Esti Kurir, 1926. június (4. évfolyam, 121-144. szám)
1926-06-01 / 121. szám
Kedd, 1926 június 1 B'Aiwa Effle csata 3. oldal 4. A A SzAfiákl MÚ&m. Az élet dicsősége rövid, a halálé örök. A sötét angyal, akit vigyorgó csontoa , kaszásnak festenek rettegő lelkek, de akit a keleti, bölcs megnyugvás szelíd Szícú, gyászos, bánatos, de puhakezű és szánakozó nemtőnek lát, nemcsak az örökkévalóság feneketlen kútjának kávájához hívja íj testiektől szabadult és könnyült lelket. Hogy ajkaihoz illessze az elmúlás vizének kő- storsaját, hanem elsimítja kiegyenlítő kezével a földi göröngyöt is, melybe lábát ütötte, betöri a tüskét, mely húsába hasított, kinyújtja kezét a nyílnak, hogy útjában megállítsa és kiterjesztve szárnyát, eltakar mindent körül, csak az Eget nem, Napjával, az Igazság Napjával. Sütött ez a Nap mindig, de fényének sugarát gyakorta felfogták irigykedésnek, gyűlöletnek, igazságtalanságnak sűrű gomolyai.A fekete szárnyak libbenése elhajtotta a felhőket. Csak a Nap tűz, az Igazság napja. Nekrológok és megemlékezések most a tisztelet és megbecsülés virágainak csokrát teszik le Vázsonyi Vilmos ravatalára. Tisztelet van megbecsülés a tudásnak, nagy elmének, puritán önzetlenségnek, tiszta férfinek, grandiózus szónoknak, törhetetlen jellemnek. Tisztelet és megbecsülés a politikusnak, aki minden céljában, minden vágyában csak a nemzet boldogulását és előrehaladását látta.. Tisztelet a mindig nobilis ellenfélnek, a tiszta szívnek és tiszta szándéknak. Tisztelet, dicsőség... . . . Mily szomorú, hogy ez a csokor mindig és csupán a ravatal lépcsőjéhez érkezik. Hogy soha előbb nem tud elindulni, pedig az igazság már akkor is igazság volt, ami tisztán ragyog ma, azt akkor semhomályosította folt, ami ma tündöklik és izzik az igazság fehér fényében, annak sugarát csak eltakarhatta a felhő, de felhőnyílt és, kicsiny rés is mindig és mindenkinek elárulta, hogy mit takar. Van tanulság a koporsónál? Van, mert lennie kell. Ha megpróbálnák egyszer végre elismerni azt, amit el nem ismerni úgyis csak a rosszindulat erejével lehet: a szándékés cél őszinte tisztaságát ellenfélben, akkor kipusztulna közéletünkből a legmérgesebb méreg: az indulatok pusztító mérge. Ida a szemek pengéje nem a mvideg gyűlölettel keresztezné egymást, de a lovagias vívók nobilitásával, ha elhinnék ?azt, amit belül úgyis tudnak, de amit elmondani és elismerni csak a halál után akarnak . . . Cinizmus R akovszky Iván, belügyminiszter lendületes és hevületes beszédet mondott tegnap. A vezetése alatt álló minisztérium hősi halottainak emléktábláját leplezték le és az ünnepi beszédet maga a belügyminiszter mondotta. Beszédének vezérmotívuma a cinizmus elleni küzdelem volt.A cinizmus, jelölte meg a belügyminiszter, mint a legújabb destruktív mérget, mely gáncsolni akarja a lelkesedést és fogadalmat tett egyben, hogy rajta nem fog a cinizmus idegen gondolkodása. Hát annak igazán itt volt a legfőbb ideje, hogy ez végre hangot is kapjon. Hiszen igaz, igaz, mindenki tudta, hogy mennyire idegen érzés a cinizmus Rakovszky Iván belügyminiszter lelkületétől. Direkt ellentéte ő a cinizmusnak. Ha semmi más, már ez is fentartotta volna nevét késő utókorok számára. Emlékezzünk csak vissza Rakovszky Iván rövid, de erőteljes közpályájára és rögtön meg fogjuk látni, mennyire örök- és aranyigazság az, amit tegnapi beszédében leszögezett. Hányszor interpellálták meg a belügyminisztert atrocitások, önkénykedések, titkos társaságok és nagyon is nyílt társaságok ügyében. A belügyminiszter gyakorta válaszolt. Válaszolt olyat is, hogy nem tehet felelőssé egy egyesületet tagjainak cselekedeteiért. Felelte azt is, hogy elrendeli a vizsgálatot és egyben megígéri a szigorú retorziót. Felelt sokfélét és sok mindent, állt csatákban és ütközetekben, de a cinizmus mindig idegen volt tőle. A legidegenebb. Alaptermészetével áll ellentétben. Még csak egy napon sem lehet vele említeni. Ne is említsük. Ő megmondta és ezzel kész. Ha más mondaná: még talán el sem hinnék. Az pedig borzasztó volna. Mert ki vezetné akár a cinizmus elleni küzdelmet? BÁDENBŐL MA REGGEL ÉRKEZETT HAZA VÁZSONYI HOLTTESTE Ezrével zarándokol Budapest polgársága Vázsonyi Vilmos ravatalához Gróf Esterházy Móric, Vázsonyi volt miniszterelnöke piros rózsacsokrot tett a koporsóra — Drámai jelenetek a Demokrata Kör gyásztermében — Tábornok és cselédleány egymás mellett sírnak a demokrata vezér holttesténél . Tízezer részvéttávirat és levél Vasárnap a késő esti órákban nagyobb tömeg gyűlt össze a Központi Demokrata Kör terézkörúti házának kapuja előtt : úgy volt, hogy éjfél felé megérkezik a gyászos automobil Vázsonyi Vilmos holttestével. Később megtudták, hogy az autó Győrben maradt, mert a sötétség miatt nem folytathatta útját és csak hétfőn reggel 8 ór,a tájban érkezhet meg. A tömeg azonban ennek ellenére nem oszlott szét, hanemmég éjfél tájban is várakoztak, várták a nagy halott megérkezését. Éjfél után végre eltávoztak a legtürelmesebb várakozók is, de már a kora hajnali órákban ismét százakra menő tömeg nézett a nyugati pályaudvar irányába, ahonnan a Vázsonyi holttestét hozó automobilnak kellett jönnie. Végre háromnegyed kilenc tájban egyszerre megtisztult a nagy körút, a kocsik, az automobilok a mellékutcákba húzódtak, s egyszerre a nyugati felől megjelent a körúton a nagy poros, fekete automobil, amelyet 15 másik autó kísért. Ez az autó vasárnap délelőtt 11 órakor indult el Badenből. A badeni zsidó temető új halottasházában Fischer Henrik bécsi főkántor búcsúztatta a halottat, ki az első volt, akit ebben a gyászházban ravataloztak fel. Zokogott a közönség, senkinek a szeme nem maradt szárazon és a magyar szívek összeszorultak, amikor a bécsi főkántor zengő magyarsággal kezdte meg búcsúztatóját, a következő szavakkal : — Dr. Vázsonyi Vilmos, a magyar nemzet nagy halottja, a bécsi zsidó hitközség nevében búcsúztatlak téged. A szertartás befejezése után a badeni hitközség vezetői emelték vállukra a nehéz érckoporsót és helyezték a gyászház mellett várakozó automobilra, amelyet Budapest székesfőváros temetkezési üzeme küldött Vázsonyi Vilmos holttestéért. Ezzel megindult az automobil és néhány perc múlva már az országúton robogott a magyar határ felé. Sehol pillanatig sem tartóztatták fel, úgy az osztrák, mint a magyar hatóságok a legelőzékenyebben viselkedtek és az adminisztráció nehézkessége sehol nem bontotta meg a gyász komor harmóniáját, akiknek szókincse kimerült a kereskedő életének nem nagy számú terminus technikusában, fájdalmukban most egyszerre szent létektől felnyitott nyelven, a magyar nyelv bámulatos szép zsengéivel illették nagy halottjukat. A rendőrök kiürítik a termet, sorba állnak, hogy meginduljon a halottnéző emberáradat. A ravatal előtt két öreg kereskedő áll még. Az egyik zsidó, a másik keresztény. Az öreg zsidó imát mormol és mielőtt elmenne, tisztességtudóan megemeli kalapját a nagy halott előtt. Az öreg keresztény úgy tudja, hogy a zsidó egyház szertartásai szerint kalapban kell állni a ravatal előtt. Kalapban áll, a szeme sír, ünnepélyes, komor arccal keresztet vet, letérdel és kalappal a fején, összekulcsolt kézzel imádkozik. Könnyei omlanak közben és hangosan zokogva mondja az utolsó szavakat: — Adj lírám égi birodalmadban több nyugalmat, mint amennyit engedélyeztél neki földi életében. Az Atyának, Fiúnak, Szent Lélek Istennek nevében. Ámen ... Keresztet vet, s amíg kifelé megy, mintha megbabonázták volna, nem tudja szemét levenni a koporsóról. Úgy vezetik ki, Lenn már százakra megy a tömeg, a rendőrök sorban állnak és lassan, ünnepélyesen megindul fölfelé a résztvevők végeláthatatlan sora. Tisztelgés a halott előtt az óbudai sorompónál Az autó este kilenc órakor érkezett Győrbe, ahol az ottani hitközség vezetői a vallási szabályoknak megfelelően őrködtek egész éjjel a holttest felett. Amikor Győrben elterjedt a híre, hogy Vázsonyi holtteste egész éjjel ott maradt a városban, a győri közönség felekezetre és pártra való tekintet nélkül zarándokolt el a garázshoz, ahol az autó és benne Vázsonyi Vilmos holtteste az éjszakát töltötte. Hajnalpirkadáskor indult az autó útnak és nyolc óra tájban érkezett az óbudai vámsorompóhoz. Itt már tizenöt automobil várakozott : a halott Vázsonyi elé mentek tisztelegni. Bródy Ernő, Fábián Béla, Bedő Mór, Pakots József és a Demokrata Kör 60 tagja. Körülbelül negyedórát várakoztak a Sorompónál, amíg megérkezett a gyászautó. Megrendítő jelenetek játszódtak itt le : a köztagok, akik néhány hét előtt a még vidám, egészséges, jókedvű vezértől jó egészséget kívánva búcsúztak, nem gondolták, hogy a viszontlátás ilyen tragikusan siralmas lesz. Titkot rejtő, rejtélyes feketén állt az út porában a meleg nyári nap derűs reggeli fényében a hatalmas automobil, amelyben csöndes szótlanul, túl szomorúságon és vidámságon, halott szelídre simult sápadt arccal feküdt az az ember, aki harminc esztendőn át volt a bálványa százezreknek, akinek puritán sízava évtizedeken át hozta lázba az igazságban még hívő szegény kisemberek szegény, szomorú szíjét. Boltok, műhelyek, irodák szürke félhomályában megszürkült fejű öregemberek zokogtak ma reggel nyolc óra tájban az óbudai vámsorompónál. A Teréz körúti ház előtt százakra menő tömeg várta már az automobilt. Amikor felnyitották az ajtaját és láthatóvá vált a leólmozott érckoporsót magába rejtő egyszerű fekete faláda, érett emberek sikoltozni, zokogni kezdtek, nem, tudták elhinni, hogy ez a szegényes, csöndes, halált lehelő szürkés-fekete faláda zárja most már örök mozdulatlan rabságra isteremtő mozgás egyik legnagyszerűbb megnyilvánulását: Vázsonyi Vilmost. A Központi Zsidó Diáksegítő Bizottság mélyen megrendülve jelenti, hogy elnöke, nagyraéltóságu 9l. lliffllí Dilis ur, v. b. t. t. nyug. m. kir. igazságügyminiszter május hó 29-tői Badenben váratlanul elhunyt. Bizottságunk, amely a külföldi egyetemeken tanuló szegánysorsú zsidó diákok megsegítését tűzte ki céljául, lánglelkű, meleg szivű vezérét veszhette el az elköltözött férfiúban, aki küzdelmünk erkkölcsi igazságának ékes szavú hirdetője, segítő kranikánk sugalmazója, bujdosó fiaink atyai lelkű barátja és pártfogója volt. Tehetségének fényét, nevének súlyát, lelkesedésének hevét állítottaügyünk szolgálatába, amelynek ő Vele diadalmas zászlóvivője dőlt ki mély fájdalmunkra, pótolhatatlan kárunkra. Bizottságunk elnöki tanácsa, valamennyi szakosztály és a külföldön nyomorgó szegény zsidó Mákok százai soha el nem múló szeretettel és tisztelettel rogák megőrizni halhatatlan emlékét. Mindenki vinni akarja a koporsót, amikor megérkezik a Demokrata Kör elé Rendőröknek kellett rendet teremtenie: aki az autó körül állt, mindenki akarta vinni a koporsót. Amikor végre a koporsóvivők vállukra emelték a nagy fekete faládát, az emberek odarohantak és jajveszékelve kezdték simogatni a koporsót, hogy legalább így fejezzék ki azt a gyöngédséget, amely valamennyiük szívében élt és élni fog. A Demokrata Kör háza már gyászpompában várta nagy halottját. A Teréz körútra néző nagyteremben áll a ravatal,, amelyre ráhelyezték a koporsót. A koporsó körül 51 szál imbolygó fényű gyertya mered a komor gyászdrapériák sötétségébe, a ravatal előtt két kis emelvény: ezeken nyugszik majd a nemzetgyűlés és a főváros koszorúja. Kilenc órakor azonban még csak egy koszorú hever a ravatalon : a bádeni Guttenbrunn-Szanatórium magyar vendégeinek koszorúja, amelyet a gyászautó hozott magával Bádenből. A sarokban pedig az örökzöld között egy kis csokor virág hever : ezt egy ismeretlen francia ember hozta a ravatalra. A rendőrség emberei intézkednek, hogy milyen rendben tekinthesse meg az utcán már türelmetlenül várakozó közönség a ravatalt. A halottas szobában kevesen vannak, valamennyien a Demokrata Kör tagjai. Egész csodálatos az a szeretet, amelyet Vázsonyi Vilmos tudott maga iránt ébreszteni. A ravatal előtt lejátszódó jelenetek úgyszólván azonosak : öreg és fiatal emberek értetlenül bámulják a nagy fekete faládát, tekintetükön látszik, hogy nem is tudják elhinni, hogy ott pihen a vezér. Amikor aztán a komor csönd meggyőzi őket életre kívánó kívánságuk hiábavalóságáról, egyszerre feltör belőlük a zokogás és öregek, fiatalok egyaránt, kivétel nélkül hangosan zokogni kezdenek, sírnak és elcsukló hangon szólítják azt az embert, aki egész bizonyosan már igen nagy távolságról, túl a földi dolgok zűrzavarán hallgatja barátainak meleg szavát. A halál megrendítő költészete ihlette meg ezeket az embereket, öreg kereskedők, akik eleddig minden bizonnyal csak számokról beszéltek. Megrendítő jelenetek a Terézkömúti ravatalnál Legelöl Pakots József, Bródy Ernő és Bedő Mór vezetésével azok jönnek a ravatalhoz, akik az óbudai gázgyár elött elhúzódó vámsorompónál fogadták a Győrből érkező hullaszállító autót. Megállnak mégegyszer egy pillanatra a katafalk előtt, amelyre Gyuri, a demokrata kör öreg szolgája frissen tépett rózsákat helyez el köröskörül. A parancsnokló Barna Béla rendőrfőtanácsos utasítására azután megindul hosszú sorban a közönség is a ravatal felé. Az elsők között lép be az ajtón görnyedtem kisírt szemekkel a máskor oly délceg Szirmai Imre, hogy utolsó istenhozzádot mondjon a koporsóban fekvő Vázsonyi Vilmosnak, akinek testi-lelki jóbarátja volt. Szirmai Imrét egyszerű munkásemberek követik hosszú sorban és elegáns úriasszonyok, akiknek szemében közös a fájdalom könnye. Mély megilletődéssel, hangos szó nélkül nyit azután utat a hatalmas termet zsúfolásig megtöltő gyászoló közönség egy talpig feketébe öltözött idősebb úrasszonynak, aki a gyászolók közül elsőnek érkezik a ravatalhoz. Vázsonyi Vilmos Paula nővére leroskad a katafark lépcsőjére és hosszú „A Nemzeti Demokrata Párt és a Központi Demokrata Kör megrendült fájdalommal jelenti, hogy bálványozott vezére, Vázsonyi Vilmos dr. ügyvéd, valóságos belső titkos tanácsos, nyugalmazott m. kir. igazságügyminiszter, nemzetgyűlési képviselő, Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja, Budapest díszpolgára, a Budapesti Ügyvédi Kamara választmányi tagja, stb., ez évi május 29.-én reggel hét órakor Badenben, ahol közéleti harcokban megtört egészségét akarta visszaszerezni, váratlanul elhunyt. Sírjatok, testvérek, mert elhidegült az atyai szív, aki miértünk dobogott s ellobbant a fenkölt nemes lélek, aki szeretettel, védőn és oltalmazón terjesztette fölénk ragyogó szárnyait. Elsötétült fölöttünk sorsunk égboltja s úgy érezzük, hogy az ő messzi utakat bevilágító tündöklő szelleme nélkül vak éjszakában botorkálunk. Légy velünk nagy bánatunkban, árvák atyja, jórágos Istenünk!4*