Észak-Magyarország, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-27 / 97. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 A képernyő előtt tippen ötven esztendeje írta a mindössze harmincegy évet élt, Leningrád védelmében elesett Alekszandr Kopkov a múlt szerdán sugárzott Az aranyelefánt című tévékomédia alapjául szolgáló darabját. Huszonkét éves volt ekkor a világtörténelmi fordulatokat átélő szovjet faluból Leningrádba került, építő­segédmunkásból lett író, aki második színpadi próbálkozása­ként írta meg ezt, a kollektív gazdálkodás kezdeti periódusát ábrázoló játékát. Most — egy nyolc év előtti szolnoki színházi bemutatás után — Várkonyi Gábor írt belőle (Elbert János fordítása nyomán) forgatókönyvet és rendezte kamera elé. Egyetlen személyre épül a sokszereplős játék: Mocsalkinra, a kolhozparasztra, aki bizony még igen nehezen barátkozik az új világgal, még ezernyi szállal kötődik lelkében a régi élet­hez, vágyainak netovábbja a hirtelen meggazdagodás — lehe­tőleg munka nélkül. Sztyepan Razin hajdani legényeinek aranyelefántját megtalálva, megbolygatja a falut, elkészíti az aranyelefánt gipszmásolatát, tervezget, kupeckedik, mindenkit kiforgat addigi valójából, közben a teddide-teddoda kolhoz­elnök is csak topog, a munka meg áll a földeken. Megindul a kis falusi tánc — aranyborjú híján — az aranyelefánt körül, mindenki szeretne valahogy meggazdagodni. Ám az ábrándok hamar szétpukkannak, akárcsak Mocsalkin maga csinálta lég­gömbje, a földeken a munka meg már igen sürget. Az arany körüli tánc, az emberek megszédülése az elérhetőnek tűnő aranytól, a gazdagodás felcsillantott lehetőségétől — sajnála­tosan — örökzöld téma. Amit Kopkov a szovjet NÉP éveiben ábrázolt, illetve kigúnyolt, kisebb-nagyobb áttételekkel nap­jaink valóságára is adaptálható. Mocsalkin alakjában Garas Dezső valósággal lubickolt, furfangos, alakoskodó, pillanatok alatt színt váltani tudó figurát formált, vidáman komédiázott, szereplőtársai úgyszintén; Szemes Mari, Kun Vilmos, Zenthe Ferenc, Gálvölgyi János, Szombathy Gyula megérdemlik a ki­emelést, s külön kell szólni Balikó Tamásról, Mocsalkin nagy­fiáról, aki a maga könyvmolyságával mintha már e család és e falu egy későbbi korát vetítette volna előre. * Ígéretesnek mutatkozik az első rész alapján a pénteken in­dult, hétrészes angol—görög Ki fizeti a révészt? című sorozat. Ebből az első részből megismertük feltehetően az össze szerep­lőket, megtudtuk, amit a főszereplő még nem tud: miért nem kapta meg a hazatért angol tiszt leveleit a teherben maradt görög lány, megtudtunk egy sor családi kapcsolatot, és már megismertük a feltehetően intrikusként jelen leendő üzlettár­sat, a reménytelen szerelmest. Várjuk a folytatást, meg azt, hogy megtudjuk: miért a második műsorban és olyan kései éjszakai órákban sugározzák ezt a filmet? * A második Hírháttér-adásra bizonyosan igen sokan a ké­szülékek elé ültek. Mester Ákos két témája lényegesen eltért egymástól. Míg a budapesti kenyér minőségéről lehetett lát­ványosan vitázni, érveket felsorolni és azokra adott esetben rácáfolni, vagy kétkedő választ adni, lehetett filmbejátszások­kal színesíteni, az állításokat felerősíteni, vagy gyengíteni,a­ filmfelvétellel a sütőcédula-csalást leleplezni stb., addig a má­sik kérdéskörnél csak szóbeli kinyilatkozásokat lehetett tu­domásul venni. Hiába volt jelen a műsorvezető mellett a szer­kesztő Vértes Csaba is, az illetékes árhatósági álláspontot kép­viselő hivatalnokokkal szemben érdemi vita nem alakulhatott ki, s a néző sem tudhatott meg a közelmúltban végrehajtott, s milliókat érintő áremelkedések, meg a várható áremelkedések hátteréről többet, mint amiről korábban is olvashatott, hiszen a meghívott szakértő-tisztviselők sem tehettek mást, mint korábbi állami határozatok előirányzataira hivatkoztak. Amit hozzátettek, nem hangzott túlontúl meggyőzőnek. Ez a mű­sorsorozat azt célozza, hogy a néző a puszta tényeknél, a hírekben hallott tényszerűségnél többet tudhasson meg adott kérdésekről. Ha azokra nincs egyéb magyarázat, minthogy így írja elő a rendelkezés, kár napirendre tűzni. A most hal­lott és az ehhez hasonló kényszeredett magyarázkodások nem megértetnek ilyen, vagy olyan rendelkezést, pusztán csak hi­vatalos szakszerűséggel mondják el, hogy ezt írja elő a ren­delet, ezt kell elfogadni. ★ Százezer veszélyeztetett gyerekről — az ország lakosságának egy százalékáról — szólt A Hét egyik riportja. Harmincnégy­ezer gyermek van állami intézetben, mert már „megperzselő­­dött”, vagy súlyosabban bűnözött. Döbbenetes adatokat tárt fel a rövid riport. Megérne a téma egy bővebb kifejtést en­gedő adást! Benedek Miklós Patak: emlékek Rodostóban Mint ismeretes, a magyar állam teljesen rendbe hozatja a tulajdonában levő rodostói Rákóczi-házat. Az Országos Műemléki­ Felügyelőség szak­emberei hamarosan befejezik munkájukat, s június első fe­lében megtörténik az újjáépí­tett és múzeumnak berende­zett ház megnyitása a török­­országi és a Törökországba látogató külföldi közönség számára. A ház berendezését a Ma­gyar Nemzeti Múzeum mun­katársai végzik. A házban a fejedelem életére és a Rá­kóczi családra vonatkozó em­lékeket állítanak ki. Mivel pedig a Rákócziak száz esz­tendő­n át a fejedelmi pa­lotákkal ékes sárospataki várban éltek, a Magyar Nemzeti Múzeum kérésére sárospataki jellegű emlék­tárgyak is kerülnek a ro­dostói Rákóczi-házba, annál is inkább, mert Rodostó, mai nevén Tekirdag testvérvárosi kapcsolatban van — éppen a fejedelem révén — Sáros­patakkal. A városi tanács most ál­lítja össze a Rodostóba kül­dendő pataki emléktárgyak gyűjteményét. » Társai titkos javaslatára Ilonáé a „Tettek csillaga” A kitüntetést tartó piros szalag egy helyütt már enge­dett eredeti tartásából, meg kell majd erősíteni. Ez azon­ban nem csoda, hiszen an­­­nyian forgatták, adták kézre az elmúlt napokban a nyak­ba akasztható, tiszteletet éb­resztő és örömet fakasztó friss elismerést. Gazdája Gál­­házi Ilona, a Szerencsi Hu­nyadi János Általános Iskola 7. a osztályos tanulója. Örö­ménél és büszkeségénél talán csak meglepetése volt na­gyobb, amikor felbontotta az Iránytű (korábban őrsveze­tő) című lap főszerkesztőjé­től kapott levelet: — Az volt a levélben, hogy nagyon nagy megtiszteltetés ért, a társai­m összesúgtak a hátam mögött, és javasoltak a „Tettek csillaga” kitünte­tésre. Egy nagy zsűri kivá­lasztott engem is, és én oda­mehetek az ünnepségre és személyesen vehetem át ezt a jelvényt — emlékezik a hetedikes diáklány. A „nagy zsűrinek” pedig bizonyára nem volt könnyű dolga. Ez már Ilona osztály­főnökének, Kovács Erzsébet tanárnőnek a szavaiból derül ki: — Az Iránytű főszerkesz­tője évekkel ezelőtt felkutat­ta az első, 1919-es úttörőcsa­pat még élő tagjait, akikről tudni kell, hogy az első tár­sadalmi munkát az akkori Kartalpusztán végezték. En­nek emléke előtt is tiszte­legtek, amikor 1979-ben a karteli új iskolában emlék­művet avattak. Tavaly pedig a veterán úttörők alapító ün­nepséget tartottak, itt hatá­rozták el a „Tettek csillaga” kitüntetés létrehozását. Azért ez a neve, mert csak önzet­len, nemes tettek végzésével lehet elnyerni. Az Iránytű­ben megjelent a pályázati felhívás, ebben szerepelt, hogy a csapatok, közösségek titkosan döntenek arról, kit tartanak méltónak az elis­merésre. A felhívásra 500-nál több javaslat érkezett, ebből választott ki a zsűri 28 je­löltet, ők kapták meg első ízben a „Tettek csillagát”. Még hozzáteszem, hogy kö­zülük 13-an kartaliak, az Ilo­na kitüntetése így még fé­nyesebben csillog ... — Az ünnepség nagyon szép és megható volt — foly­tatja a kitüntetett. — A ve­teránok akasztották nya­kunkba az érmet, de ezt csak úgy kaphattuk meg, ha „le­tettünk az asztalra” öt nemes tettet. Ez volt a belépő... Ezek között csapat-, raj-, őrsi tett mellett két egyéni nemes cselekedetnek kellett lennie. Gálházi Ilona vala­mennyit egyaránt jó emlékei­ben őrzi, szavai­ból mégis úgy vettem ki, az alábbi a „leg­kedvesebb”: — Az egyik pajtásom más­fél hónapig beteg volt, ott­hon kellett feküdnie. Min­dennap elmentem hozzá, megbeszéltük a házi felada­tot elmondtam neki, miről volt szó az órákon. Nagyon boldogok voltunk, amikor visszajött, és nem volt a ta­nulásban lemaradva, nem kellett pótolnia. Ilona kitűnő tanuló, az is­kolai úttörőcsapat titkárhe­lyettese, nagyon jó versmon­dó, önzetlen pajtása társai­nak. „Sokszor csak utólag tudom meg én is, hogy a raj munkáját hátulról mozgatja, hogy ebben is, abban is ben­ne volt a keze” — mondja osztályfőnöke. Ő meg így gondolja: — Ez nekem olyan termé­szetes, hogy ezt végzem. . Olyan nincs, hogy nincs mit csinálni, a társaimat is szok­tam arra biztatni, segítsenek bajba jutott társaikon ... mindenütt én se lehetek ott... Ezt a rajt meg nem is kell különösebben nógatni. Töb­bek között igen jó és élő kapcsolatuk van az édesipari vállalat művelődési házának nyugdíjasklubjával, tavaly év végén a „Művészetek vándor­díján” pályázaton kitüntetést, is kaptak, azóta viselhetik ezt a nevet: „Petőfi Sándor mű­vészetbarátja raj”... A Szerencsi Általános Is­kola 7. a osztályos tanulói külön is büszkék társuk ki­tüntetésére, valami közük nekik is van ahhoz, hogy az „Oklevél" ezt a szöveget tar­talmazza: „Emlék és elisme­rés — Gálházi Ilona pajtás — önzetlen munkájával, tár­sainak titkos javaslatára ki­érdemelte az 1919-es úttörők kitüntető jelvényét — A TET­TEK CSILLAGÁT. — Az adományozás ideje: 1982. IV. 20. — Az alapítók, az 1919- es úttörőcsapat egykori tag­jai"... (t. n. j.) 1982. április 27., kedd Találkozás Fiatalokról szól a csütörtöktől a premiermozikban látható szovjet film, az Eduard Gavrilov rendezte Találkozás. Hétköznapi fetténél egy munkáslány és egy egyetemista fiú szerelméről, sok érdekes fordulattal, a szerelem beteljesülését gátló tényezővel és happy end ígéretével. Képünkön: a film egyik kockája. A miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium tanulóifjúsága igen magas és megtisztelő el­ismerésben részesült: elnyer­ték a KISZ Központi Bizott­ságának vörös vándorzászla­ját. «, A kitüntetés természetesen nem előzmény nélküli, ko­rábban három alkalommal is kiérdemelték már a kiváló KISZ-szervezetnek járó zász­lót. Az tehát, hogy most már a vörös vándorzászló boldog tulajdonosai is, több éves, folyamatosan magas színvo­nalú mozgalmi tevékenység eredménye. Ebbe éppúgy be­letartozik a politikai oktatá­sok szervezésében és meg­tartásában tanúsított, újat kereső alkotókészségük, mint ahogyan elismerésre méltó a tanulmányi mozgalom. Mind­emellett sok büszkélkedniva­­lójuk akad még a zrínyisek­­nek: ifjú gárdistáik a külön­böző versenyeken, bemutató­kort mindig az elsők között vannak, megkapták már az élen járó század címet is; ki­emelkedően jó ebben az is­kolában az ifivezetők mun­kája; az ő kezdeményezésük­re hirdetik meg Miskolcon a városi szónokversenyt, s a plakátpályázatokat; kulturá­lis területen sem kell szé­gyenkezniük, eredményesen szerepeltek a sárospataki diáknapokon. A közelmúlt­ban Miskolcon rendezett ifjú­sági napokon két serleget nyertek a Zrínyi Gimnázium diákjai. Azt vallják, e tények is csak jelzései az ifjúsági moz­galomban elért eredményeik­nek. De jól jelzi: méltó hely­re került a KISZ Központi Bizottságának vörös vándor­zászlaja. Az elismerés új lendületet ad a mozgalmi munkához, ötletekből fakadó tettekre serkent. Az idő kitartott Lóg az eső lába. Eső? Bo­londos az idei április. Az északról kerekedő felhők színéből arra is lehet követ­keztetni, hogy­­ havat hoz­nak. Még csak az hiányzik! A két kémény között, a villámhárító drótján tollász­kodó vadgalamb szüntelenül hol bal, hol jobb szárnya hónalját piszkálgatja. Nem jó jel. De hát nem a madár a hibás, a borulás; ilyenkor a szárnyasok veszettül va­karóznak — fogalmam sincs, miért. Több vadgalamb­ is „tró­nolt" odafenn, de csak ez nem repült el, amikor meg­eresztette hangját a mega­fon. Úgy látszik, ez muziká­lis lélek, netán valamikor ő is ballagott a reptető iskola középfokú tagozatán, és­ vé­gig akarja hallgatni az ér­zelmes dallamokat. Valójá­ban engem is a nosztalgia hozott ide. Kerek három év­tizede vettem végbúcsút a középiskolától, s ugyanez a „nóta” járta. „Ballag már a vén diák. .”, meg: „Elin­dultam szép hazámból, híres kis Magyarországból.. Szegény anyák és leányok! A ballagáshoz illő öltözék­ nem tesz jót nekik. A pa­páknak és legényeknek más, egészen más. ..Sutyiban” hosszú ujjú alsót, jégért húz­hattak, a nadrág alatt el­fér. A hölgyek szemlátomást fáznak. Felfüggesztették az egyenjogúságot erre a kivé­teles alkalomra — fekete szoknyában, díszes, ám fe­lettébb lenge felsőruházat­ban vannak — a férfiakat még a nyakkendő is mele­gítheti. Felcsendül a Himnusz. (Érdekes, a galamb felhagy a mocorgással, mintha tud­ná, ilyenkor nem illik fész­­kelődni .. .) Egy testes esőcsepp hom­lokon talál. Könyörögve te­kintek az égre, a csúnya feketeségre. Ígérem, jó gye­rek leszek, csak tarts ki, ne rontsd el 250 ember ünnep­napját! Gyönyörű, az, ha az ember célba lát, És eléri azt tűzön-vízen át! Igen, már a műsor megy. Csak ne legyen túl hosszú, mert nem kezeskedem az időért ... Harmadikos búcsúztatja a negyedikeseket, s meglehet önmagáról is beszél; család­munka, tanulás, amikor „fő­foglalkozású diákként” sem diadalmenet a továbbtanu­lás, de ez a rohanó kor igényt támaszt, művelt emberfőket kíván. . Az igazgató a balingák in­dulójától veszi beszéde kez­detét: „Ballag már a vén di­ák, amit — itt és most — szó szerint kell értelmezni, hi­szen nem gyerekek, felnőt­tek küzdötték végig a négy esztendőt, közreműködve a tanári karral..Szabó Gyula, a miskolci dolgozók gimnáziumának igazgatója jól tudja, mennyi, tanulást akadályozó, vagy nehezítő körülmény játszik közre a felnőttoktatásban, de e le­hetőség nélkül a társadalom önmagát szegényítené. Tu­dásban gazdagodva kön­­­nyebben igazodnak el e bo­nyolult világ dolgaiban, s munkájukat is jobban vé­gezhetik. Elsőként az esti gimnázi­um diákjai ballagtak Mis­kolcon. Hiszem, a négy év lendülete átsegíti őket az utolsó nagy feladaton, a­z érettségin is. Kitartanak, miképp az idő is kitartott. Talán perc sem telt el az utolsó szó elhangzása után. ernyők virágai nyíltak a ballagó vén diákok feje fö­lött. Áprilisi eső mosta el a lábuk nyomát a Földes Gim­názium udvarán. Lelkükből nem mossa ki az idő ezt a négy évet. Felnőttként is jó diáknak lenni, bár nagyon nehéz. G. M. r Építkezők, figyelem! ÉPÍTÉSI SZERKEZETI KÖVETELMÉNYEKNEK MEGFELELŐ KEVERT BETONT AZONNALI IGÉNYKIEI.ÉGITÉSSEL BIZTOSÍTUNK MEGRENDELHETŐ: Miskolci Építőipari Vállalat anyaggazdálkodási osztályán, Miskolc, József Attila u. 40. (hátul az udvarban).

Next