Esti Kurir, 1930. február (8. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-22 / 44. szám
Szombat, 1930 február 22 iFATiKTnIR^ A világhírű erődet! müncheni Salvatorsör, nincsen versenytársa ___ AmoKeisjusssiStair A gabona nagy árzuhanását a kanadai pool katasztrófája okozta Nem lehet a határidő spekulációra hárítani a mezőgazdaság nagy válságát A gabonatőzsdén 1—2 hét leforgása alatt számottevő áresések keletkeztek, ami gazdakörökben főleg, azért okozott izgalmat, mert a vidéken általában kevés áru jut a piacra. Sőt a Tiszavidéken helyenként teljesen szünetel a kínálat, amit a készletek megcsappanásával hoznak összefüggésbe. Épp ezért gazdakörökből ismét hallatszanak hangok, hogy főleg a határidőüzlet az oka a nagyobb áreséseknek, amíg a kereskedelem változatlanul azt az álláspontját hangoztatja, hogy csak a kanadai pool válságos helyzete az oka a gabonapiacon bekövetkezett eseményeknek. Mindenesetre konstatálható volt a héten, hogy a gabonapiac eseményei ismét az érdeklődés homlokterébe jutottak, miért is az Esti Kurír munkatársa több kiváló szakemberhez intézett kérdést a gabonapiac áralakulása ügyében. Koós Mihály államtitkár, az Országos Mezőgazdasági Kamara igazgatója a következőket mondotta: — Rendkívül messze vinné és túlhaladná egy alkalmi nyilakozat kereteit, ha a búza áralakulásának kérdését alapjában óhajtanám ismertetni. Csak arra akarok rámutatni, miben látom azoknak a jelenségeknek az okait, amik most lejátszódnak a budapesti piacon. Különbséget kell tennünk a határidős márciusi és a készbúza ára közt. A határidős búza ára a budapesti piacon nagyjában a liverpooli és csikágói határidős piacok áraihoz alkalmazkodott. Követte az ott kialakult spekulációt és megsínyli most az ott jelentkező összeomlást. Hogy mégis egyszerre, feltűnő hirtelenséggel jelentkezett nálunk a márciusi búza áresése, ez a jelenség egyrészt mindenesetre abban talál magyarázatot, hogy a mi határidő piacunk január folyamán még nem fejezte ki eléggé Csikágó és Liverpool áresését, ami ott már januárban is nagy aránya volt. De midenesetre az is hozzájárult nálunk a hirtelen áreséshez, hogy azok, akik a határidőpiacon túlzott angazsmánokkal voltak érdekelve, a kontinensen kívüli spekuláció letörésének hatása alatt egyszerre kénytelenek feladni pozíciójukat, sőt erre sok esetben kényszeríttetnek is, ámbár a magyarországi készáru piac helyzete és a piac kilátásai semmiképpen sem indokolják a közeljövő pesszimizmusát. A határidős piaci jelenségek okai tehát nálunk jelenben a készáru piac helyzetétől egészen függetlenek. Sajnos azonban a határidős piac összeomlása a készáru piacot sem hagyja érintetlenül, ami újból előtérbe tolja azt a meggondolást, hogy a határidős piacról kiküszöböltessék az olyan spekuláció lehetősége, ami a reális belső viszonyoknak megfelelő árfejlődés természetes kialakulását veszélyeztetheti. Frey Kálmán kormány-főtanácsos, a tőzsde alelnöke a következőket mondotta: " Azok a nagy áresések, amelyek a búzá-nál mostanában az egész világpiacon napirenden vannak, természetesen nem csak a kereskedők körében okoznak izgalmat, hanem a mezőgazdaság exponenseit is foglalkoztatják, akik kutatva a jelenlegi lanyhaság okát, félő, hogy helytelen irányban fog gondolatmenetük mozogni. Közkedveltségnek örvend ugyanis a határidőüzletet bűnbaknak odaállítani, valahányszor nagyobb áresések vannak a gabonánál. Pedig az árcsökkenés világjelenség. Ennek az okát pedig ott lehet megtalálni, hogy az 1920. évi termésből óriási készletek maradtak Észak-Amerikában, Argentínában, Kanadában és Európában. Ez a nagy készlet pedig úgyszólván teljesen ellensúlyozta az exportáló államoknak 1929. évi gyenge hozamát, de — i^^EgjMje^acsomagolá^esa^t^Wtér^^l mivel a fogyasztás bámulatos módon csökkent —, mint nyomasztó teher" is jelentkezett az egész világon. Ezenkívül az áralakulás szempontjából legrosszabb pillanatban, ha nem is óriási mennyiségek erejéig, Oroszország is megjelent, mint exportállam, úgyhogy az amúgy is megriadt és gyenge képességű importországok még inkább visszavonultak a gabonaszükséglet sürgősebb kiegészítése elől. Látták ugyanis, hogy az irányzat az ő malmukra hajtja a vizet. Nálunk különben a készletek erősen megcsappantak és ha nem lett volna a külföldi piacokon a nagy árösszeomlás, akkor a mi áraink kétségtelenül tartották volna magukat. Így is megállapítható azonban, hogy jó tiszavidéki búzánk, ha nem is teljesen kielégítő módon, de mégis ártartó maradt. Ami pedig a határidőt illeti, öszehasonlítva a múlt évi csikágói búzaárakat a magyar határidőpiacon múlt évben érvényben volt árakkal, ezt pedig szembeállítva a mai árakkal, azt láthatjuk, hogy az áralakulás majdnem egyenlő néven mozgott. Csikágóban körülbelül 20 centtel mentek vissza az árak, ami körülbelül 4,25 pengőnek felel meg és nagyban ugyanennyi volt a visszaesés a magyar határidőbúzánál is. A készárunál viszont a visszaesés a tiszavidéki búzánál körülbelül másfél pengő, ami azt mutatja, hogy a jó minőségek inkább meg tudták tartani árnivójukat. Éppen ezért nagyon kívánatos volna, ha a felelős tényezők gondolatmenete nem jutna útvesztőbe. Ne állítsák a határidőpiacot bűnbaknak, mert katasztrófális volna a mezőgazdaságra, iparra és kereskedelemre, ha ezt az üzletágat el kellene veszítenünk, vagy pedig úgy megrendszabályoznák, hogy nem lehetne használni. Gondoljanak arra, hogy a határidő piac, mint árbiztosító mindig rendelkezésre állott akkor is, amikor hosszú hónapokon át nagy volt a kínálat, de sem külföldön, sem belföldön nem lehetett búzát elhelyezni. Annál is inkább hangoztatni kell ezt, mert tulajdonképpen a kanadai pool válságos helyzete okozta az egész világon az árak iránti bizalmatlanságot. Most már remélhető azonban, hogy hamarosan rendbejönnek odaát és ez esetben mindenesetre megnyugodnak a kedélyek. A kanadai események azonban intő például szolgálnak arra nézve, hogy a pontszerű alakulások mindig óriási veszélyt rejtenek magukban. Dr. Rege Károly, az OMGE titkára viszont a következőkben informált. — Csikágóban tegnap 23.68 pengő volt a búza ára, ugyanakkor Budapesten 21.35— 22.45 pengőre jegyezték, úgyhogy a budapesti átlag 21.90 pengő volna. Ezeket a jegyzéseket összehasonlítva kiderül, hogy Budapesten 1,78 pengővel volt olcsóbb, mint Csikágóban. Ily körülmények között az amerikai termelő helyzete még mindig jobb, mint a magyar termelőé. Tavaly az amerikai gazda még nyereséggel tudta eladni gabonáját, mi már tavaly is ráfizettünk. Dacára annak, hogy a termelésük drágább, mint a mienk, mégis 1.20 pengővel többet tudtak elérni métermázsánként tavaly, úgyhogy 3 pengő nyereséget tudtak elérni ugyanakkor, amikor a mi termelőink ■1.59 pengőt fizettek rá a búza métermázsájára. A két szám összetételéből kitűnik, hogy 4.59 pengő árkülönbözet mutatkozott a magyar és az amerikai búza értékesítése közt, Ez a 4,59 pengős különbözet teszi, hogy mi dacára annak, hogy körül vagyunk véve búzát importáló államokkal, mezőgazdaságunk a legsúlyosabb válságba jutott. Hiába javult az utolsó esztendőben külkereskedelmi mérlegünk, ha fizetési mérlegünk rosszabbodott. A gazda alacsonyabb árat kapott búzájáért és természetesen ennek eredménye kifejezésre jutott az adófizetésnél, megnyilatkozott a gazda eladósodásában és a gazdák vásárlóképességének leromlásában. Ez az oka, hogy külkereskedelmi mérlegünk nem fejezi ki a valóságos helyzetet. ■— A magyar mezőgazdaságnak e tanulság után arra kell törekednie, hogy a tavalyi ,4,59 pengős árdifferencia csökkenjen a minimumra, ez érdeke a magyar gazdatársadalomnak, de ugyanez az érdeke az egész magyar közgazdaságnak, mert mindenki csak nyerni fog vele, ha a mezőgazdaság helyzete megjavul és teljesítőképessége megnövekszik. Hogy ez megtörténhessék, annak egyik legfőbb feltétele, hogy kiküszöböljük a túl nagy árdifferenciát az amerikai és magyar búza közt és hogy biztosítsuk a magyar mezőgaz- Bécs csendes Bécs, február 21. Az értéktőzsde irányzata tartott volt. Csendes alaphangulatban nagyjából a tegnapi jegyzések maradtak érvényben és csupán néhány ipari érték tüntetett fel kisebb áreltolódást. A magyar részvényekben a budapesti arbitrázs fedezővásárlásaira kisebb árjavulás mutatkozott. Zárlatkor az irányzat csendes volt. Záróárfolyamok: Osztrák Hitel 51, Magyar Hitel 94.05, Államvasut 34.3, Délivasut 10, Délivasuti elsőbbség 92.7, Alpesi 34.7, Krupp 7.5, Poldikohó 172, Rima 102.6, AEG 28.2, Siemens 185, Felsőmagy, Bánya és Kohó 39.4, Salgó 58.5, Urikányi 155.5, Magyar Hofherr 12.8, Osztrák Hofherr 7.45, Magyar Cukor 53.4. A zürichi devizapiac Zürich, február 21. Budapest 90.61—90.61, Párizs 20.28—20.27 háromnegyed, London 25.20 egynegyed— 25.19 hétnyolcad, Newyork 518.35—518.35, Brüsszel 72.21—72.20, Milánó 27.13 és fél— 27.13 egynegyed, Madrid 64.25—64.50, Amsterdam 207.80—207.85, Berlin 123.71— 123.72, Bécs 72.98—72.97, Szófia 3.75 egynegyed—3.75 és fél, Prága 15.35——15.34 és fél, Varsó 58.07 és fél—58.07 és fél, Belgrád 9.12 hétnyolcad—9.12 hétnyolcad, Bukarest 3.08— 13.07 hétnyolcad. II. olda daság properitását. A magyar mezőgazdaság, prosperitását azonban csak úgy biztosíthatjuk, ha termelési költségeit vesszük revízió alá és azokat lecsökkentjük. Németországban 40 százalékra emelkedtek a termelési költségek a háború előttivel szemben. Nálunk 72 százalék emelkedést lehet megállapítani a búza termelési költségeinek növekedésénél, amely 72 százalékban foglaltatik a magyar mezőgazdaság krízisének minden magyarázata és ha nem tudunk ezen az állapoton változtatni, ha nem tudjuk a termelési költségeket erősen leszorítani, a mezőgazdasági helyzet nem is javulhat. A kormánynak is ebből az elgondolásból kell kiindulnia és elsősorban ezen a téren cselekednie. NEMZETI AJÁNDÉK SORGÉKNAK. A Szentendrén építendő rendőrújonc otthon foytatólagos munkáira a honvédelmi minisztérium március 3-ra versenytárgyalást hirdetett. Vállalkozói részről nem nagy készség mutatkozik e pályázaton való részvételre, mert e munka első része a múlt év április 18-án tartott szűkebbkörű versenytárgyalás szokatlan eredménnyel végződött, ugyanis a legolcsóbb ajánlattevő 1,432.000 pengős öszszegével szemben az ötödik helyen álló Sorg cég kapta a munkát 1,546.000 pengő összeggel. Mi a célja a szűkebbkörű versenytárgyalásnak, ha a munkát a szükségesnél drágábban--adják ki? Az ily módon való munkakiadásnak közérdek szempontjából két nagy hátránya van, és pedig a kincstár felesleges módon kidobott mintegy 114.000 pengőt és azonkívül az újabb versenytárgyaláson való részvételtől elveszi komolyabb vállalkozók kedvét és ezzel végeredményben az újabb munkát is megdrágítja. A mai nehéz gazdasági viszonyok mellett, amikor nagyon fontos munkákra nincsen pénz, nem szabad 114.000 pengős felesleges többletkiadás mellett a munkát elvégeztetni. VÁGÓ JÓZSEF ELŐADÁSA. A Magyar Cobden Szövetség szemináriumában ma pénteken este Vágó József, közgazdasági szerkesztő Gazdasági közéletünk konvencionális hazugságai címmel előadást tart. A nagy érdeklődéssel várt előadást a Kereskedelmi Csarnok (V., Szabadságtér 12) előadótermében,tartják és pontosan 7 órakor kezdik meg. Sohasem csalódott még a kereskedő, amikor az Esti Kurírban hirdetett. BEMBERG-HARISNYÁKRÓL E kiváló ^ minőségű I | J magyar ff gyártmány \ Jt I § W jelzése: ^A| ~ A Bemberg-harisnyákat — a fe.b. 700 alkalmazottat foglalkoztató Guttmann és Fekete budapesti gyár gyártmányait — már évek óta árusítjuk. , r Míg áruházunk fennállása első éveiben Bemberg-harisnyáink nagy részét külföldről voltunk kénytelenek beszerezni, addig most — a magyar termelés lényeges fejlődése és nevezett cég látványosságszámba menő, legmodernebb, a tökély legmagasabb fokán álló gyárberendezéése. révén azon kellemes helyzetbe jutottunk, hogy külföldi eredetű BeB»*a®Hia*15»yák beszerzését csaknem teljesen mellőzhetjük. Az alantó jelzéssel bíró Bemberg-harisnyák anyagának arakon árusított minősége, tartóssága és moshatósága felülmúlhatatlan. Hői selyemharisnyák Férfi selyemzeknik !.“?!:e'tM S&BffiáiM':::íí£ Craata, vékonyszálu, hibátlan ... P 4.90 MlntAs ....... ..............- - P 3X vastagszálu, kis szépség- Csak a Bemberg-hét tart ahibával - ...............* ............P *-90 mára (hétfő estig) Venus, vastagszálu, hibátlan ... P 3.90 női harienna Selyembarlangok, azsurral. hu- Seitiberg flos harisnya homszögletü sarokkal ... „ P 6.80 kis szépséghibával .......... P 2.9* ugyanaz a minőség hibátlan P 3.50 Mai divatbemutatónk összes jegyei • 0 elkeltek m gégfér fi A rendkívüli érdeklődésre való tekin- ff m M M 1/f W tettel a divatbemutatót a jövő héten H VW W■■ megismételjük ---------------------------------- -----— Budapest mm. eww«i» tér is.