. A gratulánsok nem fognak Méri nyozni. Sipöcz Jenő és Zilahi-Kisa boldog mosollyal nézik önkéntelen* segítőtársaik önkéntes munkáját, i És hiába hivatkoznak ma jd arra gyönge érvre, hogy a kormány tak*i tikázott. Mert ha ezt mondják: itéfa* tűk még les-ujtóM) lesz. Úgy fo|* hangzani, hogy nem volt elég tehetség gük, elég intelligenciájuk ahhoz, hogy; a kormány taktikáját kivédjék. Az általános létszámcsökkentés mér-* tékéröl egyébként az utóbbi időben a; legkülönbözőbb hírek terjedtek el. ÁL talános elvként mindenki tudni vélte* hogy a köztisztviselők öt százalékát fogja a kormány négy félév alatt elbo* csátani. Ez a szám azonban időköz* ben megnövekedett. A kiszámítást megnehezítette az a tény is, hogy sem a kormány tagjai, sőt maga a KANSz* vezetősége sincs tiszában azzal a kér-, déssel, tulajjdonképen hány köztieztvf* selöje van az országnak. Egészen eL térő számokról beszélnek; igy 140.000 köztisztviselőt emlegetnek, de van olyan hir is, amely szerint 160.000* sőt 180.000-re is tehető a köztisztvise* lök száma. Minden egyes resszortmi-i nisztérium kebelében pontos számitárt sokat kellene végezni és ezeket a ezé!* mitásokat ki kellene terjeszteni az ál* lami üzemekre is, hogy a köztisztvise* lök egész létszáma megállapítható le* gyen. A kormány — mint munkatér*, sunk előtt illetékes helyen hangoztat-* ták — arra az álláspontra helyezke* dett, hogy csak annyi alkalmazottmj bocsát el, amennyit az állami szotgiSé* latban nélkülözni lehet. j A létszámcsökkentéssel kapcsolati* san sok szó esik köztisztviselői körök-! ben az újonnan megállapított végleges fizetésekről is. Most a legaktuálisabb kérdés az, hogy a kormány milyet* alapon számíttatja ki az aranypari* tást. A képviselői fizetéseknél 18.000-eí állapítottak meg szorzőszámul és ugyanilyen alapon kalkulálnak at MAV-nál is. Ezzel szemben kittinő forrásból szereztük azt az értesülő* sünket, hogy Kerntler Kálmán állam* titkár, a pénzügyminisztérium illet* ményosztályának vezetője, csak 17.500-at tart szorzószámul meg­állapíthatónak. Köztisztviselői körökben természete* sen nagy nyugtalanságot okoz ez a hir. Kormánykörökben egyébként utal­nak arra a lehetőségre, hogy a júliusi fizetésrendezés nem végleges, hanem néhány hónap múlva sikerülni fog a köztisztviselők fizetését emelni. Beává* lőtt helyen úgy értesülünk, hogy a Ju* Húsra megállapított fizetések összege három hónapon keresztül mindeneset* re egyforma marad. Julius elsején négyezer tisztviselőt bocsátanak el Nyugtalanság a szorzószám miatt ■ : <y ’ , ára 3600 korona.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék