Esti Kurir, 1935. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1935-05-04 / 101. szám

szám Budapest, 1935 Főszerkesztő: RASSAY KÁROLY május 4, szombat Holnap kezdődik meg Magyarország, Olasz­ország és Ausztria kon­ferenciája Velencében Simon külügyminiszter beszámolója Hitler „kiábrándító magatartásáról“ — Nagy külpolitikai vita az angol alsóházban Velence, május 3. (Az Esti Kurír tudósítójától.) Magyar­­ország, Ausztria és Olaszország külügy­minisztereinek szombaton kezdődő értekez­letére már minden előkészület megtörtént. Savici olasz külügyi államtitkár és Senni gróf, a külügyminiszter kabinetfőnöke a pénteki nap folyamán érkeznek Velencébe, míg Kánya Kálmán magyar külügyminiszter érkezését pénteken a késő esti órákra várják. Berger-W­aldenegg osztrák külügyminiszter ugyancsak ma érkezik Velencébe. A két kül­ügyminisztert Savich külügyi államtitkár fogadja a pályaudvaron. A velencei hármas konferencián­­jelen lesz Vi­lani báró, Magyarország kri­inált követe és a római osztrák követ is, aki ma délelőtt Velencébe érkezett. A magyar külügyminisz­ter kíséretében lesz báró Bakách-Bessenyey György követségi tanácsos is, továbbá Zsi­linszky Antal, a külügyminiszter személyi titkára. A Canale Granden fekvő Grand Hotel már várja a delegációkat. A hármas értekez­let tanácskozásait itt tartják meg. A Grand Hotelben lakott a múlt év tavaszán Hitler kancellár is kíséretével, amikor Velencébe jött és találkozott Mussolinival. A hármas értekezlet napirendje még nem ismeretes. A konferencia két, esetleg három napig tart s valószínűleg vasárnap este, vagy hétfőn ér véget. — Az osztrák-magyar-olasz együttműkö­dés — írja Mussolini lapja — nem irá­nyul senki ellen és nem zár ki senkit. A gazdasági javulást csak az hozhatja meg, ha az ellentétes érdekek között békés ki­egyenlítődés jön létre, ha sikerül legyűrni a háborúból visszamaradt ellenséges érzü­leteket és megteremteni a vámhatárokon túlterjedő politikai és szellemi együttműkö­dést. Középeurópa a világtörténelemben hosszú évszázadokon át történelmi egység­ként jelentkezett az osztrák-magyar mon­archia képében. A monarchia feldarabolásának káros következményeit csak úgy lehet ellen­súlyozni, ha az érdekelt államok döntő lépésre szánják el magukat az együtt­működés érdekében. Középeurópa talpraállításának nagyszabású akciójához meg kell hívni Németországot és Lengyelországot is. Ki kell zárni minden hegemonisztikus és elszigetelési törekvést s nem szabad más szempontot szem előtt tartani, csakis az érdekek békés kiegyenlí­tését. A vezércikk a következő szavakkal vég­ződik:­­• A dunai konferencia feladata ily kö­rülmények között tehát­­korántsem olyan könnyű, mint eleinte látszott. A benemavat­­kozás fogalmának meghatározását illetően több oldalból felvilágosításokat kértek. Ezek a felvilágosítások a következőképpen szól­nak: a benemavatkozás fogalma kizár min­den olyan propagandát, amely többi állam függetlensége és szuverenitása ellen irányul, kizárja az erőszak alkalmazását és alap­vető feltételnek tekinti a többi állam belső kormányzati rendjének tiszteletben tartá­­sát. Magyarország és Ausztria függetlensé­gét a szuverenitás szó legszorosabb értelmében kell véleményezni s mind­két állam számára pontosan olyan függetlenséget kell biztosítani, mint amilyenben szomszédaiknak s a többi utódállamnak része van. Végleg fel kell hagyni minden egyoldalú vagy bekerítési programmal s meg kell teremteni a középeurópai államok lojális kiegyezését, amelynek alapja az összes ál- fr­lánok jogainak kölcsönös ti­szteletben tar­­tása. Kánya külügyminiszter ma Velencébe utazott A Magyar Távirati Iroda jelenti: Kánya Kálmán külügyminiszter ma reggel báró Bakach-Bessenyey György követségi ta­nácsos és Zsilinszky­­Antal követségi titkár kí­séretében Velencébe utazott. Búcsúztatására megjelent a pályaudvaron báró Heinch Lipót osztrák követ és Baldoni budapesti olasz ügy­vivő. Bécs, május 3. Kánya Kálmán magyar külügyminiszter ma délelőtt Velencébe utaztában Bécsbe ér­kezett. A bécsi pályaudvaron felszállt kocsi­jába báró Berger­ Waldenegg osztrák külügy­miniszter, akivel együtt tette meg az utat Velencébe. Ma este nyilvánosságra hozzák a francia- orosz egyezményt Paris, május 3. – A francia-szovjet egyezmény szövegét elő­zetesen eljuttatják valamennyi érdekelt kor­mányhoz és csak ma este hozzák nyilvánosságra egy­idejűleg Pak­sban és Moszkvában. A félhivatalos sajtó nagy megelégedéssel fogadja az egyezmény aláírását és hangoz­tatja, hogy a nemzetközi együttműködés ügye nagy lépéssel haladt előre. A nagy lapok egy része minden különö­sebb lelkesedés nélkül, más része határozot­tan ellenséges hangon foglal állást az egyez­ménnyel szemben. Általában súlyt helyeznek arra, hogy a keleti egyezmény számára nyitva ma­radt a kapu és fontosnak tartják azt is, hogy az új egyezmény összhangban áll a népszövetségi alapokmánnyal és a locarnói szerződés köte­lezettségeivel. A Journal szerint az egyezmény csak ak­kor lesz hatásos, ha lehetővé fogja tenni Olaszország, a kisantant és Lengyeo­rszág őszinte együttműködését. [Foly­tatása a 2-ik oldalon.)­ állam csatlakozna: Magyarország, Auszt­ria, Olaszország, Németország, Fran­ciaország, Lengyelország, Csehország, Jugoszlávia és Románia. „Magyarország és Ausztria függetlenségét biztosítani kell" A be nem avatkozási egyezmény a tárgya­lások középpontjában Róma, május 3. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) A velencei találkozást európaszerte nagy ér­deklődés előzi meg. Az olasz lapok nagy cikkekben méltatják az előkészítő konferen­cia fontosságát, mely szerintük a dunai kon­ferencia sikerének szempontjából elenged­hetetlenül szükséges. Mussolini lapja, a Popolo di Italia péntek reggeli számában vezércikket szentel a ve­lencei hármaskonferenciának s többek közt a következőket írja: — A velencei megbeszélésen nem hatá­roznak, hanem csak tanácskoznak. A há­rom külügyminiszter eszmecseréjét a római dunai konferencia előkészítése. . tette szük­ségessé, miután a múlt év március 17-én megkötött római hármas egyezmény minden fontosabb külpolitikai kérdésben közös ta­nácskozásra kötelezi Magyar­országot, Auszt­riát és Olaszországot. A velencei eszmecsere legfőbb tárgypontja a középeurópai be nem­avatkozási egyezmény megvitatása lesz. Az eddigi tervek szerint ehhez az egyezményhez a következő kilenc KÉNYSZERHELYZET? Együtt ül immár a „reformparla­ment11 — és mintha semmi sem vál­­tozott volna! Sőt minthogyha hirte­­len ismét ott találnék magunkat a néhány év előtt megszokott „viharok** forgószelében. Szakasztott úgy áll ott ma­ is a kisgazdapárti vezér, hevesen felpanaszolva a nyílt szavazás vissza-,­éléseit, hatósági személyek magatar­tását, a „bűnös erőszakot11, a „párt­állam visszataszító állapotába süly­­lyedt“ ország „balkáni11 állapotait* De azon talán maga a szónokló kis­gazdapárti vezér sem csodálkozott* hogy számonkérő és ostorozó hang­jait elnyelte a mammut-többség gé­pies és hangos derűje s hogy a bal­oldali padsorokban is érezhető volt vele és kijelentéseivel szemben a re­mények megcsappantsága. Hiszen nem is lehet ez máskép: mi m­ár a „bizalmas elgondolások“-kal való hadműveletek kezdetén meg­mondtuk, hogy szükségszerűen el kell posványosodnia s a mögötte álló néprétegek bizalmát el kell veszítenie az olyan „ellenzéki11 politikának,­ amely a kormánnyal alkukba, szívé­lyes megegyezésekbe bocsátkozik anélkül, hogy a nép felé hirdetett programjának megvalósítására bizto­sítékokat kapna. Eckhardt Tiborék azonban rendületlenül tovább halad­tak az alkuk és paktumok útján, el­fogadtak ingyen mandátumot, részt­­vettek a felülről, klubszobák utasítá­sára folyó kerületosztogatásban, az elvi alapon és meg nem alkuvóan küzdő ellenzéket hátbatámadták, az egyik kerületben arra szóltották fel híveiket, hogy szavazzanak a kor­mánypártra, a másikban pedig nyil­vánosan közös listán indultak a kor­mánypárttal s most a parlament e­yik­ ülésén vitatkoznak vele azon, hogy ez a „kooperáló11 táborok közül melyiknek az „érdeme1” volt. Nem meglepő, ha mindezek után a kor­mánypárton aránylag kevés jelentő­séget tulajdonítanak Eckhardt utó­lagos rekriminációinak, s ha pana­szaira válaszul állandóan szemére vetik, hogy hiszen ő maga kívánta ez­úttal a nyílt szavazást, ahogy nem meglepő az sem, ha a csalódás kese­rűségével áthatott ellenzéki hang aránylag kevés visszhangra talál ab­ban az ellenzéki közönségben is, amely a történtek után nem tudhatja, hogy a balkániságról és bűnös erő­szakról való dörgedelmek nem fog­nak-e fokozatos decrescendóban is­mét szerelmi vallomássá szelídülni. Hol itt a garancia, hogy ami egyszer megtörtént, ne történjék meg másod­szor is? A baloldali padsorokban elhangzott kormányellenes deklaráció e szépség­hibái azonban nem mentik a más kormányrendszert, nem mentik a fel­panaszolt erőszakosságokat és nem mentik általában a nyilt szavazást. Ezt az utóbbit maga Kozma belügy­miniszter sem igyekezett menteni, amikor Eckhardt képviselő szavaira válaszolva, kijelentette, hogy az „úrrá lett álláspont11 szerint uj vá­lasztójogra van szükség s most is csak „politikai kényszerhelyzet11 volt az oka annak, hogy mégis nyílt szava­zással választottak. Hát hogy ez a politikai kényszer­­helyzet miben állt, azt az eddig el­hangzott nyilatkozatok és nyilvános­ságra került adatok alapján bajos volna megmondani. De nem akarunk itt ezzel a kérdéssel részletesen

Next