Esti Kurir, 1936. július (14. évfolyam, 148-174. szám)
1936-07-19 / 164. szám
m 10—IgggM—1 |H—■1" ■■—■««■ 1936 VII. 19, VAS. ESTÉTŐL RECGELIC Halálos szerencsétlenséget okozott a hinta. Fenyő Évát, a budapesti Fenyő-áruház volt tulajdonosának Pécsett lakó kislányát a strandon az egyik hinta elütötte. A hintán egy fiatalember hintázott. A kislány saját lábán ment haza, az orvosi vizsgálat sem állapított meg súlyosabb sérülést, de a délután folyamán a szerencsétlen gyermek rosszul lett és csakhamar meghalt. Megállapították, hogy az ütés következében koponyacsont törést és agyhártya szakadást szenvedett. ★ * * Japán kémhálózata Amerikában. Standley tengernagy, az Egyesült Államok tengerészeti vezérkarának főnöke kijelentette, hogy az országot teljesen aláaknázták az idegen katonai kémhálózatok és meg kell változtatni az összes haditerveket, mert fontos hadititkok jutottak idegen, elsősorban japán ügynökök kezei közé. * * * Megszavazták a francia fegyvergyárak államosítását. A fegyveripar államosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása során Daladier nemzetvédelmi miniszter másfél órás beszédben ostorozta a háborús nyerészkedőket, akik még az embervérből is üzletet csinálnak. Hangoztatta, hogy a fegyveripar államosítása ennek az állapotnak a megszüntetésére irányul. Azokat a nagy iparvállalatokat, amelyek kizárólag állami megrendelésekre dolgoznak, kártérítés ellenében sajátítják ki. A kamara 484 szavazattal 85 ellenében elfogadta a törvényjavaslatot. ★ * * Fulladás okozta az idegbeteg halálát. Pénteken felboncolták az Új Szent János-kórház elmegyógyosztályán gyanús körülmények között meghalt Bakai János MÁV-kárpitos holttestét. A boncolás megállapította, hogy Bakai torkába hat centiméter hosszú, két és fél centiméter széles húsdarab szorult és a szerencsétlen ember halálát fulladás okozta. A rendőrség megindította a nyomozást annak megállapítására, hogy az elmebeteg megfulladásáért kit terhel a felelősség. * * * Baldwin a költők mellett. Baldwin angol miniszterelnök, mint a cambridgei egyetem kancellárja az egyetemek kongresszusán mondott beszédében kijelentette: «Sokkal kevesebb a költő, mint a tudós, a világ legsúlyosabb tragédiája az az átkos mód, ahogy az ördög a vegyészek felfedezéseit és a robbanó motort az emberiség elpusztítására használja. A költők műveivel nem lehet ilyet tenni, mert a költők életükben nem ártanak az emberiségnek és felbecsülhetetlen áldást hagynak örökül a világra. ★ * * Megnyitják az Erzsébethid-i uj lejárót. Tegnap délután mutatták be a sajtó képviselőinek az Erzsébethid-i uj lejárót. A régi gyalogjárót úttestté alakították át s az újonnan készült úttest és a templom között új gyalogjárót építettek, amely az úttest szintjénél mélyebben halad. Az új gyalogjáró a piarista épület előtti járda magasságában kezdődik és enyha lejtővel vezet fel a hídfőre. A régi lépcsőfeljárótt lebontották és helyette kétágú díszlépcsőt építettek. Az olasz olimpikonok létszáma: 224 fő Róma, július 18. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) Az Olasz Olimpiai Bizottság a berlini olimpiai játékok 16 sportágában határozta el a részvételt, s összesen 224 versenyzőt küld ki. Az Olasz Úszó Szövetség úgy határozott, hogy az úszók közül csak a toronyugrókat küldi ki, mivel a versenyúszók teljesítménye nem éri el a nemzetközi átlagot. — A Royal Bútor kft. tisztviselőkara folyó hó 26-án zártkörű hajókirándulást rendez Nagymarosra. — Idősebb embereknél, kiknek széklete rendellenes és fájdalmas, sokszor már 3—4 evőkanálnyi természetes „Ferenc József” keserűviznek nyolc napon át való használata is meghozza a normális bélkiürülést s tartós megkönnyebbülést biztosit. mar IP' raT inni i ifriiriiiiMiMiiiiMiniiiii uhut in | Az ESTI KURÍR ; | 1 gjmrofMUjosrata ; | 1 szerdán jelenik meg | j A hollywoodi szépséggalériből: Olivia de Havilland a palmbeachi strandon. Mai főtárgyalása előtt öngyilkos lett a Markóban egy viharos életű fegyenc Ma délben a büntetőtörvényszék Mártontanácsa tárgyalást tűzött ki Fischer Ernő lopási bűnügyében. Öt rendbeli lopással volt vádolva Fischer Ernő, de a főtárgyalást nem lehetett megtartani bűnügyében, mert a vádlott beteg és a gyűjtőfogház kórházában van. Dr. Szentpétery Gyula védő kérte a tárgyalás elnapolását, ami meg is történt. Az Esti Kurír munkatársa megállapította, hogy miért kellett elnapolni a főtárgyalást és ki az a Fischer Ernő, akit betegsége miatt nem állíthattak ma a bíróság elé. Az elmúlt évtizedek egyik legfürhedtebb, legismertebb bűnözője ez az ember. Ma hatvanhárom esztendős és eddig több mint huszonöt évet töltött Európa különböző fegyintézeteiben. A huszonötévi börtön alig látszik meg rajta. Mozgalmas élet Igen mozgalmas életpálya áll mögötte. Apja jómódú dunántúli nagykereskedő volt, külföldön végezte egyetemi tanulmányait. Diplomát azonban sohasem szerzett. Mielőtt az egyetemet bevégezte, kisebb-nagyobb szélhámosságokat követett el. Majd tolvajláson érték tetten. Fischert kitagadták a szülei és most már kizárólag lopásból, szélhámosságból tartotta fenn magát. Esztendőket töltött Magyarország különböző fegyintézeteiben, majd miután kiszabadult, külföldre utazott, ahol fantasztikus szélhámosságokat követett el, ugy hogy külföldi fegyintézetekkel is meg kellett ismerkednie, így telt el több mint húsz esztendő Fischer Ernő életéből. Amikor szülei meghaltak, örökségét eladta a fivérének. Később betörést követett el fivére lakásán. Drámai főtárgyalást tartott a törvényszék ebben a bűnügyben. Fischer Ernő fivére kijelentette, hogy nem kívánja a vádlott megbüntetését, de elmondotta azt is, hogy mennyi keserűséget, bánatot, mennyi kellemetlenséget okozott neki elzülltött testvére. A törvényszék börtönbüntetésre ítélte Fischer Ernőt, aki a főtárgyalás után példátlan botrányt rendezett a törvényszék folyosóján. Közben újabb bűncselekmények miatt is eljárás folyt ellene. Azzal vádolták, hogy a Kerepesi temető egyik altisztjét meglopta, aztán a budapesti egri vonaton követett el lopásokat. Ismét letartóztatták, behozták a markó utcai fogházba, itt orvosi vizsgálatra jelentkezett és a fogházorvos gyógyszert irt fel neki. Fischer szorgalmasan használta a gyógyszert és várta az újabb főtárgyalást. »Majd megmutatom!« Pár nap előtt tudta meg, hogy a törvényszék mára tűzött ki tárgyalást legújabb lopási bűnügyeiben. Arra kérte a fogház vezetőségét, hogy vezessék a főtárgyalást el Olcsó témasutazások Olaszországba augusztus 26—szeptember 5 és október 1—október 11-ig Velence 2 nap, Firenze 1 nap, Nápoly 3 nap, Róma 3 nap Teljes költség P 1 80.Felvilágosítás és prospektus kapható az ESTI KURÍR Utazási Irodájában, Budapest, V., Vilmos császár út 34. Telefon: 1-254-05 és 1-122-88 nők elé, mert fontos közölni valója van vele. Fischer kérését teljesítették és tegnap egy fogházőr felkisérte Márton tanácselnökhöz. — Kérem az elmeállapotomat tessék megvizsgáltatni! Már külföldön is megvizsgáltak és megállapították, hogy nem vagyok beszámítható — mondotta Fischer Ernő a tanácselnöknek, amikor eléje vezették. A tanácselnök elővette Fischer bűnügyének iratait, majd így szólt hozzá:• Furcsa, hogy maga huszonnégy órával a főtárgyalás előtt kéri elmeállapotának megvizsgálását. Holnap tárgyalni fogjuk az ügyét, ekkor terjesztheti elő kérését. —■ Már pedig én megmutatom, hogy nem lesz holnap főtárgyalás!: — kiáltotta Fischer Ernő, mire a tanácselnök rendreutasította és visszakísértette a fogházba. Abban a pillanatban, amint becsukódott a cellaajtó Fischer mögött, az orvosságos üveghez nyúlt és az üveg egész tartalmát kiitta. Pár perc múlva elvesztette eszméletét, hörögni kezdett, az ügyeletes fogházőr, aki a cellaajtó előtt teljesített szolgálatot, látta, hogy az öreg fegyenc habzó szájjal, hörögve fekszik a padlón. Azonnal értesítette a fogházorvost, aki gyomormosást alkalmazott és Fischer Ernőt a rabkórházba szállíttatta. Fischer Ernő öngyilkossági kísérlete után ma valóban nem tartottak főtárgyalást, a hírhedt Fischer Ernő bűnügyét akkor fogják tárgyalni, ha betegségéből felépül. A gyűjtőfogház kórházában megállapították, hogy Fischer állapota súlyos ugyan, de valószínűleg sikerül megmenteni az életnek. j A vasárnapi megyeri versenyek A vasárnapi program vonzó száma a 900 méteres Nyári kísérleti verseny, ahol a kétévesek első ízben mérik össze erejüket az idősebb évjárattal. A Gödi hendikepben Bánom is én és a Lukács-istálló lovai végezhetnek elől, a Visegrádi hendikepben pedig Csókos Julis nyerhet Sweetheart előtt. Az egyes futamokra a következőket jelöljük: I. Lurkó — Mecses. II. — III. Barátom II — Kiskun. IV. Gróf Pejacsevich lov. — Tito. V. Epizód — Dont worry. VI. Bánom is én — Lukácsist. VII. Csókos Julis — Sweetheart. Fogadjon ügezőversenyekre Gyöngy Lajos fogadási irodájában VI., Andrássy-út 45 Telefon 26-3-35 és 1472 Fiók* II., Margit-körút 5/b. Telefon 61-2-55 Az olimpiai stafétafutás startja Athén, július 18. –Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) A görög főváros most valósággal találkozóhelye a különböző nemzetek újságíróinak, fényképészeinek és rádióközvetítőinek, akik azért utaztak Athénbe, hogy jelen legyenek az olimpiai fáklyás staféta elindulásánál. Az indítás ünnepélyes külsőségek között történik. Akropoliszon és a modern stadionban pénteken már az előkészületeket megtették s az ünnepélyes főpróbán jelen volt a görög király miniszterei kíséretében. Mielőtt nyaralásra elutazna, mielőtt hétvégi üdülését megkezdené, vásárolja meg Dr. Bucsányi Gyula e. n. tanácsos Napifirdőzés és a napfény gyógyhatása című most megjelent művét! Hálás lesz ajánlatunkért! Kivonat a tartalomjegyzékből: A napfény csodálatos hatásai. — A napfény és a betegségek. — A napfény hatása az emberi szervezetre. — Hogyan napfürdőzzünk? — Óvatosság a napfürdőzésnél. — Miért napfürdőzzék az egészséges ember? — Minek tulajdoníthatjuk a napfény gyógyhatását? — A csecsemő nap- és légfürdője. — A gyermekek napfürdője. — A napfürdő a tüdőbajoknál, a reumatikus bántalmaknál, az érelmeszesedésnél, szívbántalmaknál, szembajoknál, gyomorbajoknál, női betegségeknél, bőrbajoknál, vesebajoknál, anyagcserebántalmaknál, stb. — A strandolás. — A légfürdőzés. Az emberi test egészségesebb, szebb és ellentállóbb lesz a napfürdőzés által! Ára csak P 2.60 Kapható az Est! Kurir könyvosztályában, V., Vilmos császár út 34. — Vidékre is szállítjuk. ........— ■ — i ii rs. ■ .