Esti Kurir, 1928. február (6. évfolyam, 26-48. szám)
1928-02-04 / 28. szám
6. oldal Hideg idő A Meteorológiai Intézet jelenti: Intenzív légnyomási maximum lett úrrá Kelet-Európában, ahol ennek következtében erős kontinentális hideg fejlődött ki. Hazánkban főleg a nyugati részeken voltak lecsapódások. Mennyiségük azonban alig érte el az 5 millimétert. A hőmérséklet nappal Budapesten volt a legmagasabb: 10 fok Celsius. A minimum egyes helyeken a fagypont alá süllyedt. Budapest ma déli hőmérséklete 30 fok. Jóslat: Hősüllyedés várható lecsapódásokkal. Kihallgatták közszemérem elleni vétséggel vádolt Garami Árpádot Ismeretes, hogy a szerdai napon az ügyészség elkobozni rendelte Garami Árpád: Kokott, vagy urinő című könyvét. A főügyész intézkedésére a rendőrség emberei a szerdai nap folyamán végig jártákaz összes fővárosi könyvkereskedéseket és a nyomdát és felmutatva az ügyészség rendelkezését, elkobozták Garami Árpád Kokott, vagy úrinő című regényét. Garami Árpád, aki különben B-tstás középiskolai tanár és már több kötet verssel és regénnyel szerepelt a könyvpiacon, mára idézést kapott a rendőrségre is. A főkapitányságon dr. Brozzay Gyula rendőrtanácsos közölte vele, hogy az ügyészség közszemérem elleni vétsség elmén eljárást indított ellene és megkezdte részletes kihallgatását. Az író kihallgatása során tiltakozott a pornográfia vádja ellen és kijelentette, hogy regényének tendenciája éppen az, hogy rávilágítva a háború utáni nő életére, megmutassa a helyes élet felé vezető utat. Garami Árpád különben könyvének elkobzása ellen fellebbezést jelentett be. — öngyilkosság és hirtelen M*. Fischl Leó 28 éves építési vállalkozó a Vörösmarthyutca 45. számú házban lévő lakásán megmérgezte magát. Fischl Leót Súlyos állapotban szállították a Rókus-kórhíjba. A rendőrség nyomoz az öngyilkosság okát illetően. — A budai Vigadó-kávéházban ma reggel hirtelen rosszul lett egy 70 éves öregúr. A mentők a Pajler-szanatóriusba szállították, ahol anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, meghalt. Megállapították, hogy az öreg úr Austerlitz Jakab kalapgyáros, aki a Szív utca 10. számú házban lakott. A hirtelen halál oka: szivszélbüdes. — A szombati és vasárnapi kirándulások. Magyar Turista Egyesület. Február 4—5. Hűvösvölgy—Hármashatárhegy stb. túra jelentkezés hiányában elmarad. Február 4—5. Gyöngyösi estélyre indulás 1-én, délután 17.30 órakor a keleti pályaudvarról. Február 5. Csillaghegy—Kevélynyereg—solymári fal—solymári völgy—Hűvösvölgy. Találkozás reggel 7.30-kor a Pálffy-téren. Vezető: Skolit Vilmos. Február 12. Klotild-telep—Klastrompuszta (hálás) Dobogókő—Szurdokvölgy—Csobánka— Pomáz. Indulás 11-én 16.30 órakor a nyugati pályaudvarról. Vezető: Weisz Dezső. Február 12. Pomáz—Csobánka—Szentkút— Vörösvár—Nagyszénás—Hűvösvölgy. Találkozás reggel 7 óra 30-kor a Pálffy-téren. Vezető: Skolit Vilmos. Február 5. Hűvösvölgy—Nagyszénás (hálás), hó esetén sível. Indulás 4-én este 19 órakor a hűvösvölgyi villamos végállomásától. Vezető: Varga Pál. Február 4. Vándorfiúk táncos túrája az Országos Tisztviselő Kaszinó helyiségében. Eszterházy utca 4. Február 5. Békásmegyer—Nagykevély—Hűvösvölgy. Találkozás délelőtt 9 órakor a Pálffy téren. Vezető: Potoszky lepő dr. Február 12. Hármashatárhegy-Vadaskert— Hűvösvölgy. Indulás az újlaki templomtól délelőtt 9 órakor. Vezető: Zsolnai István. BBTE. Február 5. Hűvösvölgy—Kecskehegy— Nagyszénás — Nagykovácsi — Nagykopasz—Zugliget. Indulás délelőtt 9 órakor a Boltekutcától. Vezető: Dobreczki Sándor dr. Február 12. Zugliget—Máriamakk—Budakeszi—Hűvösvölgy. Találkozás délelőtt 9 órakor a Retek utcánál. Vezető: Stromayer Sándor. Magyar Munkások Turista Egyesülete. Február 5. Hűvösvölgy—Kecskehegy—solymári ördöglyuk—solymári vízesés—Hidegkút—Hűvösvölgy. Találkozás reggel 7 óra 30-kor a retekutcai huroknál. Vezető: Hszuca Árpád. — Országos vásárok. Február 5-től, vasárnaptól, február 10-ig, péntekig a következő országos vásárokat tartják: Február 5-én, vasárnapon: Jászkisér, Kiskunmajsa, Tápióbicske. Február 6-án, hétfőn: Bácsalmás, B.-Fehérgyarmat, Hatvan, Kendeczs, Kőcser, Körmend, Nagyfüged, Pécs, Poroszló, Sopron, Szabadszállás (pót), Szikszó, Tárcai, Zalaszentbalázs. Február 7-én, kedden: Beled, Hatvan, Nagyecsed, Nagykanizsa, Pápa. Február 8-án, szerdán: Alsópaty, Lébény, Pápa, Zsámbék. Február 9-én, csütörtökön: Celldömölk (Havi), Diósviszló, Hajdúdorog, Ibrány, Keszthely, Lövő, Zagyvarékas, Zsámbék, Sátoraljaújhely. Február 10-én, pénteken: Csipkerek, Csapod, Kaposmérő, Nagyszakácsi, Nagyrákos. Meggyilkolták Walter Stollt, az ismert német ázsiai mázát Berlin, február 3. (Az Esti Kurír tudósítójának telefonjelentése.) Walter Stoll, az ismert ázsiai utazó egy évvel ezelőtt indult el Ázsiába és legutoljára nyolc hónappal ezelőtt Anatóliából írt tudósítást kutatásai eredményeiről a német tudományos köröknek. Azóta semmi hír nem érkezett róla. A nyomtalanul eltűnt tudós után a török hatóságok már hónapok óta kutattak. Most megállapították, hogy az anatóliai Davasban egy benszülött agyonlőtte dr. Stotlt. A szűkszavú ■ távirati értesítés nem írja körül pontosabban a gyilkosság körülményein és a német hatóságok a jövő hét folyósrrán egy detektív-főtisztviselőt küldetnek Anatóliába Walter Stoll rejtélyes meggyilkolásának ügyében. / Népgyűlés a fehérvári úti rossz s drága villamosközlekedés miatt A fehérvári útisi környéken lakó közönségnek régi sérele, hogy a budafoki villamoseste 10 óra uján csak 1/6/1 órakor, illetőleg csak tí 7 "órakor indít vonatot, s hogy a viteldíj elviselhetetleiül drága, mert a budafoki villamosnak a BSzKRT-ra szóló átszállójegye 36 fillérbe kerül. Ezekkel a súlyos bajokkal foglalkozott tegnap Márz Károly elnöklete alatt a Budapesti Gazdálkodók Egyesületének kelenföldi körzete, melyhez meghívás alapján csatlakozott a Buda-Alsóvárosi Egyesület küldöttsége Gömöri Győző igazgató, ügyvezető elnök és Sinkó Pál tanár, al elnök vezetésével. A szónokok elkeseredett hangon fakadtak ki a tűrhetetlen közlekedési viszonyok miatt. Az értekezlet egyhangúan elhatározta, hogy a fehérváriati villanyosközlekedés bajainak sürgős orvoslása érdekében népgyűlést hívnak össze és monstre küldöttséggel fordulnak a kereskedelmi miniszterhez. A volt párttitkár és az eltönt úrileány esete házassággalvégződött A közelmúlt napokban megírta az Esti Kurír, hogy Ráth Sándor dr., az egységes párt volt titkára feljelentést tett a budapesti rendőrségen egy volt nemzetgyűlési képviselő ellen, akit a feljelentés azzal gyanúsít meg, hogy felbérelt soffőr által megakadályozni igyekezett a párttitkár levelezését egy kasgazdag vidéki úrilánnyal, aki a volt képviselővel is ismeretségi levelezésben állott, az utolsó fillérig elvesztette. Ugyanezzel a feljelentéssel párhuzamosan olyan feljelentés is érkezett a- főkapitányságra, hogy az ügyben a szereplő utillány szülei vidéki otthonából eltűnt és Budapestre jött. Az úrilány budapesti rokonai még aznap nyilatkozatot adtak le, hogy a fiatal lány tudtukkal s beleegyezésükkel tartózkodik Budapesten, de éppen a lány érdekében nem árulják el hollétét. A rendőrség akkor lezárta a nyomozás aktáit s minden elcsendesült. Ma előkelő nyomású fenér karton-lapot hozott szerkesztőségeinkbe a posta, amelyen ez áll: Dr. Ráth Sándor és Mihályi Klári házasságot kötöttek. Budapest, 1928 január 31. Ráth Sándor dr. a feljelentővel, Mihályi Klári az ügyben szereplő úrilánnyal azonos. Minden jó, ha a vége jó. Ismét titokzatos merénylő garázdálkodik, aki az utcán megcsonkítja a nők ruháját Ma délelőtt egészen különös és kivitelében is titokzatos meréyletről tett feljelentést egy úri család a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. Az eset a következő: Tgnap estefelé a Rákóczi-úton anyjával együtt ment hazafelé H. L. urileányba. A Klauzál-utca sarkán megálltak, mert éppen akkor kanyarodott ki a Rákóczi-útra a 2-es jelzésű villamos. Néhány ember állt meg ugyanakkor a Klauzál-utca torkán s még el sem indulhattak, mikor a kislány felsikoltott s fájdalmában csaknem elájult. Halálsápadtan súgta anyjának, hogy valaki megszúrta. Az anya és leánya rémülten néztek körül s csak annyit tudtak hirtelen megállapítani, hogy egy fiatal, fekete keménykalapos, kis bajuszkájú ember feltűnő sietséggel igyekezett eltávozni. A szerencsétlenül járt leánykát anyja azonnal hazavitte, orvost hivattak, aki azonban sebet nem talált s csak azt állapíthatták meg, hogy a merénylő tenyérnyi területen valami éles szerszámmal kimetszette a leányka egész ruházatát s úgy látszik, ez a művelet okozhatta a szúrás jellegű fájdalmat. Az orvos tanácsára a család ma délelőtt a rendőrségen is bejelentette az esetet, miután az orvos szerint a merénylet nyilvánvalóan beteges hajlamú merénylő műve. A rendőrség meg is indította a nyomozást, annál is inkább, mivel évekkel ezelőtt egy hasonló merénylő valósággal rettegésben tartotta a pesti nőket, akiknek toalettjét a villamosban és az utcán úgy csonkította meg, hogy a nők a legkínosabb helyzetbe kerültek. Ezúttal a rendőrség pontos személyleírást kapott a merénylőről és remélhető, hogy most hamarosan ártalmatlanná teszik. A Park-szálló ötödik emeletéről leugrott egy nyakkendő-ügynök, mert elkártyázott 15.000 pengőt Neufeld Béla 49 éves tisztviselő ma reggel leugrott a Park-szálló ötödik emeletéről és azonnal meghalt. Neufeld Béla két nappal ezelőtt költözött a Park-szállóba. Családos ember volt s az Akácfa utca 39. számú házban lakott. Nemrégiben B-listára került s ez időtől fogva nyakkendővel ügynökösködött. Egy héttel ezelőtt Neufeld vidékre utazott s amikor két nappal ezelőtt visszatért a fővárosba, nem ment haza lakására, hanem a Parkszállóban vett ki szobát. Mint a rendőri nyomozás megállapította, Neufeld még csak nem is értesítette visszaérkezéséről családját és megérkezése után egy kártyaklubba ment fel, ahol két éjjelt végigkártyázott. A főkapitányságon megállapították, hogy Neufeld vidéki útján 15.000 pengőt inkaszszált s ezt az összeget a két éjszaka alatt Neufeld elutazása előtt is járt már a kártyaklubban, nagyobb összeget veszített s a beszedett pénzzel azért ült le játszani, hogy az elutazása előtt elvesztett összegeket visszanyerje. A szállodában reggel felé tért haza idegesen, fáradtan. Öngyilkosságát a szálloda portása vette észre: egy hatalmas csattanás után Neufeld Béla összeroncsolva feküdt a kövezeten. A rendőri bizottság két névjegyet talált Neufeld szállodai szobájának asztalán. Az egyiken családjától búcsúzik, a másikon a rendőrségnek jelenti be öngyilkosságát. Ezen a névjegyen Neufeld a következőket írja: ,,Tizenötezer pengőt elkártyáztam két kártyaklubban. Kérem a rendőrséget, hogy tiltsa be ezeket a kártyaklubokat, nehogy más család boldogságát is úgy tönkretegyék, mint az enyémet." A szállodában megállapították, hogy Neufeld magát Nádor Bélának jelentette be. A tizenötezer pengőből annyi pénze sem maradt, hogy a szállodai szobát kifizesse. A rendőrség folytatja a nyomozást az öngyilkosság ügyében. Szombatfa 1928 február 4 Baird skót mérnök New Yorkba érkezett, hogy az északamerikai metropolisban telehorkészülékeket szereljen fel. Baird Angliában specialistája a távolbalátás problémájának és egy London melletti laboratóriumban már sikeres kísérleteket végzett. A képek, amelyeket a telekor-készülék továbbit, egyelőre halványak, de tudományos körökben remélik, hogy sikerül majd a készüléket tökéletesíteni.• A Székesfővárosi Népművelési Bizottság a Székesfővárosi Zenekar közreműködésével február 1-én, vasárnap délután 5 órakor a pesti Vigadóban Liszt-hangversenyt rendez. A hangversenyen közreműködnek még: Höcitt Margit zongoraművésznő és Chrisztián Lily, a Városi Színház művésznője, vezényel Ábrányi Emil. A műsor a következő: 1. Ünnepi hangok. 2. Es-dur zongoraverseny. Előadja : Höcitt Margit. 3. Les Preludes, szinfonikus költemény. 4. a) Ha álmom mély; b) Loreley, Énekli: Chrisztián Lily. 5. Mazzeppa, szinfonikus költemény. Jegyek 0.80—3.— pengős árban a hangverseny napján, vasárnap délután 4 órától a Vigadó pénztáránál válthatók. Közalkalmazottaknak és diákoknak 50 százalékos kedvezmény. Veszélyben forog a müncheni „Staatsbibliotek“ épülete. A florentini stílusban épült több mint nyolcvanéves épület egyes termei annyira zsúfolva vannak vaskos könyvekkel, hogy a „Münchener Post“ jelentése szerint a könyvtár igazgatója kijelentette, hogy a Staatsbibliothekát sürgősen át kell egy másik üres épületbe költöztetni, mert a hatalmas súly alatt könnyes beszakadhat a padló. —* Tanulmány a jubiláló Nemzeti Színházról. A jubiláló Nemzeti Színház utolsó ötven esztendejéről igen értékes és figyelemreméltó tanulmányt írt a Magyar Helikon most megjelent számában Németh Antal. A tanulmány pompás tükrét adja a színház hatalmas kulturmunkájának. Kiemelkedő közleményei az új számnak : Serédi Jusztinián küldetéséről szóló cikk, továbbá : dr. gróf Tisza Györgynek a közigazgatási reformra vonatkozó tanulmánya, Kosáryné Réz Lola novellája, Szávay Gyula költeménye, Benschaui Scheidl Nándor cikke a magyar pálosrendről, Bernhardt János szentföldi útiemlékei, „Ady pogány magyar ősereje**. A legújabb füzet egy pengőért minden trafikban és könyvkereskedésben kapható. (Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Váci utca 40.) Valódi csak az eredeti „MaiMauCMun* _________csomagolásban._____ Minden gyógyszertárban kapható. Vége a jókedvnek, ha mulatság közben fejfájás, vagy migrén gyötör. A megszabadítanak ezen fájdalmaktól és életkedved visszatér. Kérdezze meg pa.. orvosát DR miTZGER nep, íböp es P3m!Gete3segcKegyesi no íntezete JÓZSEF-KÖRUT 3. SZ. Kon dőlés réggé! 8 tol este 7 lg iilfíin EyElMziö.lmlíf! Finom csilsdl Síz. Gyermekek kíséret nélkül is Orvos 2 " késben. Magyar konyha. Rendkívül olcsó árak.